Eger - hetilap, 1887

1887-01-25 / 4. szám

28

hasból készült kimutatások, naponta szaporodnak, szóval: hol a formának a lényeget is feláldozzák, csakhogy a papír fogyasz- tassék, — a jegyzők munkája is óriási progressióban növekedett.

Ámbár 18 71-ben a jegyzők fizetése az akkori munkához mérten vétetett föl, s ma már ez az arány nem áll, nem szólanánk semmit, ha a községi vagy körjegyző jelenlegi munkája egy ember által meggyőzethetnék; de épen azért követeli a közérdek e felszólalást, mert a munka nemcsak hogy nem áll a dijjazással arányban, de innen-onnan egy ember által meg sem győzhető.

E megyében már több község emelte a jegyzői fizetést, miáltal módot nyújtott a jegyzőnek egy segéd tarthatására. Más községek segédjegyzői állást szerveztek; mások csak irnoki fizetést szavaztak meg, amint a körülmények kívánták. De voltak s vannak oly községek, melyek a nép túlságos megterheltetésének ürügye alatt, minden anyagi támogatást megtagadnak.

Az 1886. XXII. t. ez. 66. §-a aként, intézkedik, hogy a jegyzői fizetést, a községi képviselő testület meghallgatása mellett, a törvényhatóság állapítja meg.

Több, mint egy kérvény kerül, mint értesültünk, a januári év- negyedes közgyűlés elé, melyben az illető jegyző vagy körjegyző segédjegyzői állás rendszeresitéseért, vagy fizetés emeléséért folyamodik. A kérvények a j. főszolgabirák által is pártoló véleményezéssel terjesztettek be, s már a képviselő testületek is meghallgattattak, de itt-ott a fizetés-emelés kiíogásoltatik.

Mi a méltányosság és közérdek szempontjából ajánljuk ezen folyamodványokat a t. bizottsági tagok figyelmébe, mert ha a közönség jogosítva van sokat követelni a jegyzőtől, s mindenért első sorban őt tenni felelőssé, azt hiszszük, miként viszont a méltányosság úgy hozza magával, hogy a munka is megfelelő díjazásban részesittessék, s ne kényszerittessék a jegyző oda, miszerint tökéletes, tiszta munka helyett, csak hogy a felsőbb rendeletnek látszólagosan eleget tegyen, s magát a bírságolás s fegyelmi eljárás ellen biztosítsa, kénytelen felületesen dolgozni, és kényszer- helyzetében férczelve végezni mindent, — mert mindennek kárát végre is a közérdek vallja.

Tűzoltó bál.

Eger 1887. Jan. 22.

Eél tiz volt abban a pillanatban, midőn átléptem az ó kaszinó nagy terme kárpitokkal díszített küszöbét,

Aranysujtásos, vörös zsinóros tűzoltók tömkelegébe jutva, valami ijedtség futotta át tagjaimat .... Már-már hallani véltem a vészharangok kongását, a trombita vészjelét, a szerkocsik dübörgését, . . már láttam az égő tetőt lángok által nyaldosott

óriási izzó gerendáival

.............midőn egyszerre az első négyes

s

zelíd hangjai ébresztettek föl képzeletemből.............

h

asztalan, mert a hajó hintázása azonnal felforditotta s kiürítette a fazekakat. Az állatok is sokat szenvedtek. Sok állat kitörte a lábát, s a juhok közöl többet elvesztettünk felénél, melyeket a hajón átcsapkodó hullámok a tengerbe sodortak. 22-én. fájdalom, még több baj ért bennünket. Egyik utastársunkat a hullám lesújtotta, s kitörte a lábát; mások is szenvedtek kisebb-nagyobb sérüléseket. Az éjjel két mentőcsolnakot szakított el a hullám hajónkról, más egyéb tárgyakkal együtt, melyek nem eléggé voltak a fódélzethez erősítve.

Én azonban, minden tiltakozás daczára, ki vakmerőskedtem a fedélzetre, hogy valahára fris léget élvezhessek; de itt csaknem pórul jártam. Alig jutottam ki ugyanis, nyomban egy iszonyú átcsapó hullám fogadott, s a biztos haláltól csak az által menekültem, hogy menten a fódélzetre vágtam magamat. Egy má- sodpercz múlva már a hajó másik végében találtam magamat, hatalmas sebbel az arezomon. Az egyedüli menekvés az átcsapó hullám halálra ölelő karjaiból, ha az ember hirtelen a fódélzetre veti magát, a lehetség szerint jól megkapaszkodik, s lélekjelenlétét el nem vesztve, várja be, mig a hullám átcsap fölötte. Midőn e végzetes úszó-próbán átesve, magamhoz tértem, még azután két álló óráig kellett a vihar ellen küszködnöm, hogy végre ismét az óhajtott révbe: kabinomba juthassak, és sajgó sebemet bekötözhessem. Midőn ezt bevégezve, csúrom-viz-ágyamba vetettem magamat, végre mély — Plymouthtól fogva az első — álom merült szemeimre, s a betegek jajgatásai, s a tengeri betegség utókövetkezményei daczára, elég jól s hosszan aludtam.

22-én végre kijutottunk a veszélyteljes biscayai öbölből, s beléptünk az éjszakatlanti oczeánba. Az idő megcsöndesült, és

Ekkor tudtam, hogy a tűzoltó bál csillároktól ragyogó fény- körébe jutottam, s hogy mindenféle tűznél erősebb oly kereszttűznek vagyok kitéve, milyenben még tűzoltó is aligha volt.

Hát még az az égető tánezhév, mely a kebleket dagasztotta, s melyet a Rudi gonosz vonója csak élesztett. Tűzoltóink el is követtek mindent, hogy e tüzet lokalizálják, de minden siker nélkül, mert annál nagyobb hévvel tört ki, s a souperben éi-ve el legmagasabb fokát, még az utolsó csárdásban is alig volt elfojtható.

Szünói-akor — mely most rövidebb volt, mint máskor, — mindenkit a belső termekbe vonzott a ragyogó szemek tüze. Tehát engem is . . . Úgy, hogy alig jutott időm az alsó étterembe is betekinteni, hol óriási füstgomoly közepette egy hosszú asztalnál találtam a tűzoltó egylet tekintélyesebbjeit, köztök Kovách Kálmán újonnan választott főparancsnokkal, kire, épen mikor beléptem, nnelt poharat Bukovlcs Lajos alparancsnok, meleg szavakban üdvözölve őt a tűzoltó egylet élén.

S valóban dicséret illeti a derék tűzoltó egyletet, úgy a bál sikerében kifejtett buzgalmáért mint a tapintatosságért, melylyel oly szerencsésen meg tudta választani főparancsnokát, kinek az érdem oroszlán-része jutott e bálban.

A négyeseket, 62—64 pár járta. Tánczoló hölgyeink sorában városunk és vidéke szépei közül ott láttuk: Burgfeld Mariska, Burián Ilona, Brösztlné, Buzáth Lajosné, Erdélyi Gizella és Marianna, Egedy Ilona, Frantz Etelka és Piroska, Füstös Juliska, Garjup li ma, Gáspárdy Coeleszta és Margit, Gáspárdy Gézáné, Gröber Anna és Irén, Gál nővérek, Geiger Tériké, Glósz Irma, Horváth Ilonka, Huberth Anna, Hübl Irén, Jakab Margit, Jámbor Hedvig (Recsk), Jekelfalusy E elka és Ilona, Juhász Ilona és Irén, Komáromi Mariska, Kuborczy Mariska, Kovách Kálmánná, Lipovnitzky Irén (Heves), Lipkay Sarolta (Gyöngyös), Majthényi Leona, Mészáros Kornélia, Markasoly Mariska, Mayer Berta, Margó Zelma, Mi- kusné, Morvayné, Petravich Irén, Petravich Bertalanná, Pillér Edéné, Plank Irén, Podhorszky Malvin, Ringelhann Mariska, — Scheidl Lujza (Hatvan), Staud Juliska és Mariska, Stekmayer Otília., Sztupka Mariska, Tamasy Piroska, Vass Ilona, Volf Ká- rolyné, Zsuffa Etelka. Zochor Irma stb. stb. úrhölgyeket. A gardes des daines-ok közül: Buriánné, Erdélyi Józsefné, özv. dr. Frantz Alajosné, Gröber Ferenczné, Glószné, Geigerné, Horváth Józsefné, Jámborné, Juhászáé, Komárominé, özv. Majzik Viktorné, Mészáros Istvánná, Markasolyné, Plankné, Ringelhann Imréné, Scheidl Ágostonná, Staudné, Sztupkáné, Vassné, stb. stb. úrnőket.

S hogy ti volt a bálkirálynő? ... Ki volt az, kinek éjfélszemeibe a menny két legfényesebb csillagát orozta le Mercur, s kinek piczi lábaira csókban lehelte rá Terpsichore összes tudományát egy önfeledi pillanatában ? . . . Azt hiszem, nem nehéz kitalálni. . . . . ö.

sok beteg föllábadt. 24-én Madeira, s 25-én a kanári szigetek előtt haladtunk el. Ekkor pompás oldalszélbe jutottunk, s a kidagadt vitorlák gyorsan vittek tova bennünket. Másnap az ut- bulletin 286 angol mértföldet jelzett, mint az utóbbi 24 óra alatt megfutott ut-eredményt, mig a viharos napok alatt csak 70—80 m. földet haladtunk. A légkör melege egyre növekedett; hajónkat egész raja követte az úgynevezett „Sertés-halaknak,“ hulladékokra lesve. E halak szája teljesen hasonlít a diszó-orr- mányhoz, s némelyik hal hossza egy ölet is elér.

Nagy örömmel hallók 30-án a rég óhajtott fölkiáltást: „Száraz föld!“ Mindenki a fódélzetre sietett, hogy láthassa a még tőlünk mintegy 30 mértföldnyire fekvő „San Vincente“ sziget kopár szikláit. Egy rakás, nagyrészt meztelen, benszülött evezett felénk apró csolnakokon, pompás gyümölcsöt hozva s türelmetlenül várva, hogy gőzösünk horgonyt vessen. Miután hajónk rendkívül meglassította menetét, kötéllajtorja segítségével hajónk födélzete csakhamar tele lett fekete férfiakkal és nőkkel, mely utóbbiak csak egy lenge kendőfélével voltak födve, — s a vásár kezdetét vette. A kötéllajtorják ugyancsak igénybe voltak véve, hogy a megvásárolt gyümölcs a hajóra hozassák. Dél felé hajónk, félórányira a várostól, horgonyt vetett, s 30 órai időre mindenki szárazra mehetett.