Eger - hetilap, 1886

1886-06-15 / 24. szám

190

a községi iskola tanítói kara élén Seftsik László tanító, a közkórház igazgatósága élén Dr. Vezekényi István igazgató főorvos, az ipartestületek élén Skultéthi Imre, a szülőmüves osztály s az összes ájtatos társulatok élén id. Zrubka Ferencz tisztelegtek. Délután tisztelegtek még a lielyb. kir. járásbíróság élén Gergely Sándor kir. járásbiró, s a helyben állomásozó huszárezred tisztikara. Érsek ő excellentiája minden egyes üdvözletre külön válaszolt oly szépen, oly meggyőző bölcs szónoklattal, mely a tisztelgőket még inkább meggyőzte ő excellentiája kitűnő hazafisága, remek ékesszólása s áldásos jó szivéről.

Érsek ő exja elébb az egyházkerületi községekben osztotta ki a híveknek a bérmálás szentségét, s ugyanezen egyházfőpász- tori ténykedését a pünkösd- ünnep két napján Gyöngyösön fejezte be, hol pünkösd vasárnapján mintegy 1785 finembeli, — pünkösd hétfőn pedig 1965 nőnembeli hívét részesítette a bérmálás szentségében, mindkét napon Isten legszebb templomában, a szabad ég alatt, a templom körül ünnepi díszben sorakozott hívek között.

Érsek ő exja mindkét ünnepnapon regg. 7 órakor misét mondott, — mely alatt a fóegyházi énekkar s a nép fölváltva zengették az egyházi énekeket, — s utána a szószékről sz. beszédet tartott. — A remek egyházi beszédek tárgyát az első napon „A katli. egyház alapítása, s áldásos befolyása a társadalom s nemzetek életére;“ — a második napon „Az anya hivatása“ képezte. Mindkét szent beszéd annyira ragyogott a nemesen egyszerű ékesszólás fönséges tulajdonaitól, s a meggyőző igazságok mély bensőségétől, hogy nemcsak a templomot szorongásig megtöltő híveket ragadta el, de, — kivált a hétfői beszéd magasztos tárgya — magát a nagynevű szónokot is egész a megindulásig meghatotta.

Mindkét ünnepen, ft. Krassy Félix gyöngyösi plébánosul', mint házigazda, diszebédet rendezett ő exja tiszteletére, melyre a polgári hatóságok, s a helyben állomásozó tisztikar képviselőin kívül, a polgárság, s földmives osztály előkelői is hivatalosak voltak. A vasárnapi ebéd alatt a főegyházi énekkar, hétfőn pedig a gyöngyösi gymnasiumi ifjúság énekkara adott elő, meglepő szép szabatossággal, — az ünnepelt főpásztor tiszteletére, — szebbnél szebb dalokat.

A pohárköszöntők hosszú soraiban különösen kimagaslottak érsek ő exja hétfőn mondott, fenkölt szellemű toasztjai, melyek elsejében a derék házi gazdát: Krassy F. plébánost köszöntötte föl, méltatva a t. plébános urnák kiemelkedő papi s lelkészi tulajdonait, mig a másik toasztban Gyöngyös város lelkes közönségét éltette, mely a régi hagyományos vallási s erkölcsi érzelmeknek még ma is fényes tanúságát őrzi nemes keblében, s ezzel ápolja azon eszméket s fejleszti ama tevékenységet mely a jelenkor roAz „EGER“ tárczája.

A zsákhordó husvétja.

Elbeszélés.

Az „EGER“ számára irta: Vértesi Arnold.

m.

De most csakugyan léptek hallatszanak, lassú, csoszogó léptek, melyek grádicsról grádicsra lejebb jönnek. A szomszéd kosár- kötőné az, kinek az a nyomorék fia van. Hombár András megismeri a lépéséről. Talán bizony az is a templomból jön ? Az is hálát adni ment a nyomorúságért, a mit az isten reájok bocsátott ?

— Miért ne? — gondolja Hombár András. — Annak a nyomorúsága sem nagyobb, mint a mienk. Legalább megvan az a nyomorék béna gyereke, ott ül a karos széken és várja anyját. Nekünk kettő volt és egy sincs.

Az öreg kosárkötőné tovább csoszog. Egyszerre fölsikolt:

— Jézus, Mária! Mi az?

Hombár András is azt kérdi, hogy mi az, a mint kinyitja az ajtót s kinéz a sötét lépcsőre.

— Valaki fekszik itt, — hangzik a kosárkötőné remegő szava.

Hombár András addig kotorász, mig megtalálja egy fagyú- gyertya maradékát, meggyujtja s kivilágit vele a lépcsőre.

— Itt van la! Szent isten! — óbégat a kosárkötőné.

hamos átalakulásai között is egyedül van hivatva a társadalmi jólétet legbiztosabban előmozdítani.

Érsek őexja köszöntőjét, Gyöngyös város közönsége nevében, Csömör Kálmán polgármester mély meghatottsággal köszönte meg, Ígérve ő exjának, hogy ama magasztos érzelmeket, melyeket kegyes volt őexja a város lakosainak szivében fölismerni, folyvást ápolni s fejleszteni nemcsak a közönség, de e város hatósága is legszentebb föladatának ismerendi.

Hétfőn délutánra volt érsek őexja elutazása kitűzve, minek hírére már a kora délutáni órákban, hosszú sorfalat képezve, foglalta el a parochiától az Orczy-házig, a Bene-utczát az ünnepi diszbe öltözött közönség rengeteg sokasága, melyet a fenyegető terhes föllegek, sőt az egy rövid időre megindult zápor sem vol- tuK képesek helyéből megbontani. Elérkezvén az indulás ideje, 41/, óra, érsek őexja, fehérdiszbe öltözött leánykák sorfala közt, a kerületi papság, s a szentferenczrendiek által kisérve, a nép közé jött le, holott a városi elöljáróság, testületek s értelmiség élén Csömör Kálmán polgármester mély megindultsággal néhány emelkedett szóban tolmácsolva Gyöngyös város háláját és köszönetét, hogy falai közt őexja tartózkodni kegyes volt, kifejezést adott az összes lakosság fajdalmának a megválás fölött, s biztosítva öexját a város legmélyebb hódolatáról s kegyeletéről, kérte őexját, hogy magas kegyeiben Gyöngyös városát továbbra is megtartani méltóztassék.

Érsek ő exja szembetűnő meghatottsággal válaszolt a polgármester szavaira, elmondva, hogy a kötelesség szavának teljesítése alig nehezült még reá oly súlyosan, mint a jelen alkalommal, midőn főpásztori gondjai távozásra intik e városból» melynek kebelén oly boldognak érezte magát. Köszöni a városnak a sok lelki örömet, melyet ittléte alatt neki szereztek. Habár testileg távul leszen is tőlük, de szellemileg közöttük marad, s mindenkorra a legszívesebb emlékét őrzendi meg lelkében Gyöngyösnek. Buczuzóul Isten áldását kívánja a kedves, jó városnak!

Sokszoros, lelkes éljenzés által megszakasztott beszéde után érsek ő exja fogatára ült, s díszes bandérium vezetése mellett, valamint számos úri fogaton a város értelmiségének szinejava által kisérve, — mely ő exját egész a szurdokpüspöki halmokig követte, — hajtatott ő exja a harsány lelkesedéssel éljenző nép sűrű sorfala közt, az „Isten hozzád!“ föliratú diszkapun át, a városon keresztül székhelye, Eger felé, hová az esti órákban szerencsésen megérkezett.

Csakugyan ott vau valaki, egy nő, poros, sáros, elrongyolt ruhában, a szögletbe kuporodva, félig ülve, félig fekve.

— Hej! — kiált Hombár András.

A nő nem mozdul. Feje a falhoz van támasztva, s egy csomó zilált haj kilóg a szennyes fekete kendő alul és eltakarja arczát. Ölében rongyokba göngyölgetve valamit tart.

— Szent isten! hisz ez kis gyerek! — kiált föl a kosárkötőné.

S rázni kezdi az áléltat:

— Ébredjen hát föl, jó asszony!

Hombár András megrázkodik. Az elveszett leány jut eszébe. De hiszen ez nem lehet, ez az elhagyott, ez a rongyos; az most hintóbán jár, selyemben, bársonyban. Hallotta Hombár András.

Egy pillanatig habozva, ijedten nézi az áléit rongyos nőt, aztán hirtelen oda világit arczába a fagyugyertyával s ordítva tántorog hátra.

A kosárkötőné azalatt a szegény kis babát akarja kivenni a nő karjai közűi; de az még aléltan is oly erősen szorítja magához gyermekét, hogy a kosárkötőné nem bírja kivenni.

Most, a mint Hombár András ordítva hátratántorog, s kiejti kezéből a gyertyát, sötétben maradnak ott lent a lépcsőn mindnyájan. A nyomorék fiú, ki megijedt odabent a szobában, anyja nevét kiabálja.

— Mindjárt, szivem, mindjárt, — csittitja anyja és betipeg hozzá.

Egy perez múlva égő lámpával jön ki. Az ájult asszony még akkor is mozdulatlan fekszik ott összekuporodva, az izmos férfi halálsápadtan, reszketve támaszkodik a falhoz.