Eger - hetilap, 1888
1888-01-03 / 1. szám
közre megy, megfogyatkozik: az erény amennyit önmagából másoknak juttat, ugyanannyival gazdagszik. És mint a pálma a teher alatt, úgy tör fel a vétkek ellenében a szívós erény; s miként az Aetna csúcsán, az izzó tűzkatlan közelében, mint mondják, a legdusabb növényzet virul, mintha csak önmagával viaskodnék a természet s nem tűrhetné, hogy a talaj termékenységét a tűz perzselő heve kiölje: úgy leg- többnyire, hol a legnagyobb vétkek fészkelődtek be, előteremnek a legnagyobb erények, hogy amazokkal versenyre szálljanak, s ha ..diadalra nem juthatnának is, elleneiknek küzdelem nélkül át ne engedjék a győzelmet. Ne feledjétek végül, hogy a-jóknak kedvesebb maga az erény, mint annak díszjelvényei; hogy a kitüntetés a jótettnek csak jutalma, nem czélja, s hogy azok a valóban kitűnő férfiak, kik dicséretet érdemelve úgy élnek, mintha a dicséretet állítanák, s az elismerést, a megtiszteltetést úgy fogadják, mintha arra előbb legkevésbbé sem gondoltak volna. Azért, szeretett Fiaim, kik a szellemi tábor harczosai vagytok, romlatlan, vallási erényekben gazdag életet éljetek. Imádkozzatok, tanuljatok szakadatlanul. Majd ti társalogjatok Istennel, majd Isten veletek. Parancsaival ő oktasson, hajlamaitokat ő fegyelmezze. Kit ő gazdagít, senki szegénynyé nem teheti. Becsét veszti, el silányul előttetek minden, ha átérzitek, hogy önmagatokat kell mindegyre művelnetek, önmagatokat ékesitnetek, kiket az Ur templomául választott, melyben a Szentlélek szállott meg. Díszítsük föl e hajlékot az ártatlanság festményeivel, világítsuk ki az igazság világával. Az elhaladt kor súlya alatt roskataggá nem válik az. El nem pusztulhat, le nem rombolható, s a test porba tértével, csak megdicsőül. Az örvendetes események közé sorolom továbbá a szentgyakorlatokat, melyek fölhívásom folytán, az utolsó tiz év alatt fölszentelt áldozárok tömeges részvéte mellett, a Jézus-társaság kiváló tagjainak vezetése alatt, s mint bízvást remélhető, nagy lelki haszonnal tartattak. Magamat ugyan súlyos ok gátolt, hogy a legjobb kezdet után, fiaim kedAz „EGER“ tárczája. Karácsonyi emlék, — A lemondás angyalának. —• Itt van az angyal! — Béke szivében, Mennyei arczán béke derűje; Hallgatom a szót, égi vigaszát, Bánatos éjben, csöndbe merülve . . . Hallgatom a szót: édes a béke! Bus viharát is küzdje szivem le! . . — Csillagos égnek, múltam egének Fénye dereng át rám, a jelenbe . . . Szép napok álma szerte foszolva, — Tűnve az ábránd bűve, varázsa, — Lánglobogása a szerelemnek Összelohadva lassú, parázsba . . . És e kopár ut! — melyet előbb még Tarka virágok ezre fedett be . . . — Csillagos égnek, múltam egének Fénye dereng át rám, a jelenbe . . . Földi örömnek ára tehát köny ? Sirva fizetjük meg mosolyunkat? Van nyugalom hát, mely keserű harcz ? Irt keres a szív, és sebe gúnyt kap? És a remény csak mostoha testvér? Mig sir az emlék, hagyja epedve?! . . . — Csillagos égnek, múltam egének Fénye dereng át rám, a jelenbe . . . vés körében maradva, az üdvös munkában mindvégig részt- vegyek. Forrón szeretett atyám iránti kegyeletes kötelességem által elszólitva, csak a távúiból kísérhettem buzgó fohászaimmal a szent foglalkozás folytatását, s érezhettem a sikeres eredmény édes vigaszát. Nincs is forróbb vágyam, mint hogy Isten kegyelmével, többi testvéreimmel együtt újból élvezhessem eme lelki gyönyört. Ti pedig szeretett Fiaim, kik a lelki gyakorlatokban oly buzgón résztvettetek, a szent elmélkedések üdvös gyümölcseit mindenek fölött szentül, állandóan megőrizzétek. Oda irányuljon minden törekvéstek, hogy a lelki buzgalom isteni tüze mind magasabbra lángoljon kebletekben; hogy sziveteknek főbb vágya ne legyen, mint Isten dicsősége s a lelkek üdve, ezeké legyen minden gondolatotok, minden ipar- kodástok, minden ohajotok; ne tartsatok semmit oly becsesnek, mi e magasztos czél fölött előnynyel bírhatna, semmit oly terhesnek, mit érette a legkészségesebben magatokra ne vennétek. Ennyit az egyházmegyei kormányzat örvendetes mozzanatairól. De földi végzet, hogy itt nem lehet teljes boldogság. Tudjátok, főpásztorotok fiúi szivén mily kegyetlen sebet vágott forrón szeretett atyjának elhunyta, kinek bánatos emlékét itt is felújítanom ösztönöz, késztet azon kiváló szeretet, melynek ama szomorú napokban részetekről oly megható tanúságait vettem. Egész lelhetek benne volt e szeretetben, mely részint egyesek részvétirataiban, részint majd mindannyi kerület gyűlési jegyzőkönyveiben nyilvánult ; s melyet ismertem bár, de mégis óhajtottam, s jól esett. Megosztottátok gyászomat. Tudtátok, hisz tanúi voltatok, életutaimban mily hű odaadásu, mily éber gondossági!, mily fáradhatlan tevékenységű társat vesztettem. Oly kedves volt mindkettőnknek az együttlét, oly édes közös életünk ! Es azért, — mért is titkolnám V — felsírtam lesújtva, s nagy fájdalom vonta éjbe szivemet. — A súlyos csapás alatt vigaszaitokkal, s a magamét is majdnem felérő fájdalmaVégzeni kell hát! — Szárnya-szegetten Uj eget a szív úgyse kereshet; S hogyha sütött ránk déli verőfény, Várjuk utána úgyis az estet; — Est, ha leszállóit, megjön az éj is — S éjjel a béke száll a szivekre . . . — Csillagos égnek, múltam egének Fénye dereng át rám, a jelenbe . . . Béke az éjben ... Itt van az angyal; Megnyugodott ő, hirdeti ajka; S hogy nyugalomnak adja magát át Szivem is, oly hőn kéri, óhajtja . . . Érte — legyen hát! . . . É r t e — remélek . . . S mintha csak uj fény szállna szivemre: Csillagos égnek — tán a jövőnek? — Fénye dereng át rám, a jelenbe . . . Alkony. Zichy Mihály. Arnóthytól. A „Fővárosi lapok“ egyik száma Zichy M i h á 1 y festőművész hazánkfiáról szóló czikkét, ugyancsak magának Zichy Mihálynak egy jó barátjához intézett eme szavaival nyitja meg: „Sokkal többet Írtak rólam, mint amennyit érdemem az igazság ítélő széke előtt elvállalhat. Igazat, úgyszólván, semmit.“ E rövid sorok szintén Zichy Mihályi-ól szólnak. Nem a művészről, hanem az emberről — a magyar emberről. Apró embertől Írott, cseprő dolgok ugyan, melyekre: Írójuk s tárgyukra aligha fog visszaemlékezni sokkép elfoglalt művész hazánkfia, ha esetleg, e sorok kezébe jutnak. De ha mégis megemlékezik rájok: