Eger - hetilap, 1885
1885-01-01 / 1. szám
4 A sok idegen fától nem vettük észre az erdőt. Mert a mi szépirodalmunk is erdő, melynek egyes hatalmas fái nemcsak a mi honunk határain belül ékeskednek, hanem koronájukkal átérnek idegen határba, tiszteletet keltve maguk iránt az idegen földön is. De azért mégis ki — kijártunk, mint a hogy mindig meg tudjuk becsülni azt, a mit a külföldről hoznak be hozzánk, vagy külföldi czég alatt árusítanak. A magyar költő és iró, úgy mint a művész, akkor kezd csak igazán hirre kapni, akkor ismerik el igazán tehetségét, mikor már megdicsérték a külföldön. Nemcsak reményünk, hanem meggyőződésünk mondatja velünk, hogy ez nem lesz igy ezentúl. Az olvasó közönség megismeri a nálunk elrejtve volt, vagy csak gyéren fellépő erőket, meg fogja szeretni munkáikat, meg fogja becsülni, ha összehasonlítja a sok idegen művel, melylyel évente elárasztották. Regényirodalmunk sajátságos képet nyújt jelenleg. A néhány régi hős mellett fiatal bajnokok sora tör előre. A közönség az előbbiket sem ösmerte eléggé s az ifjabbakról éppen nem tudott. A mint azonban figyelni kezd rájuk, be fogja látni, hogy rá nézve határozott veszteség volt, midőn a sok idegen érthetetlenségen kapkodva mellőzte közelében azokat, a kiket megérthet, mert véréből való vér valamennyi. Azelőtt hazafiságra szoktak hivatkozni. A mai kor nem szereti ezt a hivatkozást. Igaza van. Nem követelhetjük pusztán hazafiságból az irodalom és művészet pártolását. A közönségnek joga van tiltakozni, hogy a hazatiság czége alatt ne tukmáljanak rá selejtes dolgokat. Hanem az idegent pártolni a hasonló jósága honi termék ellenében — az meg hazafiatlanság. Midőn tehát mi épp oly jót, sőt a mi viszonyainkhoz képest még jobbat is nyújthatunk az olvasónak, teljes joggal hivatkozhatunk a hazafiéi kötelességre, mely művelődésünk egyik legfontosabb tényezőjének, az irodalomnak pártolását parancsolja. Hogy megismerkedhessék a magyar közönség, mely szórakoztatóul, szellemi pihenőül regényt kíván olvasni, saját Íróinak műveivel, arra a lapok, de különösen a szépirodalmi közlönyök hivatvák. Van több irodalmi vállalat, melyek bőven nyújtják a legjobb alkalmat, hogy a magyar közönség a regény legkiválóbb művelőivel megismerkedhessék. Ezek közé tartozik a „Gondűző“ czimii szépirodalmi hetilap, is mely Budapesten, Székely Aladár ismert nevű könyvkereskedő kiadásában jelenik meg. A magyar nyelv és irodalom a mi kincsünk, nekünk kell azt megőrizni fényében, hogy nevünket illő ragyogásban tüntesse fel a külföld előtt. H—1 Á. A csaták sárkánya. (Raiz.) Sajó Kálmántól. I. Kedves olvasó! Voltál-e már szerelmes ? No csak bocsáss meg e kissé indiscrét kérdésért! de látod, akarva akaratlan az jutott az eszembe, mikor ezt a rémes történetet átgondoltam; mert hát tanultad, tanulod, hallottad vagy ha egyiket sem tetted, hát halljad, mi az az associatio idearum: mikor t. i. a kis Pisti- kának elindul a nyála, látva szagolva az illatos almás rétest, s mikor Andris gyerek borsódzva tekint a szörnyű lábszíjra, bűneinek kérlelhetlen, szívtelen büntetőjére, vagy mikor a borzas hajú, költői fürtű poéta kedvesen emlékezik a csillogó csikók csengő nyerítésére: hát ez esetekben mindig eszmék társítása kovácsol- tatik úgy Pistike almás rétes után vágyó fejecskéjében, mint Andris gyerek fésűtől irtózó boglyas üstöké s Bájormi Adorján újjai- tól kuszáit szőke fürtjei alatt. A dolog u. i. abban áll, hogy Pis- tikának fitoskáját megcsapván a párolgó fahéj, alma és rétes bűvös illat-vegyüléke, eszébe jutott, hogy máskor milyen jó volt már ez, nemcsak de képzelete annyira élénk, hogy még az izét is érzi s innét hogy élvez, anélkül, hogy érezne. Ami pedig az Andris gyerek temperamentomát illeti, neki meg az a gonosz szeme, melylyel a majsztramné asszonyom komótja fenekén mosolygó piros almát észrevette s az ezeket követő actusok s az ezt követő büntető igazság majsztrom képében, meg a hátgerincz véres foltjai működnek össze. Bájormi Adorján pedig ama pompás ebédet és borokat, kifizetett számlákat, meg az ezeket megszerző aranyakat hozza össze elméjében. Én is átgondolva e történetet, az az epedő óhaj, melylyel a holdkóros szerelmes Zirzabelláját várja, s azok a vérmes szép remények, boldogság, öröm, szerelmet lehelő fellegvárak jutnak eszembe, miket — engedj meg kedves olvasó, ha vétek ellened, de csak tulajdon atyád mondásáért nem haragszol meg, — a bo- londúlni kezdő fiatal ember esze bögréjében főz. Ugyan mondd: Bájormi Adorján és Epedő Alfréd fellegvárai közt van-e oly sok különbség, hogy elmémet rendszertelenséggel kellene vádolnom, mikor egyik a másikat eszembe juttatja. Hisz eped mindegyik, csakhogy ez Zirzabella ambrát lehelő bájos bíbor, eper, cseresznye ajkai után, amaz pedig a sárga aranykák csillogó fénye s kedves pengése után. Fellegvárakat épit s vérmes reményeket s boldogságterveket kovácsol mindkettő, csakhogy Alfrédnál vára díszét Zirzabella imádott vonásai, Adorjánnál a zsarnoki hitelezők kifizetett kontói képezendik. Alfréd Eldo- rádója ideálja hó kebelén, Adorjáné az elégetett számlák hamvain s királyi ebédje mellett leszen. Ezeket előrebocsátva, szabad legyen történetembe kezdenem. II. A sallavári kaszinó pályázatot hirdetett ki egy eredeti költői beszélyre, jutalma 50 arany. — 50 arany, mondd ötven arany. Ötször öt 25, meg egy nulla: 250; ötször 7: 35, meg két nulla az 3500 kr; 250 frt meg 3500 -kr 287 frt. Kétszáznyolczvanhét forint. Szép-szép ösz- szeg, épen elég nekem, gondolja magában Bájormi Adorján, ki Sallavárán honfiai boldogságának előmozdítására a hivatalos leveleket pakolta s azokat, ha a hivatalszolga el volt foglalva, el is expediálta. A kosztért fél esztendeje tartozom; ennek a fejében kifizetek 50 frtot Csepüs néninek, a többi várhat még. Hisz úgy is csak az elsőt kell megnyerni, a többi magától jön. Arany János 6-szor nyert egymásután akadémiai dijat, mért ne én is. Tán még abban a mesében is van valami igaz, hogy egyik aranynak a másikra vonzó hatása van. Van hát, hogy ne lenne, hisz nem azért vagyok költő, hogy a meséket fel ne tudjam használni! Csepüs néni tehát megkapja a többit, ha majd a népszínművemmel pályadijat nyerek, ami nein is oly soká meglesz, mert april- ban hirdetik ki az eredményt. April-april! bolondok hónapja, de hát ki gondol ilyen babonára! Száz arany, a bizony pompás lesz s aztán majd valami fényes hivatal, — na nem az akadémiai titkárság épen, de hát olyan forma s aztán fényes fizetés s talán még .... itt aztán monológja egy tetszelgő mosolyban érte. el legmagasabb fokát, gondolva azon nem hitt szerencsére, hogy hátha az imádott Malvinát is magáénak mondhatja, kihez annak tudtán kívül azt a sok édes bús nyögdécselést zengette el, mely X. hírlap szerkesztő papírkosarát egy-egy elátkozott, félreismert mesterművei gazdagítja.! Költőnk hátradőlt nyikorgó szalmaszékén s a padolatra meresztve szemeit s édes mosolyát folytatva, borzolgatá törekvő sa- vószin bajuszkáját s előre élvezé a drága családi boldogság mennyét. — Eli de mit gondolkozom! Hová rebbentek elmém merész röptű sassai, — nem ez, nem jó lesz most, inkább boldogságom hófehér galambja! Az, jól van, — errare humánum! Na hát 270 frt, szép pénz ; igaz nem ötszáz frt, de ideig óráig ez is jó. Cse- pűsnével végeztem; a szabónak arczátlan alkalmatlankodásai alól is fel kell lebilincselt lelkiiletemet szabadítanom. Úgy van! Hah per szülöttje, görnyedő, szolganép ; nem fogod békóba hajtani a levegő vijjogó sassát! Itt aztán előkereste költőnk asztala fiókjából számláit, bús bizonyítékait teste meztelenségének, mert mind a sárga kabátról említés van téve, mind kékes nadrágja ott feketéjük a fizetetlen számlán, mind fogason szerénykedő felöltője rámered vádló betűvel. 45 frt összesen. — Ez kap 30-at, ráfogom, hogy a posztó rósz volt, megcsalt. Perről szó se lehet, lángoló szivem s ragyogó elmém el nem vehetik, másom nincs, becsukni se fogják azt, ki a kaszinó nagy diját megnyerte. Nézzük a mosónét; ennek tartozom két hónapi mosással, megkap egyet. Mi van még? Mózsinak 35-ször 10 kr ára szalonna — eh mit, antiszemita vagyok, ha ő csalja a gójt, én is csalom őt, nem kap semmit. így mondá ki Adorján szörnyű Ítéletét jószivü hitelezői felett, kik közül Csepüs néni más kalendáriomba irta át a múlt évi tartozást, a szabó más zsebkönyvbe vitte át nevét, s a mosóné más papírra karmoltatta fel fiával az új évre átjött tartozásokat s Mózsi az újév napján kezdett vadonat új naplóba első helyre pingálta Bájormi Adorján zengzetes nevét, nem tudni, vájjon
