Eger - hetilap, 1885
1885-10-13 / 42. szám
342 velődési-egylet tűzött ki szemei elé, hogy e hazában minden ember legyen ember és magyar, bármily ajkon imádja Istenét, vagy közlekedjék a társadalom minden rétegében; de aztán értsen, tudjon, s ha kell, az édes haza zengzetes nyelvén beszéljen is magyarul. Csak általánosságban véve az eszmét, ha, ki több nyelvet beszél, nem teljesül-e rajta ama közmondás: „Minden ember any- nyi ember, amennyi nyelvet beszél; és nem látjuk-e ezt elsajátítva a nemzet középosztálya által is, mig a felső osztálynál Európa minden miveit nyelve otthonos. De tekintve a nemzet jogkörét, nem teljesiti-e szent kötelmét, midőn azt követeli, hogy minden honpolgár értse és beszélje a hazai nyelvet is, és ennek elsajátítására nem tűzzel-vassal rontva előre, hanem a legszerényebb humánus alakban, iskolák s felolvasások által törekszik alkalmat nyitni erre a honpolgároknak; és mit volt földesuraink, annyi kényelemben, minden megerőltetés és költség nélkül, a 19-ik század elején, midőn a néppária csak mint rabszolga szerepelt az államban, csak e szóval: ha lakni akarsz birtokomon, tanulj magyarul, — mily könnyen teljesíthették volna azt, mit most annyi áldozattal, százezrek árán a non curo apák helyett a gondosabb utódoknak kell teljesíteni. De hogy e tekintetben még most is, midőn már látjuk, hogy a nemzetiségek nagy része, különösen Erdélyben édes testvéreink a magyarok hátrányára, hegyet-völgyet iszapolnak be nemzet- ellenes törekvéseikkel, szász és oláh fogadott testvéreink; még most is, — mondjuk — egy szász képviselő lép fel nyílt sisakkal a tömeg előtt, egy közművelődési egylet szükségességét hangoztatva, ez eset meglepett bennünket itt Hevesmegyében, a Tárná partján, Kompolton, miután községünk szintén száz éves németajkú község lévén, és igy kétszeres kötelességünk az ébredező nemzet ajkán a közművelődési-egylet eszméjét a legnagyobb örömmel üdvözölni; habár egy század alatt, itt a Mátra tövében, a Tárná folyó jobb partján, környezve tős-gyökeres magyarajku községek által, mai napig annyira jutottunk, hogy iskoláinkban a tantárgyak, a szószéken az Isten igéje, felváltva magyarul és németül adatik elő, sőt a társalgás a közéletben, néhány öreg kivételével, már csak magyarűl folyik, és — mondhatni szebb kiejtéssel, mint a Mátra völgyein palóczaink, és még látva azt, hogy nagyok és kicsinyek együttesen sorakoznak egy közművelődési- egylet létesítése által a magyarizmust terjeszteni, hazafiui kötelmünket hiszsziik teljesíteni, midőn ez alkalommal az erdélyi képviselő úrnak, és Cz .............úrnak Kápolnán, ki az országos mozg almat közlő „Egyetértés“ becses számával bennünket felkölte, mint indítványozó és közreműködő azoknak hazafias fellépésükért Hevesmegyéből köszönetét szavazunk; a már oly szép fejlődésmindazon örömre és vidámságra, melyet rövid életem ismert, visszaemlékeztet jelenléted, mert csakugyan te valál egyetlen örömem és reményem. A beteg gyöneesége az ital után perczről perezre növekedett. Még el sem telt egy óra, már végét érezte a grófné, s lelkészt kívánt. Gyorsan előhitták az öreg lelkiatyát s az a haldokló fölé hajolva, engesztelő imát rebegett a távozó lélekért. Mikor a lelkész távozott, Endor újra egyedül volt Emmával s annak utolsó tekintete, utolsó gondolata, utolsó sóhaja az övé volt, — a halál azután megragadta áldozatát. A fiatal orvoson a fájdalmas megilletődésnek semmi nyoma sem volt látható; de tekintete nyugtalansággal s aggodalommal csüggött a halotton. — Óhajtott meghalni, — susogá csöndesen — nem lett volna jó, akaratában megháborgatnom. Most behívta a grófot, az ágyhoz vezette, s mondá neki: „Fogja le ön a halott szemeit.“ Szivszaggató fájdalommal rogyott a szerencsétlen férj az ágyra, melyen szeretett neje mozdulatlanul, holtan feküdt. Félá- jultan vitték ki a szobából. A házi cselédség az ágy köré gyűlt, s könnyeket hullatott szeretett úrnőjéért, ki mindig oly szelíd, oly jó volt, mint csak egy angyal lehet. Endor szemeibe nem jöttek könnyek. Összeránczolt homlokkal s rideg szigorral mondá az elhalt öreg nőrokonának: — A halottat, a mily gyorsan csak lehet, el kell takarítani; a betegség ragályos volt, s ha a holttest sokáig a házban marad, akkor a többi lakók is halálos veszedelemnek lesznek kitéve. Az öreg nő rémülve hallgatta az orvos figyelmeztetését, s azonnal megtette a szükséges intézkedéseket a temetéshez. nek indúlt közművelődési-egyletre pedig ezerszeres áldást kérünk a magyarok Istenétől. De hogy a szót tett is kövesse, ezennel hazafias kötelességtől indíttatva, bátorkodom Kompolt község tisztelt elüljáróságát, minden egyes polgárt felhívni, hogy bármily csekélységgel is, az országos magyarositó közművelődési-egyletet támogatni szíveskedjenek ; reményiem, hogy nagy hazafiaink ezrei mellett, szívesen veendik a szerény földmives — és nem jobbágyok — hanem (hála nagyjainknak) szabad polgárok filléreit is, a nemes, hazafias czél felvirágoztatására. Kompolt község hazafisága minden időben példányszerü volt. A szabadság harczában, 48—49-ben, miként a szebeni és bánáti németajkú polgárok, hazafiság tekintetében a legmagyarabb vidékkel is kiállották a próbát, mire a leghonszeretőbb nagy Kossuth is „Irataiban“ oly szépen emlékezik vissza. Kompolt községe 48-ban Lenkey (az egri) vezetése alá 18 polgárt saját költségén egyenruhában állított ki, mig minden más község nemzetőrei saját szokott házi ruhájokban tarkállottak a zászló alatt. Tartózkodunk itt e községnek több hazafias tényét is felemlíteni, azon időkből, midőn volt alkalom, és kellett, nemcsak szájjal, hanem tettel is bebizonyítani a hazafiságot. És most, miután okszerű gazdálkodás, csinosodás, népművelődés és takarékosság tekintetében túlszárnyalta vidékét, sőt még egy saját erejével épitett szép temploma is van, én erősen hiszem, hogy az országos köz- müvelődési-egylet támogatására örömmel csatlakozand, és kérem, ha bármily kisszerű eredmény esetében is, szíveskedjenek engem, mint szülőföldem szép határáról elszakadt testvér-földij őket is, soraikba felvenni. A sorakozásra készen áll, Schmidt János, néptanító. Különfélék. — E lapok szerkesztőjét a Gondviselés egy újabb fájdalmas családi csapással látogatta meg. — Fia, Szabó Gyula, m. kir. pénzügyi fogalmazó-gyakornok, élete 24-ik évében, tegnap, hétfőn, f. hó 12-én déli 12—1 óra közt rohamos tüdőgyuladás következtében váratlanul elhunyt. A boldogult elhunytéról kiadott családi gyászjelentés következőleg szól: Szabó Ignácz, egri főgymn. ny. rend. tanár, az „Eger“ szerkesztője, a saját, valamint gyermekei : Béla, jogA halottat hirtelen szépen felöltöztették. Ezüst virággal áttört fehér selyem ruhát adtak rá, nyakára drága gyöngyfüzért akasztottak, keblét leheletszerű brüsszeli csipke födte; a fehér selyem harisnyákra bársony czipők simultak, kivarrva a család aranyos czimerével. (Vége köv.). Az orr. (humoristiko-anatomiko-psycho-physiognomikai essay.) irta: Orrondy Orrbán. (Vége.) Vannak egyes családok, melyek oly felötlő metszésű orral bírnak, hogy a családtagok orruk sajátságos termetéről azonnal fölismerhetők. Ilyen volt az a hires római család, melyet e jellegéről a nép „Naso“ melléknévvel tisztelt meg, s mely hazájának, egyebek közt, egy jeles dalnokot is adott: „Publius Ovidius Naso“-t. A braunschweigi, Hohenzollern uralkodó családok tagjait is feltűnő szabású családi orruk jellegzi. Lavater azt mondá, hogy bekötött szemmel tízezer ember közöl is fölismerte volna Nagy Frigyest, ha orrát megtapogatja. A Habsburg uralkodó házból különösen ketten tűntek ki eddigelé hatalmas orruk által: I. Rudolf, és I. Miksa. Rudolfra egykor egy fuvaros rákiáltott, hogy térjen ki előle, mert nagy orra akadályozza őt a tovahajtásban. „No majd segítünk rajta, — mondá az uralkodó nevetve, s megfogván az orrát, félretolta azt. De épen ez az ominosus orr menté meg egyszer egy nagy veszedelemtől. — Egy hülye, kivel az uralkodó sok jót tön, tör-
