Eger - hetilap, 1887
1887-04-05 / 14. szám
106 szegény ember ezentúl abból a bőrből fog lábbelit viselni, amit az ur isten a lábára teremtett. Kérdjük már most egész tisztelettel: vájjon a mi derék csizmadia-mestereinknek, kik hétről-hétre alig árulnak piaczun- kon egyebet — petrezselyemnél: nem esett volna-é jól. ha abból a 125,400, szóval: egyszázhuszonötezernégyszáz pár bakancsból, melyeknek elkészítésével a magy. kir. honvédelmi minister a magyar iparosokat megbízta, nekik is jutott volna egy pár ezer ? A felelet rá, azt hiszszük. nagyon könnyű. Nincs kétségünk benne, hogy derék csizmadia-mestereink maguk is konkurrálnak a nemes magyar fölkelő hadsereg (melyhez, bizonyára, az ő derék ' testületökből is számosán tartoznak) bakancsainak elkészítésére, ha erről a versenyről kellőképen értesülnek és informál tatnak. De hát. bizony azt hiszszük, hogy aligha nyertek e részben kellő felvilágosítást s tájékoztatást. Szegény embernek nincs ideje, hogy az újságokat folyvást figyelemmel kisérje, s egyébként is sok dologban vezetőre, tanácsadóra vau szüksége. De másrészt, föltéve, hogy ebben a dologban iparos polgártársaink elég informáczióval bírtak: a versenyzés mégis bajos lett volna számukra. Miért ? Mert ily nagyobb tömegű szükségletek beszerzésénél az illető intéző körök és megbízottak egyes emberekkel csak nagy ritkán állanak szóba, hanem főleg gyártelepekkel, s illetve : ipartestületekkel. Nálunk, mint fönebb sajnosait megjegyeztük, nincs törvényesen szervezett ipartestillet. Méltán rótt meg érte bennünket Matlekovics, az államtitkár. Igaz. hogy nálunk, egynémely iparágat űző polgártársaink körében még most is híven ragaszkodnak a régi módi, slendrián, ma már elavult, s törvényen kívül helyezett czéhrendszer- liez. Ezek közé tartoznak derék csizmadia polgártársaink is, kik, more patrio, évről évre nagy triumphussal választják meg ez éli-, vagy másként: atyamesterüket, kihez aztán, annak idején, ékes muzsika-szóval, s egyéb ünnepségek közt szállítják el, — mint az izraeliták egykoron — a társulat frigyszekrényét: a ez éhládát. Társulásuk tehát csak megvolna úgy, ahogy; csak az a bökkenő, hogy a törvény mai napság a ezéheket már nem ismeri s nem akkczeptálja ; a kormány tehát, midőn állami vállalatoknál, mint a jelen esetben is, a magyar ipart törekszik munkához juttatni, s az illető iparos társulatokat versenyre fölhívni, csak a törvényileg engedélyezett, s az ipartörvények alapján szervezett ipartestületeket veheti tekintetbe, s igy a törvények által megszüntetett, mondjuk ki: régi. slendrián alapokon, törvénytelenül fönálló czéhbeli társulatokkal nem állhat szóba. Mindezekből világos, hogy e bajokon, ez abnormis állapotokon mielőbb segíteni kell. Még pedig gyorsan. Ezt kívánja iparoAz „EGER“ tárczája. L’inspecteur général. (A fő-felügyelő.) Irta: Eugéne Chavette. (Vége.t És a jó Baraide ur elkezdte a szegény „Jól átsült“ karjait és lábait agyongyötörni, hogy egy vágásra betanítsa, az egyetlenre, csudálatosra, és csalhatatlanra. — Egy . . . kettő! . . Baraide megvágta „Jól átsült“ karját. — Három! Ekkor kardját a hasába szúrta. Egészen egyszerű szúrás volt. — Egy csalhatatlan szúrás, —- mondhatom. Este felé „Jól átsült“ találkozott barátaival, kik őt közre fogták. — Minden rendben van. Holnap reggel hat órakor összecsaptok. Váljunk szét, nehogy a rendőrség gyanúját fölébreszszük. És a két tanú a sétatérre ment, s minden arra menőt megállítottak, hogy nekik a holnap végbemenendő nagyszerű párbajt, nagy titokban, elmondják. Ágya mellett, pislogó lámpánál, mely; lázas ébrenlétében élete minden emlékeit eszébe juttatta, hanyatt fekve töltötte a szesaink helyesen felfogott érdeke ; kívánja városunk anyagi jóléte, s reputácziója. Mi a teendő? közelebbi czikkünkben fogjuk, — egyéb e tárgygyal összefüggésben levő észrevételeink-, s megjegyzéseinkkel együtt, — elmondani. Egy iparos polgár. Irodalmi újdonságok. — Adatok az egri egyházmegye történelméhez. Az egri egyházmegyei irodalmi egyesület választmányának megbizásából szerkeszti: Kamira Kabos. Második kötet. 1. II. füzet. Eger. Szolcsányi Gyula bizománya. 1887. ára 1 írt 80 kr. — Amily kellemetlenül érintett a múlt év deczember havában e lapokban „Emlékezzünk régiekről“ czim alatt tett felszólalásom eredménye, — ép oly örömet szerzett s kellemesen lepett meg az „Adatok“ kettős füzetének gazdag tartalommal való megjelenése. A város, mint értesülök, jubilálni nem akar a török járom alól való fel- szabadulás 200 éves fordulóján. Némelyek azt mondják, hogy azért, mert Caraffa neve is szerepel a vár visszavételénél, amennyiben a vár kulcsait neki adta át a török, miután a hős Koliáry és Dória a török maradását Egerben lehetetlenné tették; mások azt mondják, hogy a város mostani kényes állapota tartja vissza az atyákat a jubilálástól; de még igy is rá adnák talán a fejőket, ha arra az ominózus Luca napra nem esnék az évforduló! . . Bármi legyen is különben a dologban, egyről meg vagyok győződve erősen, hogy kegyelmes föpásztorunkat Érsek ő exját nem fogja visszatartani semmi attól, hogy mint a múlt évben Pécs, úgy az idén Eger, alkalmi sz. beszéddel egybekötött ünnepélyes hála istenitisztelettel rója le a jó Isten iránt köteles adóját a török hatalom alól történt felszabadulásért. Az egri egyházmegyei irodalmi egyesület pedig — fáradhatatlan szerkesztőjével élén, a tekintélyes irók e ész koszorújával rendelkezve — a legméltóbban ünnepelné meg az egyházmegye székhelyének az eredeti birtokosok kezébe való visszajutását, ha az „Adatok“ II. köt. befejező füzetét, egészen az egyházmegye török hódoltság alatti életének szentelné. Különben fényesen jubilál az egri egyházmegyei Írod. egyesület már most, iiagytudományú s még nagyobb becsű dolgozatoknak a szerény „Adatok“ czim alatt közrebocsájtásával. Méltán megérdemelné ez irodalmi egyesület, hogy történelmi társulat nevet viseljen ; mint ilyen is a vidéki tört. társulatok közt az első helyet foglalná el. De lássuk röviden a jelen kettős füzet gazdag tartalmát. Az első helyen a tudós szerkesztőtől olvassuk a Tárkány melletti karthausiak történetét. Valóságos nyereségnek kell azt r-r-r--.------r------------- , . -rrizz . __;_____g ény „Jól átsült“ az egész éjét, szemeit folyvást a szoba palló egy foltjára meresztve, miközben mindig csak ezt mondogatta : — Holnap ilyenkor már nehezen fogom ezt a foltot látni! . . Átkozott fölügyelő! Ha ő jelen nincs, a becsület nem lett volna megsértve. Alig hajnallott, már megjelentek a tanuk ünnepi öltözetben, hogy szegény áldozatukat elkészítsék, aki igy szólt magában: — Milyen magatartást tanúsítsak ? . . . Ha szomorú leszek, azt fogják mondani, hogy félek. . . Ha beszélek, azt gondolják, hogy el akarom magamat kábítani. Ha vig leszek; azt fogják állítani, hogy tettetem magamat. A kocsiban nagy fáradságba került bátorságát ébren tartani. S tanúi el is követtek mindent, hogy tőlük kitelhetőleg bátorítsák. — Nincs valami utolsó megbízásod? — Kérdő Carubic keserű halotti pofával. — Nincs. — Akkor szedd össze magad! — Hisz én nem félek. — Egyébiránt ... el tudom képzelni magamnak. . . — Nem lehet mindenki vasból. Tripotot pedig mélabus tekintettel szemlélte „Jól átsült“ barátját, miközben ennek nyakát időnkint megsimogatta. Egyszerre fölkiáltott a két párbajsegéd. — Parrbleu! Elfelejtettünk felcsert hozni magunkkal!
