Eger - hetilap, 1886
1886-05-25 / 21. szám
166 büntetés arra, hogy a mi pénzünkön s vérünkön élő közös hadsereg egynémely magyarfaló tisztje által mélyen megsértett nemzeti közérzűlet méltóképen megtoroltassék. Az egyház zenéje. Ha az egyházi szónok a szent evangélium elolvasása után, annak fejtegetése-, vagy más, a hely szentségének és a templomi tanítás czéljának megfelelő tartalmú beszéd helyett, p. Vörösmarty Zalán futását, vagy Deák Ferencz valamelyik országgyűlési beszédét kezdené szavalni, — az egybegyült ajtatos hívek nagyot bámulnának ezen a dolgon. Pedig a maga nemében a szavalt darab tartalma, alakja stb. remek, a szavalás, az előadás is mintaszerű szép. Mégis mindenki úgy vélekednék, hogy ezt nagy gyönyörűséggel meghallgatná a hangverseny-teremben, vagy az országházban, vagy a színpadon; de az Isten házában nem, mert nem ide való. Hazánk székesegyházi chórusain kivétel nélkül, de sok más városi templom-ckórusokon is az a bizonyos trombitás, dobos török-muzsika szerepel ünnep- és vasárnapokon, amelynek nemcsak hangszerei, hanem hangnemei, accordjai, színezése, árnyalása, szerkezete, iránya, szelleme, egész zenei tartalma az operaházakra, báltermekre, vagy épen a circusokra emlékezteti az embert. Ezekre a helyekre való az, ott szívesen meghallgatjuk és élvezzük ; de az Isten házába teljességgel nem való. És ennek a világias zenének az Isten háza méltóságával, szentségével oly nagy ellentétben álló, kirívó volta nem tűnik fel az embereknek! Pedig a különbség ezen circus-zene és a valódi egyházi zene között egészen az, ami a pap Zalán futásának szavalása és helyes tartalmú szentbeszéde között. Sőt keveset mondok; mert igen sok esetben ezen ellentétnek az aránya olyan, mint ha a pap a szószékről Vitéz Hárít, vagy éppen Hazafi Verái János zöngedelmeit szavalná. Mi okozza ezt? A felelet nagyon egyszerű. Okozza az alapos zenei képzettség teljes hiánya. Hazai zenetanitásunk csupamerő gépiesség, valaminthogy minden rendű és rangú iskoláinknak is legmostohább gyermeke az ének. Remek népdalaink s a külföld által is ünnepelt zenénk és czigányaink mellett is, semmiféle más téren sem vagyunk anynyira elmaradva a kortól, mint a zene-képzettség terén. Templomaink mostani, instrumentumos zenéje: visszaélés, helytelen szokás, melyet egyházunk soha jóvá nem hagyott, hanem csak ideiglenesen tűr. A múlt század utolsó tizedeiben, midőn a hangszerek nagyban tökéletesittettek s az opera és oratórium fejlődésnek indúlt, ez a fülbemászó, az újdonság ingerével is ható, édeskés opera-zene hódítani kezdett mindenfelé. Elfoglalta Az „EGER“ tárczája. Templomban. Imádkozzál, imádkozzál Testvére az angyaloknak, Imádkozzál szerelmünkért, Hiszen téged meghallgatnak. Égszin szemed emeld égre, Szűz szived a szűz anyához, Virágillat —, gondolatod Szálljon az Úr zsámolyához. Imádkozzál, imádkozzál, Én nem tudok, én csak nézlek . . . Óh hisz az egy hő imádság, Imádkozva látni téged. N. Emlékkönyvbe. Méltót Írjak hozzád ? Kimerjem a tengert ? Kellemeid ellen Erőt veszt a szellem S lerakja a fegyvert. a tért nemcsak a fejedelmek és főurak palotáiban, hanem belopta magát lassankiut előbb az udvari kápolnák-, később az érseki és püspöki templomok chórusaira is, és ott grassál azóta, kiszorítván a templom-chórusok egyedül jogos birtokosát: az igazi egyház zenét. A chorál-ének, vagy más néven a Gregorián-ének a tulajdonképeni egyházi zene, melyről korunk egyik legnevesebb zene-kritikusa és történésze is megvallotta, hogy a polyphonia nagy mesterei sem alkottak olyat, mi a melódia-teljesség, pompa, mélység és magasztos lendület tekintetéből a chorálhoz hasonlítható volna. Ezt az éneket nagy sz. Gergely szerezte és adta az egyháznak, az ő nevéről mondatik Gregorián-éneknek; egy hangon, unisono énekeltetik és semmiféle más hangszert nem tűr meg kíséretül, mint az Isten házának speciális, méltóságos hangszerét: az orgonát. A chorál különösen Introitusra, Offertoriumra és Communióra énekeltetik, és még Sequeutiára, a mely misékben az megvan. A sz. mise egyéb részeiben, a minden kiséret nélkül való, csupán az emberi hangoknak bámulatos tökélyig fejleszthető remek harmóniája, az u. n. vocál-zene, vagy szó-zene van előírva, illetőleg megengedve. Éspedig a vegyes-kar (gyermek- és férfihangok) tartatik a legtökéletesebbnek, mely aztán néha a férfikarral váltakozik. A vegyes-kar soprán és alt szólamaira, ha csak lehet, fiú-gyermekek alkalmazandók; egyéb okokon kívül már csak azért is, mert a fiú-gyermek hangja tisztaságban, csengésben és erőben sokkal felülmúlja a leánygyermek hangját. Hogy a szoros értelemben vett egyházi éneken, a Gregoriánéneken kívül ezt a figurális ének-nemet, a vocált, (mely azonban össze nem tévesztendő a figuralis-ének azon nemével, melyhez hangszerek használtatnak kíséretül, tehát a templomainkban jelenleg szokásos instrumentális zenével) is megengedte és elfogadta az egyház, — annak is megvan a maga története. U. i. a 16. században is nagyon elharapódzott az a rossz szokás, hogy az egyházi énekeket hangszerekkel kisérgették, s annyira elvilágia- sitották az egyház zenéjét, hogy a trienti zsinat egyáltalában meg akarta szüntetni, teljesen el akarta törölni a templomokban a zenét. Hogy ez a dolog a helyes mederbe tereitessék, XIII. Gergely pápa elrendelte a Missale correcturáját s ezt a munkát 1570-ben Guidetti pápai káplánra és ennek karmesterére Pierluigi Jánosra, ki születéshelyéről közönségesen Palestrina-nak neveztetik, bízta. Az egyház chorálkönyvei gyökeresen átdolgoztatván általok, a pápa által approbáltattak. Azonban az akkor már nagyon kifejlesztett ellenpontozati (contrapunct) művészi forma is megkívánta a figyelembevételt. Ezt is teljesen sikerült megneme- siteni és a Gregorián-ének szellemével összhangzásba hozni Pales- trinának, úgy, hogy mikor ő az általa igy kidolgozott három miséjét, a IV. Pius pápa által e czélból kinevezett bibornoki-collegi- um elé terjesztette, ennek a bibornoki-bizottságnak a bírálata oly S mit szóljon szegény szív? Szólni hogyan merhet, Mikor diadallal, Zsarnok hatalommal Rabigába verted ? ! N. Két egri kanonok és egy magyar műemlék. A ..Bpesti Hírlap“ f. máj. 19-iki tárczája, Regmeczi János tollából, „A trónörökös és egy magyar műemlék“ czim alatt, a következő érdekes közleményt hozza, melyet lapunkban, — amennyiben az idézett czikk, az egri főkáptalan két jeles tagjának újabban tanúsított nemeslelküségéről s hazafiságáról szól, — mint t. olvasóinkat is közelebbről érdeklőt, imitt közlünk: „A magyar királyfi kedvencz tartózkodási helyén, a görgény- szentimrei várban, két düledező kőfal hirdeti csak a helyet, hogy ott valaha kápolna állott. Lenn a kastélyban van ugyan egy kisszerű kápolna, de a melynek fentartási alapja oly csekély, hogy a fölszakadt tégla- burkolatot sincs miből javítani, — se hiányon a trónörökös ottléte alkalmával szőnyegekkel segítenek. A plébános javadalmazása oly szűkén van kimérve, hogy állása valóságos miszszió. A kastélyból gyalogút vezet fel a várba, a honnan gyönyörű kilátás nyílik az egész vidékre. Szívesen időzik itt naponta néhány órát Stefánia trónörökösnő, az őszi vadászatok alkalmával. Ismerve az uralkodó család vallásos érzületét, s a múltak
