Eger - hetilap, 1886
1886-08-17 / 33. szám
263 első, valamint a következő versenynapon is, mindjárt a második helyre jutott. Az összes dalünnepségek az e czélra a pécsi irgalmas rendiek helyiségei mögött, az izr. imaház előtti térségen ideiglenesen épült, faalkotmányú, de eléggé csinos és Ízléses „Dalesar n ok“-ban folytak le, melynek félkör alakú, s igen jó akusztikájú színpada 12—1400, néző tere pedig mintegy 2—3000 ember befogadására van számítva, kényelmes páholyokkal és ülőhelyekkel. Az egész térség villamos lámpák által nyer élénk világosságot. De azért szükség esetén gázlángokról is gondoskodva van. De térjünk az első versenyre. A nap, reggel, még elég kedvezőnek Ígérkezett, de estve felé fenyegető borulat lepte el az eget, s 6 óra tájban alig volt a versenyző dalár-testületeknek idejök szárazait a csarnokba jutni, — nyomban megeredtek az ég csatornái, s majd egy óráig tartó oly viharzápor keletkezett, mely már-már kétségessé tette a dalverseny megtarthatását. A csarnokot ugyancsak erős próbára tette a viharzápor, s nem hiszem, hogy az éjjel kellemes álmai lehettek Kiéber János urnák, ki a csarnokot 6700 írtért építette. A zápor csakúgy tódult be a roszúl egybeillesztett eresztékeken, tönkre téve a nézőtér csinos díszítéseit. De azért a közönség, mely már a megelőző napokban minden képzelhető helyet megvásárolt, — fogatokon, esernyők alatt, az iszonyú zápor közepette mindegyre tömegesebben érkezett meg a csarnokba, s esernyők alatt, csudálatos türelemmel várta a vihar elmúlását, s az előadás kezdetét. Csupán a hölgyek futottak haza — páholy- toilettjeiket fölcserélni. Nohát ne szidjátok és ócsároljátok nekem többé az egri színkört, hol, hébenkorban, szintén esernyő alatt hallgattunk végig egynémely színi előadást! Végre a közönség mind jobban türelmetlenkedett, s a szentesi dalárda égdörgés, záporzuhogás, csorgás-csöpögés közt kénytelen volt az előadást megkezdeni. A másodiknak, az egri dalkörnek, már valamivel kevesebb jutott a kellemetlen accompag- nementból. A verseny tüzetes leírásával nem fárasztjuk a t. olvasót» csak annyit jegyzőnk föl, hogy a verseny darabot, — melynek tizenhétszer egymásután végig hallgatása ugyancsak erős próbára tette a csarnokot zsúfolásig megtöltő, s a beömlő zápor által is eléggé megboszantott elegáns publikumot, — legjobban interpretálták : a budai, kolosvári, miskolezi és — egri dalárdák. A másnapi verseny, szabadon választott műnégyesekkel, már sokkal élvezetesebb volt, s az idő is jobban kedvezett. Röviden erről is csak annyit jegyzek meg, hogy ez úttal lehet felüdüléshez jutni, abból gyanítható, mert túlnyomólag azon nép öregeivel és csemetéivel találkozunk, melyet semita-néven ismer az ethnographia. A kilátás, hogy zápor ér bennünket, idő előtt kocsinkra kergetett minket, és sem Hámornak új világát: a barlangot meg nem tekinthettük, sem ismerősünket P. I.—t meg nem látogathattuk. Mondják, úgy egyikben, mint a másiknál érdekes dolgok láthatók. A hegyek oktalanul morogtak, a felhők csüngve maradtak, a vihar elmaradt. Tudtam, hogy a péntek szerencsétlen nap. Füzes-Abony jun. 24. Még Rácsra voltunk menendők, mert az volt czélunk, hogy öt nap alatt négy fürdőben legyünk. A vasúti összeköttetés nem engedte. Vissza tehát Egerbe 1 — lön a szomorú megállapodás. Megváltunk tehát Diósgyőrtől, hol még a legjobban találtuk magunkat. Barátom feltette magában, hogy legközelebb családjával fog visszatérni. Omnibuszon vonultunk Miskolczra, ott ebéd-státiót tartván. A vasúton meglepetés ért. Gyári ismerőseink egyikével találkoztunk, a „szép“ szónokkal. Pestre volt menendő. Régi ismerősként üdvözöltük s talán szellemes társaságában csak oly jól találom magamat, mint megfiatalodott útitársam, ha a vonat oly őrületes gyorsasággal nem röpít Füzes-Abony felé. Ki nem tudtam a fejemből verni, hogy nem-e a három doktor közül valamelyik; de melyik kisér be Egerbe. Mert mióta Egerben bolond telep is van, nem közömbös dolog : melyik veszi át és kiséri be a szegény odavaló utast. is 17 dalárda lépett a küzdő síkra, s köztök „dalkörünk“ most is kivívta az „egri“ nevet. Biztos értesülésem nyomán már ma (f. hó 14-én) megsúghatom, hogy az egri dalkör Pécsről is megaranyozva tér haza; bár akkorra, midőn e soraim e lap hasábjain napvilágot látnak, a már megállapított kitüntetésnek, Fáma, gyors szárnyain, Egerbe is elviszi a hírét. Fogja-é Eger város polgársága, e városunk nevének szerzett újabb dicsőséget, a hazatérő megkoszorúzott dalkörrel szemben kellőkép méltányolni, s a sükerteljes fáradozás iránt elismerését méltókép kifejezni ? — nagyon kiváncsi vagyok rá. A további eseményeket, az idő sürgőssége miatt, ezúttal csak röviden érintem. A szombati összes előadás, melynek fénypontját gr. Zichy Jenő „Serenáde“-ja képezte, s melyben a dalárdákat és zenekart maga a szerző vezényelte, az orsz. dalárversenyek minden eddigi e nemű előadásait messze fölülmúlta. Vasárnap 9 órakor a pécsi plebánia-templomban a nagy mise alatt, melyen Mendlik apátplebános ő nsga pontifikált, a templomot a szorongásig megtöltő közönség jelenlétében, melynek körében nevezetes zenekapaczitások is helyet foglaltak, mint hallgatók, — az „egri dalkör“ az egri székesföegyházban (Péter- Pál napján) előadott gyönyörű szerzeményű Kerstingerféle vocál misét exequálta, teljes elismerésre s dicséretre méltó szabatossággal. Betétek voltak: (graduale) „Ima“ Gaál Jenő fiatal zeneszerzőnktől, (a szerző maga is ájtatos figyelemmel kisérte az előadást), és (offertorium) „Ave Maria“ Hoffertól, orgona-, gordonka-, s férfikar-kísérettel, soprán-solo, melyet Hoff er Melánia kisasszony, ugyanaz a kedves hölgy, kiről fönebb megemlékeztünk, — adott elő finom csengésű, jól iskolázott mezzo-soprán hanggal, bensőségtől áthatott, finoman gyöngéd, s ritka szabatos- ságú előadással. A férfi-négyes-kiséretben a hírneves pécsi dalárda működött közre . . . Pécsi rendes tudósítónktól, ugyancsak vasárnap a déli órákban a következő sürgönyt kaptuk: Pécs, aug. 15. 1886. Az orsz. dalárszövetség választott juryjének Ítélete a dalversenyek fölött, a ma 11 órakor tartott közgyűlésen hirdettetett ki, melynek értelmében, az arany éremmel, mint legelső díjjal kitüntetett daloskörök közöl az „egri dalkör“ legelsőnek van megnevezve. Cantus firmus. Kártékony szellem a társadalomban. Van nekünk egy nagy ellenségünk, akit, vagyis amelyet jó lenne egy kissé agyonütni; vagy legalább is ártalmatlanná tenni. De nem lehet! Mert se keze, se lába. És mégis jön, megy, U t ó i r a t. Semmi baj. Sem homeopatát, sem hydropatát, sem aleopatát nem láttunk. Csakhogy itthon vagyunk! Vájjon kipihenjük-e magunkat a Pécsi dalár-versenyig, mert még csak ott akarjuk kivívni az „egri“ nevet! — dr — K. A czigány peezér. — Elbeszélés a mátrai vadász-életb51. Irta: Biró Mátyás. (Folytatás.) — Nem is csuda az, hanem valóság, hogy ez a fa omlása jelenti Pesta összeesését, és amint e fa gyökerestől dőlt ki, és soha többé kizöldelni nem fog, úgy Csányi Pesta sem fog többé soha az élők közé visszatérni. A két kerülő erre levette kalapját fejéről keresztet, vetett magára, s vonagló ajkaik jelzék halkan elmondott imádságukat, mely a halottakért mondani szokott ima volt. A czigány tovább folytatá: — Négyen voltak gyilkosai. Ez a négy szilfa itt közelben bizonyítja azt, mert a szilfa mindig ellensége a bikknek, mert messze terjedő árnyéka nem engedi a szilfa növekedését. — igen, de ezek is megvannak sérülve, egynek a hegyét, kettőnek a koronáját törte le a lezuhanó fa, egyet pedig derékon tört ketté. Az is igaz, de az azt jelenti, hogy azoknak is baja lesz, de azért mind a négy él, csak is bajok lesz Pesta halála miatt. *
