Eger - hetilap, 1885
1885-10-20 / 43. szám
350 3. Kiállítási nagy érmek. 4. Közreműködési érmek. Ezeken kívül az országos kiállítási bizottság részéről a következő tisztelet- és pénzdijak engedélyeztettek: 1. Egy nagy tiszteletdij (a kiállításon vásárolt műtárgy) 300 frank értékben. 2. Két db. 300 frankos pénzdíj 600 „ „ 3. Három db. 200 „ „ 600 „ „ 4. Két db. 150 „ _ „ _______ 300 „ „ Ö sszesen 2000 frank aranyban Fővárosi levél. Budapest, okt. 18. 1885. Kifogyunk lassacskán a vendéglátásból is, és a metropolisz innen-onnan csak belezökken a régi kerékvágásba. Néha-napján látok még egy-egy vidéki csoportot a „Pannónia“ előtt lézengeni, a kiknek még csak mostanság esett érkezésük felrándului a kiállítás megtekintésére. Szinte kiválnak a többi járó-kelők közűi. Az „öreg“ megeresztett poczakkal, piros-pozsgás arczczal, kémkedő tekintetet vet a kerepesi ut egyik végétől a másikig, s mig az egyik keze bosszú formátlan kabátjában szivar vagy a makrapipa után motozgál, a másikban görcsösen szorongatja a legelterjedtebb lapot: a „Budapesti Hírlapot.“ Az „anyjuk“ ki sem fogy a beszédből, és folyton folyva talál valami igazítani valót a szemérmetesen tél-tul tekintő hajadon nem épen Ízléses toilettjén. Fényes úri fogat robog el mellettük. Nagy bölcsen firtatják, nem az angol trónörökös ült-e benne, a kiről még az anyjuk is tud legalább annyit, hogy ő fensége jelenleg a magyar fővárosban mulat. Csak szín ről-szinre láthatnák, oda nem adnák egy vak lóért, mert nem is mindennapi látvány egy eleven anglius koronaörökös, a milyen az apjuk tudtával csak egyetlen egy van az egész világon. Már pedig hogy az volt, bizonyítja a mellettök ácsorgó kampós orrú, görbe lábú hordár is, megtoldván anynyi- val, miszerint ő fensége valószínűleg a kiállításba hajtatott. Nosza hamar lóvonat, fiákkcr, komfortábli, omnibusz vagy a mi éppenséggel a kezük ügyébe akad; ki a kiállításba! — Járt itt instállom alássan a walesi herczeg? — kérdi az apjuk mohón valamelyik kiállítási hivatalos személytől. — Igen tegnap, de ma még árnyékát se láttam — felel amaz közönyösen, és ott hagyja pereputtyostul együtt a faképnél. — Milyen udvariatlanok ezek a fővárosiak — gondolja magában a hajadon; a papa és mama pedig ugyancsak boszankod- nak, a miért lóvá tette őket a hordár. Azon veszem magamat észre, hogy feltűnően sokat példáz- gatok a lovakról. Ennek okát abban keresse a t. olvasó, hogy Quodnobis feria tertia post Dominicam vigesimam quartam a glo- rioso festő Sacro Sanctae et Individuae Trinitatis, hoc est die deci- maseptima mensis Novembris in Anno Dni 1649 proxime evoluto hic in Praesidio Fülekiensi in Cottu Neogradiensi existente, et ha- bito, loco videlicet et termino celebrationis sedis nostrae Judriae consueto, una cum Groso Dno Stephano Vámossy de Kürth, mo- derno VComite nostro Judlium et Jur. Assrum, ac nonnullis Dnis et nobüibus ejusdem scilicet sedis nostrae Jur. Assoribus pro fa- ciendo moderativo Judicio causantibus coram nobis pro Tribunali sedentibus et constitutis. Tune praefatus Grsus Dnus Stephanus Vámossy de praedicta Kürth VComes, Egr. item Joannes Papai Judlium nostri de medio aliorum Judicum nostrorum, nostrum personaliter Judrium exurgen. in conspectum sub Iuramento ipsorum in Generali Decreto superinde expresso consona voce retulerunt isto modo: Quomodo ipsi superioribus diebus adjunctis penes se Gro- sis Egr. ac nobilibus Joanne Battik VComite Cottuum Pest, Pilis, Solth, altero Joanne Kiss de Boldogháza, Michaele Borbély de Kanisa, Nicolao Michalek, Petro Pápai, altero Petro Batlik et Stephano Ebeczky aliter Inánczy Jur. Assor. nostris in proxime praecedenti alia sede nostra Judria per nos deputatis et ordinatis pro plebea condition. Ducibus, et decurionibus praesentibus et fu- turis certos quosdam condidissent, ordinassent, celebrassent, ac in simplici papyro conscripsissent, et annotassent articulos quos co- ram nobis exhibuissent et praesentassent hujusmodi sub tenore: Noha ebben az mi Vármegyénkben is, úgy mint egyéb Vármegyékben nem másokért rendeltettek volt elein az paraszt hadnagyok, és tizedesek, hanem tulajdon csak ez végre, ha nyúzok fosztok, úton-útfélen állók, latrok, csavargók, találkoznak Nemes Vármegyénkben határiban, kik vagy márhájokban károsítanák nálunk a minapában még a bolgárfejedelemmel sem foglalkoztak annyit, mint a lovakkal, (Bocsásson meg ő fensége Sándor fejedelem, hogy egy füst alatt emlegetem a lovakkal!) A kiállítás tartama alatt a lókiállitásnak jutott a legnagyobb frekvenczia. Azt mondják Rezső trónörökös mód fölött sajnálta, a miért csak egy kis részét láthatta már a kiállított lovaknak. Elhiszem! Én legalább részemről soha sem láttam még annyi szebbnélszebb, szilaj, tüzes, karcsú derekú mént egy határban. Szinte felvillanyozta e látomány a magyar szemlélőt, élénken felidézve a régi harezos idők emlékét, mikor a magyar éjjelnappal lóháton, le sem tette kezéből az aczélkard drága gyöngyökkel kivert markolatját. A gyöngyökről eszembe jut a „Fekete gyémántok“ előadása a nemzeti színházban. Ellenségei a nagy regényírónak azt a megjegyzést tették, hogy Jókai kérkedve mutatja aranyát és gyémántját. Telik tőle, pedig nincs szerényebb nagy ember széles e világon. A főpróbán — beszélik — egy munkás a színpad egyik oldaláról a másikra vitt valami diszletfélét. — Ne álljon az útba Jókai ur! — szólitá meg a színpad közepén álló költőt. — Jókai mosolyogva odább állt. A tapintatos Paulay igazgató rögtön oda sietve, per „nagyságos ur“ ütötte helyre a munkás bárdoltalanságát. Igaz? nem tudom; én igy hallottam; annyit azonban én is hozzászólhatok a „Fekete gyémántokéhoz, — hogy még nagyobb vonzerőt fog gyakorolni, mint az „Arany ember,“ akár tetszik, akár nem Gyulai Pálnak. A népszínház még nem kezdte meg a prémiérek sorát, ámbár az ódonságok, melyeket az isteni Lujza újból fölelevenitett, valóságos újdonság hatásával vannak a közönségre, mely estén- kint zsúfolásig tölti meg azt a piros bársonynyal bélelt kis palotát a kerepesi utón. Általában megkezdődött a téli évad. Bezárkóztak egyenkint a nyári hűvös kerthelyiségek, minden jóravaló hazátlan-tanyátlan ember meleg, zárt helyet keres, ha szórakozni akar. Ahány zeg-zuga van ennek a rengeteg nagy városnak, mindenünnen hegedű, czimbalom, zongora hangja csapja meg a künn bandukoló fülét, ki könnyű felöltőbe burkolva egész hazáig egyre abban töri a fejét, nem volna-e már ideje tatarozni a kályhát, meg kihozni a téli-kabátot a — zálogházból. Mert szállingózik a sűrű köd, és „hideg éj sziszeg aztán!“ Illés József. — Dr. Samassa József érsekünk ő exja múlt hétfőn, f. hó 12-én Budapestről székvárosába érkezett. — Jótékonyság. A szilvási uradalom uj birtokosa-, gr. E r d ő d y Rudolf nemeslelkű hitvesét újból megszállotta az egri meg az szegény embereket, vagy testekben háborgatnák meg kínzással, sarczolgatással vagy egyébb háborgattatással, tehát az paraszt hadnagyok és tizedesek az útonjaz Latrokat űznék, kergetnék, meg fognák és Vármegyénk Ispánja s Magistrátusa kezéhez hoznák az megbüntetésre, kik félre tévén ezt az magok hasznára, és csendes megh maradásokra való, nékik mind Nemes Vármegyénktűl, s mind végbeli kapitányoktól adatott, és engedtetett hatalmat, és magok oltalmát Nemes Vármegyénk méltósága, és az földes urak szabadsága, Vice Ispányunk és Szolgabiráink Tiszti ellen való dologban ártották magokat, faluk határit magok ügyével, s hatalmával igazgatván, akár mi névvel nevezendő örökségeket egy féltül elvévén, más félnek Ítélvén és adván. Sőtt az Nemes országtól az parasztok közibe szabott szép törvénynek folyásit; és Nemes Vármegyénkre való törvények elébb vételét is láb alá tapodván ágy anyira, hogy immár inkább függene az parasztság az paraszt Vármegye csonka bonka törvényétűi, és igaz- gatássátúl, mint Nemes Vármegyénktűl, kibűi az sok gonoszt látván naponként öregbedni, és az parasztság földes urainak is nem kicsin sőtt ell szenvedhetetlen injuriáltatásokat vévén eszünkbe származni, tettezett Nemes Vármegyéstül az paraszt hadnagyoknak, s tizedeseknek, mostaniaknak és következendőknek eleikben illyen tanúságot adnunk, és rendet szabnunk, mostantól fogván ezután magokat mihez tartsák, Tisztek mi légyen, és hatalmok menyire terjedjen, az végre, hogy ezentúl, ha ezután azon parancsolatunk kívül lépnek, magok menthetetlenek lehessenek. Elsőben: Minden paraszt hadnagyok és tizedesek ezután Nemes Vármegyénkhez hitesek legyenek; az mikor pedigli az hadnagyság változni akar, az parasztság válasszon ugyan, négy négy értékes, bátor, gyors és jámbor embert az tájon, a hol szükséges
