Eger - hetilap, 1886
1886-11-30 / 48. szám
384 sék, mig a téli évszak, zordsága be nem következik, hogy a le- sulykozott földanyag szét ne ázzék, nehogy a tavaszon megkezdendő építkezést késleltesse. Adakozás utján be;í0]yandó pénzösszeghez mérteo az emlék Budapesten annak idegén megrendeltetik; melynek magassága a 4 métert meg nem lialadja, 50 mrnázsa sulylyal. — Általános óhajtás szerint a c&ataemlék aczélozott vasból „Pyramid“ alak ban készíttetik, s a z 1887. julius 15-ig felállittatik. Czimirata: 1849. július 15-én Vettfer, Guyon és Kmetty tábornokok alatt győzelmesen vívott csata emléke. Megyei alispán ur felkéretni határoztatok, hogy a csataemlék alapját képező pénzt és a hozzátartozó iratokat, takarékpénztári könyveket a nagybizottság elnökének Vujevich Zakár bács- megyei honvédegyleti elnök urnák kiszolgáltatni és a járási főszolgabíró és városi polgármester urakat felhívni méltóztassék, hogy a hozzájuk megküldendő nyomatott gyűjtő iveket terjeszszék és az adakozást szorgalmazzák. Az adakozás 1887. február utolsó napjáig befejeztetik; a megyei főszolgabíró urak által gyűjtött pénz a zombori takarékpénztárba tétetik be, egyesek által gyűjtött pedig a hegyesi végrehajtó bizottság elnökéhez beküldetik. 1887. márcz. 5-ig a csataemlékre bárhol elhelyezett pénz f olyó vá- tétetik. A befejezett jegyzőkönyv kijavítás és letisztázás után a nagybizottsági elnök által aláiratik és terjesztetik. A 38 év előtti nagy idők emléke felállítását egy sokat szenvedett s szegénységgel küzdő öreg honvéd 12 év előtt indítványozta, s pénzbeli áldozattal járult alapításához, melyet csak ujabbi felszólalására óhajtunk megörökíteni; alig kezdünk kissé ébredezni azon mély álomból, mely a halál jeleként tűnik lelki szemeink előtt! — Feb-dékenységbe megy minden! Harmincznyolsz éve annak. Nincs már a dicsőséges nagy bábomból egyéb semmi, csak pár ezer öreg honvéd; az ő soraik is megritkultak. Haj! múlnak az évek! Pusztulnak az öregek, az ifjakban pedig nincs meg az áldozatra kész lélek !,! Tegyünk és áldozzunk tehát, mig nem késő. Katalin báli tudósítás. Eger, 1886. nov. 25. Én: Képzeletem csalódott, *) mert álomnak hittem jelenlétét, első pillanatra nem akartam hinni szemeimnek, de most már bizonyos vagyok a felől, hogy örömet, hogy rendkívüli meglepetést *) Drága Nagysád! Mióta Calabas úr, volt elődöm, arra a nevezetes fölfedezésre jutott, hogy dialógból is lehet referádát Írni, azt hiszem, meg fog bocsátani, ha e párbeszédünket napvilágra hozom. — Néni, néni! Ki volt az én anyám s ki ez a férfi ? — A te anyád egy rossz leány volt s ez a férfi — ez — meghalt. Ne kérdezősködjél — itt a kocsi — eredj, mondj köszönetét a bácsinak s vedd kalapod, köpenyed, aztán távozz. Eszter kábultan tántorgott be a szobába. A bácsi ott ült szokott helyén, az ablak mellett, olvasott. Eszter odament, zokogástól fuldokolva rebegett köszönetét neki a múltért s kérte jövőre szeretetét. A bácsi feléje se nézve hidegen mondá: — Nincs mit köszönj, nincs mit kérj. Mi fölneveltünk, adtunk eszközt kezedbe, melylyel boldogulhatsz. Ezzel vége. A múlttal leszámoltunk, — a jövőben nem ismerjük egymást. A kötelességet s az illendőséget tartsd mindig szemed előtt. Mehetsz. Ezzel fordított egy lapot s olvasott tovább. Eszter mint az álomjáró. ment szobájába, vette köpenyét, föltette kalapját, podgyászát már nem találta, kérdezősködött a néni után. Elment, hazulról, — volt a válasz. — Isten áldja meg Maris. — Isten áldja meg kisasszony. Gépileg ült fel a kocsira, a vasútnál leszállt. Mit csináljon ? Soha még nem utazott, azt sem tudja, merre menjen, hova nézzen. Nem mert megszólítani senkit; az emberek jöttek, mentek, ő ott állt podgyásza mellett s tágra nyílt szemekkel csak nézett, nézett. — Eszterke, maga is utazik ? Hova? — Feketehalomra. — Van már jegye ? — Jegyem ? Nincs. akart szerezni számomra; — hiszen mindig azt mondta, hogy nem fog eljönni a — Katalinba, s hogy az idén talán egészen le kell mondania a bálokról! . . 0. Igen, mert okom volt erre, de látja, az ellenkezője teljesült, mint mindennek . . . Bókjáért különben fogadja köszöne- temet ... de tudja-e mit Ígért legutóbbi alkalommal . . . hogy ha eljövök a Katalinba, el fogja mondani referádáját, úgy amint azt az Egerlapnak megírja, s hogy meg fogja mutatni a bál - királynőt! . . Én. Mindenesetre . . de előbb engedjen pár perczet, hadd nézzek körül a teremben, mert azt hiszem, hogy ez egyszer ez nem kis feladat lesz rám nézve. . . 0: Mit szól a bál sikeréhez? . . . nem találja, mintha a múlt évben népesebb lett volna a Katalin, — mintha az idén nem lennének ujonezok, hisz’ alig látok egy-két, idegen arczot... Én: Ez tény . . de úgy látszik, nem az ujonezok s az uj- arezok, szóval nem a hölgyek hiányzanak, hanem fiatal embereink közé ütött be valami lilloxera, hogy oly gyér számmal vannak képviselve. Hiába! — satnyul a fiatalság. Eljő ugyan a bálba, ott van minden estélyen, de tánczol ? . . nem, hanem nézze: elhúzódik a sarokba aludni. 0: Azt hiszem, el vannak már fáradva . . maga nagyon szigorúan ítéli el őket ... de hát a referáda, s a bálhirálynő ? ? ... Én: A referáda ? Tehát hogy előlrül kezdjem: Az egervi- déki jótékony nőegylet f. hó 24-én tartotta évenkinti szokásos Katalin-tánczestélyét saját árvaháza javára az ó casinó nagytermében. - Már esti 9 óra felé — frakkos rendezőség állta el a lépcsőház bejáratát, lázas epedéssel és kíváncsisággal várva a robogó kocsik érkeztél. . . 0: Jaj de unalmas. Én: Körülbelül y2 10 óra lehetett, midőn a nőegylet újonnan választott elnöknője, Mészáros Istvánná ő nagysága kedves leányával megjelent. . . . 0: Csak nem akarja talán szóról szóra, betűről betűre.. .. no hisz' ezt nem is kívánom ... de mondja már .... hisz úgy vágyom látni a bálkirálynőt . . . nem az a szőke tündér, ki oly szerényen húzódik félre a kályha mögötti sarokba ? Én: Nem. 0: Akkor talán az a pikáns kis szőke jelenség, ott a czirn- balmos közelében, kinek szemei mindig mosolyogni, rózsás ajkai lezárva is beszélni látszanak . . . hallja, mily csengő hangon ka- czag? . . . vagy az a nyúlánk szende szőkeség ott a tükör alatt? . . . Én: Oh nem .... de nézze csak ezeket a szemeket, melyek másfelé irányozva is illetnek, nézze ezeket a selyem barna — Szegény gyermek! No jöjjön, majd váltok én. Podgyászát majd egész addig föladjuk, hogy ne legyen rá gondja. — Nagysád nagyon szives. Köszönöm szépen. — Hol a pénze? Adja tárczáját, majd elintézek én mindent. — Pénzem ?_ Zavartan benyúlt köpenyébe. Csakugyan volt ott egy erszény. Átadta. — Csak ennyi ? Ez bizony nem sok. 30 frt. — Fogja itt a jegy. Ezt majd a conducteurnak, ha kéri, odaadja. Ez meg podgyászáról való. Tegye el, majd ha megérkezett Éekete-halomra, adja oda valamelyik vasúti szolgának s kikapja érte málháját. így ni. Még maradt 5 írtja. Ebből ebédelhet N.-ben, Budapestre estére ér, ott majd utasítani fogják, hogy mit csináljon. Ah másodikat csöngetnek, jöjjön üljön fel. Sajnálom, hogy nem kisérhetem, szegény gyermek, de én másfelé megyek. Jaj; itt az ablaknál jó helye lesz. Mikor jő megint vissza ? Nem tudja? Talán soha? Hát úgy el akar bennünket hagyni? No ne sírjon, édes Eszterként, majd megsegiti a jó Isten. Ki tudja, mit rejt számára a jövő. Ah harmadik! Áldja meg az isten, csak legyen hozzá bizalommal s ne essék kétségbe. Legyek hozzá bizalommal ? Hát van-e én nekem valaki másom kívüle?! Oh anyám, édes anyám! S újra elkezdett zokogni, de csak rövid ideig, mert észrevette, hogy az utasok kíváncsian nézik. Letörölte könyeit s kinézett az ablakon a kis városra, a csendes vidékre, melyet örökre elhagy, hogy bemenjen a zajos, a bizonytalan életbe, melytől — azért, mert nem ismerte, — úgy félt, úgy borzadott. (Folyt, köv.)
