Eger - hetilap, 1886
1886-06-01 / 22. szám
176 ság nélkül gazdaggá lehetni; az szüli a szokást, hogy valaki a bizonytalan szerencsére építsen, a helyett, hogy munka és szorgalomra támaszkodnék. — A nép ezen legerősebb előítéletének kizsákmányolása, a szerencsével való kecsegtetése által lesz a társadalom alsóbb rétege dologtalan, erkölcstelen és szegény, holott valódi boldogságot egyedül csak a munka, gazdálkodás s a gyarapodott ismeretek által támogatott lét nyújthat. Felette veszélyes pedig az úgynevezett kis lutri; mert ennek a betétek csekélyebb voltánál fogva a szegényebb osztály is áldozhat, s miután a húzások igen gyakoriak, a játékos is többször nyitja meg erszényét, melyben különben gondosan őrzött vagyonkáját rejtegeti. Nem jelentéktelen azon összeg, mely a lottó-játék által hasznosabb czéloktól elvonatik, és pedig legtöbbször veszteségre, vagy ha nyer is valaki, nyer kisebb összeget, melyet aztán csekélységénél fogva ismét csak a lutrira fordít, vagy ha nagyobb mértékben kedvez a szerencse, akkor sincs sok haszon belőle, igaznak bizonyűlván be mindig a régi közmondás: a mint jött, úgy el is folyt. A legnagyobb mértékben jogosúlt tehát azon emberbarátok igyekezete, kik a lottó-játék ellen minden erővel küzdenek. Igaz ugyan, hogy a lottó tetemes jövedelmet hoz az államnak ; — igy csak az idén is egy millión felül rúg az enernű jövedelem, mi semmi esetre sem megvetendő összeg az államháztartásban, — de nem volna-e szentebb kötelesség a lottó-játék megszüntetésével a nép erkölcsiségét, anyagi jólétét emelni s egyéb módot kutatni fel, melynek folytán a lottó-jövedelmét az állami háztartásban pótolni lehetne ? Szerencsétlen nemzet gazdászati viszonyok, az úrhatnámság s különösen a kis lottéria azon okok, — — melyek a helyzetet még aggasztóbbá, az állam polgárait szegényebbé s egy részét valóságos proletárrá teszik. Pedig legszerencsétlenebb állam az, hol a proletárizmus ki van fejlődve. A könnyű szerrel való meggazdagodásnak egyik eszköze a vak szerencse (mert csakugyan annak lehet nevezni) a kis loté- ria, mely Ausztriában 1787, hazánkban pedig az 1868. XV. tör- vényczikk által hozatott be. Ha tekintetbe veszszük, hogy a játék, mig egyrészről nem- zetgazdászatilag káros; mert a tunyaságot és semmittevést előmozdítja, és a tőkegyűjtést lehetleniti: másrészről a ritkán történő nyeremények által légvárak építésére adván okot, utoljára szenvedélylyé fajúi és igy az erkölcsiség elvével összeütközésbe jő, mi sem indokolja fentartását. Mert azon esetben, ha a játékdüh csak azok által űzetnék, kik ezen kiadásra minden megerőltetés nélkül képesek, nem volna annyira veszélyes. Csakhogy ennek épen ellenkezőjét találjuk. betettük a koporsóba, azt gondoltam magamban : legalább megmarad a lány, szép, viruló leány. Ha végig mentem vele az ut- czán, minden szem utánunk nézett, s dagadt a szivem a nagy büszkeségtől. Csak nézzétek. —gondoltam magamban, ez az én gyöngyvirágom, az én örömem, az én gyönyörűségem. Most már az is oda lett örökre! — Az isteu még visszahozhatja, — susogja könyeit törűl- getve a szegény asszony. — Nem ! ne hozza vissza! .... ide ne hozza vissza! . . . fakad ki a férfi, s szemei szikráznak, és összeszoritott ökle az asztalt döngeti. — Nem akarom látni sem élve, sem halva a becstelent. Ezen a küszöbön át ne lépjen suhogó selyem ruhájában, melyet a gyalázat árán vásárolt. Vesszen ott a hol van. Irt talán? — Nem, nem irt, — dadogja az asszony s remegve nézi férje irtózatos fölindulását, a ki, mint vadállat, dühösen kering a szobában, összeszoritott ökleivel feje fölött hadonászva, vérben forgó szemei kidülledve, arcza elvörösödve. — Vesszen ott, a hol van a nyomorult! Nem akarom tudni, hol van. Kérjed az istent, ha irgalmas akar lenni hozzá, ne találkozzam vele soha .... Soha! Néhány perczig elnémul minden a pinczeszobában. A dühöngő apa lebocsátja fölemelt karját, abba hagyja a föl-alájárást és tompán bámul egy helyre a sarokban. Az asszony halkan sir, de olyan halkan, hogy neszét sem hallhatni. Az eladósodott, ki már biztos bukása szélén áll, a lottó-játékba helyezi végső reményét, mert egyedül onnan várja a még jöhető segedelmet. A szegény nép, tehát általában azok, kik lehető legnehezebben s legkevesebbet keresnek, követik el ez inproduktiv fogyasztást. S inkább magok s családjuk szájából vonják el a mindennapi kenyeret, csakhogy e mániának eleget tehessenek. És ez szomorú, kétségbe ejtő jelenség! Az államnak, nem polgárai szenvedélyének kiaknázásán, hanem azok anyagi és szellemi jólétének előmozdításán kellene igyekezni. Mert a pénz, mely évenként a lottó-monopoliumból a kincstárba befoly, mely hála istennek a statisztika igazolása szerint hova-tovább kevesebb: annyi, hogy azt más fogyasztási adók behozatala által ép úgy meg lehet nyerni. A játékszenvedélyre minden esetre nagy befolyást gyakoro a babona, tehát a müveletlenség. Egy király, egy nagy állam, férfi halála, vagy egy rabló-gyilkos pl. Rózsa István, Tóth Fe- rencz, Madarász János felakasztásának napja rendkívüli izgalmat szül a lottó-mániában szenvedők között. Ily alkalomkor aztán oly nagy és sok a betét, hogy e nevezetes számokra rakni talán már nem is engednek, nehogy vak szerencséből kijőve „krach“- ot idézzen elő. Azt még nem is akarom bővebben constatálni, hogy a lottó-játék vezetésében és forgatmányozásában mily,cselszövő fogások vétetnek igénybe. Ha veszszük pl. az egyszerű sorsjegyek összeállítását, ezek oly nagy számmal bocsájtatnak ki, hogy csak minden 70 ezer sorsjegyre esik egy nyereményszám. A sorsjegyek húzásánál óriási visszaélések követtetnek el; igy pl. ha visszaemlékszünk a tavalyi budapesti országos kiállítási sorsjátékra, ott a sorshúzáskor bent néző közönség közt valóságos forradalom idéztetett elő, mi onnan keletkezett és állott be, hogy a főnyeremény száma állítólag az urnába lett ragasztva, minélfogva a szerencsekerék által felkeverhető nem lett: s igy az nyert, kire a számítás irányozva volt, A kis lottéria húzáskor akár hányszor történik, hogy ha oly szám huzatik ki, melyre nagy somma pénzek betéve vannak, azt rögtön kimerültnek állítják, és a betevők pénzét visszafizettetik. Ha tekintetbe veszszük, hogy a statisztika bizonyítása szerint 1860—1868-ig terjedő 9 évi átlag szerint a monárchia mindkét felében 1000 betevő közül 13 nyert, egy nyeremény átlag 8 frt 28 krral számítva, valóban nevetségesnek tűnik fel; az egyesek vesztenek, az állam pedig évenként 6 — 7 milliót tesz zsebre. Miután az 1868. XV. t, ez. értelme szerint e regále csak a törvényhozás újabb intézkedéséig tartatik fenn, jó lenne, ha mennél előbb eltörűlhetnék. Jól mondja Hock: „Minél rosszabbul állanak valamely ország pénzügyei, annál több ok létezik ügyelni arra, hogy ne szolgáljanak az adók a nemzetgazdaság ártalmára, s hogy a lottó helyett más fogyasztási adók sokkal előnyösebben honosíthatok meg.“ A szoba lassanként mindegyre jobban behomályosodik. Már künn is leereszkedik az estszürkiilet a magas falak közé s a mocskos udvarról a homálylyal együtt pálinkás hordók és kátrányos ponyvák bűze ömlik be az ablakon. De az udvaron nem jár-kel most senki, nem guritgatják a hordókat, csak a házmester gyerekei állnak épen az ablak előtt, az öröm ragyog lekvárral bemázolt pofók arczaikról s piros tojásaikat mutogatják egymásnak. A férfi a pinczeszobából nem néz oda, de az asszony szemei megakadtak a gyermekeken, sóhajt és könnyei sűrűbben öm- lenek alá fonnyadt, sápadt arczán. A harangok még kongnak-bongnak s hívogatják a keresztény lelkeket a templomba; hanem a szegény asszony életében most először érzi úgy, mintha az a harangszó nem neki szólna, mintha neki igazán nem volna miért hálát adni, s miért örülni a Krisztus föltámadásán. Elszörnyed, a mint rajta kapja magát ezen a gondolaton s mintha oltalmat keresne az ellen, hirtelen fölkapja imádságos könyvét, mely már ott fekszik kikészítve az ágyon s áhitatosan kebléhez szorítja. Aztán még egyszer oda megy férjéhez s félénken vállára teszi kezét, Nem szól, de a férj megérti igy is. Komoran rázza az bozontos fejét s rekedten mondja: — Csak eredj magad! (Folyt, köv.)
