Eger - hetilap, 1885
1885-07-28 / 31. szám
255 lelhetnek meg, s igy bizony gyakran stagnálván bennük a tartalom, a folyosók igen sokszor vannak kellemetlen módon beillatozva. Ez a baj az újabb házaknál ugyan csak ideiglenes, de igen sok régibb háznál örökös és megszüntethetetlen hiba. A pinczela- kások még a belvárosban is rettenetesek, hát még a külvárosokban, hol alacsony földszinti házak alatt fekszenek.?! Oly házakban, melyekben a szemét garmadában áll, melyeknek udvara talán a seprű fogalmával teljesen ismeretlen, melyek nagy részében a kellő csatornázás s elvezetésről még gondoskodva nincs; hol a kutak vize ezen rohadó anyagok extractumaival szagosittatik s tétetik élvezhetőbbé; hol a nyomor, piszok és bűn — e gyönyörű trias — ütötte föl sátorfáját; — ezek bizony szomorú képek; de vigasztalódjunk s reméljünk; — azért vagyunk magyarok, — hogy majd máskép lesz ez mind. Menjünk be inkább egy úri lakásba, s tartsunk egy kis szemlét, hogy legyen már ezután a sok nyomor után valami kis élvezetünk is. — Három emeletes ház a már említett mizériákkal, — de ez nem a mi hibánk, hanem a háziúré; — I. emelet: előszoba szép tiszta, csak az az egy hibája, hogy kissé szűk; van benne 4 nagy szekrény telve ruhákkal, meg egy kis szekrény elavult, de kedves emlékű tárgyak rakodója; egy pár szék és fogas; — s miután kissé sötétes, az egyik szekrény kiálló szöglete barátságtalan, — a kis Józsi is a múltkor itt ütötte be a fejét, — de azért nem baj, csak egy kicsit jobban kell vigyázni, aztán nem történik semmi. Belépünk. Ejnye be szép ebédlő! Tiszta, világos, az ajtóval szemben az ablak; — de nini! mi az az ablakon ? Barna hosszú, vékony, odaragasztva az ablakfára, — úgy hijják, hogy vatta-wurstli! . . Ejnye, mily genialis találmány, egy csepp levegő sem jön be mellette; az Istenért, ne is történjék, inkább kimegyünk a szobából ebéd után. mig az ételszag ki megy a nyitott ablakon. Az igaz, a kis Emma múltkor szinte a szomszéd, meleg szobából bemenvén ide, egy jókora tüdőhurutot kapott, de ki is hallotta azt, ilyenkor bemenni?! Nini! itt jobra a salon. Gyönyörű bordeaux-butor, nagy szép szőnyegek; remek, szép, és hosszú szövet-fügönyök, tapétás falak, s ime az ablakon ismét az előbbi bámulatos találmány. Persze, szellőzni nehéz, mert a szép bútor nem szereti az utczai port, de meg a szép szőnyeg, meg a fügönyök se. Az ablakon ugyan nem jön be semmi levegő, a tapéták meg plane szörnyű sűrűk s nem eresztenek se ki se be egy parányi levegőt sem, de hát minek is az ? Jön be az ebédlőből elég. — Az egyik szögletben a kedvencz növények, melyek jó magasra fölrakva gyönyörű ligetet képeznek. Mögöttök ugyan a tápét s a fal is egy kissé nedvesek ; de nem baj ; hisz úgy se látja senki. No most már itt jól kigyönyörködtük magunkat. (Folyt, köv.) „És mégis ismételnem kell kívánságomat,“ felelt a másik lehető udvariassággal. „Madame lesz talán oly kegyes itt várni egy pillanatig, vagy ha jobban tetszik, azalatt az étterembe lépni.“ „Akkor mondja meg nekem itt, amit mondani akar, — én Madame-t nem akarom magára hagyni.“ „Rajtam ne aggódjék,“ — sugá a fiatal ember fülébe a grófnő, „nekem tökéletesen mindegy, ha várok is egy pillanatig.“ „Akkor hát jöjjön uram!“ szólt a fiatal ember indulatosan, „de arról biztosíthatom, ha az ön közleményei nem & legnagyobb érdekűek rám nézve, akkor tapasztalni fogja ön, hogy tolakodó viseletét durva sértésnek fogom tekinteni, s önnel aszerint fogok elbánni.“ A jó külsejű idegen mosolyogva hajtá meg magát és fölkérte a fiatal embert, lépne be egy szobába, melynek ajtaja az indóház kimenete mellett volt. „És most, mit akar ön velem ?“ „Mindenekelőtt engedje meg, hogy bemutassam magamat. Én Vildhuber rendőrbiztos vagyok.“ A fiatal ember oly tisztának érezte magát, és annyira fel volt indulva ez idegennek az ő kis magánviszonyába tett beavatkozásán, hogy jó hangosan válaszolta: „Uram, az nekem tökéletesen mindegy, ki legyen ön, és ismét azt kérdezem, mit akar velem ?“ „Vildhuber rendőrbiztos,“ felelt a nyájas hivatalnok igen szelíd és lassú hangon, „beszélni óhajt önnel.“ „És mi czélból? Nekem nincs önhöz semmi közöm, és gyűlölöm a rendőrséget.“ A másik kedélyesen mosolyogva válaszolt: „Mi az idegenkedés hasonló kitöréseihez sokkal inkább szokva vagyunk, liogyKülönfélék. — Gyászhir. — P eitler Antal váczi megyés püspök, val. belső titkos tanácsos, f. hó 24-én, 77 éves korában, Váczott elhunyt. — Dr. Samassa József egri érsek ő exja, néh. Peitler A. váczi püspök elhunyta alkalmából a váczi káptalanhoz a következő távsürgönyt küldötte: „Fájdalommal értesülve szeretett főpásztoruk elhunytéiról, lelkem mélyéből kívánom, hogy a jó isten az ő szive szerinti főpásztorral vigasztalja meg a gyászoló megyét. Samassa, egri érsek.“ — Gyászhir. — Cseh János, egri főegyházm. áldozár, főszékesegyházi sekrestye-igazgató, érd. szentszéki ülnök, s karcza- gi lelkész, az egri egyházmegye legidősb tagjainak egyike, tegnap, f. hó 27-én, élete 82-ik évében, végelgyöngüiésben elhunyt. A boldogult nemes egyszerűsége, példás szivjósága, szelíd lelkű- lete s gyermeteg kedélye által, paptársai körében közszeretet s becsülés tárgya volt. Páratlanul mély, benső vallásosságáról tanúskodik az isteni gondviselésben való ama csudaszerü lelki megnyugvás, melylyel hosszas betegeskedése, s a halállal vívódása közben, folyvást el vala készülve — a síron túli nagy útra. A boldogult temetése az érs. lyceumból ma d. u. 5 órakor megy végbe. — Adjon az igazak és jók istene örök nyugodalmat a jók legjobbjának. — Gyászhir. — Czövek Frigyes cist. r. áldort, fő-gymná- siumunk egyik, társas köreinkben is kedvelt, derék, ifjú tanárát, lapunk kiváló munkatársát, mély gyász érte. Édes atyja, C z ö- vek Ferencz, a m. kir. honv. ministeriumnál alkalmazott honvédszázados, f. hó 21-én, 59 éves korában Bpesten elhunyt. Temetése, közrészvét mellett, katonai diszszel, ugyanott, f. hó 23-án ment végbe. Adjon az igazak Atyja vigasztalást mélyen sújtott pályatársunknak, kinek fájdalmában, velünk együtt, számos barátai őszinte szívvel osztoznak. — Gyászhir. Lapunk előző számának zártával vettük a hirt, hogy Kubik Endre mérnök, közéletünk egyik kiválóbb, s széles körben ismert tagja, f. hó 20-án, élete 72 évében, hosszasabb szenvedés után Egerben elhunyt. A boldogult nem volt városunk szülötte. Ha jól tudjuk, az 50-es években lett Egernek állandó lakosa, hol ügyessége, fáradhatlan szorgalma s munkássága által szép vagyonra, s polgártársai körében megfelelő tekintélyre tón szert. Megyei s városi intézményeink, közügyeink minden ágában, de kivált a szakmáját illetőkben, folyvást élénk s tevékeny részt vön, s e buzgósága szerezte meg számára megyénk bizottságának ama bizalmát, mely őt, a megyetiszti állomások újabb rendszeresítése alkalmával, a megyei mérnöki tisztre választotta meg. Ez állásában különösen megyei utaink jó karba helyezésén nagy buzgósággal és sok érdemmel fáradozott. A megyei mérnöki hisem azok csak legkisebb benyomást is gyakorolhatnának ránk ; és kérem, ne feledje, hogy én nem magamtól léptem önnek útjába, hanem magasabb megbízás folytán állok ön előtt.“ „Előttem ? Stollberg Ödön előtt, ki majnai Franfurtból való vagyok, mit útlevelemmel igazolhatok?“ „Ön előtt, kedves úr, — azaz ön személye előtt anélkül, hogy a névre valami nagy súlyt akarnék fektetni.“ „Bocsásson meg, — én nevemre igen nagy súlyt fektetek, — e név itt áll útlevelemen; én alkotmányos államban vagyok, és ezennel kereken kijelentem önnek, hogy már teljesen megelég- lettem ezen hozzám nem méltó helyen való kikérdeztetésemet.“ Ezzel megfordult, és a szobát hirtelen el akarta hagyni, de a hivatalnok igy szólt: „Kérem igen szépen uram, ne csináljon szükségtelen feltűnést, és higyje meg, hogy néha magamnak is kínos kötelességemet teljesítenem.“ De Stollberg úr nem hallgatott e szavakra, — kezét az ajtó zárjára tette, kinyitotta az ajtót, azonban kissé meghökkenve lépett vissza, midőn abban egy termetes rendőrt vett észre, ki, amint őt meglátta, kissé feltűnően állta útját. Habár a fiatal ember a legnagyobb mértékben meg volt lepve, mégis fölhasználta azon pillanatot, melyben az ajtó nyitva volt, hogy egy tekintetet vessen az indóház előcsarnokába, és a szép grófnő után nézzen. Az indóház csarnoka üres volt, és Potasky Matild grófnő természetesen, — eltűnt; ki is várhatta volna ily elegáns és előkelő nőtől, hogy itt magát a kiváncsi vasúti-tisztek által bámul- tassa, — talán az étterembe ment, — talán a vasúti-igazgatónál panaszt tett mellette, — ez utóbbi látszott legvalószínűbbnek, — ismét bezárta az ajtót és visszament a szobába. (Folyt, köv.)
