Eger - hetilap, 1885
1885-11-03 / 45. szám
4 Széltiben hirdetik sokan, hogy a püspöki kar a lelkész- kedő papság anyagi helyzetével mit sem gondol, de rendeletéi- és parancsaival annál súlyosabb igába veri; más felől pedig a papságot nagyobb szabadság, dusabb javadalmazás reményével altatják s kecsegtetik. — Régi, jól ismert szavak; ott hangzottak el a hegyormon Krisztushoz. „Mindezeket neked adom, szólt Üdvözitőnkhöz a csábitó, ha leborulva imádasz engem.“ — Hízelegnek, hogy uralkodjanak. De Magyarország tiszteletre méltó papsága, melynek soraiban annyi ész, annyi jámborság, annyi tudomány, oly egyházias szellem s főbbjei iránt oly odaadó hűség ragyog, fenkölt érzületével visszautasitja azokat; — szivében égnek Krisztus igéi: „Az én igám édes, s az én terhein könynyű“; és jól tudja, hogy az egyház, habár „félelmetes, mint a táborok jól rendezett serege,“ hatalmát békésen ki nem fejtheti, ha önmaga megbontja harczi sorait; s hogy katonái fegyelmének meglazultával ereje, dicsősége odavész. A fegyelem mintegy az egyház szellemének kiáradása, mely- lyel híveinek lépteit vezeti s kormányozza; s azért a jó rend biztonságára mi sem hat úgy ki, mint a fegyelem épsége s szilárdsága. Felismerni ezt — bölcseség, megtenni — erő; felismerni és megtenni — az erénynek telje és tökélye. A mi pedig az anyagi előnyök Ígérgetését illeti, vigyázzatok, az édesgető szó tőrbe ne csaljon. Nézzetek szét. Más nemzetek példái elég gyanúsak s kevéssé bátorítok. A tapasztalás megmutatta, hogy keserű volt a csalétek, hogy csak tetszetős ürügyöket kerestek az egyházjavak elkobzását czélzó terveik leplezésére; s hogy a hiszékenyek, kik önfeledten ujongva a biztatásoknak, pártot ütöttek egyházuk ellen, az egyházjavak közelfecsérlése után, az államtól nyert üzetésöktől is csakhamar elesve, ott álltak rászedetten, nélkülözések közt s majdnem végnyomorba taszítva. A hatalom kezéből a dij, a szolgálatkészség bére volt; s ki akaratára nem hajolt, sanyaroghatott. S mivel ez üzelmekben mindenütt egy a szándék, egy a terv, egy az elbánás, hol az, ki mindebben veszélyt nem lát ? Minthogy azonban soha oly egyház szilárdan nem állhat, mely nem önmagában bírja ereje forrását s mások kegyelmére szorul, forrón óhajtottam mindig a lelkészkedő papság anyagi helyzetének jobbulását, s főpásztorságom idejétől erőmhöz és a szükséghez képest meg is tettem erre minden lehetőt. De fölösnek tartom előttetek a sok szót arra is, hogy Magyarország püspöki kara teljesen szivén hordja papsága jólétét s földi boldodogulásának is megragadja bármi eszközét; s mig az egyház törvénye s a lelkiismeret tiltólag nem szól, sem munka, sem teher vissza nem riasztja ott, hol a papság anyagi helyzete gondosságától vár enyhülést. Testvérei iránti őszinte szeretetének és jóindulatának záloga, hogy közelhatározása szerint a javadalmak javítását, hol erre szükség van, telhetőleg foganatba veszi; szem előtt tartva sz. Ágoston szavait: „önként adózzatok; nem azért, hogy az evangélium szolgái ne kérjenek, — ne mondjam — kérni ne kényszerüljenek, mert talán kényszerűségből sem kérnének; de hogy hallgatásukkal el ne ítéljenek.“ Az ügy komolyan folyamatban van, s a sikerben bízni lehet; főleg azon előzékenység mellett, melylyel állam- férfiaink részéről találkozunk, kikre a magyar egyház gazdag alapítványainak gondozása is bízva van; ők nemes elődeik nyomain járva s önnevüknek is tiszteletet szerezve, elismerésre méltó készséggel, tekintélyök súlyával s bölcs tanácsaikkal, összhangban a püspöki karral buzgón közreműködnek arra, hogy az ügy, mint kell, egyetértő munkával nyerjen kedvező megoldást. A kérdést el nem ejtjük, kitartó gond s szerencsés egyetértés mellett halad az, amig, nem önmagunkért, de szűkölködő testvéreinkért örvendve el nem mondhatjuk: czélnál vagyunk. De legyen elég. Megjelöltem, szeretett Testvéreim, a jelen és jövő bajainak meggyőződésem szerint egyedül hatályos óv- és gyógyszereit. Csak Jézus intelmével mondom még: ha valaha, most kell lennetek a föld savának, a világ világosságának. A föld sava lesztek pedig, orvosság az erkölcsi romlás ellen, ha életszentségtek megragadó példáján buzdul a nép, hogy dicsőítse az Atyát, ki mennyekben van; és a világ világossága lesztek, az elméken borongó homály eloszlatására, ha az élet igéjét, melynek apostolai vagytok „a lélek- és erőnek megmutatásában“ hirdetitek. Bátorság azért; nem emberi erőbe, de Jézus Krisztus hatalmába vetve bizodalmunkat, ki megígérte tanitványinak, hogy velők lesz a világ végezetéig. 1885. Eger, érs.-lyc. nyomda.
