Eger - hetilap, 1886
1886-09-28 / 39. szám
310 visszautasittatuék, nem fordul elő eset; az pedig, hogy a bankfiók 500 ftnál kisebb váltó-hitelmüveletekkel nem foglalkoznék, nem felel meg a valóságnak. Az ugyan igaz, bogy az osztr.-magyar bank csak kereskedelmi váltókat ismer, azaz váltóra e mellékhelyeken pénzt egyedül csak kereskedők szerezhetnek. — De ez csak újabb ok, hogy annak megszerzése végett lépéseket tegyünk, mert épen a kereskedés felvirágzásának képezi egyik lényeges feltételét az olcsó pénzsze- rezhetés, s igy a bank-mellék-hely felállításától a pangó kereskedés fellendülése, a vállalkozási szellem felelevenítése joggal remélhető. — Vagy talán ilyen hely azért szükségtelen, mert az egri kereskedők oly boldogok, miszerint készpénzen vásárolhatnak? Alig hiszem; de a „Válasz“ Írója sem; mert azt mégis megengedi, hogy a helybeli kereskedők nem is annyira váltóra, mint inkább contó currensra dolgoznak. — Kimaradt azonban a számításából azon igen lényeges körülmény, hogy ha az áru kész pénzzel rögtön ki nem fizettetik, az eladó a járulékos kamatot már az eladási árnál elszámolja, s ha kereskedőink a helybeli pénzintézeteket váltóikkal — vásárlásaikhoz pénzt szerzendők, — fel nem keresik, oka nem az aranyos állapotokban, hanem abban keresendő, hogy a contó currensben elszámolt kamat jelentékenyen olcsóbb az intézet kamat-lábánál. Abban megint igaza van a „Válasz“ Írójának, hogy a kisebb iparosok és gazdák váltói nem az osztr.-magyar bankba valók ; de ezen egyéneknek kezében a váltó különben is oly két élű fegyver, mely önmagukon ejti sokszor a legérzékenyebb sebet. — De nem lehet itt czélom a váltó-képesség megszorítása felett vitatkozni, hanem csak azt tartom szükségesnek megjegyezni, hogy egy mellék-helyet visszautasítani nem észszerű csupán csak azért, mert annak hasznát mindenki nem veheti. — Egyébként az osztr.-magy. bank előnyeit nagyobb és élelmesebb kereskedők úgy is használják; miért lennének tehát annak áldásából a kisebbek kizárva akkor, midőn azon segíteni lehet. Hogy azonban a „Válasz“ írója ezen mellékhelyeket perhorres- cálja, azon nem csodálkozom, mert úgy sejtem, hogy ő is legalább bank-igazgató, s mint ilyen, Cicero pro domo sua beszél. A mellékhelyeken a váltók leszámítolásánál ugyanis a közvetítő bank V8 perczent provisiót húz, ami minden esetre kevesebb azon összegnél, melyet irásdij és kezelési költségek czimén egyes intézetek beszedni magukat jogosítottnak tartják. Hát aztán a Budapestről szerzett pénz 5V2 perczent beszerzési ára s a kölcsönök 8°/0 kamatlába közti differentia még hol marad ? Természetes tehát, hogy a föntebb érintett közérdek — képviseljenek e kereskedelmi váltók bármily csekély összeget is — nem igen óhajtja, hogy e kamat-különbözet nyereségül a mások zsebébe folyhasson be. Egyébként ha e mellék-hely a czélnak annyira meg nem felelő, szükségtelen és felesleges, akkor vele felállítás Az „EGER“ tárczája. Mikor te mulatsz. A mit átélsz, én átálmodom; Hűn kisérem minden léptedet; Lelkemen, mint tó tükrén az ég, Élményed mind úgy visszanevet. . . Hűn kísérem minden léptedet; Minden szódnak tanúja vagyok; Ne félj, nem bus, szomoritó árny Jár nyomodban, hol minden ragyog. Minden szódnak tanúja vagyok; Csengő kedved oly édes nekem! . . . Mért ne gyulna arczodon öröm, Mint hajnalpir bus hó-bérczeken ?! Csengő kedved oly édes nekem! Hadd csodálják bájid’, szellemed’, Rajongjanak körülted vígan — Hódolattal áldozva neked! Hadd csodálják bájid’, szellemed’! Szived, tudom, bezártan marad; esetén is egyéb alig történhetik, mint hogy leszámítolását senki sem veszi igénybe. S miért akkor e „Nagy hűhó semmiért?" Ezek mellett dr. Alföldi egészséges eszméje védelméül kár volna még politikai motívumokat is az ütközetbe vinni, s épen ezért nem akarom megczáfolni a „Válasz“ azon állítását sem, hogy a közösügyes bank elnyomja a magyar kereskedelmet s ipart, mert hiszen azoknak segélyt nyújt, üti figura docet: Országos kiállítás. dr. — y. Végválasz a „Pénzügyeink“ vitában. Dr. Alföldi ur válaszomra terjedelmesen és nagy apparátussal felelt, amennyiben úgy az osztr.-magyar bank, mint a helybeli pénzintézetek évi mérlegéből az évi forgalmi összegeket produkálta. Ez mindenesetre igen dicséretes; mert világosan kitűnik belőle, hogy ezen ügy érdekli; és a közjó érdekében ezen időt igénylő fáradságot sem kímélte megtenni. Nekem tehát nem marad egyéb hátra, mint fejtegetésének végpontjára, (a többire már megfeleltem, és ott tisztán kifejtett nézetemet egész terjedelmében és határozottsággal továbbra is fentartom), mely ritkított betűkkel zárja be czikkét, ekkép reflectálni: Ha dr. Alföldi Dávid ur végpassusának theoriája a praxisba átvihető volna, akkor az országban létező körülbelül 300 vidéki pénzintézetnek a létjoga megszűnnék; és miután dr. Alföldi ur megengedi, hogy mindazok, miket elmondott, mások előtt is már régebben ismeretesek voltak, és a vidéki pénzintézetek ezek daczára mégis fönállnak és prosperálnak, kellett oly tényezőknek lenniük, melyek az ő nézeteit mint keresztülvihetetlene- ket igazolták, és igy ezeket a fenálló viszonyokat és nehézségeket újra ismételni és taglalni csak tautológia volna. Különben a legjobb feleletet megadja a legrövidebb idő alatt a jövő. Fiatal hévvel küzdő, és szép reményekre jogosító czikk- iró eszményképe megtestesült. A városi hatóság nem folyamodott, a hevesmegyei takarékpénztár nem kérte, és megadták neki a bankmellékhelyet. Mily előnyöket fog ez a helybeli kereskedőknek és iparosoknak nyújtani, vagy mily olcsó jelzálogkölcsönöket fog a czifrahóstyai ház- és telektulajdonos ez által nyerni az osztr. magyar banktól? Erre ugyan kiváncsiak vagyunk. Mindenesetre a bank-mellékhely felállítása fogja legjobban illustrálni helyzetünket, és igazolni: ki ismeri közülünk jobban pénzügyi és helyi viszonyainkat. De hát hogyan lehet a bajon gyökeresen segíteni, hogy úgy a nagy közönség, mint pénzintézeteink érdekei megóvassanak ? Erre én az országos pénzintézeteknek múlt évben Budapesten tartott congressusa egyik conferencziáján egy tervezettel Hevét, lángját nem osztod nekik, — Csak fényt kapnak, hideg sugarat! Szived, tudom, bezártan marad. . . (Irzöd képét benn a — réginek. . . Övé minden dobbanása — és Dobbanásit csak ő érti meg! K. J. A czigány peczér. — Elbeszélés a mátrai vadász-életből. — Irta: Biró Mátyás. (Folytatás.) Jó három mértföldnyi erős gyaloglás után, — miközben számtalan útelágazások jöttek közbe, — biztosan haladva, az emberi szemnek alig fölfedezhető vérnyomokon, értünk be N o s z- vaj faluba. A kis kutya egy sövénykeritésnél be is akarta Flórist húzni egy udvarba, amit én jól észrevettem, Flóris pedig mintha nem látta volna a kutya törekvését, másfelé nézve, egyet húzott a czorkán, maga után rántva a kis ebet; de én ismertem már a czigány eszejárását, igen tudtam az okot, miért tette azt. Nem akarta, hogy ő legyen a felfedező, nem akarta, hogy őt tartsák azok az emberek megrontójuknak, őt átkozzák azok családjai, s rajta boszulják meg magokat azok rokonai és barátai ; — ilyen nehéz gondot nem óhajtott a czigány a nyakába venni.
