Eger - hetilap, 1885

1885-08-11 / 33. szám

270 ének és szentelés nélkül elmondotta a legrövidebb imát, és eltá­vozott. A néző nép pedig fenhangon mondá: „Lám, hogy az ön­gyilkost, nem temetik úgy el, mint a természetesen kimúlt katho- likust. És nem lett vita. Exempla docent.“ — Öngyilkosság. Privitzer László, nyugalm. helytartó* sági titoknok, f. hó 4-én, börtön-utczai lakásában, revolverrel ha­lántékon lőtte magát, s azonnal meghalt. Hullája a városi kórház hullakamrájába vitetett, s a hivatalos bonczolás megejtése után egész csöndben, s egyszerűn temettetett el. Privitzer az abso- lut-uralom alatt főszolgabíró volt Egerben, s e minőségében lé­pett házasságra az előkelő Zábráczky-csalá l egyik hajadon tag­jával, s ez által rokoni összeköttetésbe több kiváló családjával megyénknek. A provisorium alatt Priviczert a helytartósághoz osztották be titkárnak, de nem sokára nyugalmaztatott. Gyakran tartózkodott városunkban, s az utóbbi években állandóul itt la­kott. A társaságokat lehetőleg kerülte, s többnyire magánosán bolyongott, ország-világ-boldogitó nemzetgazdászati, s agrár-esz­méivel tépelódve, melyek utóbb elméjében egészen megrögzöttek. Az utóbbi időkben képviselő testületünkhöz is adott be egy, sze­rinte, Eger városát dúsgazdaggá tenni hivatott tervezetet, s a körülmény, hogy e terve, — melynek keresztülvitelére városunkat még a kormány utján is kényszeritni kivánta, — nem részesült az óhajtott figyelemben, csak növelte búskomorságát, mely a bol­dogtalan férfiút elvégre is a halálba űzte. — A múlt heti tűzvész. F. hó 3-án délutáni 5 óra tájban ismét a vészharangok kongása ijesztette meg városunk lakosságát. Az úgynevezett Török-fő korcsma közelében levő Fekérpataky- féle ház, hir szerint, építészi könnyelműségből a kéményen át ve­zetett gerenda meggyuladása következtében, — kigyuladt. Mire a tűzoltók odaértek, már a szomszédos Barsy-féle ház is lángok­ban állott s e két ház menthetetlenül leégett, sőt a Fehérpataky- háznak padlásboltozata is beszakadt s a tűz a ház belsejében is nagy károkat okozott. Ezen tüzeset alkalmából az elfogulatlan bí­rálónak újra meg kellett győződnie, hogy tűzoltó egyletünkben gyökeres reformokra van szükség. Valljuk meg őszintén, hogy az oltást senki sem vezette, hogy az a néhány szál tűzoltó, aki oda vetődött, saját szakállára, saját belátása szerint tette azt, a mit jónak gondolt, sőt épen az okból, mivel a vezetés hiányzott, olyan tűzoltókat is láttunk, kik összetett kézzel nézték a kavargó lán­gokat, mert, mint kérdésünkre mondák, „nekik nem paran­csoltak semmit, s maguktól nem tudják, mit csinál­janak.“ Bizony, ha a katonaság idejében segélyül nem jön, nem két, hanem egy egész sor ház égett volna le. Ezt kétségbe vonni lehetetlen, ha valaki, mint e sorok Írója, az első percztől kezdve jelen volt a tűzesetnél. A Barsy-ház hátuljánál W a g n e r főhad­nagy és Glatz tiszthelyettes vágták el a tűz útját; munkájuk­ban Keimer és Nagy főhadnagyok a katonai fecskendővel se­az est nyugalma leszállt a rónaság fölé, melynek egyhangú, futó folytonosságát csak a St. Beuzec-i templom karcsú tornya szaki- tá félbe, az ő szivében is enyhület áradt szét. A törpe vadrózsa­tők, melyeket Anna lábaival taposott, maguk körül átható pézs­maillatot árasztottak; az áhitatos csendet csak egy tévelygő te­hén kolompjának szakadozott hangjai zavarták meg. Illatos me­leg párázat tölté be a fenyőerdőt, melynek ropogó tűlevelekkel borított talaján a lányka áthaladt. Midőn az udvarház kapujához érkezett, tekintetét a már homályba burkolt bükkfasorba mélyesz- té, melynek végén a félig tele hold az ágak által képezett szűk boltív alatt hirtelen felbukkanva, mintegy gyémántfényben ragyo­gó hosszú sugárhálót vetett a pázsitos útra; — s a küszöbnél pillanatra megállva igy szólt: — Ki tudja, vájjon legközelebb egy reggel az Ismeretlen nem tünik-e elő a lasor mélyéből? II. Egy júniusi délután Anna atyjával a kerlazi kertben sétált. A levegő langyos volt, a derült égen könnyed fehér fellegek le­begtek; a virágágyakból a czitromíű, rezeda és szegfű kellemes nyári illatot árasztott; a derék Ploudaniel és leánya már ötször vagy hatszor járta körül a télizölddel és levendulával szegély- zett sétautakat, midőn egyszerre a bükkfasorból lóügetés hangja üté meg füleiket. Figyelmesen hallgatóztak. Ki lehetett e látoga­tó? A domaniou lovának sokkal nehézkesebb volt a járása, s a Poullan-i rektoré sem szedte ily fürgén és élénken a lábait. A harang, melyet soha senkinek sem jutott eszébe meghúzni, s me­lyet a bejárat lapos ivezete fölött a rozsda emésztett, hevesen gitették. Bátor munkájuknak meg is lett eredménye, mert kétség* kivül nekik köszönhető a Gál-féle ház megmentése. — Élénk részt vett az oltásban Zalabéri Horváth Géza hadnagy is. A Décsy-féle ház 5-ször gyuladt ki; de e ház tetején Töply főhad­nagy commandirozta az oltást s el is oltotta mind az ötször. Pe­dig ha a Décsy-ház elvész, vele együtt leég az egész házsor a Zsasskovszky-házig. Mollináry százados Garnisons-inspec- tiós tiszt a kivonult Bereitschaftokkal példás rendet tartott fen. A tűznél megjelent Rauer ezredes zászlóalljparancsnok is, s a kivonult katonaság működését megszemlélte. Éogadják úgy a fón- emlitett nemes tiszt urak, mint a vezényletük alatt az oltásban részt vett legénység a városi polgárságnak őszinte köszönetét, me­lyet önfeláldozó, önzetlen miiködésökkel oly méltóan kiérdemeltek. (E helyütt nem szabad megfeledkezuünk Petravich Ferencz városi gazd. felügyelőről sem, ki, az általános tapasztalás szerint, az oltás sükeres fáradalmaiban méltó versenytársa volt a derék és önzetlen katona-tiszteknek. Szerk.) — A tűzveszélyek egyre ijesztőbb mérvet öltenek városunk­ban. Alig hangzik el a vészharangok rémes kongása az egyik tűz fölött, — már ismét másikat jelölve riasztják föl a végzetes hangok a lakosságot. — Lapunk előző száma két szomorú tűzese­tet registrált; — s rá csakhamar ismét kettővel szaporodott a vészesetek száma, melyek közöl — miként a két előbbi — egyik éjjel, másik nappal tört ki. F. hó 6-án, déli 1—2 óra közt a székesegyház közelében — állítólag gyermeki gondatlanság foly­tán, — a Baranyai bodnár-mester háza gyuladt ki, s esett a lán­gok martalékául. Daczára a közös hadseregbeli katonaság serény oltásának, az épületnek nemcsak tetőzete égett le, hanem a lán­gok némely helyütt a lakások belsejébe is elhatottak, s itt kü­lönösen nagy pusztítást tettek a felföldi gyolcskereskedők árui­ban, kik ez épületben értékes raktárral bírtak. — Még jó for­mán el sem oltották a Baranyai-féle ház égő üszkeit, midőn a rá következő éjjel, 1 óra tájban újabb tüzlármára riadt föl a na­pok óta folytonos vészizgalomtól zaklatott lakosság. Ezúttal az érsekkerti virágház, és az ugyn. „lötyögő malom“ tőszomszédsá­gában a Schwartz V.-féle terjedelmes bőrgyár-épület gyuladt ki, s le is égett. Erős a gyanú, hogy a tűz szándékos gyújtás kö­vetkezménye, minek folytán erélyes vizsgálat van folyamatban. Az épület 7000 frton felül volt biztositva. — A tüzesetek gya­korisága városunkban az utóbbi időben valóban megdöbbentő. Huszonkét nap alatt öt tűzeset! Kérjük a t. rendőrfőkapitányt a tűzrendészeti szabályok szigorú érvényesítésére. — Le a kalappal a b. Appel nevét viselő 60 sz. gyalogsor- ezred helyben állomásozó két derék fiatal tisztje: Nagy László és Keimer Ferencz főhadnagyok előtt! É két jeles katona­tiszt az utóbbi tüzesetek alkalmával, a tűzhöz consignált katona­ság ügyes vezérlete, a katonai fecskendők páratlan ügyességű megrándult. Anna összerázkódott. A Mariannic által feltárt nagy kapun egy fiatal lovas jött be, ki könnyedén leugorván lováról, a szemét meresztő Ploudaniel üdvözlésére sietett. — Jó napot kedves urambátyám! kiálta fel jókedvűen, én Tanguy de Ploudaniel vagyok s levelet hozok önnek atyámtól. A derék úr feltette szemüvegét s nem minden fáradság nél­kül kibetüzte az idősebb ághoz tartozó Ploudaniel levelét. Tartal­ma igy hangzott: „Kedves rokon! Oly okokból, melyeknek előszámlálása fölösleges volna, jó­nak láttam fiamat Párisból azonnal eltávolítani. Bretagneba kül­döm, hogy önnek s fiatal húgunknak szives üdvözletünket vigye meg. Legyen oly jó, mig Tanguy Cornouaillesban marad, része­sítse őt vendégszeretetében Kerlazon; — viszont szívesen látom, ha végre eljő s meglátogat minket Parisban. Engedje remélnem, hogy ez mihamarább megtörténik; egyébként fogadja meleg kéz- szoritásomat. Őszinte rokona Henry de Ploudaniel.“ Mialatt Ploudaniel úr olvasott, Anna magához térve első meglepetéséből, lopva szemügyre vette fiatal rokonát, ki oly vá­ratlanul termett ott. Tanguy de Ploudaniel 24 vagy legfeljebb 25 éves szőke fiatal ember volt; rövid, világos barna kabátja elő­nyösen emelte ki termetének hibátlanságát, bajusza kifenve, ar- cza megnyerő, s magatartásán az oly ifjú elbizakodottsága volt észrevehető, ki az életnek még csak kellemes, derült oldalát is­meri. Gyakorlottabb észlelő talán arra a felfedezésre jutott volna, hogy a fiatal ember kissé túlságosan megelégedettnek látszik a maga személyével, s szűk homloka inkább önzésről, mint komoly

Next

/
Thumbnails
Contents