Eger - hetilap, 1885
1885-08-11 / 33. szám
270 ének és szentelés nélkül elmondotta a legrövidebb imát, és eltávozott. A néző nép pedig fenhangon mondá: „Lám, hogy az öngyilkost, nem temetik úgy el, mint a természetesen kimúlt katho- likust. És nem lett vita. Exempla docent.“ — Öngyilkosság. Privitzer László, nyugalm. helytartó* sági titoknok, f. hó 4-én, börtön-utczai lakásában, revolverrel halántékon lőtte magát, s azonnal meghalt. Hullája a városi kórház hullakamrájába vitetett, s a hivatalos bonczolás megejtése után egész csöndben, s egyszerűn temettetett el. Privitzer az abso- lut-uralom alatt főszolgabíró volt Egerben, s e minőségében lépett házasságra az előkelő Zábráczky-csalá l egyik hajadon tagjával, s ez által rokoni összeköttetésbe több kiváló családjával megyénknek. A provisorium alatt Priviczert a helytartósághoz osztották be titkárnak, de nem sokára nyugalmaztatott. Gyakran tartózkodott városunkban, s az utóbbi években állandóul itt lakott. A társaságokat lehetőleg kerülte, s többnyire magánosán bolyongott, ország-világ-boldogitó nemzetgazdászati, s agrár-eszméivel tépelódve, melyek utóbb elméjében egészen megrögzöttek. Az utóbbi időkben képviselő testületünkhöz is adott be egy, szerinte, Eger városát dúsgazdaggá tenni hivatott tervezetet, s a körülmény, hogy e terve, — melynek keresztülvitelére városunkat még a kormány utján is kényszeritni kivánta, — nem részesült az óhajtott figyelemben, csak növelte búskomorságát, mely a boldogtalan férfiút elvégre is a halálba űzte. — A múlt heti tűzvész. F. hó 3-án délutáni 5 óra tájban ismét a vészharangok kongása ijesztette meg városunk lakosságát. Az úgynevezett Török-fő korcsma közelében levő Fekérpataky- féle ház, hir szerint, építészi könnyelműségből a kéményen át vezetett gerenda meggyuladása következtében, — kigyuladt. Mire a tűzoltók odaértek, már a szomszédos Barsy-féle ház is lángokban állott s e két ház menthetetlenül leégett, sőt a Fehérpataky- háznak padlásboltozata is beszakadt s a tűz a ház belsejében is nagy károkat okozott. Ezen tüzeset alkalmából az elfogulatlan bírálónak újra meg kellett győződnie, hogy tűzoltó egyletünkben gyökeres reformokra van szükség. Valljuk meg őszintén, hogy az oltást senki sem vezette, hogy az a néhány szál tűzoltó, aki oda vetődött, saját szakállára, saját belátása szerint tette azt, a mit jónak gondolt, sőt épen az okból, mivel a vezetés hiányzott, olyan tűzoltókat is láttunk, kik összetett kézzel nézték a kavargó lángokat, mert, mint kérdésünkre mondák, „nekik nem parancsoltak semmit, s maguktól nem tudják, mit csináljanak.“ Bizony, ha a katonaság idejében segélyül nem jön, nem két, hanem egy egész sor ház égett volna le. Ezt kétségbe vonni lehetetlen, ha valaki, mint e sorok Írója, az első percztől kezdve jelen volt a tűzesetnél. A Barsy-ház hátuljánál W a g n e r főhadnagy és Glatz tiszthelyettes vágták el a tűz útját; munkájukban Keimer és Nagy főhadnagyok a katonai fecskendővel seaz est nyugalma leszállt a rónaság fölé, melynek egyhangú, futó folytonosságát csak a St. Beuzec-i templom karcsú tornya szaki- tá félbe, az ő szivében is enyhület áradt szét. A törpe vadrózsatők, melyeket Anna lábaival taposott, maguk körül átható pézsmaillatot árasztottak; az áhitatos csendet csak egy tévelygő tehén kolompjának szakadozott hangjai zavarták meg. Illatos meleg párázat tölté be a fenyőerdőt, melynek ropogó tűlevelekkel borított talaján a lányka áthaladt. Midőn az udvarház kapujához érkezett, tekintetét a már homályba burkolt bükkfasorba mélyesz- té, melynek végén a félig tele hold az ágak által képezett szűk boltív alatt hirtelen felbukkanva, mintegy gyémántfényben ragyogó hosszú sugárhálót vetett a pázsitos útra; — s a küszöbnél pillanatra megállva igy szólt: — Ki tudja, vájjon legközelebb egy reggel az Ismeretlen nem tünik-e elő a lasor mélyéből? II. Egy júniusi délután Anna atyjával a kerlazi kertben sétált. A levegő langyos volt, a derült égen könnyed fehér fellegek lebegtek; a virágágyakból a czitromíű, rezeda és szegfű kellemes nyári illatot árasztott; a derék Ploudaniel és leánya már ötször vagy hatszor járta körül a télizölddel és levendulával szegély- zett sétautakat, midőn egyszerre a bükkfasorból lóügetés hangja üté meg füleiket. Figyelmesen hallgatóztak. Ki lehetett e látogató? A domaniou lovának sokkal nehézkesebb volt a járása, s a Poullan-i rektoré sem szedte ily fürgén és élénken a lábait. A harang, melyet soha senkinek sem jutott eszébe meghúzni, s melyet a bejárat lapos ivezete fölött a rozsda emésztett, hevesen gitették. Bátor munkájuknak meg is lett eredménye, mert kétség* kivül nekik köszönhető a Gál-féle ház megmentése. — Élénk részt vett az oltásban Zalabéri Horváth Géza hadnagy is. A Décsy-féle ház 5-ször gyuladt ki; de e ház tetején Töply főhadnagy commandirozta az oltást s el is oltotta mind az ötször. Pedig ha a Décsy-ház elvész, vele együtt leég az egész házsor a Zsasskovszky-házig. Mollináry százados Garnisons-inspec- tiós tiszt a kivonult Bereitschaftokkal példás rendet tartott fen. A tűznél megjelent Rauer ezredes zászlóalljparancsnok is, s a kivonult katonaság működését megszemlélte. Éogadják úgy a fón- emlitett nemes tiszt urak, mint a vezényletük alatt az oltásban részt vett legénység a városi polgárságnak őszinte köszönetét, melyet önfeláldozó, önzetlen miiködésökkel oly méltóan kiérdemeltek. (E helyütt nem szabad megfeledkezuünk Petravich Ferencz városi gazd. felügyelőről sem, ki, az általános tapasztalás szerint, az oltás sükeres fáradalmaiban méltó versenytársa volt a derék és önzetlen katona-tiszteknek. Szerk.) — A tűzveszélyek egyre ijesztőbb mérvet öltenek városunkban. Alig hangzik el a vészharangok rémes kongása az egyik tűz fölött, — már ismét másikat jelölve riasztják föl a végzetes hangok a lakosságot. — Lapunk előző száma két szomorú tűzesetet registrált; — s rá csakhamar ismét kettővel szaporodott a vészesetek száma, melyek közöl — miként a két előbbi — egyik éjjel, másik nappal tört ki. F. hó 6-án, déli 1—2 óra közt a székesegyház közelében — állítólag gyermeki gondatlanság folytán, — a Baranyai bodnár-mester háza gyuladt ki, s esett a lángok martalékául. Daczára a közös hadseregbeli katonaság serény oltásának, az épületnek nemcsak tetőzete égett le, hanem a lángok némely helyütt a lakások belsejébe is elhatottak, s itt különösen nagy pusztítást tettek a felföldi gyolcskereskedők áruiban, kik ez épületben értékes raktárral bírtak. — Még jó formán el sem oltották a Baranyai-féle ház égő üszkeit, midőn a rá következő éjjel, 1 óra tájban újabb tüzlármára riadt föl a napok óta folytonos vészizgalomtól zaklatott lakosság. Ezúttal az érsekkerti virágház, és az ugyn. „lötyögő malom“ tőszomszédságában a Schwartz V.-féle terjedelmes bőrgyár-épület gyuladt ki, s le is égett. Erős a gyanú, hogy a tűz szándékos gyújtás következménye, minek folytán erélyes vizsgálat van folyamatban. Az épület 7000 frton felül volt biztositva. — A tüzesetek gyakorisága városunkban az utóbbi időben valóban megdöbbentő. Huszonkét nap alatt öt tűzeset! Kérjük a t. rendőrfőkapitányt a tűzrendészeti szabályok szigorú érvényesítésére. — Le a kalappal a b. Appel nevét viselő 60 sz. gyalogsor- ezred helyben állomásozó két derék fiatal tisztje: Nagy László és Keimer Ferencz főhadnagyok előtt! É két jeles katonatiszt az utóbbi tüzesetek alkalmával, a tűzhöz consignált katonaság ügyes vezérlete, a katonai fecskendők páratlan ügyességű megrándult. Anna összerázkódott. A Mariannic által feltárt nagy kapun egy fiatal lovas jött be, ki könnyedén leugorván lováról, a szemét meresztő Ploudaniel üdvözlésére sietett. — Jó napot kedves urambátyám! kiálta fel jókedvűen, én Tanguy de Ploudaniel vagyok s levelet hozok önnek atyámtól. A derék úr feltette szemüvegét s nem minden fáradság nélkül kibetüzte az idősebb ághoz tartozó Ploudaniel levelét. Tartalma igy hangzott: „Kedves rokon! Oly okokból, melyeknek előszámlálása fölösleges volna, jónak láttam fiamat Párisból azonnal eltávolítani. Bretagneba küldöm, hogy önnek s fiatal húgunknak szives üdvözletünket vigye meg. Legyen oly jó, mig Tanguy Cornouaillesban marad, részesítse őt vendégszeretetében Kerlazon; — viszont szívesen látom, ha végre eljő s meglátogat minket Parisban. Engedje remélnem, hogy ez mihamarább megtörténik; egyébként fogadja meleg kéz- szoritásomat. Őszinte rokona Henry de Ploudaniel.“ Mialatt Ploudaniel úr olvasott, Anna magához térve első meglepetéséből, lopva szemügyre vette fiatal rokonát, ki oly váratlanul termett ott. Tanguy de Ploudaniel 24 vagy legfeljebb 25 éves szőke fiatal ember volt; rövid, világos barna kabátja előnyösen emelte ki termetének hibátlanságát, bajusza kifenve, ar- cza megnyerő, s magatartásán az oly ifjú elbizakodottsága volt észrevehető, ki az életnek még csak kellemes, derült oldalát ismeri. Gyakorlottabb észlelő talán arra a felfedezésre jutott volna, hogy a fiatal ember kissé túlságosan megelégedettnek látszik a maga személyével, s szűk homloka inkább önzésről, mint komoly
