Eger - hetilap, 1887
1887-09-27 / 39. szám
308 rök a nézetek; és nem csak én, de legjelesebb méhészeink is a természetes rajnak osztják előnyösbbségét, s csak akkor, ha azok kellő időben — elég korán jönnek és ki bírják aknázni a természetadta virányok rejtett kincseit. Mi által serkentjük tehát családainkat a korai rajzásra? Jól tudjuk azt, hogy minél korábban lett népes valamely család, annál korábban hajlandó a rajzásra is; azért ne mulasszuk el családainkat, már april közepétől kezdve hígított mézzel (l/2 méz, V« viz összeforralva) vagy czukor-sziruppal etetni, s igy serkentjük az anyát minél szaporább pete-lerakására. Igen sokszor megtörténik, hogy a legnépesebb családok késnek a rajzással, melynek okai: a gazdag mézelés, vagy pláne a Dzierzon-kaptároknál, a folytonos munkaanyag beadása által a rajzást hátráltatjuk, és legtöbb esetben kimarad, vagy olyankor jönnek rajaink, midőn már megszűnt a mézelési évad; s nem képesek magukat épitménynyel és mézzel kellőleg ellátni. Azért a méhésznek, — családjait szaporítani óhajtván — kellő időben a műrajok készítéséhez kell folyamodnia, hogy családjait szaporíthassa. * Minthogy a természetes raj előnyösebb, azért igen egyszerű módon eszközlöm a „természetszerű“ műraj-készitést. Lássuk először is a közönséges kúpos-kasból, miként eszközölhető a „természetszerű“ műraj ? Május első felében *) látva a természet aijta kedvező időjárást — egy napon, déli órákban, midőn legtöbb nép távol a munkán van, — egy Dzierzont fölszerelünk, legbelül a költő- űrben egymásfölé 1 — 1 beépített keretet helyezünk, azon felül még 4—6 minél nagyobb kezdettel ellátott keretet is teszünk be ; — most veszünk egy gyenge befödetlen fiúsítással is ellátott keretet — egyik Dzierzonból, — s leghátra az üveg-ablakhoz helyezve a rajta levő néppel együtt; az igy fölszerelt kaptárt egyik népes, kúpos kasunk helyére állítjuk. — A aza térő nép, hogy minden fönnakadás nélkül bemenjen, — egy pár nappal előbb a szalmakas röplyuka elé — épen oly színű deszka lapot helyezünk, mint a műrajnak fölszerelendő kaptár eleje. A deszka lap röplyuk nagyságú vágányába — a kúpos kas röpdeszkája helyezendő, melyen át a méhek egy pár nap, — minden tétovázás nélkül be és kirepülnek. így megszokva a kas elejének alakját és sziliét, — a csere reájok nézve *) De ka: mártius és april hónapok kedvezők és esaládaink elégkorán népesedtek meg, — akkor ezen műtétet korábban is eszközöljük — de egy előre az időt meghatározni nem lehet; mert az is megtörtént, hogy március jó volt — de április zavargós lett — legtöbb esetben úgy szokott lenni. semmi külváltozást nem okoz, bátran mennek be. A bent talált változás okoz ugyan egy kis zavart, s az nap kissé futkároznak, de másnap már minden rendén lesz. Hozzá fognak az anya — házak építéséhez — dolgoznak erősen, s mi több, másnap is kapnak egypár száz munkást az anya-családtól. (Folyt, köv.) Különfélék. — Császka György, szepesi püspök ő exja a múlt pénteken, f. hó 23-án városunka érkezett s dr. Samassa József egri érsek ő nmlga kedves vendége volt. — Püspök ő nmlga ez alkalommal személyesen kívánt kifejezést adni mély részvétének ama fájdalmas gyászcsapás fölött, mely érsekünk ő exját édes atyja, néh. bold. eml. id. Samassa János halála által oly súlyosan érte. — Necrolog. Az egri mélt. fókáptalan egyik kiváló fiatal tagját, Szmrecsányi Pál kanonok ő nsgát, súlyos csapás érte. Édes atyja, néh. hold. eml. szmrecsányi Szmrecsányi Ödön, nagybirtokos, a sárosmegyei előkelő nemesség egyik kimagasló tagja, hosszas szenvedés után, élete 76-ik, boldog házassága 52- dik évében, f. szept. hó 21-én, Sáros-Daróczon elhunyt. — A boldogult, a liptómegyei szmrecsányi Szmrecsányiak előkelő nemes családjából származott, s testvére volt Árva megye mostani főispánja- Szmrecsányi Dáriusnak, valamint a kir. tábla egykori tanács-elnöke- néh. Szmrecsányi Jánosnak. Bold. Szmrecsányi Ödön, báró Berzeviczy Vincze-, a Berzeviczy család bárói ága utolsó sarjának leányát birta hitvestársul, s boldog házasságát a Gondviselés számos gyermekekből álló jeles családdal áldotta meg, kik az elhunytnak nemes büszkesége valónak. A boldogult, bár soha sem viselt nyilvános hivatalt, magasztos jelleme, tiszta hazafiui érzelmei s méltóságteljes személyisége által minden időkben előkelő s tekintélyes állást foglalt el a megye politikai s társadalmi életében, mig sáros-daróczi kastélya, — melyet a boldogult által alapított gyönyörű park környez, — birtokosa nemes magyar vendégszeretetéről messze földön ismeretes volt. A boldogult elhunytét, gyászoló özvegyén kívül, tizenhárom élő gyermeke, három veje, négy menye, s barmi nczkét unokája siratja. Fiai közöl a legidősebb: László, az 1872—65-iki ország- gyűlés volt képviselője, — jelenleg kir. közjegyző Kassán; Jenő fia, kir. táblai bíró; Pál egri kauonok, Károly tanár a ludo- vica akadémiánál; M i k 1 ó s pedig az orsz. képzőművészeti társulat titoknoka. Bold. Szmrecsányi Ödön, hazánk felső vidékén egyike volt a magyar nemes földesurak legkimagaslóbb típusainak; valódi1 hazafi, példányszerű hitves és atya, ki gyermekeiben számos A kis Juczika feje rögtön megjelent az ajtóban, s a gazda, ki az udvaron sétált, hozzám lép ezen szavak kíséretében: „Már a mi történt, megtörtént, vitéz urak; azért béke legyen,“ s oda fordulva az ő kis Juczikájához, kérdezé : „Ugyan édes leányom, van-e még leves?“ Hideg veríték gyöngyözött homlokomon ; de mintha kő esett volna le szivemről, midőn Juczika válaszoló: „Bizony édes apám uram, leves már nincsen; mert mind oda adtam ő kigyelmöknek; hanem juh-hús fői krumplival; abból talán jutna nekik is egy kicsi.“ „Jól van, leányom — mondá az öreg — hát hozz nekik abból a húsból. Hál’ Istennek, van elég.“ Én oldalba billentőm könyökömmel kollegámat efeletti örömömben úgy, hogy feljajdúlt bele. — „Mi baja?“ kérdé házigazdánk. — Én rögtön válaszoltam : „Nagyon sajnálja azt a jó tarhonyalevest s jajgat, — bár késő, — ügyetlensége felett. No de azután volt lakoma. Olyan izű juhhúst még soha sem ettem életemben; a legelső gazdaasszonynak becsületére vált volna! (Még most is számban az ize!) Azután olyan ágyat vetett a benyílóban Juczika számunkra, hogy még a „mesebeli király“ is megirigyelte volna. De hisz reánk is fért a pihenés; mert már kora reggel a harsányi hegytetőket elhagyva, az aranyosi csárdánál rajvonalba kezdőnk oszlaui. — így haladtunk előre a sűrű kukoriczás között egész a görömbölyi hegyek alá, hol már elővédeinkre keményen tüzelt a 48-ik zászlóalj, mely a görömbölyi hegytetőn foglalt állást B . . . y S . . . r ezredes vezénylete alatt. Kétszer hátráltunk meg; harmadszor tömörülve: eget rázó „rajta“ kiáltással szuronyt szegezve rohantuk meg a 48-asokat s leszorítottuk a meredek hegy tetejéről. — Sorakozol fújtak. — Elindultunk Miskolcz felé; elől a győzelmes egri honvédzászlóalj s utánunk jött a miskolczi zászlóalj. — Görömböly falut oldalt hagyva, Csabán keresztül eljutottunk a hires „Veres rák“-ig, hol az összes közös tisztikar katona-zenével fogadott bennünket. — Feszült is keblünk; mert az utczákat a kiváncsiak (?) sokasága foglalta el, alig hagyva annyi helyet, hol zászlóaljunk elmenetelhetett. — Bár el voltunk fáradva, izzadságtól és portól lepett homlokunkat büszkén emeltük fel; felejténk a kiállott hosz- szú fáradalmakat s ajkunk mintha ezt mondotta volna: „Emlékezzetek a dicső 48—49-iki honvédnévre, mely a történelem lapjain oly fényesen van megörökítve.“ Ily elmefuttatások között értünk a nagy vásártér elé, hol katona-zene mellett századonkint oszlopban csináltunk az összes tisztikar előtt diszmenetet, mely a legszebb példás rendben ment végbe. — Azután „Vigyázz“-t vezényeltek, „Imához“ ! és a katona-zene bús-halkan, mely a legerősebb katonának szivét is meg- inditá, játszotta el: „Seregek védura, trónod elé repül ajkunk imája.“ Toliam szegény ahhoz, hogy leírja azt az érzést, mely keblünket betölté! — Miután a tisztikar elvonult, kezdődött az elszállásolás, mely délután 3 órakor ért véget. — Azután 7 napig kiizdénk még a tüzér-ütegek és a közösek ellen, mely is a mi győzelmünkkel végződött. (?) Mondjak még többet önöknek ? . . . . Hangoztassák velem együtt tiszta szivükből: „Éljenek a dicső magyar honvédek!“ F. J.
