Eger - hetilap, 1888
1888-05-22 / 21. szám
21-ik szám. 27-ik év-folyam 1888. Május 22-én. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — ki Félévre . . 2 ri 50 „ Negyed évre. 1 r 30 „ Egy hónapra — » 45 „ Egyes szám — r> 12 „ I Gc ER* Hirdetésekért minden 3 hasátozoít petit sorhely után ö, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy peiít- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket, elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztöseg (Baktai-ut, Exingerféle ház.) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Hevesmegye árvízkárosultjainak! A hevesmegyei árvízkárosultak segítésére alakult bizottsághoz legközelebb a következő adakozások folytak be: IV. Kimutatás: Az egri nők által hirdetményezett, s az egri műkedvelők által f. hó 6-án tartott szini-előadás tiszta jövedelme 196 frt 78 kr., Comtesse Wurmbrandt Ernestin 5 frt,, Szabó Ilonka 5 frt., dr. Akantisz Jusztin 10 frt., Irgalmas szerzetház 5 frt., Twrdy Ányos 2 frt., dr. Igács 3 frt., Eligius Pese- nyánszky 1 frt., Klinoszky Albert 1 frt, 50 kr., Mura József Fü- löp 50 kr., Silhányi János 50 kr. Steigauf Lajos 50 kr., Krach Imre Rezső 50 kr., Setaszny Nándor 1 frt 50 kr., Maricsek 2 frt., Hován József 5 frt., összesen 239 frt., 78 kr. Mai napig begyült a bizottság elnökéhez összesen 5860 frt 51 kr. Az erdélyi kulturegyletröl. Széles látkörű gondolkodók, a mai nemzeti-állam utódjának kérdésével már tisztában látszanak lenni. Míg sokan az Olasz és Német-egység nagy müvének s a pánszláv törekvések sikereinek hatása alatt, a nemzeti-államot tekintik olyannak, amelyre joggal illeszthetők a szentirás szavai: „tied a hatalom és dicsőség“ ; addig mások a gazdasági, vagy mint nevezik, a világállam alakulási processusát szemlélik a napi események felszíne alatt. Annyit e rövid czikk keretében is állíthatni, hogy a hullámok hajtó ereje ha nem is a gazdasági állam, de kétségtelenül a gazdasági-társadalom vitorláinak kedvez; s ha a társadalom gazdaságivá alakul át s rendelkezni fog a hatalom eszközeivel: az államokat is a saját képére és hasonlatosságára fogja átteremteni. Mert hisz az állam, csak a társadalom ruhája, mellyel az idő viszontagságai ellen testét fedezi. Az állam a társadalom akarata folytán keletkezett s annak akaratából kénytelen átalakulni. Az állami-mindenhatóság tanának divata virágában van. Az állam, szellemi és anyagi tőkénk nagy fogyasztója, mint ön ez él állitatik szemeink elé. Érte s neki van minden, ami erő s ami kihasználható. Azelőtt zsarnokok önkényétől s szuronyaitól támogatva; most, alkotmányos biztosítékokkal körül-bástyázva; akkor egy ember, most a „nemzet“ akaratából él és uralkodik: az állami omnipotentia. A történelem figyelmes szemlélője már tudja, mit jelent az, ha valamely társadalom, hogy egy másik, uj társadalom fejlődését megakadályozza, ez ellen rendkívüli hatalommal ruházza fel az államot; azt a formát, melyben ő jelentkezik s melynek tartalma ő. A nemzeti társadalom, mely uj irányzatokat lát önmagában lábra kapni, melyben felismeri a veszedelmes versenytársat, s melytyel már mint társadalom, nem tud megbirkózni: a magaalkotta állam kezébe korlátlan hatalmat tesz le a trónkövetelő sikeres legyőzésére. Ebből magyarázható meg, mért harczol az állam az egész vonalon a socialismussal, a gazdasági társadalom egyik jelenségével, mely viszont a maga részéről már oly erőnek tartja magát, hogy itt-ott nyíltan felveszi a harezot a fenálló törvényes renddel: az állammal. Ez történt nem rég Belgiumban. A német, állam-politika, mely az égető socialis kérdést tör- vényhozásilag szabályozza, világos jele annak, hogy a socialismus Németországban olyan tényező, mely részt követel magának az állami-kormányzásban , sőt egyenesen az az „olajcsepf “, mely nélkül Európa legnagyobb államiéi fia nem hiszi, hogy az „államgépezet“ funktionálhat. . . A munka, mely sohasem vitt véghez több csodát mint napjainkban, kiválóan alkalmas arra : előkészíteni a gazdasági társadalom nap-felkeltét. Mesés sebességgel utazhatnak a népek egy- más országába. Közlekedési utak s távirda-vonalak egész hálózata fogja körül az emberlakta földet. Ezen erek által összevegyül a nemzetek értelmi és anyagi tőkéje s a jótékony civilisatió a legtávolabbi s legelhagyottabb részekbe is eljut. Kiváló találmányok, a szabadalmi-korlátokat bizonyos idő folytán ledöntik s az egész emberiség kincseivé válnak. Az angol agyvelő által feltalált kényelem vagy orvosszer, enyhületet ad s meggyógyítja az orosz vagy spanyol beteget egyaránt. A tudomány érzi nemzetközi voltát, s nemzetközi congressnsok egész sora segíti elő a társulást és barátkozást különböző népek tudósai között. Vasuti- eonventiók; kereskedelmi szerződések; és üzleti összeköttetések; a hitelrendszer magas fejlődése; munkás egyletek és szövetkezetek. . . . mindezek a háttérben mutatkozó gazdasági-társadalom ernyedetlen pionírjai. Sőt komoly emberek fordítják idejüket általános világnyelv szerkesztésére. Nincs terem itt ez érdekes jelenség minden részletét összeszedni s mindenki által látható világos képpé egyesíteni. Korántsem osztom azon rajongók vérmes reményét, kik hiszik és vallják, hogy elérkezett azon aranyidő, melyben „egy akol lesz és egy pásztor.“ De annyi tény, hogy a nemzeti államok, a nyelv faj és vallás-különbség szerint óhajtván térképezni Európát, mely törekvésük, századok óta létező nagy birodalmak életérdekeibe ütközik : eljutottak az állig fegyverbenállás kényszeréig. S ez felemészti a nemzeti munka eredményeinek legjavát; elviselhetetlen terheket ró a népekre; átkos versenyt eredményez a romboló eszközök tökéletesítésében s alkalmazásában; s oly lázas nyugtalanságot tart folyton ébren a nemzetek lelkében, mely jóra nem vezet hét s csak egy világraszóló cata strófában végződhetik. Mindez oly viz, mely a gazdasági társadalom malmára folyik. A nemzeti állam eszméjének tarthatatlanságát egyébként legfényesebben bizonyítja — egy állam, mely nemzetivé akar alakulni, hogy ennek burka alatt világuralomra törjön. A szent Oroszországot értem. A panszlávok ugyanazon indokolással nyújtják ki kezöket a Balkán-félszigetre, melylyel Cavour és III-ik Napoleon a régi Ausztria ellen indultak, s melylyel Bismarck bekebelezte Elszászt és Lotharingiát. Nem gunyja-e a sorsnak, hogy egy birodalom, mely a nemzeti-állam jelszavával menti terjeszkedési vágyait, oly három állam coalitiótját találja magával szemközt, melyek közül kettő, ugyanazon elvi alapon szervezkedett ? S azok, kik Európa üdvét várták attól, hogy az országok határai egybe essenek nyelvi s faji határaikkal: most a századok óta annyi rafinériával fent ártott „európai egyensúly“ felforgatását látják abban, hogy az „orosz tenger“ hatalmas medrébe mindenáron felakarja venni a „szláv patakokat.“ Ha még ehhez hozzávesszük Amerikát, mely több nyelvű; szívesen fogadja kebelébe a kivándorlók egész hangya-csapatát; kitárja kapuit az egész világnak, s mely amellett szabad, rendezett, gazdag és erős; melyben a nemzet egész erőforrása a nemzeti-munkára fordítható s igy gazdasági versenyével megfojtással
