Eger - hetilap, 1887
1887-02-15 / 7. szám
7-ik szám. 26-ik ev-folyam 1887. Február 15. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt- kr Félévre . . 2 »1 50 „ Negyed évre. 1 n 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — n 12 „ EGER. Hirdetésekért minden 3 hasábozoit petit sorhely után (3, bélyegadó fejében minden birdetéstól bO, nyilltérben egy potit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetésieket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Baktai-ut, Exingerféle ház.) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Néhány baráti szó Visontai Kovách Lászlóhoz. Az „Ifju-Erdély“ kereskedelmi lap érdekében. Nem vagyok mágusz. Az elhunytak szellemeit idézni nem mesterségem. Múlt idők emlékeit is, csak ha a körülmények kívánják, idézem föl. — A múltak emléke nem mindig opportunus. .leien esetben idézhetem a múlt idők emlékét a nélkül, hogy ez akár Téged, akár engem genirozna. Huszonkilencz év! Sok az emberi életben. Nem hiszem, hogy elfeledted volna az általam felidézendő rövid epizódot. Eddigi élted az ellenkezőről tanúskodik. — De felhozom. — hiszen nem árt. Mindketten ifjak valánk. Lelkesülés a haza ügyeiért, minden szépért, magasztosért, jóért, jellemezte az idő szerint, nemcsak a mi, de sok ezer ifjú lelkét, szivét, gondolkozását. A pákozd-sukorói ütközet után pár hétre találkozánk. A parendorfi tábornak a pesti második önkéntes zászlóalj, hol te akkor, — ha jól emlékszem — hadnagy valál, és G u y o n volt a parancsnoka, — és a pesti önkéntesek II-dik zászlóalja, melynek parancsnoka gr. Alin ás sy Ernő volt, én pedig segédtisztje. — képezték Bruck au der Murnál, előcsapatát. Ott ismerkedtünk meg, s láttuk egymást először. Atyáink testi-lelki barátok valának; de Te időre ifjabb, a rendes iskolákat jártad, én katonai tengerész-pályára nevelve, távol voltam, s nem láttuk azelőtt egymást soha. Csak hírből ösmertük egymást. Boszorkányhájjal kentek mindkettőnket, s egyikünk sem volt valami jámbor, aluszékony ifjú. De úgy hiszem, a szilajabb még is én valék, — bár ez is bebizonyításra vár. A nemzeti szinház tagjai — emlékszel ? — ott valának. s esténkint a parancsnok Guyon major sátra előtt fújták a szebbnél szebb dallamokat. Emlékszel, hogy Almássy tréfált velem, mint régi kitűnő huszártiszt, hogy rósz lovas vagyok, s jobb volna, ha ló helyett mint segédtiszt trabakolót vagy Shonert vennék a lábam közé. Görgey pedig, ki az előcsapat parancsnoka volt, az időben ezredes, azzal boszulta meg a rajtam elkövetett méltatlan garázdálkodástokat, hogy főhadnagynak neveztetett k:. Hányszor mentüuk át a grániezon, hogy estve ismét a Guyon sátra elé gyűljünk össze ? — ki tudná megmondani! De emlékszem világosan, hogy egyszer, midőn meglehetős későn rukkoltunk be, az újságok Erdély el vesztének h i r é t, h o z t á k, miuteszörnyen elszomorodtál, s azt mo n d á d : „0 d a kell menu ü n k, — Erdélyt m e g m e n t e n i, li a m i n d elesünk i s.“ Ha a schwechati katasfrofa közbe nem jön, — te elmentél volna okvetlen. Ezt. nem kerülhetéd ki reputatiód feláldozása nélkül. — Maradtál tehát. — — —- — Az „EGER“ tárczája. A farsang s az álarczos mulatságok eredete. (Vége.) Minthogy az álarczot kezdetben a gonosz elv szolgálatában álló démonok ellen elrettentési eszközül használták, ennek természetes következménye vala. hogy később a jó elv tiszteletének szentelt kultuszformák alkotó elemévé is kezdett válui. — A gonosz szellemekkel vívandó harczot. mindenütt veszélyesnek tárták, amiért csakis arra különösen felavatott s kellőleg felkészült személyekre, a schamánokra (igy hívják pl. a Buddha vallását követő népeknél, a papokat, varázslókat és ördögűzőket) bízzák és ahhoz a jóakaró istenségek támogatását is jó eleve kieszközölni igyekeznek. így fogván fel a dolgot, az álarcz védelme alatt a gonosz szellemek ellen küzdők mintegy az istenek képviselőinek, és hatalmuk által eltelve erezek magokat, s azért személyüket eleve szent élet által kellett ama nagy feladatra telavatniok, hogy az istenekkel, kiket a gonosz szellemek ellenségeinek tartottak, ellenük ugyanazt a jó harczot végig küzdjék. Ez a gondolatmenet teszi előttünk némileg érthetővé, hogy a régi népek, pl. az indusok és egyiptomiak, miért ábrázolják állatfejekkel, vagyis inkább ilyen álarczokkal istenségeiket ; pl. az egyiptomiak Horust, ki a homályból kikelő világosságot, az újraszületést és feltámadást, a jónak a rossz fölött, az életnek a balál fölött való győzelmét képviseli, az éles tekintetű, mindent látó karvaly tejével; Anubist, a holtak és múmiák istenét, a sirok és amaz égi útnak az őrét. a melyen a holtak vándorolnak, sakál-fővel; Sebak az oszthatatlan idő és örökkévalóság (a nílusi zuhatagok vidékein azonfelül az áradás) istenét krokodil-fővel sat. Wischnu (vagy Máltádévá) a hinduk nagy istene is vadkan alakjában ölte meg Daitja Hiranjakschát (Aranyszem), és mint him-oroszlán egy másik Hiianjakacipu nevű ( arany szőnyegen ülő) démont. A görögök kosfejű Jupiter Ammonja és a rómaiak bikafejü Bacchusa csak utánzatai az egyiptomi és hindu állatfejü istenségeknek. — Az állat-maskara használata a vad népeknél még manap is nagyon el van terjedve s kivált az észak-amerikai és ausztráliai indiánok vallásos tánczainál a fő szerepet játsza. Az efféle vallás- gyakorlatoknál. melyek némely állatnak a szent voltáról és titokzatos erejéről alkatott képzelmeken alapúinak, a tánczos valamely rettegett ragadozó állatnak a bőrét húzza magára s annak ugrásait, hangját, szóval, egész viselkedését utánozva járja el a jelentős tánczot. Az efféle szertartásokat, valamelyik schamán vezetése alatt, rendesen titokban, a nők és gyermekek kizárásával, holdtöltekor. vagy ha nappal, úgy félreeső, a kiváncsiaknak tilos helyen végezték; s nem tévedünk, ha azt tartjuk, hogy ezen a régi szokás által szentesített, szertartások a tisztúhabb vallásformák behozása után is femnaradtak, mint titkos szövetkezések, vagy u. n. mysteriumok; legalább annyit tudunk, hogy a Diony- sos-mysteriumoknak az állat-maskarák (név. a bika- és kecske-
