Eger - hetilap, 1888

1888-01-10 / 2. szám

15

egészségügyi hetilap 1 száma, rmely országszerte szétküldetik. Olvassa kíváncsian mindenki. És mit olvas belőle? Egyebek közt a következőket: „Veszedelmes-e a temető levegője, vagy a temetőbeli kutak vize a közellevő községek lakosságának egészségére? Egyáltalán nem, mert mióta a temetők vizét, levegőjét és talaját alaposan szakértőileg megvizsgálták, kiderült, hogy a temetőben ásott kutak vize rendesen jobb, tisztább és egészségesebb, mint a községekben a házak közt levő kutak vize. Mignel párisi orvos pedig a sírok levegőjét is egészen jó egészséges levegőnek találta. Azon állítás tehát, hogy a halottakat el kell égetni azért is, mivel azoknak gázai a község levegőjét, talaját és kutvizét megmérgezik s igy a lakosság veszedelmére vannak, merőben valótlanság. Ezt a hírneves tudós: Pettenkoffer tanár, a minap a bécsi egészségügyi nagy gyűlésen, a világ minden részéből egybegyült orvosok előtt, nyíltan kimondotta.“ — No már most ama jámbor polgártársaink, kik ezt elvasták, ismét az ellenkező szélsőségbe estek. Egyremásra azon törik a fejőket, hogy közkutakat ásnak, vagy készíttetnek a várossal a temetőkben, s ezekből fogják jövőre vízszükségleteiket, meríteni. Sőt úgy halljuk, hogy városunk hajléktalan szegényeinek egy tekintélyes konzorcziuma legközelébb monstre-peticziót szándékozik az illető egyházi hatósághoz benyújtani, hogy számukra nyittassanak föl éjjeli szállásul a templomok alatti sírboltok, mint ahol sokkal jobb levegő, s jelentékenyen melegebb van, mint a szabad ég alatt, ebben a 23 fokos kutya-hidegben. — Mi, kiket városunk közegészségügye kissé mégis közelebbről érdekel, — laikusok lévén e dologban, — megvalljuk, nem kis zavarba jöttünk a fölött: melyik állítást fogadjuk el; — s e kétséges helyzetünkben elhatároztuk, hogy tüzetesebb fölvilágositásért, e tiszteletteljes felszólalásunkban t. dr. Danilovich Pál ur-, Hevesmegye tiszti főorvosához fogunk fordulni, azon reményben, hogy a t. főorvos ur ebbeli kérelmünket nem fogja figyelmen kívül hagyni. Eger, jan 6. 1888. Laikusok.

— Tóth Béla színigazgató, ki saját zenekarral biró, jól szervezett, s eléggé jóhirü dráma-, népszínmű s operette-társulatával ez idő szerint Nyitván, az ottani viszonyokhoz képest, eléggé tűrhető sükerrel működik, már f. é. január hóban szándékozott társulatával a téli évadra városunkba telepedni, s a terem átengedéséért kérvényezett is törzs-kaszinónk igazgatóságánál. A kaszinó választmánya azonban, tekintve a farsangi évad folytán a teremnek bálokra való gyakori igénybe vételét, — Tóth Béla színigazgató kérelmét ez úttal nem találta megadhatónak.

— - Sorshúzás. Az egri főszolgabírói járásban a sorshúzás f. é. jan. hó 19-én, délelőtti 9 órakor a megyeház kis termében fog megtartatni, — s aztán nem sokára megkezdődik a népvándorlás a sorozáshoz, mit sok szegény palócz anya aggódva vár.

— Eger város lámpavilágitási alaptőkéje évről évre gyarapaz ily kitörések alkalmával vívott harezok igen elszántak és vakmerők valának, mint kísérletei a végső veszélyben forgóknak, kik mindent mernek és gyakran rendkívüli erőt fejtenek ki megszabadításukra. Ezek folytán a mieinknek nagyon kellett vigyázniok és mindig készen lenniük, hogy az ily kitöréseket rögtön visszaverhessék.

Az őrség egy ily kitörését említi Schmitth Miklós, mely az ő veszedelmükkel végződött. Midőn t. i. Eger szorosabban körül- táboroltatott s annak a vidékkel való közlekedése egészen meg- szakittatott volna, a bekerítettek, nehogy, mint Schmitth írja, lomha barmokként éhség által emésztessenek meg a vár falai között, kirohantak a szomszéd falvakra eleséget rabolni; de midőn eleséggel megrakottan vissza akarnának a várba menni, Semsei András kapitány és csapatja által megtámadtatván, egytől-egyig lekonczoltattak. Schmitth e harezot, vagy a magyaroknak e harcz- ban kimutatott magokviseletét igen jellemzőleg ekképen említi meg: „Visszafoglalván a törököktől a zsákmányt, oly dühösen vagdalták őket, hogy egészen a város faláig rohanva az egriek szemeláttára szabdalták darabokra, egyet sem hagyván közülök életben.“

Egy másik még tüzesebb kitörést említenek Íróink, melynek visszaverésében Koháry Istvánnak volt legtöbb része s érdeme. Ugyanis a törökök Eger-Szalók felé intéztek vagy kísérlettek meg egy erős kitörést, hol Koháry István serege táborozott. Ezt vitézül véré ugyan vissza derék katonáival Koháry, de midőn a törököket a harcz hevében a hatvani kapuig üldözné, a vár bástyájáról irányzott golyó az ellenség vérétől párolgó jobb karját

szik; ezzel ellentétben lámpavilágitásunk évről évre nyomorúságosabb. Az utóbbi hetek alatt az utczai lámpák oly botrányos pislogást vittek véghez, hogy a lámpa belsejét is alig világították meg. Nem tudjuk: városi hatóságunk közegei közöl melyiknek körébe tartozik az utczai világítás fölött való fölügyelet, különben fölkérnék, hogy egy kissé nagyobb szigorral, s esetleg birsággal követelje a bérlőtől a világítási szerződés pontos teljesítését.

— Közúti vaspálya Miskolczon. — Ez élénk forgalmú városban gőzmozdonyú közuci vaspálya van tervben. Az előmunkálatra a város egyik legtekintélyesebb és tevékenyebb polgára: Csáthi Szabó István nyert már régebben engedélyt, s most már azon utak ügye forog tárgyalás alatt, melyeken a vonal átmegy. Terv szerint e vonal jó hosszú lesz. Kezdődik a szép Hámorvölgyön, s Diós-Győrön és Miskolczon át az állami vasút pályaházaig megy a Sajó mentén. E szerint útjába esik három gyár is: a tégla,- papír,- és aczélgyárak. A terv kivitele mindenesetre nagy lendületet fog adni a városnak. Bizonybizony messze tulszániyal bennünket, egrieket, derék szomszédunk, Miskolcz városa.

— A háborús hirek alkalmából följegyzésre méltó, amit a „Köln. Zeitung“ egyik legutóbbi száma az osztrák-magyar és orosz háború-kilátásokra vonatkozólag ir. „Bármily ürügy alatt támadja is meg Oroszország Ausztria-Magyarországot — úgymond az idézett lap, — a német népet fölfegyverkezve szövetségese oldalán fogja találni. A német nemzet el van határozva vérét ontani azért, hogy Austria-Magyarország le ne győ- zessék, vagy hogy még csak ki se legyen téve a legyőzetés veszedelmének.“

— Megyei csendélet. — Betörés. Múlt é. decz. 27-ére viradóra a hatvani izr. imaházba ismeretlen tettes, a bezúzott ablakon át behatolván, az ott levő perselyt feltörte, s abból 35 frtot ellopott. A tettes ellen a nyomozás folyamatban van.

— Gyújtogatás. Múlt é. nov. 21-én Remenyik Sándor erdőtelki birtokos 600 frt. értékű szalmakazlát felgyújtották. A csendőri nyomozatnak sükerült a gyujtogatót a kárvallott egyik cselédje, Solya Gergely személyében fölfedezni, ki tettét bevallván, a fény. bíróság kezeibe szolgáltatott.

— Rabló-gyilkosság. F. hó 6-án estve, a pusztaszóláthi csárdába egy fekete öltözetű idegen érkezett, s azon ürügy alatt, hogy a vadászat igen kifárasztotta, éjjeli szállást kért, mit a korcsmáros, Juhász Móricz, szívesen adott is neki. Másnap kora reggel a korcsmáros a ház melletti pinezébe akart pálinkáért lemenni, midőn ismeretlen vendége utána ment, s hátulról két lövéssel lelőtte. Ekkor a gyilkos bement a korcsmárosnéhoz, s ennek szemei előtt fegyverét megtöltve, azt az asszony mellének szegezte, s pénzt követelt. A megrémült korcsmárosné mintegy 40—60 frtot adott át a rablógyilkosnak, ki sietve távozott Al- debrő felé. A hatósági vizsgálat nyomban megtörtént, s Marssó

(dexteram, mint Kazy írja, fundentis adhuc hostilem sangvinem) veszélyesen megsebesité, mely seb őt jobb keze használatától örökre megfosztá. S ennek folytán képtelen lön az Írásra, miért is midőn későbben, 1715-ben, országbíróvá választatott volna, meg lön neki engedve, hogy nevét ezüst pecsétnyomó vagy táblácskába metszesse s azt aláírás helyett az Ítéletek és más hivatalos levelek alá nyomhassa és az oly törvényes legyen, mintha saját keze Írása volna.

De hogy visszatérjünk tárgyunkra, az ily kirohanások alkalmával vívott csatákban vesztették életüket: Semsei András ónodi, Gombos István putnoki várkapitány és több mások. Ezeket főleg a magyarok részéről hozott áldozatokat a németeknek kedvező irók egészen elhallgatják s Eger vára megvételének érdemét és dicsőségét egyedül és kizárólag Caraffa- és Dóriának tulajdonítják; pedig abban velők Koháry István és több mások is versenyeznek. Azért méltán rója meg Fessler Caraffát, ki a vár feladását sürgette s az alkupontokat megszabta, hogy ott aratott, a hol nem vetett. S igen helyesen jegyzi meg Szalay László, hogy Koháry István lángbuzgalmának is volt köszönhető, hogy Eger magát elvégre megadta.

(Folyt, köv.)