Eger - hetilap, 1886
1886-09-07 / 36. szám
36-ik szám. 25-ik év-folyam 1886. szeptember 7. Előfizetési díj: Egész évre . Félévre . . Neg.yed évre. Egy hónapra Eiyes szám 5 frt — kr. 2 , so „ 1 „ 30 n — „ 45 n — * 12 n Hirdetésekért minden 3 liasáfiozo.t petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől ;;0, nyíl'térben egy pelit- sorhelyéit lő kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztöseg (Baktai-ut, Exingerféle ház.) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Az Erdélyrészi magyar közművelődési Egyesület. Kolozsvár, szept. 4. 1886. A nemzetiségi harcz nemhogy szűnne minálunk, de kultur- egyesülettink létrejötte óta még fokozódott az. Oláhságjaink szemében borzasztó szálka ez a mi kultui egyletünk s dühös inzul- tálásaik által hittek megfélemlíteni berniünket, — nemzetiségi kérdéssé fuva fel mindent, csakhogy hagyjuk abba a kultur- egyleti mozgalmat. Pedig százszor el volt mondva, hogy czélunk távolról sem az ő nyelvük elnyomása. A mi közvetlen czéluk többek közt az, hogy a magyar állam eszmét elfogadtassuk még azokkal is, kik ellenségei, mint az erdélyi oláliság. Ez azonban nem azt teszi, — nagyon is természetes — hogy a magyar nyelv terjesztéséről lemondunk! Nagy probléma áll előttünk, de zajongásuk miatt sem riadunk vissza a nehézségektől. Czé- 1 u n k nem az, hogy a nemzetiségi nyelveket m e g s e inra i s i t s i'i k ; de hogy szász oláh nemzetiségeinket, a magyar nyelv elfogadására bírjuk. A grammatikában kétségkívül a közjog alapvonásai rejlenek. Ha az intelligent,ia, a kultúra n telve nem lesz kizárólag magyarrá, valamikor a nemzetiségi grammatika nevében követeléssel léphetnek a magyar állam elé. Oda nem juthatunk, hova eljutott Ausztria, hol a legszegényebb grammatika is erélyesen tiltakozik, bátran fenyeget. De a magyar nyelv jogai is helevonulhatnak a vitába, mihelyt az nem lesz Magyarországon a túlnyomó többség nyelve. Es akkor vita tárgyává lenne a magyar közjog is. A pro vincialis nyelv az igazságszolgáltatásban, közigazgatásban és közoktatásban megteremtené a provincialismust a politikában, az államjogban. A nyelv canto; a a politikai cantont. Ausztria most ezen az utón halad. Mi azonban nem léphetünk erre az útra. és ép azért a kulturegyleteket szivvel-lélekkel pártolnunk kell. Oláhjaink ezer évre hivatkoznak! Ezt ugyan Hunfalvy meg- czáfolá. s kimutatá a későbbi időben való bejövetelüket, de hát azért fogadjuk el az ezer évre való hivatkozást. Mit bizonyít ez? Mi átvettük őket ezer év előtt mint oláhokat, és átadjuk őket ezer év után is mint oláhokat. Vagyis más szavakkal, a magyar nemzet nem nyomta el azon népfajekaí, melyek vele együttéltek. Tanulmányaik elől nem volt elzárva az ut. ép mint a nemesség megkapása elől sem, a mely nem volt nemzetiséghez kötve, csak a haza körül szerzett érdemhez. Az oláh ifjuságnak megvolt adva a tér, hogy átívelhessék magokat, a minek legjobb bizonyítéka az, hogy az oláh nyelv és irodalom Erdélyben fejlett előbb, s innen hatott ki Oláhország és Moldovaija. Tehát az oláhok helyzete itt nem volt rosszabb, mint egyebütt; ellenkezőleg, itt mivelésben részesültek, s fajukban elsők voltak, kik az európai műveltség iránt fogékonyakká lettek. Mit legjobban bizonyít, bogy az első két tornán nyelvtan Erdélyben jelent meg, nem pedig Oláliországban. hol semmi életjelt nem adott kulturügyben magáról az o’áhság. Azt mondják, oldjuk meg az ő kérdésüket. De micsoda kérdésüket? A nemzetiségi törvények adásával: a nemzetiségi kérdés hazánkban meg van oldva; ennél tovább a magyar állam nem mehet. Anyagi s más kérdések, nem lelteinek speczialis érdekek, hanem mindnyájunkkal kisebb-nagyobb mérvben közös ügy. Egy valódi speczialis kérdésöket, tudom, jobban mondva hallom utón útfélen, a melynek még magyar hírlapíró is akárhány felült, és ez a képviselőválasztási megrövidítésük, miáltal ők, daczára tulszámuknak, mégis kevés követet választhatnának. Ez sem egészen így áll! Erdélyben más alapja van a föld- birtok-censusnak: a jövedelem és nem a birtok-mennyiség. E census tehát viszonylagosan lehet magasabb. De ennek fejében Erdélyben kevesebb választóra esik egy képviselő. Magyarországon egy képviselő esik 2196 választóra. Erdélyben 1318 választóra. Az erdélyi oláhok, tehát egyáltalán nincsenek megrövidítve. De talán a részletekben nyilatkozik az elnyomás! Ltaz, hogy a városok némi előnyben részesülnek Erdélyben nemzetiségi különbség nélkül, és hogy csak magyar-szász városról lehet szó: arról nem tehetünk. Azonban a megyékben, hol már ők is hangadók, -- előnyben vannak. Vessük össze a legnagyobb oláh és magyar törvényhatóságokat, mint Huny ad megye (kevés hijján most, az oláhositás folytán mind oláh a lakosa.), Udvarhely, Csikmegyék (székelyek a lakói.) Hunyad megyében választó van 6527. Képviseli e törvényhatóságot hat képviselő. Udvarhely megyének van 8590 választója. Képviselő csak bárom. Csíknak van választója 12,000. Képviselője csak négy. Egy képviselő tehát esik Hunyad megyében 1087 választóra; Udvarhely megyében 2846 választóra; Csik megyében 2765 választóra. Vagyis Hunyad megyében átlag kevesebb, mint félannyi választó küld a parlamentbe egy képviselőt, mint a más két magyar megyében. Az e téren való elnyomatásuk csak oly humbug, mint egyébb téren Iskoláik ugv segélyeztet- nek. mint a magyaroké, — sőt nevelési czélból a 70-es években a magyar kormány 252 ezer hold erdőt adott 100,000 ezer írton örök árul a naszódi oláh iskolai és ösztöndíjalapnak. Tehát egy rengeteg erdőt kaptak csekély száz ezer forint díjért. De azért elvannak nyomva?! Nem is ez a va'ódi baj nekik, hanem az. hogy törekvésüket ki nem vihetik a Nagy-Szebeni programokkal, mely szerint „Erdély autonómiájának visszaállítása kivántatik. A román nyelv kizáró használásának követelése valamennyi, románok által lakott területen, úgy a közigazgatásban, mint az igazságszolgáltatásban: törvénynyé emeltessék.“ Hogy ily bolond gomba sehol sem kelhet ki, az bizonyos; — még Romániában sem, ahol a más nemzetiségekre oly tekintet van, hogy sem a dumenzi bolgár, sem a moldvai csángó községek, még falusi jegyzőkönyvüket sem vihetik saját nyelvükön, — mert hát ott csak románt ismernek, és nem más nemzetiséget, tehát nemzetiségi törvényről szó sincs, annál kevésbbé az ország feldarabolásáról, amint oláhjaink kívánnák minálunk. De ahol ily konok ellenfelekkel van dolgunk, ott a magyar társadalomnak annál nagyobb kötelessége nemzetisége megóvása végett szövetkezni, s a más nemzetiségeket is elvonni — izga- tóik karmai alól. Mi természetesebb tehát, mint az ily czélokat maga elé tűző erdélyi kulturegylet pártfogására sietni. Legkevesebb — ha sikert akarunk felmutatni — a mit össze kell hoznunk: egy millió. Pár száz ezerrel édeskevésre megyünk. És a nemzetnek, ha saját hazájában lábai alól a talajt elveszteni nem akarja, a kívánt összeget okvetlen elé kell teremteni, mert Erdély a magyarság bástyája. A magyar nemzetre ez küzdelem — a létért! S e küzdelem elől ki nem térhetünk. Ha ki akarna térni előle, s a haza határain belül levő ellenségnek továbbra is szabad utat engedne nemzetiségünk károsítására, bukása biztos volna. A mi biztosítja létét és uralmát, az a küzdelem s a küzdelemből eredő győzelem. Ez pedig csak úgy
