Eger - hetilap, 1887
1887-02-01 / 5. szám
34 A megye érdekét sem értik, mert a kőkuti kőbánya s ezzel a vasúti összeköttetés, olcsó szállítás, és ezáltal lehetővé tétele annak, hogy megyénk legszebb, legvirágzóbb vidéke járható úttal láttassák el és összeköttetésbe hozassák a világpiaczczal! — ez minden számítás reális, hazafias alapja, — s ezt akarták megbuktatni. — A jótékonyság atyja, a bölcs Isten nem engedte; nem sikerűit. Nem volt szavazás, — mert a gens superbe votisans, szónokra, a szónok meg egymásra várt, — a főispán meg más napig csak nem várhat, — kimondta a határozatot, s nagyon helyesen tévé. Aztán szóba került a gyöngyösi lovaskaszárnya ügye, mely szinte a közmunka-szakosztály véleménye szerint intéztetett el. E tárgyban felszólalt Dr. Borhy László, kinek roppant roszul esik, hogy nem az ő telke vásároltatik meg, persze méregdrágán. Senki sem ügyelt beszédére. Semmi! ő fólebbezni fog — Gál Szutyihoz. — Jó pénzért jó resolutió néz ki. Ennek kapcsán Szederkényi Nándor intézett interpellatiot az egri kaszárnya ügyében, mire a főispán, az ügyrendre hivatkozva, kinyilatkoztatta, hogy az interpellatiot csak is bejelentettnek tekintheti, s a mai nap annak sem tárgyalását, sem előterjesztését nem engedheti meg. Az interpellate más napra tűzetett ki, s mivel Szederkényinek el kellett utaznia, Csiky Sándort bízta meg más nap az in- terpellatioval, melyre Kovács Kálmán főmérnök válaszolt, s a választ Csiky Sándor tudomásul vette. A gyűlés a többi, többnyire az összes közönséget kevésbbé érdeklő tárgyakat is elintézvén, még kedden is tartott, és csak délután két óra felé oszlott szét; kedden azonban már csak igen kevés tag vett részt a tanácskozásokban. A nők fillérei. A bibliai történetekből s a homéri naiv hitregékből, de még a gyermekkori ártatlan népmesékből is férfikorunkon át kisérnek ama képek, hogy midőn a küzdő ember már-már elalél, midőn erejéből kifogyva bizonytalanul csügged el: akkor — ha szándéka s czélja szép, nemes — nemtő jelenik meg utján, ki kivezeti őt a zavarból, bűvös hatalmat ruház reá, mig nagy föladatát megoldja. Aztán eltűnik. És a megsegített ember, midőn köszönni, hálálkodni akarna, a jóságos megsegítő nincs sehol. Az a küzdő ember, ki mint a hind-eposzok hősei, pár év alatt gyermekből már óriássá lett, a magyar nemzeti lelkesedés, tusakodva megszámlálhatatlan akadálylyal, épen igy kezde csenVégzetűl a „Jaj de hunczut. . .“ (Tudjuk : hogy ki ?) jött elé. Hogy ezt hallá, mosolyogva Verte kobza húrjait, S mondá: hogy a túlvilágon Is tudják ezt, nemcsak itt. . Száva János. A farsang s az álarczos mulatságok eredete. i. A farsang, tudvalevőleg, a vizkereszttől hamvazó szerdáig tartó naptári időszak, mely a keresztény népeknél mindenféle mulatságok között szokott lefolyni, — előleges kárpótlásul azon nélkülözésekért, melyeket az utána következő nagyböjt rájok ró. Általában azt, tartják, hogy a farsang az ó-római satur- naliákból fejlődött ki, melyeket az egyház azért, mert a nép között oly mély gyökeret vertek, hogy bajos lett volna azokat kiirtani, keresztény értelmezéssel fentartott s alkalmasabb időre helyezett át. — A saturnaliák eredetileg ó-latin ünnepségek voltak, a melyeket, a monda szerint, Janus, Latium egykori királya és később maga is nagy tekintélyű istenség, Saturnus tiszteletére hozott be, abbeli érdemének emlékezetéül, hogy a földművelés meghonosítása által az embereket a czivilizált életre szoktatta. — A saturnaliákra vonatkozó adatok összevetéséből az derűi ki, hogy kezdetben a napfordűló és egyúttal a rá következő újév ündesebbé lenni. Ellene, szintén halhatatlan óriás, a világ fölfektetése óta élő névtelen semmi, ki minden égit megöl szívásával, mely a Tagadás, lehelésével, mely a Nyomor. A Lelkesedés, vagy ismertebb néven az E. M. K. E. minden eszközt kigondolt s fölhasznált, mit férfi ész kitalálni tud. S kisült — a mi egyébiránt mindenkép nagy tanúság a jövőre — hogy a magyar nemzet összesége, a mint van, vagy nem hiszi létezőnek s közelinek a veszélyt, vagy ereje nincs arányban jóakaratával, vagy nem ezen az utón várja a sikeres megoldást? De mindenképen e szomorú tanúságot számokban kitenni igy lehetne: 200,000 forint. De mert a küzdő szándéka szép s nemes, pontosan megérkezett a kivezető. Epen a maga idején. Megczáfolni a háromszoros alternatívát: bebizonyítani: hogy veszély van; hogy erőnk van; hogy utunk helyes. Megjelent a magyar nő! A hol pedig a nő jár, minden népek közmondása megegyezik ebben, maga az Isten jár. A női titkos ösztön, erősebb minden bölcseségnél, megsejtette a veszedelmet, minek meglátását okoskodás befátyolozta nálunk. Az igazi hatalmat képviselő női akarat előtérbe lépése megmutatta, hogy voltaképen eddig nem a nemzet áldozott, csak a férfiak. S ha a nő élünkre lépett, vezetőnkké lett: akkor irányunknak, melyben megyünk, jónak kell lennie, miként hogy országunkat ezer éve védi, vezeti eszményképünk: az Isten anyja, Mária! Egymásután alakulnak meg a női választmányok s anyáink, nőink, testvéreink kezéből mind sűrűbben érkeznek azok a szent fillérek, melyekkel babona jár. Elvonják a családtól, mert kell oda, kell a köznek, melyről azt szokták mondani, hogy nincs érzéke hozzá a nőnek. Mintha nem nemesebb s egészségesebb érzék volna a minden individualist nullifikáló köz iránt, csendesen odatenni áldozatunkat az oltár lábaihoz, s aztán az otthon névtelenségéből megint. csak azért lépni ki, hogy újabb áldozatot hozhassunk. A férfiút követi tette; a nö, bármekkora legyen önfeláldozása, mialatt megkötni akarjuk számára a tölgykoszorut, már visszavonult. Nem a babér ingerli, a kifejezhetetlen sejtelem hatja, hogy a helyes életi érdek most ez irányban van mindnyájunk számára is. Azért van vele Isten, mert az Isten küldi. 0 van ügyünkkel is! nepe valának, később pedig, megint csak az ős Latiumban, állítólag a Saturnus uralkodására esett, és azóta a népek élénk vágyódásának tárgyát tevő, de valójában sohasem létezett arany korszak emlékének, s ezzel együtt az aratás áldásai- és annak szerencsés betakarításáért való hála- és öröm-ünnepévé váltak. — A saturnaliákat, habár eredetük jóval régibb, csak 497 óta Kr. e. kezdették rendesen ünnepelni. Eleinte az ünnepség csak egy napig tartott, s deczember 19-ére, Julius Caesar javított naptára szerint pedig decz. 17-ére esett; Augusztus császár az ünnepség tartamát 3 napra (decz. 17—19.) szabta meg, melyekhez Tiberius alatt egy negyedik, és Caligula alatt egy ötödik nap járult. Némely régi iró 7 napi ünneplésről tesz említést; de ebben benfoglaltatnak az ugyanezen időre esett más ünnepek is, pl. a sigillariák. így nevezték a decz. 21. és 22-én tartani szokott római kép- és báb-ünnepet, mely elnevezését azon agyagból (si- gilla) készült, eredetileg ember-alakoktól vette, a melyeket Numa, a második római király, emberek helyett, a hitrege szerint, saját gyermekeit elnyelt Saturnusnak áldozott. Később, a régi idők emlékéül, a szülők és gyermekek, rokonok és barátok ajándékozták meg egymást ilyen alakokkal. — Mig a saturnaliák ünnepe tartott, mindennemű hivatalos és magán foglalkozás szünetelt. Korlátlan szabadság uralkodott mindenütt. A foglyokról levevék a bilincseket; a rabszolgáknak megengedték uraik, hogy asztalaikhoz ülhessenek, sőt szokásos vala, őket ki is szolgálni. A vagyonosabb polgárok nyílt házat tartottak; asztalaik folyton terítve és a vendégek mindenkor szívesen látottak valának; mindenütt hangzott a zene és dana; a mulatozók myrtus-lombokkal koszo- ruzták meg magokat, és rózsákkal ajándékozták meg egymást. Természetesen a rómaiak által annyira kedvelt nyilvános játékok,
