Eger - hetilap, 1887
1887-09-27 / 39. szám
306 hogy mezőgazdaságunk és a vele kapcsolatos viszonyok nemcsak hanyatlanak, hanem az 1869-dik évben Székesfej ér várott rendezett országos kiállítást látogató jelesebb hazafiak kényszerűségből egy országos gazdasági és ipari értekezletet hívtak egybe, melyen megbeszéltetett a súlyos csapások alatt görnyedező gazdasági és iparügy, és határozatilag kimondatott egy országos közgazdasági „kongresszus“ egybehivása, mely azután a szunnyadó erőket felébressze és a cselekvés terén oda hasson, hogy közgazdasági ügyeink országos intézkedéssel rendeztessenek. Ezen rövid értekezésünket alig két hónappal előzte meg a szövetségbe lépett gazdasági egyesületek meghatalmazottjainak Budapesten tartott tanácskozása a magyar gazdák helyzetének javítása felett. A tanácskozás tárgyát a gyakorlati kérdések képezték. Tehát ezelőtt két hónappal már minden országos érdek elősegítése vita tárgyát képezte az országban; az erdélyrészi iparosok müvei ugyan akkor Budapesten a városligeti nagy iparcsarnokban voltak kiállítva, az anyaország iparosainak és kereskedőinek tanulmányozás, és a fogyasztó nagyközönségnek ismertetés végett. Vajha ezen ipart az egész ország tanulmányozta volna. Szegény magyar gazda! így sóhajtottak fel akkor sokan. Záporként hull alá az emlék- és röpiratok özöne; egyik jó tanács a ,másik után, egy szaktanácskozmány a másik után; hanem azért a magyar gazda folyton szegényedik. Az országban létező kereskedelmi és iparkamrák évenkint azt referálják, hogy e szép országban hanyatlik a közgazdasági erő, pusztul a jólét, terjed az Ínség s közeledik a társadalom rettentő bukása. Minden közérdekű tanácskozmány, egyes kis, közép és nagy birtokos arról beszél, hogy a magyargazdának el kell pusztulnia, vagy meg kell változnia. Évek óta környez bennünket az ellenség: fagy, szárazság, üszög, rozsda, filloxera, koloradó, orosz-gabna, román, amerikai és ausztriáliai búza, német és román vám, osztrák politika, adóvégrehajtó, prókátoroskodás, drága szállítás, nemzetellenes vállalatok, minden, de J minden összeesküdött arra, hogy a magyar földmivelést és ipart haszontalanná, a magyargazdát és iparost koldussá tegyék, pedig a magyar gazdából és iparosból áll a magyar társadalom legtevékenyebb eleme, s ebből a társadalomból áll Magyarország! Az 1885-dik évben Budapesten ülésezett nemzetközi kongresszuson is tárgyaltatott a szegényedési ügy állása. Külföldi és hazai szaktudósok tanácskoztak együtt, kikutatták a betegség okát. Drága föld, drága munkabér, hanyag munkások, tanulmány és takarmány- hiány, nagy adók, rósz állatok, sok földrontó haszonbérlet és hiányos törvények; ez az egyik ok. Külföldi verseny, mely kiszorítja gabnánkat az eddigi piaczokról; ez a másik "ok. Eenyheség, termelési egyoldalúság, gabnánk szintelensége és főleg az, hogy kisterületen nem tudunk sok és súlyos gab- nát termelni; mert a folytonos termeléssel kifárasztottuk a föld termőképességét. Nincs trágya, vagy ha van is, erőtlen; az ugarrendszert pedig elhanyagoltuk. Az okok egyike tehát a magyar gazdában, másika az elemek hatalmában és a harmadik saját ügyetlenségünkben rejlik. Eddig terjed a szaktudósok bölcsesége! A sok bajon nem segíthet senki más, csak az ember maga; a szegénység igáját csak maga az ember rázhajta le! Sokkal nagyobbak a legyőzendő akadályok, hogysem idejében való körültekintést és a körülményeket mellőzni lehetne. Tudatlanságon az iskola, járatlanságon a társas kör, egészség-hanyatláson és lelki bajokon az erkölcsösség, értéktelen birtokon a fásítás, jó gazdálkodás és az állattenyésztés segíthet. E mellett az adóviszonyok kedvezőtlensége, közgazdasági állapotaink fejletlensége megkívánja a takarékosságot, értelmességet és feltétlen kitartó szorgalmat, hogy a siker biztosíttassák. A mezőgazdasághoz és más ésszeljáró munkálkodáshoz a műveltségben bizonyos fokig való emelkedés kívántatik. A mogorva és fukar ember menjen erdőt vágni, árkolni vagy más efé- le dolgot keressen; a gyengédebb és rokonszenves modorral biró pedig maradjon otthon, a tűzhelyhez közel, és mivelje a földet, ültesse és nemesítse a fákat, nevelje az állatokat jól, tisztán, növésükben és igy értékben. Fel kell karolni minden jó eszmét, mely előkészíti a talajt, a melyen a haza épülete szilárdan állhat! Ébresszük tehát a népben a kitartó munkásságot, a takarékossági szellemet, a vagyonszerzési hajlamot; terjesszük a szakismeretet, fejlesszük és ápoljuk a saját mostohaságunk miatt elhanyagolt hazai ipart, emeljük vagyonossabbá; igy észben és va- gyonilag emelkedve, őseinkhez illő méltóságos életre leszünk érdemesek! Ezen eszméket fejtegette egy ismerőséhez intézett utolsó levelében a legnagyobb magyar: Gróf Széchenyi István. Legyen áldott emlékezete!! Egy öreg honvéd. Phylloxera-irtó-por- és trágyagyár Budafokon. (A magyar kir. keresk. minisztériumnál bejelentve.) Mióta ezen, oly rémitő károkat okozó rovar Európában föllépett, számtalan kísérlet s próba tétetett oly szer föltalálására, mely ezen rovar pusztításait megakadályozhatná; téuyleg föl is Az „EGER“ tárczája. ß w P.. Az öreg ur. Elutazott az öreg ur, A kedves, vidám, jó öreg. Hiába marasztalgaták a Barátság s társas örömek. Csendes lesz most a palota, Sóhajjá lágyul ott a szó, Vendégek nevetésitől Nem viszhangzik a folyosó. Hosszú az ut, amelyre indult; De mintha szállna — úgy halad. . . Azt az országot, melybe most lép, Imádságában látta csak. Nem is tér onnan vissza többé. . . Szívesen látják ott nagyon; Fényből kört tisztes homlokára A csillagok királya von. Szent vigalom, örök vendégség Közt élnek ott a boldogok; Az Úrnak gazdag asztalához Őt is leültetik legott. Zalár. Az őszi hadgyakorlaton. (Egy 49-ife zászlóaljbeli közhonvéd naplójából ) Meleg napok következtek reánk. Az 1887-iki nagy gyakorlat utolsó napjai. — A nap hatalmas golyója, mint tűzgömb bújt elé a keleti láthatár mögül. — Egy zászlóalj honvéd nézett búsan vissza Eger felé a magas andornaki tetőről. Öt percznyi pihenő volt. — Zsebkendővel törültük portól és izzadástól lepett homlokunkat. — Majd hatalmasat húzva kulacsunkból, egy kissé vigabban indultunk Kövesd felé. — A 8-ik század ment elöl s elfoglaltuk a kövesdi országutat átmetsző kis folyam kőhidját. — Ez a hid volt az, a melyet a mi századunknak meg kellett védeni. 11 óra felé látszott imitt-amott felcsillámlani egy-egy előőrs szuronyos fegyvere és */* 12 órakor egyes rajok jöttek elé hatalmasan tüzelve reánk, melyet mi keményen viszonoztunk. Én a hídon hasalva eresztgetém a „faggyús“-t, (melyből ez egyszer ugyan hiányzott a faggyús,) midőn az ellenséges támcsapat oldalról egész váratlan hatalmas „rajta“ kiáltással szuronyt szegezve megrohant bennünket. Mint erős rohammal helyt nem áll- hatánk és vitézül kereket oldánk. Megjegyzem, hogy mindig egy század, azaz: 125 ember, mig az ellenség 450 emberből állott. — Háromszor vertek vissza bennünket s aztán Kövesd alatt hosszú pihenőt fújtak.
