Eger - hetilap, 1886
1886-01-26 / 4. szám
26 hagyott Ízlés felülkerekedése fognak megdőliteni: hanem egy újabb divat. Jól tudom: felélednek az unokák toilettejében, szépanyáink köntösei. A hatvanas évek réme (melynek nevét itt ajkaimra venni nem merem) — mint értékes festvényt a keret — már 1885- ben körülfogta, egy német udvari-bál herczegasszonyának, fiatalságtól sugárzó kellemeit. A sokat emlegetett turnür elfogy az or- léansi herczegnő esküvőjén; de a leányzó nem halt meg, csak alszik, s mint a mesék „Dornrőscheu“-je, kinyitja szemeit pár év múlva, valami divatos szépség oponax-tól illatos öltözőjében. Teljes ismeretében tehát a divat szeszélyeinek s hatalmának, én, ki magam is az árral úszom, nem óhajtóm itt az „Eger“ jogos támadását folytatni, vagy akár visszhangozni; de a jó egriek egy másik heti lapjának, Solmay Búbért aláírással ellátott „eredeti tárczája“ arra kényszerít, hogy annak eredetiségeivel, tánczoló hölgyeink s fiatalaink — erős szót használok — erkölcsi-érzéke érdekében, mint a fiatalság egy tagja, becses lapjában egy kevéssé foglalkozzam. íme tehát, a szóban forgó tárcza szerint: „Odatapad vágyó tekintetünk a tánczosnő . . . rengő idom- zatára, s a tapadó ruhán át-pirosló gömbölyű ségek nek egy- egy izgatott mozdulatát látni, ez bizony csak többet ér annál a bizonyos dali-méltóságnál, mely mellett még csak bizalmasan ösz- sze sem ko ez ez a n h a tun k. Hej, pedig mivel felér az, mikor egy-egy ilyen bizalmas koczczanással, szorosan hozzánk simúl a ruganyos lihegő kebel ... És ez igy igen jó . . stb. . . íme, a mi ideális szépségű magyar tánczunk — naturaliszti- kus elfajzása. Az a kétségbeejtő naturalizmus, mely nép-dalaink szűz forrásait is megrontotta immár, s mely a szép és igaz fogalmai helyett: a rútat a szépben is — elméletet látszik vallani, s mely oly távol áll az egészséges realizmustól, mint a meztelen görög szobrok csodaszép körvonalaitól a felmetélt, bonczkéstől összeszabdalt, véres darabjaiban bemutatott ember-test. De nem czélom itt, irodalmi irányokat kárhoztatni. Mégis, egészen más az, ha Zola a „Rougon-Macquart“ nagy regénycsoportban, hol költött, vagy legalább is álnevű hősök viselt dolgairól van szó, fest leplezetlenül; s más, ha egy báli-tudó- sitás elején jelennek meg ily épületes leírások, egy elite-bál dátumával, s utána e bál hölgyközönsége, betűrendben, teljes névvel s hozzá még helyi lapban, melynek olvasó közönsége, e hölgyeket, legalább is névből ismeri. E hölgyeket, kiknek „tapadó ruhán átpirosló gömbölyűségei“-re „odatapad vágyó tekintete“ Solmay Róbert úrnak ; e hölgyeket, kikkel Solmay Róbert úr „bizalmasan összekoczczan,“ s kik „szorosan“ fentnevezett úrhoz „szo- rúluak“ „ruganyos, lihegő keblükkel“ . . . Hol van ez eljárásban, ama „lovagias gyöngédség, mely felsőbb lénynyé tette a nőt“, s melyet Solmay ur tárczája emleget? Legyünk őszinték: oly megsértése ez Eger bálozó díszes hölgyeinek, melyet (a négyeseket ennyi pár tánczolta) közülük legalább is 42-ő vehet magára. Mily könnyelmű, sértő, tiszteletlen hang, a nőnemmel szemben ! A nőnemmel szemben, melyből az anya, feleség és nővér kerül ki számunkra. A nőkkel szemben, kikről Schiller zengé: „Ehret die Frauen, sie flechten und weben, Himlische Rosen ins irdische Leben.“ Amellett, egyszerűen helytelen tánezmodorunknak oly magyarázatát adja az „eredeti“ tárcza eredeti Írója, melyet aligha köszön meg neki az aranyifjúság komolyabban gondolkozó része. Nos igen, a „dali méltóságnál többet érő bizalmas összekoczcza- nás“, mint ok, van a dorgáló „Egerének felhozva, s mint érv szerepel, a mai csárdás mellett. Szomorú ok, czinikus érvek! De hiszen e tárcza mentségét ott találjuk az első sorokban. A szerzőt „kiforgatták“ a benyomások „egész valójáéból, s a bál „édes képei rózsaszínű ködben lebegtek“ előtte, mikor tárczáját irta. A „köd“-ben pedig a dolgok összezavarodnak . . . S jó ez igy, mert ha általános igazság volna szavaiban, a társadalmi rothadás oly megdöbbentő képével állnánk szemközt, melyet a Hermann Ottó bizarr ellenzéki-fantáziája sem tudna elég sötéten adni vissza. Werner Gyula. (A kérdéses lap közleményeire — köztudomásúlag — soha sem szoktunk reflektálni. Ez úttal, kivételesen, s az iró — kedves munkatársunk — iránti deferentiából is, a fönebbi czikk- nek annál szívesebben adtunk helyet, mert nagy fontossággal bir arra nézve, hogy fiatalságunk, s különösen hölgyeink, az abban foglaltakat komoly figyelmükre méltassák. Szerk.) Irodalom és művészet. Méhner Vilmos bpesti áldozatkész könyvárus kiadásában közelebbről két nagy becsű munka folytatólagos füzetei jelentek meg: „Vörösmarty Mihály összes müvei,“ 48—50 íiiz. „ Tompa Mihály összes müvei“ 19—22. fűz. — Mindkét műből egy-egy füzet ára 35 kr. Az elegáns kiállítású fűzeteket, mint amelyek arra vannak hivatva, hogy irodalmunk két nagy nevű bajnoka műveinek megszerezhetését a kevésbbé vagyonos osztálynak is lehetővé tegyék, — szükségtelen t. olvasóink figyelmébe bővebben ajánlanunk. — Táborszky és Parsch nemzeti zenemű kereskedésében (váczi-utcza 30. sz. Deák Ferencz utcza sarokház) megjelent „Sári néni“ Almási Tihamér eredeti népszínművének összes kedvelt dalai énekhangra zongorakisérettel, vagy zongorára külön Az „EGER“ tárczája. A haldokló czigány. (Valentin J. festménye után.) „Lejárt fölöttem az idő, Fiam, a perez közel, Melyben lezárul majd szemem, S a néma sir föd el. Szegénység volt s e hegedű Az ősi két vagyon; Mindezt híven megőrizém S örökül rád hagyom. Vedd hát fiam e hegedűt, Amelynek húrjain Száz év öröme- s bánatát Csalták ki ujjaim. Tedd rá, — ne sírj, — azt a vonót, Kér haldokló apád, S búcsúzóul, végalkonyán, Húzd el kedves dalát . . .“ Fia nem szól, némán veszi A száraz fát elő, S rákezd egy dalt, olyan bus dalt, Hogy megrezg a velő. S mig a hegedűn könnyeként Csordul a fájdalom, A vén czigány úgy fölvidul A szivrázó dalon. Felül. Kezét kitárva néz; Szeme fénynyel teli, S e fényben élte látszik a Halállal küzdeni . . . Sir, zajg a dal, mint szél, amely Viharba át csapott. . . Egyszerre csak — pattan a húr, S a vén czigány — halott. Petheö. Hol volt, hol nem volt .... (Capuana Lajos olasz meséiből.) Fordította: Szabó Samu. A szépség forrása. (Folytatás.) Kivette zsebéből. — Mit parancsolsz édes úrnőm ? — Adj enni!
