Eger - hetilap, 1887
1887-03-22 / 12. szám
92 komát, amelyben résztvett hazafi polgártársaink a termet zsúfolásig megtölték, — az egri koszorús dalkör a lelkesítő franczia szabadságdal, a hires „Marseillaise“ elzengésével nyitotta meg. Ennek végeztével Csiky Sándor elnök szívhez szóló pohárköszöntőjében hazánk legnagyobb fiát, Kossuth Lajost éltette, mit a jelenvoltak részéről fölviharzó lelkesedés követett. Ez után még számos szebbnél szebb, alkalomszerű, hazafias, lelkesítő, s szellemes pohárköszöntők hangzottak föl, Zalár József, Szederkényi Nándor, Loór Ferencz joghallgató, Kapácsy Dezső s többek által mondva, — miközben az egri dalkör több gyönyörű négyes-dal szabatos előadásával emelte az ünnep fényét, mig a szünetközökben Palócz Kálmán bandája csalt ki a hurokból bússal elegyes, talpcsiklándó nótákat. A példás rendben lefolyt, és sokáig emlékezetes szép ünnep a késő éjféli órákban ért véget. — Nagy érdekű hangverseny van készülőben a jövő april hó folytán. A koszorús „egri dalkör“ készül apr. hó 10-20- ika közt (legvalószínűbben a husvétiinnep másodnapján, apr. 11-én) — alkalmasint tánczmulatSággal is egybekötendő — dalestélyt rendezni, melyen hírneves hegedűművész hazánkfia. Hu- bay Jenő, volt brüsseli, jelenleg bpesti magyar zeneakademiai tanár is közre fog működni. Hubay Jenő, ki néhány év előtt Aggházival, hírneves zongoraművész hazánkfia, jelenleg berlini zene-conservatoriumi tanárral rendezett városunkban egy pompásan sikerült hangversenyt, s párszor már azóta is megfordult körünkben, — nemcsak remek művészi hegedűjátéka, hanem kiválólag finom, elegáns modora, s vonzó megjelenése által is folyvást kedves emlékében él müveit társas köreinknek, s meg vagyunk győződve, hogy zenekedvelő közönségünk teljes pártolása által fogja nyilvános jelét adni köszönetének az egri dalkör iránt, mely semmi fáradság s áldozattól nem riadt vissza, hogy dalestélye számára Hubay Jenő, jeles művész hazánkfia közreműködését megnyerhesse, s ez által közönségünknek ismét egy ritka műélvezetet biztosíthasson. Mint halljuk, az estély zenei műsorának egyéb érdekes részletei is lesznek, melyekről azonban csak később lesz alkalmunk tüzetesebben referálhatni. — A cist. rendiek egri fögymnásiumának ifjúsága, valóban ép oly meglepő, mint megható módon ünnepelte meg ez évben, a múlt szombaton, f. hó 19-én, József napját, mint névünnepét nsgos és ft. Szvorényi József, tud. akad. tag, a Ferencz-Jó- zsef-rend lovagja-, s az intézet tudós igazgatójának, azon férfiúnak, kit nemcsak a tanuló ifjúság bálványoz, nemcsak az egri összes igazi értelmiség tisztel és szeret, de akinek nevét az egész haza tiszteletének fénye övezi körül. - Az ünnep, melyet az intézet ifjúsága, a derék tanári kar vezetése mellett, rendezett, s mely egy érdekesen s változatosan egybeállitott programmá, s igen jól sikerült zene- és ének-előadásból állott, a mellett, hogy az igazgató névünnepének fényét kívánta emelni, egyszersmind — mint az „Eger“ legutóbbi száma megjegyezte, — arra is alkalmid kívánt szolgálni, hogy városunk közönsége s különösen a szülék, kiknek gyermekei a nevezett intézetben nyernek oktatást, közvetlen tanúi legyenek amaz előhaladásnak, melyet a tanuló ifjak a képmüvészetek e leginkább szív- és léleknemesitő ágában : a zenében, s különösen az összhangzatos énekben tettek. S a vizsgálat — amennyiben az volt, — valóban nemcsak teljes megelégedésével, hanem — mint a derült arczokból kiolvashattuk, — élénk meglepetésével is találkozott a termet zsúfolásig megtöltő igen díszes közönségnek, mely városunk értelmiségének köréből legnagyobb részben azon szülőkből fűződött össze, kiknek gyermekei az intézetben nyernek oktatást, s egy jó részök — mint értesültünk — ott is működött a tanuló ifjúság ének-karában. Ez a derék énekkar, mely az intézetnek úgy felsőbb, mint alsóbb osztályú növendékeiből alakulva, körülbelül 45—50 tagból áll, daczára annak, hogy évről évre folyton változik, át,- meg átformálódik, folyvást törekszik régi jó hírnevének nívóját megtartani. Korábbi hangversenyeiben hallottunk ugyan már tőle nagyobb szabású dolgokat, is, mint ez alkalommal; de ami — legalább előttünk — fődolog: az előadás szabatossága, kelleme, s a harmónia tisztasága — leszámítva azon körülményt, mely egyéb- kint ex professo énekkaroknál is megtörténik, hogy egy-két darabnál félhanggal alászállottak, — most is teljes dicséretet érdemelt. Nagy mértékben emelte ezt ama tűz és lelkesedés, mely az éneklő ifjak szemeiben kigyult, s mely mindenekfölött tanúskodott arról, hogy tanulmányaiknak ezt a nem is kötelezett, hanem önként vállalt ágát mily szeretettel művelik. Az ének- piéce-ek is jól voltak egybeállitva, s a komoly dalok a vidámak- és pajzánokkal kellemesen váltakoztak. Kettőt: Arany Jánosunknak saját versére szerzett, s gyermeteg kedélyéből fakadt „A tudós macskájáét, valamint a záró dalúl szerepelt „Veterán-in dúlót“, melyen elképzeltük, mint fogunk majd magunk is, „tollkalappal fejünkben, spádéval oldalunkon“ méltóságteljesen masírozni a — népfelkelők vitéz táborában, — meg is ujráztatta a közönség. Az eszt-dal, sajátos szövegével s buskomoly dalával, szintén tetszésben részesült. Az előadott négyes-dalok nagyobb részét kedveltebb népdalaink képezték. Helyesen. Az ifjak, kik népköltészetünket tanulják, illő, hogy azok dallamainak szépségeivel is megismerkedjenek. Leghatásosabb volt köztök a gyönyörű balatoni idyll („Sir a kis lány . . .), melyet az ifjak legtöbb érzéssel, s legnagyobb praecisióval adtak elé. A Szentirmay sajátságosán eredeti „gulyás-dala“ („Gyűjtik a csordákat“) is igen hatásos lett — volna, ha szép harmóniáját meg nem zavarják a — kolompok. Állítólag a szerző kívánsága ez a különös hangszer-kíséret. A pécsi dalversenyen is kolom- pokkal énekelték. — A zenei részleteket is sok érdekkel hallgatta, s az ifjú működőket méltán megérdemelt tapsokban részesítette a közönség. Gröber Ferencz kezdő létére már is sok ügyességgel, s elég biztossággal kezeli a czimbalmot, melyen néhány kedveltebb népdalt játszott. Wind Gyula hegedűn, Du s ár- dy István gordonkán, és Láng Sándor zongorán egy triót adCsakhogy Egerben nincsen oly öreg ember, ki tudná: melyik volt a sólyom-utcza, pedig talán innen került ki azon sólyom is, melyért II. Lajos gyermek-király oly mesés összeget adott. Nem valószínűtlen, hogy a fönnebbi vadkert mellett való malom egy az itt említett Sólyom utczaival. A karthauziak ugyanis véglegesen elzavartatván a nyugodalom völgyéből, már csak egy egri malmot, a „vadkert mellett valót“ hagyták a nem-nevetó örökösökre, akik (rés clamat ad dominum) épen azok voltak, kikről mint legnagyobb jóltevőikről szólék: a püspökség és káptalan. És ezt alkalmilag hálásan be is ismeri a convent, melynek megbízottai megjelenvén Ulászló király előtt 1505-ben, előadják vala, hogy tekintve azon nagy sok jótéteményeket és adományokat, melyekben őket az egri káptalan részesített e volt, — ezeknek és a fölvett négyszáz arany forintnak fejében örökbirtokűl átengedik a maguk alsó-ábrányi, másként bar át nyár ági birtokát, az erről szóló birtokleveleket is átszolgáltatván. b)A négyesi névtelen jóltevők. Négyesen a karthauziak öt-hat telek földet hagytak maguk után. Kik voltak, akik javukra ezen örök bevallást eszközölték ? — épenséggel nem tudjuk ; két szempontból azonban azt sejtjük, hogy ezt a poroszlai Hancskó-családnak köszönheték. Az egyik okául ezen föltevésnek az vehető, hogy e részeken a legsz ámbávehetőbb birtokosnak kolostorunk virágzási korában a poroszlai Hancskó család tartandó, mint a mely Poroszlón földes- és kegyúri jogokat gyakorolt, jelentékeny birtoka volt Tilaj o n (ma puszta Borsodban), I v á n y o n (Ivánka néven ma is falu) és Szőkén (ma szintén puszta).*) Birhaták tehát legalább részben a szomszédos Négyest is, annál inkább, mivel akkori okleveleink a mágnások sorába fölemelkedett Négyessy családról semmit sem tudnak. Ők Négyesről a Bessenyő, Zaár, Aracs családokat említik, nem maradván kétség különben a fölött, hogy Négyes nemes helynek tartandó. Semmi sem mond tehát ellene a lehetőségnek, hogy a Hancskók részbirtokosok voltak Négyesen is, és e szerint ők fogtak lenni Négyesen névtelen benefactorai néma barátainknak. A második érv, hogy a Hancskó családnak a mi néma barátjainkkal való érintkezésére okleveles bizonyságunk is van, sajnos azonban, hogy már azon időből, midőn a család azon lejtőre jutott, amelyen, nem tudva végsorsát is sejthetnők, hogy nem lehetett megállapodása. 1413-ban ugyanis poroszlai Hancskó János megszorulván, a segedelem völgyi karthauziakra fordit.á tekintetét és fölajánlotta nekik az ő négyesi birtokuk szomszédságába eső minden tilaji földét és egy Berek nevezetű erdőt 677 forintért új pénzben (minden forint száz dénárjával számítva. *) És a vétel megtörtént. A Hancskó-családra az egri egyház nagy Pantheonjában emlékkő vár, mint Poroszlón két egyháznak és az iványi egyház patronusára. **) Itt, amennyiben emlékezetök összeforr a kartha*) Kelt Budán sz. Vitus és Modest ünnepe előtt való pénteken. **) V. ö. Károlyi-Okmányt. II. 105. 1. **) Kápt. lev. Num. XVIII. Divisio III. Fase. 1. 3. szám. 1
