Eger - hetilap, 1887

1887-08-09 / 32. szám

251

tani; de mikor aztán a palócz koméé közzéje cserditett a két lónak, ugyancsak gyorsan robogtunk a fürdő udvarától, az egyik fordulónál kis kijja, hogy ki nem bukkantam a kocsiból.

— Lassan az agarakkal, ki ne fordijjon kend bennünket.

— Soh’se félyék tekintetes uram, tudom én itt a járást — feleié röviden.

De bizony most az egyszer ő kelme nem tudta a járást, hasztalan húzta a gyeplő-szárat, mert a lovak nyaklója, tar- tóláncza hosszú lévén, nem tudta visszatartani a fürdőtől nyugatnak lejtősödő parton a kocsit. A lovak meg későbben megbokrosodtak s vágtattak velünk eszeveszett módra, úgy, hogy Illés próféta sem mehetett már gyorsabban a mennybe azon a bizonyos tüzes szekerei]. — Leugrásra gondolnunk sem lehetett, kivévén az én kedves Zsiga barátomat, a ki eszébe jutván atyjának egykori jóslata, hogy: fiam te valaha árokparton fogsz el- pusztúlni, — nehogy e jövendölés beteljesedjék, a kocsiból a haladás irányával ellenkezőleg kiugrott és tisztességesen letelepült az ut mellé.

Kocsisunk meg, zavarában, kétségbe esésében-e, denique nem tudni, a jegenyékkel beárnyékolt kocsi-útra akarván kifordúlni, neki hajtatott az árkon keresztül vezető hídnak, melynek karfáit a lovak ledöntöttek, és kocsinkat az árokba rántva felborították. Iszonyú súllyal és sebességi erővel vágódtunk az akácz-bokrok közé és azután — fekvőnk vala mindnyájan összesebzett véres arczczal, tele plezurral akár a plevnai elesett hősök. Ki a lábát, ki a vállát, ki az oldalát tapogatta.

A nők hírét vevén az esetnek, azonnal visszafordúltak, a legnagyobb sajnálkozásuknak adva kifejezést, az én két szép asz- szonyom meg azonnal máskorra halasztandónak indítványozta a kirándulást. Nagyon természetes, hogy egyelőre elmaradt. Visszamentünk a fürdősétányra, elbeszélendők az esetet s megkezdődött a babonáskodás.

—- Mondtam én azt mindig, hogy a 13-as szám szerencsétlen, mi pedig épen annyian voltunk — monda a hölgyek egyike.

— Igaza van Nagysádnak — replikázik a másik — én maiakkor rosszat sejtettem, mikor a fürdő-ispán úr, mielőtt a kocsira ült volna, a kezében levő pinczetokból a földre ejtett egy poharat, és összetört.

— Hanem az is való ám — tóditotta egy harmadik, — hogy pappal találkozni biztos veszedelem.

Igen, mert hát mielőtt elindúltunk volna, két jámbor képű franciskánus barát jött velünk szembe, a kiknek eszük ágában sem volt talán részünkre rosszat kívánni.

Mese-beszéd az egész, a fatalista azt mondja rá, igy volt már ez megírva a csillagokban. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy komolyabb bajunk nem esett.

A viszontlátásig. I. Gy.

— Balázs, honnét hozzátok e nőt s mit cselekedett? kérdé Boldizsárné.

— A vártömlöczbe akarják vezetni a poroszlók, — feleié a kérdezett. -- Nincs rendes lakása; az erdőben barangol; jöven- dölget, kuruzsol, magát láthatlanná is tudja tenni; — az ördögökkel czimborál, seprőn lovagol a szent Gellért-hegyre, a boszorkányok gyűlésére; a múltkori nagy jégesőt is neki tulajdonítják a lakosok; — s Isten tudja még, mi mindent nem cselekszik. A birák majd kivallatják vele. . .

— Se hihetetlen vádakon kívül egyéb bűnt nem követett, el?

■— Mi nem láttuk, hogy más egyebet cselekedett volna !

— Oldjátok fel azonnal, s bocsássátok szabadon!

A parancs tüstént teljesítve lön. A szegény asszony zokogva borult az úrnő elé, s hálálkodva csókolta ruhája szegélyét. A szolgák urnőjök parancsára távozván, midőn egyedül maradtak, az úrnő kérdezősküdésére a szegény asszony igy felelt:

— A vakhitű, tudatlan nép, IIus asszony név alatt, boszorkánynak tart, és pedig azon oknál fogvást, mert boldogult édes anyám a tenyér vonásainak alakja- és összefüggéséből bizonyos ártatlan jóslásokra tanított, melyek közöl eddigelé csaknem mindenik beteljesült. Hozzá még néhány beteget, akikről az orvosok lemondtak, meggyógyítottam, — de legfőképen azért, mert szeretett férjem, Bugyi Pálnak kora halálát szintén az én mesterségemnek tulajdonították, azt állitván, hogy őt azért szolgáltattam át az ördögnek, hogy ettől a boszorkányság tudományát és hatalmát megszerezhessem. És igy boszorkánynak tartanak. De higyje el, kegyelmes asszonyom, én boszorkány nem vagyok, és roszat sohasem követtem el. Oh, asszonyom! kegyelmedet biIrodalmi újdonságok.

— Mikszáth Kálmántól, a kitűnő humorú s minden izében eredeti magyar elbeszélőtől egy újabb kötet jelent meg „A fészek regényei“ czim alatt a Singer- és Wolfner-téle Egyetemes Regénytárban. A méltó közkedveltségre jutott vállalat második évfolyamának 16-ik kötete az s hozzátehetjük, hogy egyike a sorozat legjobb köteteinek. A fészek regényei, mint a czim is mutatja, több kisebb elbeszélést foglal magában, s Mikszáth Kálmánnak irói egyénisége, elbeszélői művészete épen a kisebb rajzokban nyilatkozik legtökéletesebben. Mindjárt az első beszé- lés: „Tavaszi rügyek“ érdekes és megkapó a diák-életből vett mozaikszerü részleteivel és pompás humorával. „A becsületes Gyuri története“ a czime a második elbeszélésnek s ez már a tragikumba csap át, oly embernek a sorsát festve, ki apját és anyját egyformán szereti s ezáltal az egymással viszálykodó szüléket magára haragítja. „Egy fiúnak a fele“, „Szontágh Pálné“, „Még egy megyei történet“ egészítik a 166 lapra terjedő kötetet, melynél különösen ki kell emelnünk a szép tiszta nyomást, s átalában a külső csínt, mely az Egyetemes Regénytár köteteit jellemzi. A könyv ára piros vászonkütésben 50 kr. Bizonyos, hogy egy magyar családnál sem fog hiányozni ezen kiváló szép kötet.

Különfélék.

— Äz egri föegyházmegye Nesztorának tisztelgése XIII. Leo pápánál. A „Religio“ czimü lapban olvassuk : F. é.jul. 22-én délelőtt 10 óra 30 perczkor fogadta XIII. Leo az egri egyházmegye Nesztorát, a 85 éves, de még mindig lelkileg-testileg erős férfiút, mélt. és főt. szakállasfalvi Lengyel Miklós vál. püspök s az egri főkáptalan nagyprépostját, ki eme régi vágyát ez alkalommal valósította. Szentséges atyánk roppant elfoglaltsága miatt az audientiákat, jelenleg beszüntette, de államtitkára, Rampolla bibor- nok kegyes volt rendkivülileg kieszközölni. Privát dolgozó szobájában fogadta a nagyprépost urat, ki szeretete jeléül egy 50 dr. körmöczi aranyat nyomó arany szivet következő felirattal: „Lengyel Miklós vál. püspök s nagyprépost a. a. a. 1887. (adományát alázattal ajánlja); és a propaganda részére 4000 lírát nyújtott át a pápának. A pápa egészen el volt érzékenyülve. Maga mellé ültette, s félóránál tovább társalgóit vele. „Ex foto corde bene- dico tibi, et credo, quod sis benedictus in hoc et in futuro saecu- lo“ szavakkal bocsátotta el. — Utána kísérőjét, Sivamnel József lyc. tanárt fogadta, és nem győzte eléggé dicsérni a nagyprépost ur szellemi és lelki erejét. Kísérőjével is, mint atya gyermekével, öt percznél tovább társalgott.

— id. Samassa János, érsekünk ő excellentiájának édes atyja, súlyosan megbetegedett a trencsén-tepliczi fürdőben. Aggasztó állapotának hírére föpásztorunk gyermeki kegyeleténél fogva

bor és kény öleli életében; szolgasereg őrködik álma fölött, nehogy legkisebb nesz háborítsa nyugalmát; minden szava parancs, mely villámgyorsan teljesül. Oh, asszonyom, kegyednek nincs fogalma, mily gyötrelmesek az én éjjeleim, miket nyúlfélénk szuny- nyadásban töltök a rengeteg erdők sűrűségében; nincs egy talpalatnyi hely, hol magamat biztonságban érezhetném. Oh, kérem, kegyelmes asszonyom, vegyen oltalmába, s mentsen meg a durva poroszlók kegyetlenkedései ellen! . .

E közben a kis Elemér az erdőből egy csomó virággal tért vissza, s amint Ilus asszonyt megpillantó, félénken húzódott édesanyja mögé. Ilus asszony meglepett tekintettel szemléié a halvány fiúcskát, s majd igy szóla az úrnőhöz:

— Hálám jeléül, engedd meg, asszonyom, hogy tenyeredbe tekintve megmondhassam, minő jövendőnek nézesz eléje?

A várurnő mélyen sóhajtott, s odanyujtá jobbját.

Ilus asszony, komoly méltóságos tekintettel szemléié a gyöngéd kéz finom redöit. Hosszasan vizsgák! azokat, s végre igy szólott:

— Asszonyom, a kegyed keblét a bú féregként marczan- golja. E gyom ki fog irtatni, s keblét újólag vidor érzet élesztendő Az ültetvény, melynek vesztétől kegyed remeg, virulni fog, terebélyes ágakat hajtand, s az idő zivataraival századokon át fog daczolni. Ne ijedjen meg azonban, mert egy érnek a másikkal való keresztezése a kegyed elhunytat is mutatja, — de az még igen messze van. Vigasztalja magát azzal, hogy aki született, annak egyszersmind meg is kell halnia.

Az úrnő arczán a fájdalom könnygyöngyei peregtek alá, s miközben átkarolt gyermekét hévvel keblére szoritá, Ilus asszony igy folytatta jósigéit: (Végj küv.)