Eger - hetilap, 1887
1887-05-17 / 20. szám
20-ik szám. 26 -ik év-folyam 1887. Május 17. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre . . 2 „ 50 Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ Hirdetésekért minden 3 hasábozost. petit sorliely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért lő kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Baktai-ut, Exingerféle ház.) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Segítség! Tisztelt olvasóink bizonyára mindnyájan mély fájdalommal értesültek már ama megdöbbentő szerencsétlenségről, melynek az utóbbi napokban hazánk három virágzó városa lön gyászos áldozata. Ezek: Nagy Károly, Eperjes, és Toroczkó, melyek iszonyatosan pusztító tűzvésznek estek martalékául annyira, hogy különösen a két utóbbi, Eperjes és Toroczkó, úgyszólván teljesen elhamvadtak. Pedig mindkét város fönállása s fölvirágzása nagy fontosságú, országos hazafiui ügy, mert mindakettő nagy jelentőségű^ őrszeme s védőbástyája volt a magyar kultúra és magyar szellem elhaladásának a legexponáltabb helyeken, Magyar- ország északkeleti, és délkeleti részein, hol egyrészt a panszlavis- mus, másrészt a dakoromanizmus titkos ördögi alattomossággal terjeszkedő törekvései a legéberebb figyelmet s ellensúlyozást követelik. Nem fogjuk e helyütt t. olvasóinknak a nevezett tüzvészhi- rek olvastára anélkül is eléggé fölizgatott kedélyét, a pusztulás borzalmainak részletes leírásával újból felzaklatni; csupán annyit emlitiink meg, hogy Toroczkó csaknem teljesen megsemmisült; Eperjesnek két harmada lett hamuvá, még pedig a város legdíszesebb része, összes középületei-, s közművelődési intézeteivel, szóval mindaz, ami Eperjest hazánk felső vidékének második kul- tur-városává emelte; — mig Nagy Károly szintén csaknem az Eperjes sorsára jutott. Sok ezerre megy ama szerencsétlenek száma, kiket a tűzvész nemcsak hajlaktalanokká, hanem nagyobbrészt földönfutókká tett! Nemcsak emberbaráti, hanem a legszentebb s legszigorúbb hazafiui kötelességünk tehát, hogy hazánk e nagy fontosságú városain, s azok nyomorba sülyedt lakosain, a lehető leggyorsabban segítsünk. Ha valaha, most van a legigazabb értelme a latin példaszónak: ,.Kétszer ád, ki gyorsan ád.“ Az adakozásban a legelső magyar ember, a király, járt a legmagasztosabb példával legeiül, midőn az eperjesi tűz- károsultaknak 10,000, a nagykárolyiaknak 6000 frtot, s a torocz- kóiaknak szintén több ezer forintot adományozott. A magyar társadalom nagylelkűségére apellál a következő fölhívás is: „Három nagy magyar város lett porrá, romokká. Eperjes, Nagy-Károly, Toroczkó. Templomok, iskolák, középületek elhamvadtak ; istenháza, muzsákháza és a szegény ember háza mind egyenlő rom lett. Isten próbára kívánta tenni a magyar nemzetet. Tud-e önmagán segíteni a veszélyben ? A nagy kérdésre megadta a választ legelői a koronás király, utána a nemzetgyűlés. Induljon utánuk az egész nemzet! A képviselők a romok újra fölépítésére felajánlák egy tömegben egy napi ülésdijukat. Tegyen meg — nem annyit — kevesebbet; de tegye meg azt minden hazafi. Csak egy falatjátáldozza fel,' csak egy óráját a megszokott élvezeténe k ; s a mór. zsákból fölépül a három megsiratott város. Minden lakománkon, melyet ez évben tartani fogunk legyen az utolsó áldomás a leégett városoké s hagyjuk azt a poharat kiüritetlen, küldjük el az árát a leégett városoknak. Hazánk Íróihoz és művészeihez intézzük legelőször is e fölhívásunkat : adjunk ki egy diszes emléklapot, melyhez minden írója e nemzetnek, minden hírneves művésze e hazának, föl a legmagasabbakig, kiknek neveit dicsekedve sorozzuk a szellemi harczosok táborához, járuljon egy kézvonással ez emlékműhöz; olyanforma legyen ez, mint a „Páris-Murcia“ volt, magában is nagybecsű ereklye; kétszeresen az, ha három város népének nyomorát letörültük vele. Millió példányban kell ennek elterjedni. Lelkesült honleányok, tevékeny nőegyesületek, fő- és alpapság, társulatok ügynökei, könyvárusok és vasúti tisztviselők, kaszinók, tűzoltó társulatok, torna- és dalegyesületek vegyék át az eláru- sitás feladatát; nyomdáink versenyezzenek a diszes és legolcsóbb kiállításban; a begyülendő pénzeket kezelje egy kiváló hazai pénzintézet díjtalanul; minden fillére a befolyandó áldozatösszegnek a romok fölépítésére legyen fordítva. Irótársaink küldjék az ezen emlékműbe szánt járulékaikat Jókai Mórhoz, müvésztársaink Roskovics Ignáczhoz ez év május hó 20-áig. Csak „egy napi“ munkát kérünk s ahhoz nem kell hosszú határidő; perez adja a lelkesedést! A rombadült három magyar várost a nemzet önmagáiul támadt részvétének kell újra fölemelni. Emléklapunk czime legyen, a mit a szükségben szoktunk önként kiáltani: „Segítség!“ — Bpest, 1887. máj. 11. Jókai Mór (lak. Sándor-utcza 17. sz.) Roskovics Ignácz (lak. műegyetem), Vágó Pál, Zala György. A sajtó a legszentebb kötelességet teljesiti, midőn a károsultak fölsegéllésére országszerte gyűjtést rendez. E feladatunknak sietünk mi is megfelelni, midőn a szerencsétlenül elhamvadt három derék város nyomorba sülyedt tüzkárosultjainak javára adakozásra hívjuk fel városunk összes lakosságát. Emlékezzünk vissza ama keserves órára, midőn néhány év előtt az árvíz vonult el fejünk fölött! Mily megrendítő nyomor képe tárult szemeink elé városunk ama részében, mely az alig pár negyedóráig tartó árvíz pusztításainak leginkább ki volt téve! Pedig mi ez ama nyomor siralmas látományához képest, mely most ama három elpusztult város gyászos területén a szemlélő elé tárul! A tűzkárosultak javára bármily csekély adományt szívesen veszünk, a begyült összeget nyomban rendeltetése helyére juttatjuk, — s az adományok sorát ezennel 5 forinttal megnyitjuk. Az „Eger“ szerkesztősége.
