Eger - hetilap, 1886
1886-05-18 / 20. szám
158 mint több hazai provincziális lapjaink hasábjain közölt nagy számú czikkei által, főleg a vidéki sajtó terén, ismert nevet szerzett magának. — Kiadó tulajdonosa kezdetben Kohn Vilmos volt, ki itt Egerben egy kisebb, kézi sajtót állított fel. . mely utóbb, a Wertheimer és Bőhm czég kezére jutván, 1879-ben már e czég szerepelt kiadótulajdonoskint a „Heves vármegye“ homlokán. A „Heves vármegye“ megszűnte után, — ha jól emlékszünk, — még Gáspárdy Gyula helybeli ügyvéd tett kísérletet, 1879-ben, „Egri lapok“ czim alatt, egy heti lap szerkesztése s kiadásával, de kevés szerencsével. A lapocska körülbelül még csecsemő korában elszenderült. E közben, különféle körülményeknél fogva, az „Eger“ lap életében is újabb fordulat állott be, amennyiben szerkesztőjének, Szabó Ignácznak, — ki ez úttal ismét 7 hét évig állott a lap élen, — újból történt visszalépése folytán, megint szerkesztőt cserélt. Ez alkalommal, az 1878-iki őszön, az „Eger“ lap szerkesztését dr. Fék ete Ferencz, az egri érs.-lyceumi jogakadémia irodalmilag is müveit rend. tanára vette át, s vezette azt szorgalmasan és tapintatosan egész 1881-ig, mikor is egészségi szempontok a terhes szerkesztői teendőktől való visszalépését javasolván, helyét, mint szerkesztő, kartársa, dr. Kiss István, egri érs.-lyce- umi jogakadémiai nyilv. rend. tanár foglalta el, kinek úgy a jour- nalistikai, mint különösen a jogi tudományos irodalom terén országosan ismei't hírneve sok szép reményt kötött uj szerkesztői működéséhez. Dr. II m éri Kiss István négy évig szerkesztette az „Eger“ lapot. Miként? — A t. olvasónak sokkal élénkebb emlékezetében van még e legközelébb befejezett négy évi folyam gazdag és változatos tartalma, semhogy a volt szerkesztő ismert szerénységét esetlen dicsériádákkal érinteni részünkről tapintatos dolognak tartanók; — röviden tehát csak annyit: hogy dr. Kiss Istvánt, az irodalom sokkal hálásabb, s dicsteljesebb terén való bokros és fényes sükerű elfoglaltsága, e rövid, de fáradságos négy év után szintén visszalépésre késztette az „Eger“ lap vezetésétől, melynek szerkesztését az 1885-ik évi márez. havától — ez úttal már harmad Ízben — ismét Szabó Ignácz, főgymu. tanár, e lapok jelenlegi szerkesztője vette át, mintegy a gondviselés csudás játéka is úgy intézvén, hogy e lap szerkesztését, negyedszázados fönállásának jubiláris évében, ugyanazon kéz vezesse, mely annak szerkesztésében legtöbbet, s legtovább fáradott, s egyszersmind a szerkesztő irányában igazolja a fránczia példaszót: „On revient toujours, á son premier amour.“ *) (Folytatjuk.) *) III. közleményünkben, az „Eger1' munkatársainak sorából, egyebek közt három jeles munkatárs neve maradt ki tévedésből. Ezek: dr. S z o les á u y i Hugó, jogakad. tanár, dr. Maczki Valér, és a korán elhunyt Kürthy (Bakó) Jenő. Felhívás az iparos tanulók oktatásának érdekében. Hazai társadalmunk mindenrendű és rangú tisztelt közönségéhez. „Az ipart kell pártolni“ ez a jelszó! Ezt halljuk a törvényhozók házában, ezt említik a választási programm-beszédekben; ezt hangoztatja az egész társadalom, minden rend-, rang- és osztálykülönbség nélkül. Egyetért tehát az egész ország abban, hogy az „ipart pártolni kell“ s mert egyetért, egyszersmind hazafiui kötelezettséggé avatta fel a kérdést. Én ennél még egy lépéssel tovább megyek és tartózkodás nélkül kimondom, hogy a hazai iparunk minden irányban való pártolása és fejlesztése nemzeti becsület-kérdés. A módok, melyeket innen és onnan azok, kik magukat hivatottaknak érzik, ajánlanak, sokfélék, különböző módon itt és ott nyilvánulnak is, ha mindjárt a nézeteltérések e téren sem hiányozhatnak. De egyben mindenki egyetért, és ez az egy az : „hogy az iparűzés iránti érzéket ébreszteni, ezáltal egy életerős iparos osztályt teremted és az ipari értelmet fejleszteni elodáz- hathalan szükség és kötelesség, ha a világversenynyel szembeszál- lani és közgazdasági állapotainkon segíteni akarunk.“ És mégis e téren ez irányban legkevesebb történik. Az iparűzésre a közép- osztályból csak a bukott gymnazisták és reálisták határozzák el magukat, ezek is csak részben, sőt az iparos osztály egy nagy része tudóst kivan nevelni gyermekéből, nem kérdezve, van-e, nincs-e hivatása? Nem tudunk, nem akarunk polgári osztályt teremteni, nevelni! Az ipari értelem fejlesztése elé pedig az iparos-osztálynak túlnyomó része gátat vet. Kétszáznál több tanoncz-iskola áll felügyeletem alatt, tehát a gyakorlati tapasztalatok után beszélek. Más osztálybeliek pedig, csak igen szórványosan s aránylag igen kevesen foglalkoznak e kérdéssel, holott felfogásom szerint,'az iparos ifjúság’ kellő taníttatásában, közgazdasági viszonyaink fejlődésének egy nevezetes csirája rejlik. Csak az állam tehát az, mely erkölcsileg mindent, anyagilag pedig annyit, mennyit különben is túlterhelt állami háztartásunk megenged, megtesz, és a községek, melyeket a törvény kényszerít. De ez nem elég. Az iparos tanulók iskolái, mondhatjuk, még új intézmény. Az ifjúság, mely ezt látogatja, legnagyobb részben gyenge anyag, s a tanítói kar, mely közreműködik, egész erejét össze kell hogy szedje, hogy a tanításra határozott heti néhány óra után csak némi eredményt mutathasson fel. — És a tanítót nemcsak az gátolja, hogy a tanításra kevés az idő, hogy az anyag meglehetősen nyers, hanem gátolja nagy mértékben azon körülmény, mely szerint az iparos tanulók iskolái nincsenek kellőleg felszerelve. A szűkre szabott tanítási idő megkívánná különösen a szemléleti oktatást, és másrészt az ipar-oktatás természete megkövetelné, hogy a tantestületek a legszükségesebb ipartanulmányi könyvtárral, a szakokba vágó ipar-szaklapokkal rendelkezzenek. Mert lehet az a tanító vagy Az „EGER“ tárczája. Az ibolya sírja. Meghalt az ibolya, Jaj nincs már illata! Puha, zöld gyepágyon Feküszik halványon . . . Ébreszti a szellő, De többé nem kel ő; Siratja a madár, De ő nem hallja már. Szép, szűz illat-leikét, Mely ott lebege még Kis bölcsője fölött, Zengő dalok között Pacsirta iszsza fel, És aztán vissza fel Az égbe száll vele, Honnét a földre le Tavasz szép hajnalán Leszállt nap sugarán. Majd jő a csalogány S a fejlő ág bogán Fájdalma megered, ügy sír, úgy kesereg. Hisz az a szende holt Olyan hü társa volt! Mindkettő a liget Bokrában született. . . Aztán melléje száll, S a dalos piczi száj Csókolja nem egyszer, De százszor, ezerszer . . . Majd szépen felveszi, S fészkébe temeti, Hogy még a sírban is Együtt legyen a kis Ibolya s fülmile. Petheő. Séta a holdvilágnál. (Kép a házaséletből.) Szentgáli Dezsőtől. (Folytatás.) — Szegény te, meglátszik rajtad. Nem folytathattuk a beszélgetést, mert jött neje. — Nos megismerte-e Jóska ? Kérdé tőlem. — Hogyne ismertem volna meg, szólt Jóska, azt hiszed tán, hogy a visszaemlékezés csak az asszonyok privilégiuma ? — Sőt megfordítva, szóltam én, a nők csak kivételesen emlékeznek régi barátjaikra. — Ugyan hogy mondhat ilyesmit. És mi volna ennek az oka ? — Az, hogy a számok körül világosság támad. Példáid, hogyha egy még mindig ünnepelni akaró nő előtt egyszerre csak megjelenik 15—20 év előtti jó barátja, s az többek előtt ezt a fatális sok időt ki találja mondani, az eddig 30—32 éves menyecskéből, nagyon könnyen 40 esztendős asszony válik. — Hát azt hiszi, hogy mi eltagadjuk éveinket ? — Hogy nagysád még nem tagadja, azt elhiszem. Tovább folyt a beszéd régi ismerősökről, régi mulatságokról, elnevetgéltünk egyes „akkori“ komoly dolgokról — úgy, hogy már az ebéd utáni fekete kávét is megittuk, még mindig a régieket beszéltük. Végre a házi asszony szabadságot adott a visszavonulásra.