Eger - hetilap, 1887
1887-01-25 / 4. szám
26 Tudjuk, hogy városunkban a pálinka-mérés, s az év nagy részében a bor-mérés is, a szabad ipar tárgyát képezi, illetve re- gálementesen gyakoroltatik. Ezért sokan vannak városunkban, akik italméréssel foglalkoznak, s az után adót fizetnek. A verseny nagy lévén, kereskedőink olcsóbban mérik az italt, mint a közelfekvő falvak korcsmárosai. Ez okból, de meg talán, mert jobb italt is adnak: sok vidéki ember járt városunkba borért s pálinkáéit. E vidéki vevők borainknak jelentékeny fogyasztói voltak s piaczunknak forgalmát élénkítették. Hevesmegye alispánja azonban most már nem engedi meg nekik, hogy Egerbe járjanak vásárolni. 1886. deczember 20-án kelt 12132./a. 1886. számú határozatában kimondotta: hogy 50 liternél kisebb mennyiségű bort vagy szeszt a községi lakosoknak tilos haza vinni, saját használatukra is, s azok, kik ez ellen vétenek, — büntetendők. „Ennélfogva“ — igy szól az alispáni határozat — „értesíttetnek a járási főszolgabirák, miszerint a községekben tegyék közhírré azt, hogy 50 liternél kisebb edényekben bort vagy szeszt, ha mindjárt saját használatra is, bevinni egyáltalában nem szabad; továbbá, hogy 50 literes, vagy ennél nagyobb edényekben bort vagy szeszt behozni, úgy, hogy azon többen megosztozkodjanak s a reájuk esendő vételár-hányadot megfizessék, szinte tilos s mindkét esetben, az illetők, mint regalecsonkitók, megbiintettetnek.“ Ami e határozatnak a megosztozkodás eltiltására vonatkozó részét illeti, — ez ellen nincsen érdembeli kifogásom. A m. kir. belügyminisztérium már 1879. évi május 1-én kelt 20493. számú rendeletével megtiltotta a regalejognak ilyen módon leendő kijátszását. De nem hagyhatom szó nélkül az alispán urnák másik rendelkezését. Mielőtt azonban e kérdés érdemére vonatkozó okaimat felhoznám : első sorban azon véleményemnek adok kifejezést, hogy az alispán ur túllépte hatáskörét, midőn a neheztelt határozatot meghozta s körrendeletként közhírré tétette. A r egal e - ü gyek ben ugyanis az alispán csak fe- lebbviteli hatóság. A m. kir. belügyminisztériumnak az italmérési jog gyakorlatát szabályozó, 1876. évi deczember 31-én kelt 59560. számú rendelete 9. s 10. pontjai szerint, a regale- ügyek körül felmerült panaszok megvizsgálására és első fokú elintézésére megyékben a járási szol- gabiró, most főszolgabíró van hivatva. Ez hoz, az érdekelt felek meghallgatása után s a megkisérlett egyezség nem sükerűlése esetében, a fennforgó panasz fölött első fokú határozatot. „Az alispán . . a neheztelt eljárást és határozatot felülvizsgálván, a panaszos ügyet másodfokú határozatával látja el.“ Sem a regalejog gyakorlását szabályozó miniszteri rendelet értelmében, sem az 1886: XXI. t. ez. 68. §.-a alapján nem volt tehát joga az alispán urnák, néhány „megyebeli regalebérlő panasza folytán,“ egyoldalúlag s elsőfokú lag eljárni ésdöntvényjellegü körrendeletével a főszolgabirák ítélkezési szabadságát mintegy általánosság- ban korlátozni, a községi lakosok cselekvési jogát pedig megszorítani. S aztán, ha legalább érdemileg véve jogos lenne az alispán ur határozata! . . . De nem az. Világosan ellenkezik a törvényt pótló miniszteri rendeletekkel. A már fentebb hivatkozott, s a miniszter-tanács megállapodása folytán kibocsájtott, 1876. évi 59560. számú belügyminiszteri rendelet 6. pontja kétséget kizárólag meghatározza, hogy a regalejog csonkítása csak a borok, illetőleg szeszes italok szabályellenes árulása által követhető el, s csakis azok büntethetők regalecsonkitás miatt, akik a bort, szeszt, pálinkát, sört, vagy bárminemű szeszes italt, e most említett miniszteri rendelet első 5 pontjában megjelölt korlátozások figyelmen kívül való hagyása mellett árulják. Kitűnik ez e miniszteri rendelet 8. pontjának következő szavaiból is . . . „az italmérési úri jog csonkításának, illetőleg a szesz és szeszes italok árulása által elkövetett kihágásoknak megbüntetése a közigazga- si hatóságok hatásköréhez tartoznak.“ Az 1879. évi május 1-én kelt 20493. számú belügyminiszteri rendelet szinte az én véleményem helyességét támogatja, ameny- nyiben azt mondja: „mindazok, akik kisebb mint 50 liternyi szeszmennyiséget adnak el, kicsinybeli szeszárulást gyakorolnak s ez által az 1876. évi deczember 31-én 59670 sz. a. kibocsájtott miniszteri körrendelet 5 pontja ellen kihágást követvén el, ezen cselekményük hatósági megtorlást von maga után“. Az 1878. évi marczius hó 22-én kibocsájtott 12223. számú belügyminiszteri rendelet tartalma is az én álláspontom mellett bizonyít, mert midőn kimondja, hogy a földbirtokos, kereskedő, valamint általában a vevő jogosítva van a nagyban vásárolt szeszt, vízzel keverve háznépének s munkásainak mint italt ingyen kiszolgáltatni: ezt, azzal okolja meg, hogy „ezen cselekvénye által r egal e-cso n ki t ást nem követ el; mert a pálinkát korcsmaszerüleg ki nem méri, hanem azt ingyen kiosztja s igy megengedett házi czélra felhasználja.“ Re- gálejogot pedig csak akkor sért, „ha a pálinkát kicsinyben e ladja.“ Ha mindezek mellett figyelembe veszsziik, hogy a m. kir. belügyminiszternek 1879. évi május 7-én kelt 21435. számú rendelete is kimondja, miként „a regalecsonkitás általában Az „EGER“ tárczája. A tél. Tél van. Az ég komor arczán Hideg tekintet ül, Tarlott mezők hullt ékein Zord némaság terül. Virág helyett sivár haraszt, A dal helyén szél búg panaszt. . . Azóta bu borult reám, S lehervasztá a bájt; Bús arezomon a zápor-köny Ah hány patakot vájt! Nincs, a ki véd; nincs, ki szeret; Mind ellenem fogtak kezet. Szép magzatim, miket szültem Harmatos éjszakán, S emlőimen nevelgeték A forró nyár szakán, Kalász, gerezd ... ah nincsenek; Virág, madár . . . eltűntének. Mondd csak te föld, mondd csak, mi lelt, Ily árva hogy levél ? Mért hogy minden úgy elhagyott, Miként a tát levél? Hol díszruhád, a báj, kellem, Rózsáidat mért nem lelem? Eltűntének! Hova lettek? Az ember vitte el. . . S most kincseim dús halmazán Vigadva tort emel. . . S mit ez nem birt, vagy megkímélt, Azt meg a tél tiporta szét. Ne kérdd, ne kérdd, ha szánni tudsz Egy elhagyott anyát; Ha irt nem adsz, mért tépni fel Ezer sebét, baját? Nézd csak, nézd a hűtlen napot, Meghűlt szerelme, — s elhagyott. Ruhám foszlány; s zord jégbilincs, Amit vet rám a tél. Panaszkodom ? . . . mint mostoha Rángat, czibál a szél. Szivemben a remény az még: Megszán talán, megszán az ég!
