Eger - hetilap, 1887
1887-03-22 / 12. szám
90 gatás és rablás áldásait innen árasztotta szét a pánszláv eszme, hogy egy lépéssel közelítsen czélja felé. Amidőn itt rend, nyugalom, béke, s jogtisztelet kezdett meggyökerezni fegyvereink védelme alatt: elő lettek készítve a kedélyek a nagy változásra. Az egész forrongó Balkán megnyugodott lassanként. Az apró államok, melyek eddig mindig hadivállalatokba helyezték reményeiket; melyeket eddig mindig teriiletnagyobbo- dással biztathattak, s melyeknél e miatt a béke évei, hadikészülődés lázas évei voltak, — be kezdték látni, hogy oly nagy hatalomnak vannak keze ügyében, mely saját érdekében nem fogná tűrni a dolgok folytonos uj-rendjét, s a török birodalom utolsó köveinek kifeszegetését. Ez állam diplomatái nem béréltek fel — banditákat felkent fejedelmeik élete ellen. Nem készítettek elő trónváltozásokat. Nem fizették meg a pártokat. Nem rontották meg erkölcseiket. Nem kívántak tőlük egyebet, csak a rendet. S a rendnek s a törvényeknek megvan az a varázserejük, hogy ha már megszoktuk, megbecsülni is megtanuljuk őket. Nyugathoz támasztva hátukat, most váratlanul, egy jókora darab nyugat jelent meg csaknem kellős közepükben is. Katonáink nyomában az ipar s kereskedelem vonultak közéjük. Vasutaik — a berlini congressus értelmében — kiépültek. A franczia s angol kereskedelem, mely nehéz viszonyokban is fentartotta közöttük magát, most, bízva a fegyvereink által őrzött állapotokban: kétszeres buzgalommal kereste fel városaikat. Nem ok nélkül tartva, hogy csapatainkat áruink s terményeink követik nyomon, s erős konkurrentiát csinálnak nekik: tőkéjük többet koczkáztatott, áraik lejebb szálltak, s kezdetét vette az ipar s a munka azon üdvös versengése, mely megtermékenyíti s meggazdagitja az országokat, amelyeken áthömpölyög, s mely mint némely folyóvizek — aranyat hoz hullámaival. Az ár, mely eddig Pétervár felé volt irányítva, Budapest s Becs felé fordáit, honnan a nyugat műveltsége áradt ereikbe vissza. S valóban aki figyelemmel kiséri a balkáni népek utóbbi fejlődésének jelenségeit, az látni fogja, mint nyomja a monarchiánk által képviselt Nyugat, bélyegét intézményeikre, és államéletükre. E népek parlamentjeiben figyelemre méltó eleven élet lüktet. Államférfiak kerülnek ki e parlamenti körökből, melyek bá- mulatramélfcó tapintatukkal s taktikájukkal, — csak az utolsó idők eseményeire kell utalnunk, — kemény dolgot adnak a Néva- parti furfangos diplomatiának és elmésen s elegantiával siklanak el az útjokba dobott Scyllák s Charibisek között. Az „EGER“ tárczája. Egy száraz virághoz. Lelkem felindúl hogyha nézlek, Elsimogatlak, elbeczézlek, Hervadt virág, mit nő adott. Egy perczig ott tartott kezében — Szirmod, színed merengve nézem. . . Egy rózsa — az kedves halott. Ki tudja, bokrod hol virágza? Nagyúri kertész téli-háza Nevelt fel féltve, óva? vagy Szabad föld edző, dús erője ? Fehér báránykák legelője? Vagy lombos erdő, ősi, vad ? Siron nőttél fel tán, magadban, Ahol bús, őszi alkonyaiban Két árva s ifjú nő zokog? Vagy zárda-szüzek kertje látott, Akik megunják a világot, S kik eltemetve boldogok? Akárhol: éltél, s most letépve, Nem vagy már többé bokrod éke, Száraz vagy, s nincs több illatod. E kis parlamentekben serény munka folyik, hogy az államélet minden ága kellőleg felszereltessék. A reformok, melyek folyamatban vannak, államrendnek, szabadabb intézményeknek meghonosulása; az erkölcsök szelidülése; a fellendülő ipar; a szívélyes érintkezés s bizalom, mely a fejedelmek s népeik között van; ezek — s ebben bizonyára igazat ad nekem a legszenvedélyesebb orosz is — aligha a szent Oroszország intézményeinek hűséges mintázatai. Európa egy szép reggelen arra virradt fel, hogy a panszlá- vok fái nem tudnak égbe nőni. „Világos lett a szláv népekben, hogy az ő szabadságuk nem czél, — csak eszköz. A népet, melyet „felszabadítottak“, az első szabad mozgás gondolatára, megbotránkozva hagyják cserben.“ Nem a szabaditó többé, hanem a vércse, mely húsukra vágyik. Nem ábrándokat s rajongást kelt már bennük, csak rettegést, s bánatot azért, amiért hittek neki. A balkáni viszonyok egész fejlődése 1878-tól, mi reánk volt kedvező. Nem azért ragaszkodik a czár politikája a bolgár-kérdés ama megoldásához, mely neki kedvez, oly szívósan, mert fél, hogy Bulgáriábani befolyása odavész. Hanem azért, mert ha innen is kiszorúl, nem marad e hírhedt befolyásból a Balkánon semmi és sehol. Hiszen ha a többi balkán-népek jó barátságban élnek monarchiánkkal, Montenegro minden mérge nem több s nem ártalmasabb, egy gyufafejnél. A háború, mely — minden jel arra mutat — Oroszország szándékában fekszik, afeletti düh, hogy a pánszlávizmus le van álczázva. A felett dönt a háború: a balkánnépeké legyen-e Balkán, vagy Oroszországé. A rend és szabadság virágozzék-e fel e szép félszigeten, vagy egy szolga-népé legyen, mely e zugolyból leigázza Európát. Magyarország parlamentje, minden eszközt egyhangúlag megszavaz, hogy e harcz koczkája ne ellenünk dőljön el. Egyhangú határozatán meglátszik a Ház hazaszeretete s bölcsesége; de meg, a nagy vihar előérzete is. A nemzet pedig ezer év óta szokva van rá, hogy nehéz kötelességét híven teljesítse akár békében, akár háborúban.-------------- Werner Gyula. A z idei ujonczozás Hevesmegyében. ni. A múlt héten az egri járás ifjúsága került a sorozás elé. — E járás megyénkben a legnagyobb jutalékát szolgáltatja a meg- vizsgálandóknak, — van is emiatt adóssága már 3 éve, évről-év- re szaporodva. Ha rád tekintek, szinte fázom; Eszembe juttatod halálom’, S a lánykáét, ki átadott. Egymással alig hogy beszélünk, Habozva, várakozva félünk, Még meg se csókolt ajka. — Te, Intsd, intsd meg őt, hogy e világon Egy perez, futó lehellet, álom: A rózsa s a lány élete. Egri Gyula. A segedelemvölgyi karthauziak Tárkány mellett. Kandra Kabostól. (Folytatás.) 4. Benefactoraik és confratereik. a) A püspökök és káptalan. Az egri püspököknél és káptalannál egészben véve nagyobb tisztelője és ápolója a 12. sz. karthauzi erénynek nem igen fogott lenni. Nem kételkedem egy csöppet sem, hogy ha birnók házi történet-könyvüket, föltevésemet igazolólag kitűnnék, hogy Egernek és völgyének földesurai közt örvendetesen nagy számmal találtattak olyanok, a kik kegyelvén a mi jó néma barátainkat, adományaik által igyekeztek érdemeik részesévé lenni. Sőt valószínű,
