Eger - hetilap, 1885
1885-09-15 / 38. szám
309 rint 1366 font sterling, fontját 12 frt 50 krval számítva, — holott a mostani árfolyam 12 frt 45 — 12 fit 47-ig váltakozik ....... 17.075 e nnek szállítási költsége................. 3.612 ,. vámja ................................................................ 3.440 „ 6 0 méter hosszú transmissio, hozzá kerekek, 600 méter hosszú szij székenkint 6 méterjével számítva, és könyökoszlopok....................... 800 „ ö sszesen 57.927 frt. Beruházási költségek: 2 ló, kocsi, szerszám.................................. 600 frt. különféle aprólékosokra............................. 1.000 frt. felszerelés és irodai költségek.................. 1.500 frt. ö sszesen 61.027 frt. Mint látni méltóztatik, tehát a gyár vételára annak teljes felszerelése, szövő-gyárrá alakítása a mi körülményeink közt kerül összesen 61,027 frtba. Ha a gyár minden kellemetlenségtől, fennakadástól és kölcsönök felvételétől biztosítani akarja magát pl. fél évre, — akkor a forgalmi tőkének legalább is oly nagynak kell lenni, hogy feltéve, miszerint fél évig egy frtot sem vesz be áruiért, kiadásait mégis fedezni képes legyen. Fentebbiekből már tudjuk, hogy fonálra fizetések és költségekre a gyárnak naponta 556 frt 80 krra van szüksége, 150 napra, azaz fél évre tehát........................................... 83.520 írtra lesz szüksége; a gyár felállítása ...................... 61.027 frt. ö sszesen . . 144.547 frt. tehát azon tőke-befektetés, mely a fent kiszámított jövedelmet a gyár működése, fennakadásának veszélye nélkül meghozza. Azaz, a jelen körülmények közt........................................... 61.027 frt. b efektetési tőke és........................................................... 83.520 frt. forg almi tőke. Ennél fogva tisztelt értekezlet, mint látni méltóztatik, a szövő-gyárnak Egerben leendő felállítása czélszerünek, működése, egy tapintatos igazgató tanács vezetése mellett, hasznot hajtónak ígérkezik. A fő-dolog az, hogy a befektetés kellő arányban legyen a működő gyár szükségleteivel. Azaz meglegyen a kellő forgalmi tőke. Miért is midőn alulírottak az Egerben felállítandó szövőgyárnak, ezen alapon leendő felállítását, a lisztéit bizottságnak melegen ajánlanánk, egyszersmind indítványozzuk; hogy: bocsáttassák ki 1500 db 100 frtos részvény, melyre 70 frt, részvényenbizzál és remélj! Vissza fog térni a szeretett férfi. Nagy hős-tetteket vitt véghez a csatában, ünnepelt, lesz neve. Mily boldogság lesz, ha vállára hajthatom fejemet, csókokkal boríthatom arczát.“ Boldogan mosolyog a leányka, pajzánul felkaczag és vígan dalolni kezd. „Hódolj hatalmamnak! — szólal meg Remény, — látod az előbb még kétségbeesett, mint vigad, örül.“ „Szavamnál maradok, — viszonzá Feledés szilárdan, — vigasztalsz, hogy annál nagyobb legyen a kétségbeesés.“ A leányka most kezeivel árnyékolja szemét, mely majd kiugrik üregéből, amint a távolban egy alaktalan tömeget kisér. Alakok bontakoznak ki; amint közelednek, dobogó méneken büszke harczosok jönnek. Nem csalta meg előérzete! Kedvese jön ott, hogy a harcz fáradalmait szivén kipihenhesse. Arczán égni kezd a csók, melyet Remény oda nyomott. Hogyan jutna eszébe aggódni, amiért a menet mindig lassúbb lesz. Pedig jól tudja, hogy kedvesét szive, vágya nem hagyná pihenni; mindig gyorsabb lenne ügetése. Örömujjongva tépi a borostyánt, koszorúba fűzi, azzal fogadja majd őt. Oly lassan halad a kötés, keze remeg, feje szédül a türelmetlenségtől. Végre létrehozta: közepén ott díszük a kert egyetlen rózsája. Kapu elé ért már a menet, a leány koszorúját magasan lebegteti, úgy rohan kedvese elé. Egyszerre őrülten felsikolt, kezeiből kihull a koszorú, karjai megdermedten hanyatlanak alá, aztán szivrepesztő zokogással borul kedvesé holttestére; csókjaival, könyeivel áztatja, ébresztgeti. Nem mint diadalmasan győző, büszke ménen száguldva jött meg; társai hozták fekete lepelben, teste tátongó sebekkel van borítva, agya szétroncsolva. Szenvedélyes őrjöngő szavakba tör ki a kétségbeesett leány: „Remény, te hitvány, csalfa érzemény! Végsőre feszíted szivünk húrjait, hogy annál könnyebben megszakadhasson. Engedted hinnem, hogy élve, boldogan viszont láthatom őt, csókjaimkint 10 frtos havi részletekben, tényleg befizettetvén, az utolsó 3 részlet befizetése mindaddig függőben tartassák, mig azt a majdan megválasztandó igazgató-tanács szükségesnek látandja. Végül indítványozzuk, hogy ezen előterjesztésünk, az összehívandó közgyűlésnek bemutathatván, ez valamely hasonló gyárhelyiségbe küldendő tagok által helyszíni tanulmány utján verifi- cáltassék. Mely után maradunk tisztelettel. Eger, 1885. szept. 11-én. Szederkényi Nándor, m. k. biz. elnök. Luga László, m. k. Braun József, m. k. dr. Schvarcz Dávid, m. k. Spieler Ferencz, m. k. Szolcsányi Gyula, m. k. Mayer Imre, m. k. Gáspárdy Géza, m. k. Zettner Károly, in. k. Éliásy Ferencz, m. k. bizottsági tag id. jegyző. — E lapok szerkesztőjét, és családját a legmélyebb gyász, pótolhatatlan veszteség érte. — Szabó Ignáczné, szül. Boháts Irma, a legjobb hitvestárs, a gondosan szerető édes anya, tegnap, f. hó 14-én, esti 6 órakor, élete 48-ik, boldog házassága 25-ik évében jobblétre szenderült. A boldogult elhunytat a mélyen megszomorodott férj, s gyermekek vérző szívvel gyászolják. — Máriássy János, csász. és kir. altábornagy f. hó 9-én az esti vonattal érkezett városunkba, s 11-én távozott. Graef E d e, lovassági tábornok, s a magy. kir. honvéd-főparancsnokság adlatusa, f. hó 10-é,n érkezett s 11-én távozott el körünkből. Graef tábornok érsekünk ő exja vendége volt. Mindkét magasran- gű hadparancsnok az összpontosított egri 49-ik honvéd-zászlóalj hadgyakorlatainak megszemlélése czéljából jött, s mindketten teljes megelégedésöknek adtak kifejezést a derék zászlóalj tisztikara- s legénységével szemben, a példás rend s a zászlóaljnak a gyakorlatok alkalmával tanúsított képzettsége s magatartása fölött. Gyászrovat. — Dr. F rant z Alajos, Hevesvármegye tiszti mai áraszthatom, szivemre szoríthatom. Oh, bár hagytál volna elcsüggedni, nem volna most oly irtózatos a kegyetlen való. Én édes, egyetlen, letört virágom, — folytatja szivszakadva s görcsösen karolja át a halottat. . . „Meggondolatlan közbelépéseddel őrültté tetted e szegény gyermeket“, — szól Feledés kárhoztatólag Reményhez. Néma, de gyötrő szemrehányással illeti ez magát, még egy kísérletet akar tenni, oda megy a leányhoz, csókolja, simogatja égő homlokát. Ez szomorúan rázza fejét: „Nélküled nem élet nekem ez az élet, sir csak, s benne tetszhalott én.“ Megadólag lép Remény Feledéshez : „Segíts hát rajta te, én képtelen vagyok.“ „Ne zavarjuk fájdalmában, hadd sírja, tombolja ki magát. Ha én most érinteném, megzavarnám agyát, lelkét.“ „Ez hát hatalmad? — pattan fel indulatosan Remény, — hagyd el a tettetést, hisz fontolgatásoddal mire sem mégy. „Az én gyógymódom lassú, de biztosan ható. Most távozzunk ! Ha majd tizedszer kél a nap, jöjj vissza ide, itt leszek én is, helyrehozni ballépésedet.“ „Itt hagyjuk segély nélkül e szegény leányt? Könyörtelen, kemény érzelem te!“ „Könvörületem most halált hozna rá, — az élő halált.“ Feledés erre eltűnt, s miután Remény látta, hogy itt ő már mit sem tehet, elrebbent ő is. Tizedikszer kélt azóta a nap. Biborsáv hirdeté feljöttét. Mint csillogó, gyöngyös lepel, köd borult a tájra, enyhe szellő rázta meg a fák leveleit. Alig bukkant ki a nap arany korongja, midőn a kis kertben alászállt Feledés és Remény. Azon a kis pádon újra ott ült a lány, arcza beesett, szemei homályosak voltak. Gyakran elfuladva kapott szivéhez, úgy kínozta, gyötrötte ottben valami. Sok küzdelem után fényes csepp
