Eger - hetilap, 1887
1887-10-11 / 41. szám
323 Béla. Háznagy visontai Kovácli László, ki e tisztet az újabb magyar alkotmányos aera óta folyvást viseli. A t. ház második ülése mindjárt nagy fontosságú interpel- láczióval nyílt meg, melyet Szalay Imre somogymegyei orsz. képviselő intézett a belügyék vezetésével megbízott báró Orczy ő felsége személye körüli ministerhéz, a sómogymegyei főispán, Tallián Béla által a nevezett belügyministérliez küldött, bizalmasan titkos, de az „Egyetértés“ által nyilvánosságra hozott fatnó- zus levél ügyében. E levél, röviden, arról értesíti a belügyminis- terfc, hogy a kaposvári képviselő-választás alkalmából, hol gr. Széchényi Pál minister 20 szótöbbséggel választatott meg orsz. képviselőnek, mint a főispán erről személyesen meggyőződött, a szavazati lajstromok rendetlenül és hibásan kezeltettek; és hogy 19 szavazó, ki Körmendy ellenzéki jelöltre szavazott, az Írnok tévedéséből Széchényi előnyére íratott, minek folytán, ha ez hely- reigazittatnék, Körmendynek volna 18 többsége, nem pedig Széchenyinek 20. Ezt igazolja a belügyministeriumhöz felküldött szavazási lajstrom is, minek folytán az ellenzék a kérdéses 19 szavazóval közjegyzői okmányt vétetett föl. De a megyei levéltárban elhelyezett példányban is Körmendy javára van e 19 szavazó Írva. Mindezek daczára a főispán arra kéri a belügymiuistert, hasson oda, hogy Széchenyi megválasztatása minden áron hagyassák helybe, mert ellenkező esetben nemcsak Somogy- vármegye valamennyire már megjavult politikai helyzete változik beláthatatlan időre teljesen rosszá, hanem az erkölcsi befolyás és hatalom, melyet a somogyi szabadelvű párt és a főispán ezúttal a választásoknál maguknak szereztek, végkép megsemmisül. Ha megsemmisittetnék a választás, a megye belbékéje ismét oda dobatnék az ellenzék terrorizmusának, melylyel szemben ők (a főispán és a szabadelvű párt) tehetetlenek lennének. Ez most már nem személyes kérdés, hanem Somogymegye létkérdése, mert, ha a választás megsemmisittetnék, Somogybán a kommunismus és socialismus hidrafejét megsemmisíteni a lehetetlenségek közé tartoznék, mit röviden csak azzal jelez a főispán, hogy magában a kaposvári kerületben a választást megelőző három héten át 8 gyújtogatás és 40 személy- és vagyonbiztonság elleni bűntény követ- tetett el a 48-as ok részéről, sőt maga a karhatalomnak kirendelt katonaság is meg lett támadva, s közülök 2 tiszt és 4 legény meg lett sebesitve. Ily körülmények közt e kerületet uj választásnak kitenni lehetetlen, midőn a kaposvári választás az ellenzéknek 75,000 forintjába, — a kormánypártnak pedig háromszor annyiba került, stb. Szalay Imre interpellácziójában, a főispánnak a somogyi ellenzéket kommunizmussal és soczialismussal sújtó vádját határozottan visszautasítja, s azt rágalomnak bélyegzi, annál inkább, mert az ellenzék soraiban, mely Somogymegye birtokosainak és intelligencziájának legnagyobb részét teszi, van egy, — talán több is, aki a somogymegyei szabadelvű párt tagjai minden ingatlan és ingó vagyonát úgy kifizethetné a magáéból, hogy még akkor is gazdag somogymegyei földbirtokos maradna. A vashátú szöcske nagyot bólint, pattog, Mig a néma pille a tarka virágok Kelyhein pihen meg. Az ösztövér szúnyog panaszos zenével, Fényes hátú légyraj zsibongó beszéddel Titkon feleselnek. — ’S mig a szertartás foly bűvölő pompában, Az új érzés alatt szivem nagyot dobban; Oltárt emel ama örökfényű tűznek, Melylyel e földön rég vad játékot űznek Az áltató bölcsek. E tűz hevét itt, a lelkem mélyén érzem . . . . ’S kit zárt szemekkel im megláttam egészen Imádsággal tölt meg. Elég, elég nekem; megértettem mindent, — Ti, kik önmagatok teremtitek Istent — Kik bálványt emeltek, ’s kóros lelketeknek Enyhítő balzsamot attól követeltek: Tovább nem követlek; — A keresett útat én már megtaláltam, ’S lelkemen borongó, hosszan tartó álmám Édes csalódás lett. Megyek hazafelé. Csendes alkonyat van, Gyöngyhullámú patak csörgedez ntamban; Orczy Béla báró belügyininister ez alkalommal nem volt jelen az ülésen, Tisza Kálmán kormányelnök pedig az interpellá- czió alatt nem mutatta magát a házban, s igy az interpelláczió ezúttal válasz nélkül maradt. Magok a kormánylapok is mélyen hallgatnak a levélről ; de hogy e levél a belügyministerhez elküldetett, azt. magánúton, maga a belügyminister is elismerte, sőt a belügyministeriumban a levél kicsempészésének kipuhatolására a legszigorúbb inkvizicziót rendelte el. — A famózus levél, mely élénk világításba helyezi a mostani kormány, s szolgai közegeinek, a főispánoknak szomorú üzelmeit, országos botrányt idézett elő, s mindenki érdekkel várja a belügyminister válaszát. Való- bau mélyen lesújtó érzés fogja el az embert, ha a múltakra visz- szagondolva, látja, mivé siilyesztette az uj törvényhozás a megye egyik legfontosabb állását, a fóispáni tisztet, melyet egykor a fény és a legmagasabb tisztelet és tekintély nimbusza vett körül! Fiume, melyet oly találón neveznek „Magyarország gyöngyéinek, mert ugyancsak sok pénzében van az országnak, — az utóbbi időkben igen furcsán kezdi magát viselni. Közelebbről a városi képviselet tüntetőleg tagadta meg a Deák-szobor leleplezésének országos ünnepén való részvételt. A gyűlés nem akarta megszavazni a küldöttségnek a költséget; a saját zsebére pedig senki sem ment. Ugyanabban a gyűlésben Baross minisztert is igen furcsán apostrofálták, azért, mert a fiumei forgalom érdekében egy vaspálya meghosszabbítása czéljából kisajátítás utján szerzett meg egy darab városi területet. Egy bölcs képviselő egyebek közt azt indítványozta, hogy, törüljék ki Baross minisztert a város díszpolgárainak sorából. Épen olyan, mintha a komáromi csizmadia czéh megfosztaná Jókait „tiszteletbeli csizmadia“ czi- métől, mert nem tud kedvük szerint való csizmát varrni, ügy halljuk azonban, hogy a józanabb fiumei polgárok közelebbről mozgalmat indítottak, melynek czélja az, hogy Fiume polgársága f. év nov. 2-án, halottak ünnepén diszküldöttséget indítson Budapestre, mely küldöttség koszorút fog helyezni Deák Ferencz síremlékére. Méhészet. (Folytatás.) Harmad napra kijön a 2-od raj. S ezzel elégedjünk meg. Hogy pedig több rajunk ne legyen, a másodraj elmenetele napján kibontandó a család — leszedjük a meglevő anya-bölcsőket csak egyet hagyva, természetes, mint fentebb emlitém — a legszebbet. S bekövetkezett a meganyásodás ideje. Főgondunk most oda irányuljon, hogy az anyák megtermékenyüljenek ; azért, ha netalán a rajokkal here nem repült volna el, — heréről kell gondoskodnunk, t. i. az öreg családtól kifogunk 5—10 herét, és ezeket a rajokhoz tesszük, mi által az anyát ösztönözzük, a mielőbbi megtermékenyülésre. Nyugodtan tárom fel ajtaját szobámnak; ’S látom, hogy gyermekeim a legjobb anyának Ölében pihennek .... Hideg bölcselkedés! halld szavát ajkuknak, Ezek a kisdedek hálát imádkoznak Az igaz Istennek. Goics Lázár. Kapaics Dániel honvédezredes emlékezete. Várady Gábor emlékbeszéde.* *) (Vége.) Midőn Rapaics Vaduaynak reá vonatkozó közleményét a múlt évben olvasta, következőleg nyilatkozott: „Szóról-szóra igaz. Én bizony már ezt az esetet el is felejtettem, s akkor jutott csak eszembe, midőn ezt a leírást most elolvastam. De ha én akkor azt a két gyereket kiexpediái tatom a világból, azt soha se felejtettem volna el.“ Már ez az egy vonás is eléggé mutatja nekünk Rapaicsot, az embert. Rapaics a Ferenczvölgyön, mely utóbb „Rapaicsvölgy“ nevet nyert, a legkegyetlenebb tél közepette lőporgyárat állíttatott, szakadatlanul forró vízzel olvasztatván fel a jeget és a fagyos fői*) Tartotta az 1848—49-es honvédegyesületek országos gyűlésén 1887-ben *
