Eger - hetilap, 1886

1886-11-16 / 46. szám

367

melyek természetesen kevés és silány gyümölcsösei jutalmaznák fáradozásainkat s a kivánt czél ismét nem volna elérhető. Azonban azt mondja az irás: „Amely fa jó gyümölcsöt nem terem, kivágatik és a tűzre vettetik.“ Miért ne vágnók hát ki az oly fákat, melyek jó gyümölcsöt nem teremnek s már vének arra, hogy nemes fajokkal beoltassanak. Talán azért, mert némi költség- és fáradsággal járna helyettük más, nemes fajú csemetéket ültetni? Igenis, ilyformán gondolkoznak nagyon sokan; de én nem is azoknak beszélek, hanem az értelmesebbeknek, kik talán szivükre veszik a dolgot s némi költséget és fáradságot nem fognak sajnálni, tudván azt. hogy a gyümölcsfa dúsan megjutalmazza azért őket. Menjenek tehát elől jó példával értelmesebb polgáraink addig is, mig a hatóság kezébe venné a dolgot. A jó példa, — habár lassabban is, mint a rósz,- — szintén követőkre talál. A biztosan bekövetkezendő siker aztán, mindenesetre meg- győzendi a kételkedőket és hanyagokat is arról, hogy a nemes- fajú és jól ápolt gyümölcsfa dúsan visszafizeti a reá fordított költséget és megjutalmazza a fáradságot. Igaz! van jelenleg is városunknak nehány igyekező polgára, többnyire az úri-osztályból, kik a nemes fajú gyümölcsfák ültetésében és szakértő ápolásában előre haladtak s példányképül szolgálhatnának; de mi ez, — oly elenyésző csekély — tekintettel a sok vaczkort termő s vadon tenyésző fákkal bi ró, vagy épen kopár területekhez képest, hogy a nem szakértő csak akkor veszi észre az ily kivételeket, ha az érő félben levő, Ínycsiklandozó gyümölcsöket látja fáikon; s akkor is a helyett, hogy felbuzdulna a nemes fák ültetése és tenyésztése iránt, neki megy, hogy pár darabot seb- bel-lobbal lelophasson, nem törődvén azzal, ha eközben talán legbecsesebb ágait tördeli le a fácskának. Több oldalról hallottam már e miatt panaszt, sőt rajtam is megesik évenként, hogy gyümölcs-termésemet csaknem megfelezik az őrző kezek ; s e mellett gyorsan és kíméletlenül végezvén ezen nem épen nemes munkájúkat, összetördelik a fák ágait is. S ez igv lesz mind-ad- dig. mig köznépünk a fák ápolását s a nemes gyümölcsök termelését el nem tanulja, érzelmei az ily foglalkozások által meg nem szelídülnek. Ez pedig elkedvetlenitőleg hat még azokra is, kik különben érdeklődnek az ügy iránt.

Van egy másik oka is, hogy gyümölcsészetünk nehezen halad. Egyesek, ha gyümölcsöst akarnak állítani, összeszednek különféle gyümölcs-katalógust s abból minél újabb fajokat igyekeznek kiválogatni és messze földről, ismeretlen talaj és időjárási viszonyok közöl nálunk meghonosítani. Ez ismét igen téves eljárás ; mert nem minden gyümölcsfaj szeret minden talajt, s nem min- denik diszlik a különböző éghajlati és időjárási viszonyok között egyenlően jól. Kisérletképen nehány jónak bizonyult új fajt honosítani helyes; de egész gyümölcsösöket ilyenekből alakítani, nem ajánlható. Vannak nekünk régi, kipróbált, bőven termő, nemes fajú gyümölcseink, ne hanyagoljuk el azokat a nagy hangon hirdetett és diÖszszel.

Szép vagy ősz, nekem nagyon szép.

Amint kioltasz minden életet.

Remélni, várni elfelejtek,

Érzem, hogy én is elmegyek veled.

Meghalni . . . mért fáradtam ? küzdtem ?

Szivem ezer seb mért vérezte meg ?

Nyomorult sors felelj reája! . . .

Csak hull a lomb, és könnyem rápereg.

Mátray Lajos.

A kéz.

(Psvcho-physiognomiai tanulmány.)

Arnóthitó I.

(Folytatás.)

Az imént elősorolt számviszonyok azonban inkább csak megközelítők, s nem minden embernél egyenlők. Rendes körülmények közt a tér- és helyérzéklet a nőknél s gyermekeknél finomabb, mint a férfiaknál s illetve a felnőtteknél. Sőt Cze.rmak kísérletei szerint az említett érintési távolságok kisebbednek, ha a körző hegyeivel nem egyszerre, hanem egymásután történik az érintés. Ez esetben tudniillik a körző két hegye még akkor is két külön érzékidet támaszt, ha az érintési pontok valamivel közelebb esnek egymáshoz. Továbbá a helyérzéklet finomabb azon esetben, ha a tapintószerv cselekvő, mint ha szenvedő állacsért új fajok kedvéért, melyek azonban, talán nem egészen felelnek meg a mi viszonyainknak. Ne sok fajt, hanem a jónak bizonyult fajokból sokat igyekezzünk ültetni: mert, mint mondám, csak úgy remélhe tünk gyümölcseinknek piaczot, ha jó fajokat és egy-egy fajból sok at vagyunk képesek szállítania

Ezek előrebocsátása után, azt hiszem, szívesen veszik az érdeklődök, ha jövőre a gyümölcsfanemesités, ültetés, nyesés, ápolás stb. e szakba vágó munkákat részletesen leirandom.

Bácskai.

Irodalmi újdonságok.

— A „Magyar miivészek“ czimű műtörténelmi jeles munkának 10-ik füzetét Révai testvérek budapesti kiadóhivatala most küldötte be nekünk. E füzet Spányi Bélának és Aggházy Gyulának van szentelve. Az elsőt, ma már a kiváló tájképfestők közé kell soroznunk, mig Aggházy azon hivatott művészek közé tartozik, kik a magyar népéletet tudják a vásznon igazi tökélylvel visszaadni. Spányi Béla még pár évvel ezelőtt is egy zöldfautczai bérház szerény szobácskájábán tervezgette első képeit, melyek azonban az ismerőket máris bizalommal töltötték el jövője iránt. Ábrándos természete leginkább az erdők csendjét kereste, és innen van az. hogy képein megvan a hangulat, mely mindnyájunkat megnyer már az első percztől kezdve. Az osztrák fővárosban nem érezte magát jól, rövid ott tartózkodás után ismét hazajött, és itt a szabad természet lett legnagyobb mesterévé. És a mit alkotott, azt annyi eredetiséggel örökítette meg ecsetjével, hogy ha egyik-másik képén meglátszik is a külföldi iskolák hatása, fesményei mégis mindenkor az ó kedélyvilágát tükrözik vissza leghívebben. Elég ennek bizonyítására az 1882. évi tárlaton oly nagy feltűnést keltett „októberi első negyed“ czimű képét megemlítenünk. A jelen füzetet díszítő valamennyi képeinek reproductiója, milyenek az „Erdő részlet“ az „Erdő mélye“, a „Pihenő“, az „Erdő szélén“, a „Mocsáros táj“ arra engednek következtetést, hogy Spányi eddigi sikereihez a jövőben valódi diadalok fognak járulni.

Aggházy Gyula pedig már Dombovárott, születése helyén korán megismerkedett a falusi nép szokásaival és érzületével. Első feltűnést, a Kártya-vetönő“ czimű képével keltett 1878-ban, a „Kényszer concert“-je pedig 1880-ban már a párisi salonban is ki volt állítva. Valóságos haladást jelez művészetében a „Te re fe re“, melylyel 1881-ben a Ráth-féle százara- nyas dijat is elnyerte, és melynek kitünően sikerült metszete az előttünk fekvő rendkívül érdekes füzetnek egyik kiváló díszét képezi. Az utóbbi években törtépotban van; vagyis, ha nem a tárgyak érintik a nyugvó, tétlen szervet, hanem a tapintó szerv saját tevékenysége által eszközli a tárgyakkal való érintkezését.

Azon tapasztalati tényt, hogy tapintó szervünk egyes részei a helyérzéklet finomságára nézve különböznek egymástól, Weber, a következő elmélet által ixgyekszik megfejteni. A bőr — úgymond — igen apró tapintás-területekre oszlik, melyek mindegyike a benne végződő tapintó idegszálacska által nyeri érzéklő képességét. Bőrünk ama részében, hol a tapintó idegek sűrűbben vannak összecsoportosulva, e tapintásterületek sokkal kisebbek, mint azon részeknél, melyekben a tapintó idegszálacskák jobban szét, vannak szórva. Már ahhoz, hogy a bőrnek két tárgy (például a körző két hegye) által egyidejűleg két ponton történő érintése, mint két. egymástól helyre nézve különböző érzéklet legyen felfogható, nemcsak az kívántatik, hogy ama két tárgy két külön tapintatásterületet érintsen, s illetőleg két- külön idegszálacskát hozzon ingerlésbe, hanem szükséges, hogy az érintett tapintás-területek ne legyenek egymás közvetlen szomszédságában, hanem egy vagy több, érintetlen tapintásterület essék közéjük. E tapintásterületekről Weber, kísérletek után, azt tartja, hogy azok a karokon és lábszárakon hosszasak, s a végtagok hosszát szintén hosszúság-irányban követik, mert a helyérzék mértéke a háton s a végtagoknál hosszában nagyobb, mint széliében. — A kézfejnél például szélességben 6 — 8 mm; hosszában 28 mm. Minthogy a test többi részeinél hasonló különbségek nem tapasztalhatók, ezeknél, úgy látszik, a tapintásterületek inkább kerekdedek.

A tapintás hőmérsékérzéke a testek hőmérsék-vált,ozásainak felfogását eszközli, melyből, tapintó szervünk hőmérsék-ál*