Eger - hetilap, 1885

1885-02-10 / 7. szám

56

Dr. Gzobor Béla eme régész-utja, mondhatni, egész Magyar- országot felöleli, kezdve a Dunajecz folyó magyarországi partján fekvő regényes Nedecz várától, (Szepes m.), Lubló, Béla, Nehre, Poprád, Késmárk, Pozsony, Győr, Eger stb. érintésével egész Pannonhalmáig. T. tudós barátunk szives közlései nyomán, azon kedvező helyzetben vagyunk, hogy eme régészeti kiállítás némely nevezetesebb mozzanatait közölhetjük t. olvasóinkkal. Nevezetesen: Lőcséről egy szárnyas oltár lesz kiállítva azon középkori kápolnában, mely a XV. sz. styljében híven utánozva, egyike lesz a kiállítás legérdekesebb meglepetéseinek. Nehréről, b. Mednyánsz- ky gyűjteményéből 6 dr. gyönyörű mintázott, préselt bőrrel bevont régi szék, 10 db. régi magyar családi képpel együtt fogják érdekesebb bútorait képezni ama két, XVI—XVII. századbeli magyar nemesi szobának, melyek érdekes egybeállításban fogják feltűntetni középkori eleink müizlését. Pozsonyból a legszebb magyar kelyhek, s az ország legérdekesebb urmutatója (monstran- tia); Érsekújvárról egy másik monstrantia 1491-ből; s az ottani ferenczrendüek birtokában levő, egy eddig még ki nem állított s igy egészen ismeretlen kehely Mátyás király idejéből; Győrből a Bornemiszaféle, igaz gyöngyökkel s ékkövekkel gazdagon kirakott, s 40,000 írtra becsült infula; Pannonhalmáról: egy XV. sz.-beli, hártyára irt Missale, egy másik, a pécsi, hártyára nyomtatva ; a „Casula Sti Stephani“ hímzésének előmintája, mely után G i z e 1 a, 1-ső magyar királyné, saját kezeivel művészileg hímezte a mai koronázási palástot, stb. — lesznek a kiállítás kiválóbb érdekű tárgyai. A rendezőség különös súlyt fog fektetni arra, hogy a vidéki múzeumok s régészeti egyletek a tárlaton minél érdekesebb képet nyújtsanak, hogy az idegennek eléggé kedvező alkalom nyujtassék vidéki archaeol. társulataink tevékenységéről, s ősi dicsőségünk remek emlékeit gondozó gyűjteményeinkről meggyőződést szerezni.

Eme régészeti szakkiállítással kapcsolatban, f. é. Sz.-István napja körül, egy orsz. magyar régészeti congressus is fog ren- deztetni, melyre a külföld nevezetes szakférfiai is meghivatnak. A congressus czélja leend az anyagot, melyet a szakkiállítás nyújt, a szaktudomány érdékében feldolgozni, s előre kitűzött kérdések megvilágítására felhasználni.

Az „EGER“ tárczája.

Az ország szivéből.

(Fővárosi tárcza-levél.)

Budapest, február 3. 1885.

Két ünnep verőfényes napja támasztott rajzást a sugár-úton. A robogó fényes fogatok, terhük alatt recsegő, vedlett omnibusok egymást érték, a Foncióre-palotától a Stephania-útig sűrű népáradat hullámzott. Egyhangú tömeg a tájékozatlannak. Egész Budapest, mondhatnék, egész Magyarország az éles szeműnek.

A sugár-út Budapest legdemocratább közhelye. A villa-sorokban a herczegnő mellett ott találod a tót napszámost, Hebron rózsája mellett az Istócziakat. A közélet, a társadalom minden rétege ide jön idűlni, szórakozni, látni és láttatni. A legragyogóbb fogatok sort állnak a körtéren túl s tulajdonosaik elmerülnek, belevegyűlnek a hömpölygő népáradatba.

Az a szép, deli, de egyszerű hölgy, annak a bátor tekintetű honvédtisztnek a karján, ki körül oly bohókásan forgolódik piros szalagos, arszlán fejű, fekete uszkárja, ki hinné, hogy királyleány ? Atyja távol nyugaton a legszorgalmasabb nép királya, nővére pedig Magyarország leendő királynéja. Előtte, mellette, mögötte gondtalan felsemvevéssel tolong, sürög az élveteg vásári nép, kinek múltját, jelenét, jövőjét legközvetlenebb környezete is alig ismeri. Az a fekete bársony bundás, hízásnak eredt, követelő arczú némber, például, kinek kaczagása gyakran túlzen- gi a siketitő kocsizörejt, meglehet, valamelyik külvárosi pincze- lakás hónapos szobájából bújt elő pille módra a csalóka napfényre. Kissé távolabb sötét barna, sima derekas ruhában, róla nevezett vadász-kalappal a fején, sebes léptekkel siet az ország legelső katonájának neje, ki egykor a világot jelentő deszkákon, mint Frou-Frou ragadta el a nagy közönséget. Gyalogszerrel jár, pedig istálójábau húsz-harmincz telivér paripa nyiliog, kaTiszti tánczestély.

■ (febr. 7. 1885.)

Béke honolt a szivekben. — A jogásznak elmúlt „mutatós“ jókedve; a felolvadt jéggel a korcsolyázók kedve is elpárolgott; a tűzoltó pedig fájó szívvel nézi kialudt tüzének hamvait. —

Egyszerre Mars megmozdúl. — A szivek tempo di marcia- ban kezdenek kalapálni; az arczokon harczi pir ömlik el; félelem, vágy, elszántság váltakoznak és keverődnek a hullámzó keblekben; — hej! meleg napja lesz az éjjel itt az ellenségnek! — Könnyű ám golyózápor és ágyúfüst közt Lides vérrel osztogatni parancsokat, vezényelni rohamot és megostromolni a sziklavárat, — de tessék e szemek villámainak tüzét, meg a tánczkedv szétszóródó kartácsát kiállani! — —

S vitéz hadseregünk megmutatta, hogy ily ütközetekben is vitéz. — —

Az idei farsang krónikájában maradandó emléke lesz a mai tánczmulatságnak. A tánczterem tömve volt; — az első négyest 60 pár tánczolta két colonneban (igazi colonne pleine), sőt még a „corridoron“ is tánczolt egy kis colonne. Fesztelen jó kedv uralgott mindvégig, úgy hogy 5 óra felé még alig fogyott a közönség. — Dicsérettel kell megemlítenem Buschta kapitány, Gyurics főhadnagy, dr. Käufer főorvos, Kállay, Szécsey, Würth hadnagy urakat, mint rendezőket, kik ily szép mulatságot hoztak össze.

A tánczosnők névsorát a következőkben adjuk: Buzátli La- josné, Blaha Adolfné, Belánszky Mérné, Barchetti Adolfné, Buschtáné, Bubna Arminné, Bubna Ella, Borhy Anna, Brösztlné, Chalaupek Erzsiké, Csicsa Szidike, Derszib nővérek, Dusárdy Etelka, Eötvös Róza, Erdélyi Marianne, Fáy nővérek, Farkas Szeréna, Fekete Jánosné, Ferenczy Jolán, Ficzere Viki (Ostorosról), Frantz Piroska és Etelka, Fülöp Berta és Piroska, Galambos Margit, Grünwald Clotilde, Horánszky Irma, Jámbor Hedvig (Recskről), Jekelfalussy Etel és Ilona, Kliegl Panna, Kovács Kálmánná, Kemény Alajosné, özv. Kolossyné, özv. Köllner Lőrinczné, László Jánosné, Lőrinczffy Janka, Manszbart Margit, Markovics Janka, Marssó Janka, Menner Etelka és Ida, Mészáros Cornelia, Miskovics Flórisné, Mocsáry Imréné (Andornakról), Nahóczky Vilma, Nékám Erzsiké, Orondy Julianna, Petravich Irénke, Pet- ravich Bertalanná, Pelcz Jánosné, Plank Kálmánná, Reizingerné,

pál pihent türelmetlenséggel. Kísérője egy hatalmas várost varázsolt elő a vizáradás szennyes iszapjából s teremtett a Tisza- Maros torkolatnál fényes sugár-utakat. Távolabb az a kamgarn- kabátos, pepita-nadrágos úri ember, kinek eltorzított arczképe a Bolond Istók egyetlen számából se hiányzik, megfordúlt minden fejedelmi udvarnál, járt a világ legszebb pontjain, de azért nincs az az ünnep, melynek délutánján elmulasztaná a sugárúti sétát. Hagyományos bonmot-it e helyütt nem hangoztatja, mert rendesen egyedül jár. De ki tudná mind számba venni az itt megfor- dúló nagy embereket?

Különben a sugárút az egész fővárosi élet hőmérője. A báltermek, a színházak zsúfolásig telvék, s a ki látja azt a fényt, ragyogást, a mit a Redout s az Operaház termei a szemnek nyújtanak, aligha hinné, hogy annak az átkos Tisza-aera tiz évi gazdálkodásával tönkre silányitott országnak a fővárosában van, hol a termés rósz, s a búzának még sincs ára, hol az ipar pang s csak az adószedés virágzik. Pusztúlunk veszünk, — de azért fényiünk, ragyogunk! — kiáltja ez is, amaz is. A ki kétségbe esetten jajgat az ország tűrhetetlen nyomorán, s a ki eszeveszetten szórja a pénzt, elmerülve az ezern3ri élvezet mámorába, egyaránt hibás. Haladunk, gyarapodunk, csak ismerjünk mérsékletet, legyünk takarékosak. Ezernyi életpálya nyújt eddig nem ismert keresetforrást az igyekezetnek. Csak az összetett kéznek kenyere a sopánkodás. De nem vezérczikket Írunk.

Beszéljünk el inkább egy érdekes kis történetet a self made man-ekről. Élt valamikor az egri hóstyákon egy derék, becsületes szőlős gazda. Szép tehetségű fiát beküldte a Lyceum- ba s egyetlen vágya volt, hogy kántort neveljen belőle. A fiú szorgalmasan tanúit s később az atya ellenzésére tovább folytatta tanulmányait. Önerejéből polgára lett a budapesti egyetemnek, vezére az ifjúságnak. Neve a Forinyák sírjánál országos hírre kapott. Ünnepelte a hatvanas évek lelkesült fiatalsága, megnyíltak előtte a felpezsdült társadalom legzárkozottabb salonjai, meghajlott előtte a mindenható Prottman, ki gyakran fenyegette, de soha sem merte elfogatni. Egy Ízben képviselő-jelöltje volt szülő városának. A ministeriumok megalakulásakor a már akkor jó ne-