Eger - hetilap, 1887

1887-12-13 / 50. szám

397 A főispán e válasza lelkes éljenzéssel fogadtatott. — Estve & főispán tiszteletére a kaszinó helyiségeiben lakoma rendeztetett, melyen a város szine-java gyűlt egybe, kiknek soraiban, gr. Keg- levich Béla, megyénk tóispánja ömlga iránt táplált tisztelete Gyön­gyös város közönségének, számos talpraesett pohárköszöntőkben nyil­vánult. A társas estély díszét s élénkségét különösen emelte a gyöngyösi főegyliázi zenekar szabatos és élvezetes játéka, ami a vendég főispánt is igen kellemesen lepte meg. — Becker, ezredes honvéd dandárparancsnok, az itteni honvédcsapatok megszemlélésére pár nap óta városunkban tar­tózkodik. — Személyzeti. Dobé Zsigmond dédesi lelkész arlói lel- készszé, Móz er Béla boczonádi káplán dédesi ideigl. administra­tors, és Mesko György kistályai káplánná neveztettek ki. — Eger városának a török járom alul történt felszabadulása kétszázados évfordulója megünnepléséről városunk közigazgatási hatósága s képviselő testületé annyira megfeledkezett, hogy ez ünnep emelésére egy árva lépést sem tett, noha az ország fővá­rosa Budavár, visszavétele kétszázados évfordulójának fényes meg­ünneplése által jó példával járt előtte. Egy cseppet se csudálko- zunk rajta. Nagyon — rósz bor termett az idén Egerben. — Az „Egri Dalkör“, elnöke, Imre Miklós névnapja al­kalmából f. hó 6-án este a Koronán társas vacsorát rendezett. Azon nap, a déli órákban, a dalkör küldöttsége tisztelgett neve­zett elnökénél, meghiva őt az estélyre is. Miután a dalkör tag­jai az estélyre teljes számban megjelentek, küldöttség ment az ünnepeltért, ki a küldöttség kíséretében megjelenvén a dalkör, tag­jainak lelkes éljenzésével fogadtatott. Az elnök megérkezte után csakhamar kezdetét vette a kedélyes vacsora, melyen az első pohárköszöntőt az ünnepeltért és családjáért Kapácsy Dezső, a dalkör társelnöke mondotta; kiemelve Imre Miklós érdemeit a közélet terén, melyek az ünneplő dalkört elnöke személye iránt — ez új működése terén is — a legszebb reményekre jogosítják s örömét fejezte ki a fölött, hogy a dalkör bizalma ily kiváló és érdemes férfiú személyében összpontosult. — A lendülettel elmon­dott, nagy tetszéssel s több Ízben meg-megújuló éljenzéssel foga­dott szép pohárköszöntő után, felhangzott a dalkör háromszoros „Éljen soká!“-ja. A kellemes meghatottság látható hatása alatt emelkedett föl az ünnepelt, poharat emelve a koszorús dalkörért s kijelenté hogy édes vágyainak egyik legszebbikét látta megtestesülni, midőn az Eger városának, rövid fennállása alatt is már annyi dicsőséget szerzett s az ország első dalegyletei sorábau helyet foglalt dalkör elnökévé választatott. Szűnni nem akaró taps fogadta e szép lelkesítő beszédet, mely után Éliásy Ferencz ismét Imre Miklósért, — Kelemen Ernő Kapácsy Dezsőért, mint a dal hivatott költőjéért s a dalkör szeretett társelnökéért, ki a ta­gok közötti kölcsönös szeretet és barátság összekötő s fentartó kapcsát képezi, — Kapácsy Éliásy Ferenczért, mint a dalkör ki­váló tagjáért, — Imre Miklós Csiky Sándorért, mint az „Egri Dalkör“ diszelnöke, — és a dal anyja: a szabadság nagy­érdemű hőséért, — Csiky Sándor gr. Keglevich Miklós, mint a sza­bad eszmék hevesmegyei vezérférfiának emlékére, Imre Miklós és Kapácsy Dezső élénk tetszés mellett Pokorny János, mint a dalkör kiváló képzettségű s érdemdús karnagyáért s töb­ben a dalkör egyes kiválóbb tagjaiért emeltek poharat. A pohár­köszöntők közeit a dalkör s Palócz Kálmán válogatott szebbnél- szebb dalai töltötték ki. Tizenegy óra után az elnök lelkesült éljenek között távozott a dalkör pedig Imre Miklósné úrnő és bájos le­ánya : Imre Leona úrhölgy, őnagyságaikat éjjeli zenével lepte meg — elénekelvén a „Még fáj a szív, még szeretlek“ kezdetű gyö­nyörű dalt is. S ezzel az estély véget ért. — Dalkörünk össze­jöveteleit s estélyeit mindig a tagoknak egymás irányában való kölcsönös tisztelete s a köztük fennlevő szívélyes barátság jel­lemezték ugyan, de ez estélyen áldozat-kész elnöküknek szívből jött s szívbe szállt lelkesítő s felvillanyozó szavai folytán, a szeretet varázsa, az eddiginél nagyobb erővel hatotta át a tagokat. — A tűzoltó-bál az idén igen fényesnek Ígérkezik, — azért mondjuk ezt, mert a tevékeny rendezőség mindent elkövet, hogy az úgy szellemi, mint különösen — anyagi tekintetben fényesen sikerüljön, s mert hír szerint — nemcsak helyből, de a vidékről is számosán készülnek e bálra. A meghívók, — úgy a helybeliek, mint a vidékiek — már nagyobbrészt elküldettek, s azért — a ren­dezőség nevében — felhívjuk mindazokat, kik tévedésből meghívót nem kaptak s arra különben igényt tartanak, hogy e részben, ifj. Simonyi Károly és Szabó Béla segéd-tisztekhez fordulni szí­veskedjenek. Wo man singt, dort lasst euch nieder. Böse mensehen haben keine lieder. Bátran elmondhatjuk, hogy a Zsasskovszky testvérek, az ő ifjúsági énekkönyveikkel, melyekben a szöveg nemes és lélek-müvelő irányára is kiváló gondot fordítot­tak, — sokkal nagyobb kulturális hatást gyakoroltak a magyar serdülő ifjúság szív- és erkölcsképzésében, mint akármelyik hír­hedt, úgynevezett „Ifjúsági iratok.“ Zsasskovszky Ferencz, éles elméje, gazdag szakismerete, s mindenre kiterjedő figyelme már rég belátta azt az üdvteíen rendszertelenséget, mely, kivált hazánkban, a róm. kath. egyházi szertartásoknál, a kórusi functiókban és éneklésekben uralkodik. Ezen a téren, még a különböző katliedralisokban is különféle volt az eljárás és gyakorlat; falukon, községekben pedig egyenesen a kántor volt a korlátlan úr. A kántor maga komponált egyházi ■énekeket, szöveggel és dallammal; csinált ezekhez, valamint a misebeli praefatióhoz olyan czikornyás kíséretet, elő-, és utó- játékokat, hogy ugyancsak fül lett legyen, amelyik botránkozás nélkül meghallgatta. Hát még a halotti búcsúztatók! Azok voltak ám igazán gyönyörűségesek, s érzékenyek. Magunk is hallottunk egypár ilyet, s ott kelle hagynunk a gyász-szertartást, a — ka- czagás miatt. E valóban tűrhetetlen állapotokon kívánt Zsasskovszky Fe­rencz segíteni, midőn 1851-ben Karénekes kézikönyve (Manuale musico-lyturgicum) tervezetét b. e. Scitovszky akkori esztorgomi prímásnak bemutatta, ki azt a legnagyobb megelégedéssel s tet­széssel fogadván, szerzőjét a mű kiadására buzdította. A derék mű azonban, nagyobb terjedelme, s a nyomdai nehézségek miatt, csak 1853-ban jelenhetett meg, s hazánk összes egyházmegyéjé­ben, föpásztori rendeletek által azonnal be lön hozva, s hivata­losan használatba véve. —■ Még Németországban hire sem volt a „Coecilia-egyletnek,“ mely a gregorián-éneklés rendszerének a kath. egyházakban való behozatalát, s illetve, visszahelyezését sürgette: midőn Zsasskovszky Ferencz, jóval korábban megjelent, idézett müvében, a „Manuale musico-lyturgicum“-ban már utalt a gregorián-éneklésnek a kath. egyházakban való behozatala nagy fontosságára, s a római Rituálénak e részben való követelményei­re nemcsak, hanem említett jeles müvében a gregorián-éneklés el­sajátítására utasítást is nyújtott, s a Rituale által követelt gre- gorián-antiphonákat s egyéb énekeket müvében az illető szertar­tásoknál a magok helyén közbe is szőtte. Sőt azokhoz igen sü- került harmonikus orgona-kiséreteket is csatolt, úgy, hogy a Re- gens-chorik, organisták, s falusi kántorok a rom. kath. istentisz­telet minden alkalmaira, ünnepeire s egyházi functioira megtalál­ják az említett műben bőségesen a. szükséges tudni- és tenni va­lókat. Zsasskovszky F. eme, — mondhatni: a magyar kath. egyl házi istentisztelet terén korszakot alkotó müvével oly rendkívül fontos szolgálatot tett a magyar kath. egyháznak, hogy ez érde­méért méltó helyet foglalhat a magyar kath. egyház történetében. Zsasskovszky Ferencz e müve nemcsak a magyar hazában kel­tett méltó feltűnést, hanem a külföldön is annyira, hogy a néme­tek és csehek rögtön siettek hasonló liturgikus karénekes könyv kiadásával nyomába lépni, — természetesen legnagyobb részben a Zsasskovszky Manuale musico-liturgicum“-át utánozva, s — másolva. A prágai „Manuale“ egészen a Zsasskovszkyénak utánzata, — 1858-ban jelent meg. Nem kevesebb érdem s elismerés illeti meg Zsasskovszky Ferenczet, mint a „Kath. egyházi énektár“ zenei részének szer­kesztőjét. Zsasskovszky Ferencz még 1844-ben, midőn Alsó-Ku- binban lakott, felszólítást kapott, hogy a magyar felső vidék kán­torai részére egy kath. énektárt állítson össze. De ami akkor, könnyen érthető okokból, nem sükerűlhetett, — ténynyé vált Egerben, hol az ily rendkívül nagy vállalat óriási nehézségeivel csak oly vasszilárd akarat, s rendkívüli szellem, mint minővel Tárkányi B. József, az „Énektál “ szerkesztője birt, — volt képes győzelmesen megküzdeni. Ez „Énektár“ összeállítása ugyanis nem csekély feladat volt, hol az egyházi énekeket mintegy a nép ajkáról kellett ellesni, a gyöngyöket a salakból kiszemelni, s ne­mes egyszerűségű egyházi stylbe öntve, a sallangok és kántori czikornyáktól megtisztítva, orgonára letenni. S e mű a két jeles szerkesztőnek : Párkányinak és Zsasskovszkynak valóban meglepőn sükerült. S a magyar kántoroknak e mű volt első Útmutatójuk az egyházi népénekek szabatos, egyszerűn magasztos eléneklésében, s az orgonán való zeneileg szabatos kisérésében. S ki ne ismer-

Next

/
Thumbnails
Contents