Eger - hetilap, 1886
1886-10-19 / 42. szám
336 S van-e, ki ó't mérsékletben vagy igazságszeretetben, komoly méltóságban vagy szilárdságban, jámborságban vagy erkölcsi feddhetlenségben, vagy bármi más erényben túlszárnyalná ? Y agy vágyódott-e valaha bárki oly eped ve a kincs után, mint a mily készséges örömmel ő kiosztja azt, hogy mennél több jó ügynek hozhassa meg áldozatát?! És e bőkezűségében nincs önös czél, nincs czélzatos számítás. Nem a sors kegyeltjeit keresi föl, de a szűkölködok felé fordul mindig jótékony szive; fölsegélve a szegényeket, gyáraolit- va az elhagyatottakat; pártfogolva a tudományt és szép- művészeteket. Nagyokat alkotott; de lelke még nagyobbakra tör. Az alantasba köznapiast, a kicsinyest kizárja szelleme. Mértékét nem a mindennapos példákból, de önnön nag}rságától veszi. Vajha mind eme tulajdonai, amint kizárólag sajátjai, elmulhatlanok is maradnának örökre! Hisz tudják a jók, hogy neki örök életet óhajtva, csak önnön javukat óhajtják. De életünknek e földön határa van. Arra kérjük hát buzgó imáinkkal, bizó reményünkkel az ég Urát, hogy boldogitá- sunkra mennél továbbra terjeszsze az ő életét. Hogy pedig bibornok-herczegprimásunk, Simor János arany-áldozárságának emléknapját egyházmegyém is, mely egykor az esztergomi főmegye érseki joghatósága alatt állt, a primási szék iránti tisztelet és hódolat nyilvános tanúságául szintén megünnepelje, elrendelem, hogy székes egyházamban e hó 28-án, az összes plébániai és szerzetesi templomokban pedig a következő, vagyis pünkösd utáni XX. vasárnapon „Te Deunr-mal s a szokásos hálaimával ün- nepies szent mise tartassák, s erről, valamint a nap jelentőségéről a hívek előzetesen értesittessenek. Eger, 1886. októberhó 11-én. József, s. k. érsek. — Iskola-szentelés Miskolczon. Hogy a 19-ik század a rohamos fejlődés százada, csattanósan bizonyítja azon meglepő haladás, mely Miskolczot az utóbbi évtizedben a vidéki előkelőbb városok rangjára emelte. S hogy az anyagi emelkedéssel lépést tartott a szellemi előhaladás is, az nagyrészben kegyelmes Érsek-atyánk érdemét képezi. Az ő határtalan bőkezűségének köszöni létét a paulai sz. Vinczéről nevezett irgalmasnénék vezetésére bízott leánynövelde. Az ő nagy s csaknem kimeríthetetlen Hírnév után sohase törd magad, Rögös az úr, kitörheted nyakad, S a dicsőség ma nem a munka bére, Csak a parányoknak tömjénezése, Akik feltűnni mert hiába vágytak, Odadták mindenük egy más paránynak, S mint hold körül a csillagok az égen, Büszkén ficzánkolnak e kölcsönfényben. Aztán ne hódolj e veszett tömegnek, Telkemre mondom, menten megköveznek. De hogyha elég borzas a hajad, Kabátodon ha egy két lik akad, Csak mondd, hogy koplaltál már eleget, Húst sohase, ritkán kapsz kenyeret, Zokogva ejtsd ki mindenik szavad, Hordj össze bátran hetet és havat, Szólj a tengerről, tűzokádó hegyről, Egetverő oromról, liüs berekről, Szidd össze ezt a hálátlan világot, S pár hét alatt a gyufatartón látod Poétaként tündökleni neved. Nem első léssz, akivel megesett. . . Ehhez, ha van még egy bolond lapod, Hol ellenségid összeszidhatod, Sakespeare, Petőfi csak czigánygyerek, Ezt mondanák reád az emberek. A barátság az már ma ismeretlen, Nézd csak, hogy nyalják falják egymást ketten, De e barátság végire járt ott, Ahol a falni való elfogyott, áldozatkészségét hirdeti az általa legújabban építtetett gordonkülvárosi két osztályú díszes tanoda, melynek ünnepélyes felszentelése folyó hó 3-ikán a hitközség meleg érdeklődése mellett ment végbe. Mielőtt a tulaidonképeni ünnepély kezdetét vette volna, az alsó-miskolczi parochia újonnan kinevezett s mindjárt megszeretett lelkésze, Foltin János, ünnepélyes sz. misét tartott, melyre csaknem teljes számban megjelentek az egyháztanács és az iskolaszék tagjai, nem különben zászló alatt a gordon-külvárosi tanulók is. Mise végeztével a szentegyházból az uj iskolába vonultunk, melynek zöld lombokkal csinosan felékesitett tágas terme alig volt képes befogadni a szépszámú és díszes közönséget, melynek sorában ott láttuk a helybeli királyi tanfelügyelőt Bal- lagi Károlyt is. Nyitányul megcsendült a növendékek ajkain a „Jöjj el Szentlélek Isten“ felhangzó dallama, hogy ő, az értelem és bölcseség lelke, tegye gyümölcsözővé a szent ténykedés által felavatandó uj iskola jövőjét. Az ének elhangzása után a helybeli lelkész tartott egy fenkölt szellemű beszédet, melyben kiválóan hangsúlyozván a népoktatás valláserkölcsi és közművelődési jelentőségét, egy ügyes szónoki fordulattal áttért Főpásztorunk áldozatkészségének méltatására, ki magas látkörével felismervén a kor igényeit, semmiféle költségtől sem riad vissza, midőn a népnevelés oltára kíván áldozatot. Beszéde végén a kegyes Főpásztor nevében átadta a tanodát a hitközségnek, hangsúlyozván. hogy a főpásztori kegyesség e legújabb ajándékát az áldozatkészséghez méltó ügybuzgalommal gondozzák. Az alkalmi beszéd mélyen meghatotta a jelenvolt közönséget s hódolatos hála lángját gyulasztotta fel a szivekben. Hű kifejezést adott ennek Janó Sándor királyi főügyész, az iskolaszék világi elnöke, ki szép szavakban tolmácsolta a hitközség nevében a mély tisztelettel párosult köszönetét a kegyes főpásztor e legújabb alkotásáért, mely által fényes tanujelét adta annak, hogy mennyire szivén viseli a miskolczi hívek valláserkölcsi és közművelődési viszonyainak felvirágzását. E beszéd után a szokásos egyházi szertartások szerint az iskola megáldása következett; ennek végeztével Petro József segédfőgondnok lépett elő s bemutatta a hitközségnek az új iskola új tanítóját, Torma Károlyt, kinek segélyezésére 0 Excellentiája évenkénti 200 irtot ajánlott meg — s miután élénk színekben el éterjesztette a népoktatás nagy horderejét, a tanítói hivatás magasztos kötelmeit, figyelmeztette s buzdította őt feladatának lelkiismeretes betöltésére. Az új tanító ezt ünnepélyes eskü letétele által fogadta meg. Az ünnepélyt a növendékek egy alkalmi éneke [.zárta be; ennek hatása alatt oszlott szét a résztvevő közönség, mindenesetre mélyen gyökerező hálaérzetet vivén el magukkal azon kegyes főpásztor iránt, ki a sok oldalról mutatkozó sziikkeblüséggel szemben, nagylelkű áldozatkészségének ily fényes példáit lépten nyomon ragyogtatja. Hat, alkot, gyarapit, hogy a haza fényre derüljön! (E, E. K.) Babih J. S egy jó barátért mindent csak az adna, Akinek nincs egy betévő falatja. S mi lett a nő, mi lett a szerelem ? Nem játszik, e a képzelet velem ? Magas sarok, kitömve a kabát, Kaczér fürtök befödik homlokát, Rizsporos arcz és rengeteg fej ék, A fulladásig befűzött derék. Ilyen a nő, az utczán hogyha megy, Hogy milyen otthon? — ő se mondja meg. Parliroz francziáúl, angolúl, Klavirozni csak épen most tanúi, Tánczol, amint tánczolni csak lehet, A főzéshez konyit egy keveset, E mellett olvas is szörnyű sokat, De úgy hiszem, nem klassikusokat. A szinház, sétatér vagy bálterem, Az néki mindegy, csak módja legyen Megmutogatni az uj öltözéket, S saját művét, egy újon festett képet. A szív ? Oh annak nincsen szerepe! Ki is törődnék manapság vele! Ma nem azért megy férjhez a leány, Mert hűn szeret, őszintén, igazán. Kinek a pénze sok, minek szeressen, Kinek kevés, ez útja: hogy szerezzen. Hanem szeretni, hasztalan dolog, E nélkül is lehetünk boldogok. A nőnek ma nem üdv a szerelem, Hűség, feláldozás ma nem terem,
