Eger - hetilap, 1886
1886-09-28 / 39. szám
314 nonok és papn. kormányzó ő nsga rendeletére (a kinek egyúttal vendége is), egy gyönyörű votiv-képet festett s ennek elhozatala, valamint itteni tisztelői- és barátainak meglátogatása volt idejövetelének ez élj a. — Szinelöadás. Az egri katli. legény-egyesület jövő vasárnap este (októberhó 3-án) a Hunyadi-téren levő nyári szinkörben jótékony ezélú szinelőadást rendez. Előadatik: „A csizmadia mint kisértet“ kitűnő, három felvonásos népszínmű. A szorgalmas előkészületek s a sikerült próbák után ítélve, az előadás élvezetes estét fog szerezni a hallgatóságnak. Ezen nemes törekvésű szép sikerrel működő egyesületet melegen ajánljuk a nagyérdemű közönség becses figyelmébe és pártfogásába. Bővebb felvilágosítást a hét végén kibocsátandó szinlapok fognak nyújtani. — Mistéth Antal, az egri vasútállomás főnöke, saját kérelmére hasonló minőségben Tokajba helyeztetett által. Midőn az állomás-főnök t. barátunktól, ki nemcsak mint általán kedvelt derék polgártársunk s jó barátunk, hanem mint kiválóképen pontos, humánus és szolgálatkész tisztviselő is, közönségünk osztatlan szeretetét, s becsülését bírta, e helyütt őszinte sajnálkozással búcsút veszünk: e fölött mélyen érzett veszteségünkben csak az vigasztal bennünket, hogy t. barátunkra nézve, saját óhajtására történt áthelyezése bizonyára jelentékeny előnyökkel van kapcsolatban. — Mistéth utódja Kollmann József, eddigi gödöllői állomásfőnök leend. — Az egri jogász-segélyzö-egylet f. hó 26-án tartott évi tisztújító gyűlésén a tisztikar a következőkép alakult meg: Elnök : Farkas Gyula; alelnök: ifj Simonyi Károly; titkár : Csap- laky Lipót, pénztárnok : Szabó Béla, jegyző: Porubszky Sándor, választmányi tagok: Nahóczky Béla. Kováts Domokos, Békeffy Iván, Porubszky István, Ury Lajos, Götz Boldizsár, Fülöp József Galambos János. — Értekezlet. Hevesmegye azon t. bizottsági tagjai, kik Egerben laknak, tisztelettel, kéretnek jövő cs ü tör tökön, f. hó 30-án délutáni 3 órakor a városház nagytermében egy rövid értekezletre megjelenni; hogy ott, a megyeközönsége által megszavazott, s a f. é. október hó 4-én tartandó megyebizottsági évnegyedes közgyűlésen újból tárgyalás alá kerülő vasúti segélyösszeg ügyében, tanácskozás utján, közös megállapodás és egyöntetű eljárás létesittessék. — Városi tanácsnok-választás. A városi III-ik tanácsnoki állásnak választás utján leendő betöltésére az 1886. évi XXII. t. ez. 78. illetőleg 84. §-a értelmében Hevesmegye alispánja által f. é. október hó 10-ik napja tűzetett ki; mi azzal hozatik köz- tudomásra, hogy a kijelölő választmány a 10 órakor kezdetét veendő közgyűlésben a választást megelőzőleg fog megalakittatni; és hogy pályázók kérvényeiket az alispán urnái nyújtsák be. Eger, Í886. szept. 25. Tavasy Antal s. k. polgármester— Bucsuzás. Az idő rövidsége meg nem engedi, hogy barátaim és ismerőseimtől személyesen vehessek búcsút; azért ez utón mondva „Isten hozzád“-ot, kérem, hogy további barátságukban és megtisztelő rokonszenvükben megtartani szíveskedjenek. Eger, szept. 25. 1886 Lengyel József, irgalmas rendi főgyógyszerész. — Ösztöndíj-adományozás. A városi hatóság kezelése alatt álló Kováts János-féle ösztöndíjban az 1885/6-ik iskolai év Il-ik felére Góth Ferencz, Varga János, Fülöp Zoltán, Radvánszky Lajos, S,zabó Béla, Békefy Iván, Péter Ferencz, Csoór Gáspár, Ury Lajos és Bertha János joghallgatók, továbbá Fülöp József, Galambos János, Heringh Kálmán, Janos ik Béla, Bartha Kálmán VlII-ad, és Poncsák György VII-ed osztályú tanulók részesítettek. — Hevesmegye bizottsága évnegyedes közgyűlését f. é. okt. hó 4-én tartja. A közgyűlés fontosabb tárgyai: Belügyministeri rendelet a megyebizottsági tagok számáról. A mátrai, a debreczen- füzes-abonyi és az eger-nádasdi vasútépítési vállalatoknak nyújtandó segély iránti előterjesztés. A Gyöngyösön építendő lovas kaszárnya tárgyában kelt 34093. számú leirata a m. kir. honvédelmi ministernek. A közmunka s közlekedési ministernek a hatvani hid- vám ügyében kibocsájtott rendelete. A bíráló választmány jelentése, mely mellett a legtöbb adót fizetőknek 1887-re összeállított névjegyzékét bemutatja. A választott megyebizottsági tagok felerésze az év végén kilépendő lévén: intézkedés az iránt, hogy az ekkép és halálozás, vagy elköltözés stb. folytán megüresedő helyek választás útján betöltessenek. Szabályrendeleti javaslat a megyei tisztviselőkkel s a segéd és kezelő személyzet tagjaival szemben azon esetben követendő eljárás módozatairól, hogy ha illető betegség, vagy szellemi fogyatkozás folytán az arra illetékes hatóság által engedélyezett egy évig terjedhető szabadságidő leteltével sem nyerte vissza munkaképességét. Szabályrendeleti tervezet a megyei tiszti-segéd és kezelő személyzet nyugdíjazásáról. Szabályrendeleti javaslat a hivatali lemondás esetében, ennek végleges elfogadásáig, a választott tisztviselővel szemben követendő eljárásról. A hitelszövetkezet életbeléptetése iránti vélemé- nyes jelentés. A poroszló-tiszafüredi útvonalhoz szükséges terület kisajátítása iránti előterjesztés. — Az „egri kereskedelmi csarnok“, — melynek szükségességéről már többször megemlékeztünk, — mint hitelesen értesülünk — közel áll megvalósulásához, amennyiben legelőkelőbb kereskedőink közöl eddigelé mintegy harminczan aláírásukkal jelentették ki készségüket a belépésre, kik kebelökből már bizottságot is választottak, mely az egri kereskedelmi csarnok alapszabály-tervezetét elkészíteni, s egy e czélra alkalmas helyiséget (állítólag a „Nemzeti szállódban) kiszemelni leend hivatva. — A csángó magyar egyesület által a városi hatósághoz küldött gyűjtő ivén : A város, az egri tözs-casinó, és a hevesmegyei takarékpénztár, egyenként egyszer mindenkorra fizetendő 12 forinttal rendes tagokúi jegyezték magukat; dr. Dorn bay Tádé orvos és Mayer Imre kapitány urak pedig 1 — 1 frintotr adományoztak; mely összeg, összesen 38 fi t a csángó moagya egyesület elnökségéhez a városi hatóság részéről el is küldetett. — Az idei szüret megkezdésére a városi hatóság által határidőül október 1-eje tűzetett ki. — Bankmellékhely Egerben. -— Az osztrák-magyar-bank főtanácsa, egyik utóbbi ülésén, a bank-melléktelepek további szaporítását határozta el, minek folytán hazánkban hét újabb bankmellék telepet fog közelebbről fölállítani, és pedig ezek közöl egyet Egerben, melynek vezetésével az osztr.-magyar-bank a hevesmegyei takarékpénztárat bízta meg. A vitát tehát, mely e kérdésben lapunk hasábjain oly élénken, s közönségünk folytonos érdeklődése közt folyt, az osztrák-magyar bank e tényével egyszerre egész váratlan meglepetéssel döntötte el. Tudtunkra, az osztr.-magyar bank már korábban kérdést tett a hevesmegyei takarékpénztárhoz : hajlandó-e a bank-mellékhely vezetését Egerben elvállalni ? A hevesmegyei takarékpénztár annyit válaszolt, hogy a melléktelep vezetését egyelőre elvben elvállalni hajlandó; végleges határozatát azonban e részben a részletes utasítások- s föltételektől teszi függővé, melyeknek elküldését sürgette. Annál nagyobb volt tehát e pénzintézetünk meglepetése, midőn az osztrák-magyar bank, minden további pour parier nélkül egyszerre csak azzal áll elő, hogy az Egerben létesítendő bankmellékhely vezetésével a hevesmegyei takarékpénztárat bízza meg. Valóban nagy kíváncsisággal s érdeklődéssel nézünk ez ügy további fejlődése elé. — Sz. Miháiynapi országos vásárunk ma délután gyűlik, s eléggé élénknek Ígérkezik. — A debreczen-tiszafüred-füzesabonyi vasútvonal nyomjelzése teljesen be lévén fejezve, a tervezett vonal hivatalos közigazgatási bejárása mai napon, f. hó 28-án foganatosittatik. E vasútvonal ügyében a debreczeni érdekeltség a legutóbbi napokban tartott egy teljesen eredménydús értekezletet, s mint egészen hiteles forrásból értesülünk, a nevezett vonal kiépítési költségei már annyira biztosítva vannak, hogy annak kiépítése a jövő tavaszon teljes gőzerővel meg lesz kezdhető. — Felhívás. Tekintettel arra, hogy a cholera nemcsak a fővárosban, de az ország több helyein is mutatkozik, a város közönsége a következő óvintézkedések szigorú megtartására figyelmeztetik. 1. Minden háztulajdonos vagy bérlő tartozik legalább hetenként 2-szer udvarát, emésztő gödrét és csatornáját 2 kilo vasgáliccal és 1 kilo rézgáliccal vegyített, oldattal fertőz telenit- tetni. 2. Ugyancsak a háztulajdonosok v. bérlők kötelesek 1 kló nyers cárból sav és 25 liter viz vegyitékkel az udvart, istállót, ür- székek helyiségeit és éjjeli edényeket naponként legalább egyszer meglocsolni. Oly háztulajdonosok pedig, kiknok ürszékeikből levezető csatornájuk van, kötelesek ezen levezető csatornájukat cárból savval kevert öt akónyi vizzel átönteni, s azon kívül naponként a fertőtlenítést szabályszerűen eszközölni. (Kaphatók az egri összes gyógyszertárakban: a vasgálicz kilója 10 kr. rézgálicz, 40 kr. nyers cárból sav 60 kr.) 3. Az ivó vizek használata csak a már régen használatban lévő, s emésztő gödörtől messze eső kutakból engedtetik meg, szükség esetén azonban, ily vízhez nem jutás esetén, a viz felforralandó s annak áthülte után élvezendő; közös kutak és forrásgödrök használatánál csak az arra alkalmazott edények veendők igénybe; házi edényekkel való érintkezés tiltatik. 4. A táplálkozást illetőleg különösen a gyümölcsök, nyers ugorka evés,