Eger - hetilap, 1887

1887-05-03 / 18. szám

138

frt. 22 ki't; 1836-ban ugyanazon czélokra 9458 írt. 37l/a krt. végül 1837-ben „ad rationem structurae novae Basilicae Agriensis, usque eiusdem consecrationem erogati ex parte Arclii-eppi“ 282,258 frt. 29V® krt; az öt év alatt tehát összesen 379,552 váltó forintot, mely összegből ha az uradalmi építkezésekre öt év alatt átlag, mintegy 30,000 frtot leszámítunk, föltehetjük, hogy Pyrker érsek az egri székesegyház fölépítéséhez 300—350 ezer forinttal járult.

Székesegyházunk ötvenéves jubilaeumának méltó megünneplése nem kevésbbé fogja érdekelni ama polgártársainkat, kik annak építésében tettleg resztvettek. Ezek közöl ma már alig egy- kettő van az élők sorában. Ezek közé tartozik derék veterán polgártársunk: Pécs Péter asztalos.

Az egri kathedralis templom épitése nemcsak nagy számú, derék és értelmes iparost édesgetett városunkba, kik aztán itt megtelepedvén, ma is virágzó, s tekintélyes polgár-családoknak vetették meg alapját, hanem élénk és szokatlanul kedvező lendületet adott városunk akkori iparának és kereskedésének is, mely körülménynek szintén több és derék egri család köszöni mai jólétét s virágzó állapotát. Azt hiszszük, csak emeljük az, irántuk nyilvánuló köztiszteletet s közbecsiilést, — minthogy e körülményre mindenkor büszkék lehetnek, — ha közölök a Gröber-, Joó-, és Streimmelvöger- családokat stb. különösen kiemeljük, melyeknek ma élő utódai bizonyára kegyelettel fogják az egri „nagy templom“ fölszeníelésének ötvenedik, jubiláns évfordulóját megünnepelni, — mint teendi e sorok Írója, kinek édes atyja szintén a kathedralis templom építésénél volt, mint fő-felügyelő (inspector) alkalmazva, s légióként e tisztsége vetette meg, úgyszólván egész családja kisebb-nagyobb mértékben szerencsés jövőjének alapját.

Minő ünnepséggel folyt le az egri bazilikának az 1837-ik évi május 7-én történt fölszentelése? — ez úttal nincsenek róla közelebbi adataink. De hogy az alkotó nagy nevéhez, s az épület méltóságához illő fénynyel ment az végbe, — kétségtelen.

Azt hiszszük, nem kevésbbé fogja érdekelni t. olvasóinkat : ki volt az első csecsemő, kit az újonnan fölszentelt egri kathedralis templomban, magán a fölszentelés napján, azaz 1837-iki máj. 7-én megkereszteltek?

A kérdésre az egri rom. kath. híveknek a parochián levő anyakönyve, szorul szóra a következőkép felel meg:

„1837. máj. 7-én az uj székesegyházban első kereszteltetett meg Mészáros Ferencz plébános által, Verlovicz Ferencz és Ka- vasz Anna rom. kath. kereskedő szülőktől Flórián, János e van g. ti. — Keresztszülök: Kavasz Terézia, Frank Leopold. — Úgy halljuk, hogy Verlovicz Flóris, az egri főtemplom első kereszteltje* még életben van.

A rom. kath. házasultaknak ugyancsak a parochián látható anyakönyve szerint a fölszentelés napján házasság nem köttetett. A legközvetlenebb esküvők 1837-iki máj. 9-éröl vannak bejegyezve, számszerűit öt, melyek, minden kétséget kizárólag,

karó gyöngeséget tanúsított; ráhagyta, hogy olyanná fejlődjék, amilyenné vérmérséklete készteti. A leáuy, atyjától, egy falusi alkalmi verselőtői, irodalmi hajlamokat örökölt. Nagyon elfoglalt férj mellett mindenre ráér a nő. így ért rá Pálma is a „szárnyaslovat“ kinozgatni. Péter szegény csak későn vette észre, hogy oly édességet rejteget házában, mely egész életét megkeserítheti ; oly világosságot, melytől házi-boldogságára sötétség borul; oly „csillagot“ (mert kópé bírálók csakhamar ezen felfedezésre jöttek), mely a házi béke derült napfényének győzelem-biztos ellensége. Hiszen Bot Péter nem mondhatta, hogy neje — mint a jó háziasszonyok — nem későn fekszik: éjfélkor még lámpa égett szobájában, s ódát irt „Petőfi lengő szelleméhez.“ A „reggel trombitájának“ hangja is nem egyszer lelte a szép Pálmát igéző pongyolában, pongyola regények szerkesztésébe elmerülve. Fehér vállai, mint hajnalienyben álló havasok, oly kéziratok fölé hajoltak, melyekben, mint megolvadt hóvizekben, tüzből, szellemből, tartalomból nem volt semmi. 0, ki egyetlen, korán elhalt, s igen szép gyermekének gondatlan anyja volt: oly szellemi torz-szülöttek anyaságát fogadta el naponként, hogy ép eszii ember bámulatra kelt miatta. Pálma semmire sem ért rá azonkívül, hogy a „halhatatlanság utján“ járogatott, jobb ügyhöz méltó munka-kedvvel s páratlan kitartással. E munkakedv s termékenység rémületbe ejtette a folyóiratok szerkesztőit, s idegessé tette az oly kiadókat (nem sok volt — szerencsére — ilyen), kiknek üzleti-szellemét udvariasságuk felülmúlta. Pedig udvarias bíráló s udvarias kiadó, annyi kellemetlenséget szabadítanak rá az emberiségre, hogy őket becsületes nevük helyett Pandora-szemár az uj fölszentelt székesegyházban mentek végbe. Ez alkalommal örök frigyre léptek: Ganzer Mátyás és Kristóf Rózái; Schafner János és Nagy Mária ; Sóskuty Márton és Tóth Rozália; Szabados István, és Tuza Erzsébet, mindannyian a földmi- ves osztályból; Szaflárszky Mátyás (Csanye Donaetzből ?) és Mat- singi Borbála az iparos osztályból.

Végre e jubiláris alkalomból emlékezzünk meg azon elhunytakról is, kik az egri főszékesegyház sírboltját választották örök nyugodalmuk helyéül. — Az első, ki e sírboltban, még mikor az épülőfélben volt, porló hamvainak nyugvó helyét még életében kijelölte, maga a nagynevű alkotó: Pyrker János László pátriárcha érsek volt. Halála előtt azonban másként intézkedett. Végrendeletében ugyanis hideg tetemeit a lilienfeldi cister- ci apátság sírboltjában kívánta eltakarittatni, melynek egykor apátja volt, — csupán szivét hagyva Egernek, azon szivet, mely Egerben, érseki székvárosában annyi méltatlanságot szenvedett, s oly sok keserűséget ért, — de amely mindamellett még sem szűnt meg szeretett székvárosáért folyvást hőn és nemesen dobogni, —- s amely szív ma, díszes ércz-urnába helyezve, az egri kathedrális templom sírboltjában ugyanazon helyen várja, hogy az utolsó napon újra megdobbanjon, ahol a nagy egyházférfiu örök álmai számára helyet jelölt magának.

Az első, kinek porló hamvait székesegyházunk sírboltjának első fülkéje zárja: Galambos Karolina, néh. Galambos János városi tanácsnok leánykája. Elhunyt 13 éves korában. A sírboltba temettetett 1837-ik évi decemb. 15-én.

A második fülkében n é h. S z a b ó S á m u e 1-, egri szé- kesfőegyház-épitészeti főfelügyelő (inspector), — e sorok írója édes atyjának hamvai nyugosznak. Elhunyt 62 éves korában, 1839- ik évi jan. 10-én.

A Vitkovics-kör díszgy ülése.

(Az egri főgymnasiumban, 1887. máj. 1.)

Ezúttal zártkörű volt. A főgymnasiumi tanügyi viszonyok azt követelték, hogy a nyilvános ünnep maradjon el. Pedig előkelő családaink szintehozzá vannak szokva, hogy ha a tavasz megjő, az önképzőkör diszgyiilése is beköszönt, mely oly kedves, akár egy virágkiállítás. Hát az ifjúság mily élénk sajnálattal mondott le a kellemes találkozásról! Hisz annyi szépet halmozott ösz- sze bemutatni, s úgy dobogo tt a szive előre is az elismerés gondolatára.

így tehát egész csöndben, családi körben, a tanári kar s a főgymnasiumi ifjúság részvételével folyt le, vasárnap d. u. a gyűlés az intézet egyik termében. Az intézet tudós igazgatója, Szvo- rényi József akad. tag és lovag személyes jelenlétével adott annak jelentőséget; az elnöklő asztalnál ő, s vele a kör vezetői, Dr. Macki Valér és Dr. Négyesy László rendes tanárok foglalván helyet. Az ülés egyik fénypontja a pályamüvekről tett jelenczéknek volnék hajlandó elnevezni. Az emberiség e Pandora- szelenczéi elkényeztették Pálmát, mustrált kiadásokat rendeztek műveiből, s karácsonykor minden évben megjelent tőle egy-egy kötet; sokkal bizonyosabban s több ádázsággal mint a fagy. Néha tavaszkor is közrebocsátott egy-egy regényt, melyet a „Tanya“ rendszerint ezen szavakkal vezetett be: „A tavasz első fecs- kéje-képen, jelent meg ünnepelt Írónőnknek, Pálmának kitűnő s érdekfeszitő regénye „Deborah“. S nem is olyan nagy valótlanságot mondott a „Tanya.“ A „Deborah“ írónője igazán fecske volt. Fényestollú, kedves, csinos madárka. Ifjúsága teljében, a fecske gyors szárnyával röpkedett az élet illatos, kék levegőjében; fürgén vadászott az elismerés s jóindúlatú kritika zümmögő arany legyecskéire; s gondolatainak, mint a fecske, sárból készített fészket; oly fészket, mely nem éli túl a készítőt, s melyet pajkos kezével játszva ver le, — melyben pedig annyira bízott, de mely csak a valóban „nagy“-nak értékét növeli, mig kicsenyek- kel szemben kérlelhetetlen: — az idő. . .

Péter megkisérlette néhányszor, nejét a „halhatatlanság útjáról“ leterelni.

— Közönséges ember, — szokta mondani Pálma minden ilyes próbálkozás alkalmával — ön nem fogja eloltani lelkemben az isteni szikrát. Rendeltetésem az isteni költészet; nem ingathat meg e hitemben emberek cselszövénye s emberek roszakara- ta. Én megyek az úton, melyet egy magasabb hatalom jelölt ki számomra. Nem habozom, nem tántorodom meg, s meg sem állok soha.

— De az istenért, Pálma, mit nevez ön magasabb hatalomT