Eger - hetilap, 1885

1885-11-10 / 46. szám

377 —K^. ^ **—^ ■y~*>Í ^ Ruganyos aezél-sodrony ágybetét. Van szerencsém a nagyérdemű helybeli és vidéki közönség becses tudomására adni, miszerint a mai kornak egyik legnagyobb haladását képező és általában eléggé ismert előnyösséggel biró ruganyos aczél-sodrony ágybetéteket, melyeknek legnagyobb része eddig külföldről importáltatott, most az eddig készülteket tetemesen fölülmúló minőségben magam itt Egerben készítem. Midőn a legnagyobb gondot fordítok azok czélszerix és tartós szerkezetére és az elkészítéséhez a legjobb anyagot használom, biztosítom a n. é. közönséget, hogy b. megrendelésük folytán, készítményeim, mind csinos és Ízlé­ses kivitel, mind pedig tartós és szilárd minőség által teljes megelégedésre találandanak. Vidéki megrendeléseknél szükségeltetik az ágy belvilágának hosszát és szélességét közölni. Az árak következők : 1 db. sodrony-ágybetét, fa rámával a nagysághoz mérve 10—12 frt. 1 „ „ „ a as „ „ „ 12 15 fit. melyet esetleg 2 frtos havi részletfizetés mellett is kiszolgálok. Megrendelések átvételével helybeni lakos BORNSTEIN ANTAL urat bíztam meg. Midőn reményiem, hogy a n. é. közönség becses megrendelésével és nagybecsű pártolásával szerencséltet, melyet szívesen várva, maradok alázatos szolgája (224) 4-6 BARNA MANÓ. Ötven év óta- zfezmálló Bécsben a legjobb hírben levő posztó-nagykereskedés „a jó pásztorhoz“ ezelőtt Strohschneider, Vincze BÉCSBEN. I. Rothenthurmstrasse 14, eladja raktárában összes maradékait a valódi brünni gyapjú szöveteket egész öltözethez teljesen elegendő egy kabát, mellény és nad­rághoz, minden színben, a legtartósabb minőségekben, a legjutányosb szabott árak mellett: II. minőség egész öltözethez 3 frt. 50 kr. I. „ „ „ 4 frt. 50 kr. Ezen maradékokból nem küldhetünk mintákat, de nyilvánosan kötelezem magamat, hogy a nem tetszőket visszacserélem. Az elküldés minden más költség és csomagolási díj nélkül történik akár az összeg előre beküldése mellett, akár utánvétellel. (2401 2—4-4 Sváb bogarak és muszkák teljes és tökéletes kiirtása n egyedül a V Zacherl-féle Sváb-por által ér­hető el. Valódi az eredeti üvegekben, névvel és védjegygyei ellátva. Kaphatók azon ke­reskedőknél, hol a hirdetések ki vannak függesztve. (25-2) 7—8 72 Dr. Popp csász. kir. udvari fogorvos Anatherin fog- és szájvize. Becs. I., Bognergasse Nr. 2. Én a P opp-féle Anatherin szájvizet be­tegeim rendkívül nagy számánál kitűnő jó sikerrel alkalmaztam a száj- és fogbetegsé­gekben, miután annak vegyi tiszta voltáról teljesen meg vagyok győződve. Még az id ült hurutnál is a legsikeresebb hatással van a száj gége és torok megtáma­dott részeinek a Popp-féle Anatherin száj­vízzel való érintése. Dr. KAINZBAUER csász. tanácsos, érdeműit professor. Kapható. Eg erben : Köllner Lőrincz ma­gyar király, Buzáth Lajos kígyó czimű és az irgalmasok gyógyszertárában, Gariup P. s Fógel Ágoston kereskedésében. Miskol- czon: Dr. Hercz M. gyógysz. Szabó Gy. gyógyszertárában. Balassa-Gyarmaton: Feistl Jós. gy.; Havas Gyűl. gyógysz. Gyöngyösön: Vozáry gy. és Mersitz gy. Káposztássy Fr. gyógysz. Böszörményben : Ürményi G. gy •• Hevesen: Mader M. gyógy. Kisújszálláson ; Bolmann gy.; Nyíregyházán: Bideskut.i gy.: Karanyi gy. és Sopko gy.; Putnok: Fekete gy.; Hatvan: Sperlagh S. gy. Tarczay St. gyógysz. Larczag: Báthory gy.; Loson- czon. Pokorny Ed. gy. Kirchner, gy. Plichta L. gyógysz. Mezö-Kövesd: Fridely E. gyógy­sz. Csáth ; Székely A. gyógysz. Nádudvaron: Yalko S. gyógy. Mező-Keresztes: Prágai L. gy. Szoboszlón : Barbarits gy. (52—3) 4-4 Eladó szőllő. Ezennel közhírül tétetik, hogy Eger­b en a papinyugdij intézet mintegy tiz holdas szőlője, mely a tekseszalóki he­gyen létezik, szabad kézből örökáron eladó, — akár egy darabban, akár rész­letekben. A vevő jelentse magát GyÖr- gyényi Ignácz kanonoknál, mint intézeti gondnoknál, hol az árát és feltételeket megtudhatja, sőt a helyrazot is megte­kintheti. (242) 2-3

Next

/
Thumbnails
Contents