Eger - hetilap, 1887
1887-07-19 / 29. szám
228 Fürdői levél. Párád, 1887. julius 15. A beköszöntött verőfényes rekkenő napok után, fürdői életünk egészen felpezsdült; a sétány fa-soros main njabb és újabb idegen arczok tűnnek elő, kik a nap ádáz sugarai elől édes pihenésre, s felüdülő nyugalomra a Mátra e kis Tusculanumának lombos fái alá menekültek, az ország különböző részeiből. Fürdővendégeink száma napról napra növekvőben. Főleg a hölgyközönség van szép számmal repraesentálva, minek oka fürdőnk timsós és lúgos vizének nőkre való gyógyhatási természetében rejlik. A férfi vendégek, — néhányát kivéve, — csak olyan „futó vendég4, számba mennek. Az egyik jön, a másik megy. Amott, pl. az a jól táplált arczú úri ember a kedves kis feleségét hozta el tegnap üdülni, s ma már megy. Épen most búcsúzik ... egy ölelés . . . egy csók még, és a kis fogalmazóné könnyes szemekkel néz a dübörgő hintó után, mely hatalmas por- felleget ver az országúton. És alighogy ez távozott, nyomban annak a kis szöszke asszonykának jött a férje egy másik liintón. Ezt meg a vágya, szerelme hajtotta ide, megnézni az ő aranyos kicsikéjét, használ-e neki a fürdő, pirosodik-e már az orczácskája'? És ez napról-napra igy van persze, variálva. No meg aztán akad egy-egy olyan „jóképű“ társaság is, mely csak bele pillant ebbe a kis Tusculanuinba, mint Bolond Istók Debreczenbe, s egy görbe napot vagy estét csapva, egy „cseviczés" bor lefuttatása után mint futó vendég odább áll ismét egv házzal. Hanem a kedvező véletlen mindig úgy játszik össze, hogy a táuczolni szerető hölgyek inulattatására, mindig van meglehetős számmal férfi tánczos is. És az ily hamarjában összehozott tánczestélyek oly kedvesek, oly fesztelenek, oly kedélyesek, hogy patriarchali- sabb színezetű mulatság még a mesében sem lelhető már. E hó 10-én is nagyon szépen sikerült tombola-játékkal egybekötött táncz-estélyiiuk volt, melyen nemcsak az itt időző vendégek nagyrésze, hanem a szomszédos falvak iutelligentiája is szép számmal volt jelen. Az értékes, szebbnél szebb kisorsolandó tárgyak csak emelték az estély érdekességét. Tombola után táncz következett, mely a Rudi czigány talp alá való nótái mellett éjfél utáni 1 óráig tartott. E hó 14-én pedig egy régtől tervezgetett kirándulás ment teljesedésbe. A Mátra egyik legkiemelkedőbb pontjának, az erdőfedett „Galya“ hegynek megmászása volt kirándulásunk czélja. Reggel 8 óra tájon történt elindulásunk, még pedig változatosság okáért palócz kocsikon, a melyekbe olyan jámbor jószágok voltak fogva, hogy megbokrosodásuktól tartani nem lehetett, no mert hát gazdáik jóvoltából csak hírből ismerik a zabot, mint a katona a kávét. Bizony! egynémelyiknek a tomporára lehetett volna szükségből a kulacsot akasztani. egy könnyet annak, a ki a halálba megy és a ki sokat szenvedett, mert nagyon szeretett!“ Mikor készen' volt a levéllel, a konakhoz siet, meglátja Arziet fönt a toronyban, utolsó isteuhozzád-ot kiált feléje és aztán oldalába döfi tőrét. Arzie borzalmában elkiáltja magát, leugrik a mélységbe és véresen hengeredik kedvese mellé. A szolgáló előjön, föléje hajol két áldozatának és a szent könyv bizonysága szerint, ez a látvány jól esett szivének. — „Nem vagy az enyém, szólt Kamberhez; de dicséret érte Alléknak, másé sem leszel.“ Csakhamar a medinai helytartó, a tekintélyes polgárok s az orvosok is a hely színére siettek. Elvitték a két haldoklót és az ügyesség minden eszközét alkalmazták; sükerűlt is őket életre ébreszteniük és elhalasztani a temetésüket. Két vagy három napig éltek még kegyetlen kinok között; de egymás mellett feküttek, látták egymást, beszélgettek és — boldogok voltak. Ezt maga a szent könyv is bizonyltja. E közben megjön Arzie apja. Nem az az együgyü agg többé, a kivel a cselszövő mint valami gyerekkel játszhatott s a kinek akarata a széltűi meg a holdtul függött. Sötét, rettenetes, bosszúálló fouség volt, vérboritotta szemében az isteni igazságosság iszonyusága és Alláh végzetes boszúja lángolt. Letérdelvén Arzie és Kamber előtt, igy szólt hozzájuk: „Adja isten a beleegyezését! Kimondom, hogy egymáséi vagytok. Menjetek békén a boldogok és a szentek honába; de minekelőtte elmennétek, gondoskodom telketek számára egy kis gyönyörűségről s ünnpet rendezek a szemetek előtt.“ Jelt adott és a kavaszok iziben elővezették a szolgálót egy oszlophoz kötözték. — Hamarosan! kiáltott a mollah. — Utunk nyugati irányban festőileg gyönyörű vidéken vezetett keresztül. Alig hogy fölértünk az országúinak a fürdő mellett kiemelkedő részére, — gyönyörű völgy feküdt előttünk, halványzöld rétéivel, aranykalászos szántóföldéivel, a háttérben haragoszöld vagy violaszinii hegymagaslatokkal, melyek tövében Párádnak sudár jegenyéi, lombos akácz és gyömölcsfái küzül a palócz-házak hófehér falai ötlöttek itt-ott szemeink elé. A falun keresztül menve, árnyas erdőn vezetett keresztül utunk ; elhaladva gróf Károlyi Györgyné ő nmltga remek stylű sasvári kastélya mellett, melynek láttára a daliás középkor elevenedik föl lelkűnkben a maga lovagváraival, lovagjátékaival, és regényességeivel. Egy valóságos kis paradicsom ez, sűrű erdőtől övezve, virág-szőnyegek közepeit. Majd a parádi savanyú-viz-forrást és üveggyárat érintve éjszak-nyugati irányban, mindinkább emelkedő úton haladtunk ki- rándúlásunk czélpontja felé, melyet 10 óra tájon el is értünk. Gr. Wenkheim Rudolfnak vadász-lakánál az ú. n. „Rudolf-ta- nyánál“ ütöttük föl sátor-fáinkat. Az öreg gróf úrnak e lehető legnagyobb egyszerűséggel és Ízléssel berendezett vadász-tanyáját — (a bútorzat magyar stylben készült) előbb meg-tekintők, azután a sűrű csalit és bokrok, majd lombos fák között bujdosó hegyi ösvényen társaságunk a tetőnek tartott, azonban egy jó órai gyaloglás után az idő előrehaladottságánál fogva visszatért a három fogásból álló magyaros ebédhez, melyet a szabadban terített asztalnál költöttünk el, s melynek legkitűnőbb része volt a jó magyarosan készített paprikás gulyás. Ebéd végeztével, melyhez ménesi asszú és czigány-zene járúit még, a legjobb kedélyhangulattal tánczra kerekedett a kirándúlók édes mindnyája és jártuk nap leszálltáig, kedvvel, vígan. És azt hiszem, társaságunk minden egyes tagja egy vidám nap kedves emlékével távozott el a fenséges kilátású „Rudolf-tanyá“-ról. 1. Irodalmi újdonságok. A „Dandy“ irta: Cactus Mirtiflor, kiadja Singer és Wolf- ner könyvkereskedése Budapesten, ára 60 kr. Már a megjelenés napján az első kiadás végleg elfogyott, a kiadó már csak a második kiadást gyönyörű szép kiállításban küldhette szerkesztőségünknek, elnézést kérve a késedelmére Ritka, szinte példátlan, ily kelendőség magyar könyveknél, s ez leginkább bizonyít előnyei mellett. Szellem, humor s iróniával varázsolja elénk a „Dandy“-t s bizonyára élvezetet fog az mindenkinek szerezni, kik e könyvecskéből meg akarják ismerni a „Dandy“ természetrajzát. Az összes budapesti lapok a legnagyobb elismeréssel nyi- latkozak e könyvecskéről; ide iktatunk néhány sort a mit „Budapesti Hírlap“ julius 9. számában mond: Kegyelem! esengett Arzie. — Aman! mormogott az elitéit. — Rettenetes csipő-vasával fölnyitja száját a szörnyű bakó, kitördeli minden fogát, kiszakítja azt a nyelvét, mely úgy tudott hazudni. Közben még jobban földühödik, vágja, vagdalja áldozatát. Nincs már orra, nincs füle, emlői a földre hullottak. — Végezz vele! szólt a mollah. — A bakó megragadja hajánál és egy bárdesa- pással elválasztja a fületlen, orratlan fejet törzsökétől és büszkén mutatja a körülállóknak s a körülállók egyhangon kiáltják: — Jól dolgoztál bakó! — De a két szerető semmit sem látott, semmit sem hallott. Kart karba fonva, szemet szemre szögezve, ajkat ajkra tapasztva a szerelem vegyitette lelkökben kéjét azzal az isteni csönddel, azzal az ismeretlen gyönyörrel, a melynek titkát csak a halál tudja. Egymás mellé temették őket. Másnap azon a helyen, hol nyugottak, két virágterhelte rózsafát láttak virúlni. Egyiken fehér, a másikon vérpiros rózsa. De egyik éjjel a két sirhalom és a két rózsafa között észrevétlen egy tüskés paliűr-ág nőtt elő a földből; az egész olyanforma volt, mint egy vén asszony képe és halkan zizegte, ha megszólaltatta a szél: — „Azrail, a halál angyala, nem szabadított meg benneteket tőlem; mindig közte- tek leszek.“ A török háremek asszonyai még mindig elpanaszolják ezt a történetet. Dicsérik Arzie hűségét, de nem igen törik magukat érte. Azzal mentegetőznek, hogy ez nem az ő hibájuk ; hanem a Kamberek igen ritkák. Francziáböl: 0. J.
