Eger - hetilap, 1885
1885-11-10 / 46. szám
373 goknak megküldött 1886 évi költség-előirányzat. Az előterjesztett költség-irányzat: 77651 frt. 20 kr. szükséglettel 77706 frt 36 kr. fedezettel és 271 írtban mutatkozó többlettel elfogadtatik és jóváhagyás végett, a m. k. belügyminiszterhez felterjesztetik. 11. Almássy Gézának f. évi julius 23-án 1907 sz. a k. jelentése, melynek kapcsán Kápolna községe képviseletének f. é. juli 12. — 23/IV sz. a. k. azon határozatát terjeszti be, miszerint a r. k. iskola felépítésére még szükséges 3000 frt. kölcsön vétetik fel, mely tartozás az 5 százalékos iskola-adóból 8 év alatt törlesztetik, s a fölveendő kölcsön biztosithatása tekintetéből a község mint erkölcsi testületnek a 19 számú telekjegyzőkönyvben foglalt ingatlana jelzálogul leköttetik. Olv. a gazd. s pénzügyi szktly. vél. jelentése. Tekintve miként, a törvényszabta módozatok a határozat hozatalánál megtartattak; tekintve, miként bár ez az iskola nem községi, de az 1868 évi XXXVIII. t. ez. 11 és 45 §-ai megengedik, hogy a felekezeti iskola, mint a községben egyedül fenálló, ilyetén segélyezésben részesittessék, tekintve végre, miként a felveendő 3000 frt kölcsön az iskolai 5 százalékos adó útján fizettetik vissza kamataival együtt, s igy a községi vagyon veszélynek kitéve nincs, s megterhelte- tése is csak ideiglenes, — a községi határozat jóváhagyatott s erről a j. szbró utján Kápolna község értesittetik. 12. Olv. Eger város képviselőtestületének f. é. juli 19. 5108 sz. a. k. határozata, mely szerint a város tulajdonát képező bolthelyiségek, azon indokból, mert az eddigi bérlők kötelezettségüknek pontosan eleget tettek, de a bérleti összegek is megfelelnek a helyben szokásos házbéreknek, a nyilvános árverezés mellőzésével az eddigi bérlőknél az eddigi feltételek mellett meghagyatnak. Minthogy az 1871 XVIII. t. ez. 110 § világosan elrendeli, hogy a községi vagyon mindig nyilvános árverezés útján adandó bérbe, és csak azon esetben engedi meg a magán útoni egyezkedést, ha vagy az árverezés nem sikerült, vagy pedig a község- érdeke magán űtoni egyezkedést javallana, — mivel a nyilvános árverés meg sem kiséreltetett, az pedig, hogy a magán útoni egyezkedést a város érdeke javallaná, igazolva nincs; a képviseleti határozat feloldatik, és Eger városa a nyilvános árverés megtartására utasitatott, miről Eger város képviselő testületé értesittetik. Különfélék. — Máriássy János altábornagy, a kassai III. honvédkerület főparancsnoka, az egri m. kir. honvédzászlóalj ujjonezsorványá- nak megszemlélésére, f. hó 5-én városunkba érkezett s dr. Sa- massa József érsek ur ő exja vendége volt. Az altábornagy űr f. hó 7-én reggel távozott Egerből. 1. Az Magistratus iránt. Az községh Proventusainak (pro- ventusairúl) Biráia, Perceptori és Erogatori semminémű számot nem adnak az kösséghnek. Azon kivűl a Nép nagy kiáltással vagyon a súlyos felvetés, és ki sarczolás miá, melyek sok ezerekre fel mennek. Azért hasznosnak láttatnék az Városnak tartani egy olyas Tisztet, kit Kamarás Urnák liinnak másutt, akinek volna értéke és tehetségbe és ahoz jó Lelki ismeretű Embernek tartatnék lennj, a ki mindent be venne és ki adna a Biro és Tanács parancsolattyára és mindenekről számot adna. Nem is kellene megh engedni, hogy az Biró tarcsa magánál az pénzt. Számot tartoznának adni az Mél- tóságos Ppök és a kösséghtül választotti előtt. Az fel vetésnek hasonlóképen terhérülis revisiót kellene tennj, és kicsodák, a kik a felvetéstől magokat elvonszák. Az város házánál gyakorta való veudégséghek és dősölések esnek, azért el rendeltetni kivántatnék az Biró és Tanács acci- dentiát és jövedelmit. Az Magistratus illetlenül bánik az Nemes Lakosokkal, illenék el végezni s bizonyos módot és rendet szabnj, hogy a Tanács Eleitől a Nemes Lakosok tudhatnának kitől és miben tartanj. Az Városnak sem Éjeli sem nappali Vigyázói és Istrázsái nincsenek az gyuladásnak el távoztatására, és vigyázására, az kémények megláttatnának gyakrabban. Semmj vigyázok vagyis kerülők, kik az Erdőkben, Mezők— Nagy érdekű hangversenyre van kilátásunk. Mint lapunknak közvetlen forrásból Írják, Remmert Márta kisasszony, a wei- raári nagyherczeg kamarai zongora-művésznője, a nagy maestro, Liszt Ferencz, egyik legjelesebb, európai hírű tanitványa, hazánkban közelebbről megkezdendő művészi kőrútjában, városunkat is meglátogatja, s itt még e hó folyamán nagyszerű hangversenyt fog rendezni. A hangversenynek szerkesztőségünkhöz már megküldött műsora a legválasztékosabb, s nagy szabású zongoraszerzeményeket foglalja magában, melyeket a t. művésznő a berlini császári udvar előtt közelebbről tartott hanversenyén adott elő. A műsort, valamint a hangverseny napját s egyéb részleteit már lapunk jövő számában reméljük közölhetni. — Remmert Márta kisasszony jelenleg az egyetlen művésznő, ki Liszt Ferencz saját nyilatkozata szerint, ama szenvedélylyel, ragyogó technikával és művészi individualitással bir, hogy a Lisztféle szerzeményeket a mester felfogása szerint játszani képes. Liszt Ferencz Német- és Francziaországban Remmert Márta kisasszonynyal együtt tett művészi körutat, és a lipcsei és weimári nagy zene- és dalünnepen a művésznő oly rendkívüli hatást aratott játékával, hogy. a mester a bájos Mártát átölelve, a művészi csókot nyilvánosan nyomta a lángszellemű zongoraművésznő homlokára; mig a nagy műértő weimári herczeg „kamarai művésznő“ czimmel tisztelte meg. Remmert kisasszony e művészi kőrútjára a hírneves Blütliner zongora-gyáros, a szász király udvari szállítója, fogja saját gyártmányú remek zongoráit elküldeni. — Nics kétségünk benne, hogy városunk műértő-, intelligens közönsége tömeges részvéte által fogja e ritka élvezetet Ígérő, s valódi művészi hangverseny siikerét biztosítani, s ez által lehetségessé tenni, hogy hasonló európai hírű művészek városunkat máskor is előszeretettel látogassák meg. — Requiem. A hevesmegyei jótékony nőegylet elhunyt tagjaiért az ünnepélyes gyászistentisztelet, csütörtökön, f. nov. hó 12-én, d. e. 10 órakor fog az irgalmas nővérek templomában megtartatni, melyre az egylet tagjainak s az érdeklődő t. közönségnek figyelmét fölhívja, Eger, nov. 8. 1885. az elnökség. — A zirczi, pilisi, pásztói és szentgotthárdi egyesült apátságokba keblezett ciszterci kiváltságos szent rend személyzetének névtárát az 1885—86-iki tanévre — köszönettel vettük. Közlünk belőle néhány adatot. Az egyesült apátságok védő asszonya a Boldogságos Szűz Mária; a rend főpapja: Supka Jeromos Antal apát, a veszprémi püspöki szentszék ülnöke, s a kir. m. természettudományi társulat tagja. A rend személyzetének létszáma összesen 127; ezek közül apát 1, áldozár 83, ünnepélyes fogadalmas és alszerpap 1, egyszerű fogadalmat tett növendék 11, ifjabb növendék 21, ujoneznövendék 10. Közülök hittudományi tanár 4, a gimnáziumi tanügy terén működik 52, lelkipásztorkodással foglalkozik 15, rendi hivatalokra van alkalmazva 10. A rendben van 6 hittudor, 5 bölcsészettudor, 1 akadémiai tag, a hittudományokból egy vagy több szigorlatot tett 6, a régi rendszer szerint képesített főgimn. tanár 20, az uj rendszer szerint 40, hely. tanár 12. A rend vezetése alatt álló hittudományi intében. szőlő Hegyekben a károkat távoztatnák, nem lévén, kénsze- ríttetnek az Emberek szőlejekbűl karóikat őszei kiszaggatni és a Városba hordatnj, úgy viszont Tavaszai ki vitetnj, féltvén, hogy ne talán el lopják. Az Erdők egyeleslegh vágattatnak de kiváltképen az fiatal fák, szükség azért rendet szabnj az Erdőkben való fáknak vágása erántis, melyet mélt. Püspök Urunk közönséges szükségre enged. Bizonyos Hegyek köz szükségre megengedtethetnek, azon felül a többjek tilalmaztathatnak, mivel rövid üdő alat az Püspökséghez tartozandó Erdők semmivé lesznek. Az barmok a szőlőkben legeltetnek, azért sziikségh arra ösztönözni a Lakosokat, bogi marhájokat Pásztorok kezébe adgyák, melyek most nagyobb részre szabadossan járnak, a mellet a sertések a Városon keresztül kasúl Pásztorok nélkül bocsátatnak és húzónként és utezánként keresnek eledelt magoknak nagy alkalmatlanságával a szomszédoknak. Az Termő Hegyeknek semmj Inspectora nincsen, úgy a szőlő műveseknek is bizonyos napi számok és Bérek nem rendeltetett. Az Városnak igaz Vásár Bírája szükségh hogy legyen, mint nevezetes Helyekben. 2. Az Városkán sok ocsmányság vagyon, az ganaj lábak alá hányattatik az uczákon s ki sem hordattatik, a tulajdon élő viz- benis a rútságok hordattatnak s ugyan az a sernek nevelésére, konyhákra, és italra is hordattatik. *