Eger - hetilap, 1886

1886-04-27 / 17. szám

136 által történt betöltése ellen emelt panasz és fellebbezés elintézése tárgyában hozott 60 számú közgyűlési határozat félretételével, an­nak újból való tárgyalását és újabb határozat hozatalát rendeli el, melynél Eger város képviselői, s akik a főorvos választásnál befolytak, részt nem vehetnek. Habár azon m. biz. tagok, kik e mellett valamely megyebeli város v. község képviselőtestületének is tagjai, s mint ilyenek annyira érdekeltekül nem tekinthetők, hogy a tanácskozmányból kizárandók és szavazati joguktól megfosztan- dók; s mivel ez a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló, s az országgyűlés képviselő-házában hozott törvény által is támogat- tatik, hogy a fellebbezés tárgyalásánál kirekesztessenek, nem tel­jesen indokolt, mégis, hogy az ügy mielőbb befejeztessék s a ren­deletnek is elégtétessék, azon Eger városi képviselők kizárásával, kik az orvos választásnál részt vettek, határoztatott: hogy a meg­ürült Eger városi főorvosi állomás betöltése iránt 1885. decz. hó 6-án megejtett választás, illetve a dr. Akantisz Jusztint Eger vá­ros főorvosának kimondó 8633 számú határozata Eger város képv. testületének, helybenhagyatik ; mert a köztisztviselők minősítésé­ről szóló 1883. I. t. ez. 9. §. 3-ik bekezdése szerint rendezett ta­nácsú városok orvosaira nézve orvostudori oklevél és két évi gya­korlat kimutatása szükséges, a negyedik bekezdés szerint pedig az, ha valamelyik egyetemi tanár-segédi v. gyakornoki minőség­ben a meghatározott időn át működött, az állomás betöltésénél csak előnynek tekintetik; nem oly feltétel tehát, amelynek hiá­nyában az illetőt a kérdéses állomásra, akkor, ha egyébkint minő­sített egyén is pályázik, egyáltalán kijelölni se lehetne, ha pedig kijelölhető, kétségkívül meg is választható, már pedig, hogy kije­lölhető, azt az idézett törv. szakasza világosan és félremagyaráz- hatlanúl kilejezi, körülírván a minősítést a harmadik bekezdés­ben, s mellékesen figyelembe vehető előnyt említvén a negyedikben, a nélkül, hogy azt határozott feltételül tűzné ki. Ily körülmények közt nem lenne indokolt, hogy a választás szabadsága, a törvény szellemével ellentétes okokból korlátoltassék, midőn épen a válasz­tás lehető szabadsága még akkor is biztosítandó, ha a törvény rendelkezéséhez kétség férne, már pedig a jelen esetben ahhoz kétség nem férhet. — Előterjesztetett a „mátrai vasút“ engedélye­seinek két rendbeli kérvénye, melyben kérik, hogy a megye a vas­út építési költségekhez 100.000 írttal járuljon s ezen összeg ere­jéig törzsrészvényeket névleges értékben fogadjon el, továbbá olv. Csávolszky Lajos bpesti lakos, mint a Füzes-Abonyból Po­roszló s Tiszafüreden át Debreczenig vezető vasút engedményese kérvénye, hogy a megye a vasút építési költségekhez 150,000 írttal járuljon; és az egri állandó vasúti bizottság, mint az eger- nádasdi vasút engedményese kérvénye, melyben e vasút, építési költségeihez, tekintettel arra, hogy a közmunka-alapnál megta­karítás fog eléretni, az előbbiekéihez hasonló összeget kér meg­szavaztatni. Mindenek előtt azon indítvány, hogy az ügyiratok az állandó választmányhoz visszaküldessenek, újabb megfontolás, ala­pos tanulmányozás és minden egyes kérvényre külön teendő elő­terjesztés végett, bocsájtatott névszerinti szavazás alá, s miután az indítvány 67 szóval 63 ellen elvettetett, s újabb névszerinti szavazás útján 72 szavazattal 27 ellenében az állandó választ­mány véleménye azon módosítással, hogy a debreczen-füzesabonyi s eger-nádasdi vasútvonal építési költségeihez együttesen járúl a megye 100,000 írttal, illetve ennyi értékben fogad el törzs-rész­vényeket névleges értékben, — elfogadtatik, határoztatott: hogy a megye területén létesiteni ezélzott és tervben levő vasúti vona­lak mindegyike bir nagyfontossággal, s mindenik méltó arra, hogy a törv. hatóság részéről támogattassék, mert hivatvák a közfor­galom előmozditására, a kereskedelem élénkítésére, s a közgaz­dasági helyzet javítására. Különfélék. — Heti naptár. Szerda, apr. 28. Ek. Vitályos és Valéria. — Pr. Vitályos. — G.-o. (apr. 16.) Agape. — Napkelte 4 ó. 50 p. Napnyugta 7 ó. 6 p. Csütörtök, apr. 29. Rk. Péter. — Pr. Szibilla. — G.-o. (apr. 17.) Simeon. Péntek, apr. 30. Rk. Szienai Katalin. — Pr. Zsófia, Eutrop. — G.-o. (apr. 18.) János szerzetes. Szombat, máj. 1. Rk. Fülöp és Jakab. ap. — Pr. Fülöp és Jakab. — G.-o. (apr. 19.) Pafnuczius. Vasárnap, máj. 2. Rk. Athanáz, Zsigmond. — Pr. Quasimo­do. — G.-o. (apr. 20.) Tivadar. Hétfő máj. 3. Rk. Sz. kereszt feltalálása. — Pr. Monika. — G.-o. (apr. 21.) Január. — Napkel. 4 ó. 42 p. Napnyiig. 7 ó. 12 p. Időjárás. Herschel szerint: máj. 4-eig hideg, esős napok. — A nagyheti s húsvéti ünnepeket, méltó fénynyel s áhí­tattal iillötte meg városunk kath. közönsége. Nagy-Csütörtökön a regg. 8 órakor kezdetét vett ünnepi misén, teljes fényű egyházi segédlet mellett, érsekünk ő nmlga pontifikáit. Ugyancsak ő exja végezte az ezen ünneppel egybekötött olaj- és chrisma-szentelés, valamint a lábmosás szertartásait — Nagy-Pénteken, különösen a délutáni órákban, élénk hullámzó mozgalom vala tapasztalható városunk kath. híveinél, kik a helybeli klérus, egyes intézetek s testületek körmeneteivel váltakozva, kisebb-nagyobb ájtatos cso­portokban zarándokoltak a szent sírok látogatására. — Nagy- Szombaton, az esti órákban szintén érsek ő exja vezette a „Föl­támadás“ impozáns körmenetét, melyen a kath. hívek ezrei vő- nek részt. A többi templomokban tartott föltámadási körmenetek is szintén igen népesek valának, s a kivilágított utczákon szokott diszszel vonultak végig. — Husvét-vasárnapján a székesfőegyház- ban, a 9 órai ünnepi nagymisén, szintén érsekünk ő exja ponti­fikáit. Mise-közben Fehér Gyula, érs.-finöveldei aligazgató tar­tott egy igen szép és hatásos egyházi beszédet. Mise után pedig Zsendovics József apát-kanonok ő nsga hirdette ki a szószék­ről a kath. híveknek teljes búcsút engedő pápai bullát, mely után érsekünk ő nmlga, Krisztus helytartója nevében, áldást adott a hivekre. — Miseközben a székesfeegyházi ének- és zenekar, a helybeli katonai zenekar tagjai s műkedvelők által tetemesen erősbülve, Horák (D moll) ünnepi miséjét szép szabatossággal ad­ta elő. Nagy elismeréssel kell megemlékeznünk az egri növendék­papság énekkaráról, mely a nagyheti szertartások alatt a Passió­kat, Lamentatiokat, s egyéb egyházi énekeket megható benső- sőséggel, s szokott praecisióval zengedezte, valamint a főegyházi énekkarról is, ugyanez alkalmakkor a Haydnféle örök szép, klassi- kus Responsoriumok előadásáért. — Az ünnepi körmeneteknek folyton derült idő kedvezett. — A májusi ajtatosságok, az angol-kisasszonyok kápolnájá* ban, az idén is, mint az előző években, a szokott rend szerint fognak megtartatni. Naponként délután 5 órakor szent beszéd, li­tániával. Kezdődnek pedig pénteken, april 30-án. Miről a Boldog- ságos Szűz Mária tisztelői ezennel értesittetnek. A szónoklatokat ez évben P. Sdilik János jéz. társ. atya Nagyszombatból fog­ja tartani. — Nemeslelkü alapítvány. — Dr. Bula Teofil, zirczi per­jel, a zirc-cist. rend Nestora, s egyik nrgy érdemű tagja, e na­pokban a székesfehérvári zir-cist. r. főgymnásiumnál, melynek évek során át volt szeretett tanára s igazgatója, szegény ifjak részére 20,000 írt alapítványt tett. — A hevesmegyei nöegyletnek legközelebb tartott és múlt számunkban ismertetett közgyűlése óta Beöthy Mérné szül. Elek Terézia úrnő annak rendes tagjává beiratkozott és ez évi tagdi­ját 3 frtot az egylet pénztárába be is fizette, mi ezennel teljes köszönet nyilvánítása mellett uyugtattatik. — „Az erdélyrészi magyar közmüvelödési-egyesület“ czél- jaira, egy, magát megneveztetni nem óhajtó egri jóttevő, Kapácsy Dezső megyei árvaszéki jegyzőtől Buzáth Lajos helybeni gyógyszerész ur által '5 frt. értékű szelvényt vásárolt, mely összeg, a 891-ik számú (harmadik) bárcza-könyv folyamatban levő elárusitása után, a könyv összes 50 frt. értékével együtte­sen fog elszámoltatni. — Munkácsi Mihály, nagynevű festőművészünk legújabb ('e‘ mek festménye, „Mozart végperczei“, miután az osztrák űl- lamvasuttársulat figyelmetlensége folytán csaknem hetekig hevert Bécsben, végre, a bpesti országos képző-művészeti társulat eré­lyes közbelépése folytán, a múlt héten a fővárosba szerencsésen megérkezett, a képzőművészek házának nagy termében fölállitta- tott, s husvét vasárnap óta közszemlére bocsáttatott. Nagy-Szom­baton csupán a művészek, lapszerkesztők s egyes meghívott ér­deklődők által volt a kép megtekinthető, s e sorok Írója is az utóbbiak közé tartozván, szerencsés volt azt a legelsők közt lát­hatni nemcsak, hanem egyszersmind az ott megjelent hazai mű­vészek és müértők biráló megjegyzéseit is elleshetni. E nyilatko­zatok egyhangúlag oda összpontosulnak, hogy „Mozart végper­czei,“ úgy a compositiót, mint a hangulatot, a színek briliáns har­móniáját, a csoportosítást, a disposition s a művészeti összeha- tást, s gondos kidolgozást tekintve. Munkácsynak tagadhatatlanul legremekebb, legsükerültebb képe, mely jeles festőnk művészi fej­

Next

/
Thumbnails
Contents