Eger - hetilap, 1885
1885-07-14 / 29. szám
237 közt a régész is elég kedvére valót talál a történelem előtti kőszerszámok között, mig a ki ennél is távolabbra vágyott, akár a teremtés utolsó előtti korszakáig mehetett vissza a Dunagőzha- józási társaság pavilonjában, hol kőszénlapokon az özönvíz előtti flora gyönyörű példányainak a legtisztábban kivehető lenyomatait találja. A kőszénbányák a nagy természet évmilliós füvész- könyvei, melyekben csak most kezd remegő kézzel lapozni az emberiség. Contrastabb valami alig képzelhető, mint ha az ember a primitiv kőbaltáktól, melyeken csak kutatva fedezzük fel a nyomát annak, hogy valaha, az emberiség csecsemő korában, eszközök, még pedig irigyelt eszközök voltak, s talán ily otromba kődarab tette úrrá, királylyá, a környező emberfalka fölött az első embert, ki azt kezébe ragadta, ha mondom ez otromba kőbaltáktól átmegyünk a munkagépek csarnokába, hol ezern}'i óriási összetett gép recseg, zihál, dörg, dolgozik. Itt a gőzfűrész zakatol, amott az aranyos csipkeorsók keringenek eszeveszett gyorsasággal, távolabb üveget gombolyítanak s gyártják belőle a selyemnél puhább, pehelynél könnyebb csokrokat, köpenykéket, virágokat. Amott rémletes robajjal, sziporkázva repeszti a bazalt sziklát az alagútfúró gyémántkemény aczélja, közel hozzá sveiczi leány szövi a csipkefüggönyt, a toronymagas czefrepá- roló gép árnyában, mig a rémséges gőzeke lánczain kis húga hintázik. Itt a villamfolyam aranymezbe vonja az értéktelen csecsebecsét, amott az éjszaki fénynyel vetekedve szórja súgárait az éjbe. Távolabb gázkonyhán főzik az ételt s villamos motor hajtja a pecsenyeforgatót. A gépházakon kívül törpéknek való gazdasági vasutak hihetetlen keskeny sinnyomai kígyóznak. A locomotiv olyan nagy, mint egy jó bornyú s mégis óriási terhet ragad magával. A kocsik kényelmesen megrakhatok s egy kéznyomással kiürithetők. A sínek felszedhetek s mint a dongafa, a lapos talpfákkal együtt garmadába rakhatók. Nagy jövőjük van e gazdasági vasutaknak, s bizonyára alig telik el pár év, mikor már egyik nagyobb mező- gazdaság se lehet el nélkülök, különösen rengeteg alföldünkön, hol természeti akadály sehol sem állja útját a sinek gyors lera- . kásának, és a hol oly kevés s oly drága a munkás kéz. E kis vasutakat nagyon ajánlom minden nagyobb gazda figyelmébe. Meglehet, ma még sokan elfogúltsággal fogadják, mint az osztrák közlekedési minister a brünnieket, kik Bécsben megjelenve a kegyelmes úr előtt pártolását kérték a Bécstől-Brünnig kiállítani szándékolt vasútra. Ugyan mit akarnak maguk, szólt a közlekedési ügyek előrelátó ministere, a gyorskocsi hetenként kétszer fordúl meg Bécs és Brünn között, mégis mindig üresen jár. Mit akarnának maguk vasúttal szállítani ?! Ilyen formán volt ez nem régen még Kassa és Budapest között is, ma pedig már Hatvan és Budapest között 18 személyszállító vonat fordúl meg napjában, „Én nem annyira ártatlan okért, — egy kis szeretőm volt akkor.“ „Mint gyermeknek ? Ön ugyan hamar kezdte.“ „Ne értsen félre, Matild grófnő. Azon kis szenvedélyek egyike volt ez, melyek kedvéért az ember kiszedi a madárfészkeket, ellopja a szomszéd almáját, kitépi a kakas legszebb tolláit. és ibolyát keres, — — — ah,“ kiáltott fel lelkesülten, „és az ibolyát mindketten szeuvedélyesen szerettük !“ A fiatal ember ezt a grófnő zsebkendőjének finom illatára vonatkozva mondta, melyet most a hölgy nevetve dobott oda neki és mondta: „Sajátságos az, Stollberg úr, hogy bár eddig nem ismertük egymást, mégis sokban rokonszenvezünk, az illatban, a szerelmeskedésben, a zárt kocsiban, és — — —.“ „Azon gondolatban,“ szólt közbe hirtelen a fiatal ember, „hogy bátorság szükséges bizonyos mély örvény áthidalására.“ „No ebben az egyben, nem egészen rokonszenvezünk, mert én azon nézetben vagyok, hogy a bátorság csak akkor ér valamit, ha a másik oldalról is nyújtanak segédkezet.“ Már csak egy negyedóra kellett, hogy Münchenbe érjenek. „Ó, Matild grófnő, nyújtsa nekem kezét egy pillanatra!“ „És minek?“ „Hogy egy örvényen keresztülsegitsen.“ „De én nem látok őrvényt.“ „Ó, igen, itt van, mély az és veszélyes; nem attól félek, hogy beleesem, hanem attól, hogy ha ezen örvénybe esném, kegyed ott fűn, annak szélén állana meg, és jóizüt nevetne a szegény megcsalatott fölött, — azért nyújtsa kérem kezét, — ó, csak újjának hegyét.“ mégis kevés az utazóknak. Ilyen formán leszünk a gazdasági vasutakkal is. Ma a legtöbben félnek tőlök, s nem sokára áldani fogják, mert a gazdálkodást beláthatatlan lendületre fogják segíteni. Erdélyi Béla. A tanítók ünnepe. Az egri főegyházm. rk. tanitó-egyesiilet idei közgyűlését f. hó 7. és 8-án tartotta meg. Ünnepe, mégpedig kettős ünnepe volt ez a helybeli és vidéki tanítóknak. Két nap tartott és kettős szempontból nevezetes eredménye. . . Egyik, talán mondanom sem kellene, a fényes munkaeredmény, másik eredmény pedig az, hogy a kartársi szeretet soha ki nem alvó tüze élesztetett fel ezen örvendetes összejövetelben. Ünnepelve munkálkodtunk és munkálkodva ünnepeltünk. . . Hisz’ azt mondják, a tanító munkája valami ünnepies, valami magasztos! A gyűlés elvi harczaiból, és eszmecseréiből kitűnt ama gyöngéd — de elég férfias — bánásmód, mely a collegiális szeretet hatalmából ered. A kölcsönös szeretet színt varázsolt, a közös életküzdelem próbája pedig erőt kölcsönzött a tárgyalásoknak. Ennyit általában; lássunk most a részletezéshez! noha meg kell jegyeznem, hogy ha én a gyűlést kimerítően akarnám feltüntetni, úgy annak ivekre menő jegyzőkönyvét kellene ide iktatnom. Jul. 7-én 9 órakor az egyesület központi bizottsága tartotta ülését, mely a másnap tartott közgyűlés tárgysorozatát készité elő. Már számosán voltak jelen a kör-küldöttek közül is. Ugyancsak 7-én, délután 3 órakor ftsz. Katinszky Gyula, tanitó-képző tanár úr tartott egy gyakorlati tanítást gyermekekkel ezen tételről : „Egy olvasmány tárgyi kezelése, a reáliák csoportositásá- nak feltüntetésére.“ Katinszky úr előadása tanulságos és élvezetes pár órát szerzett a jelenvoltaknak; évek múlva is örömmel és szívesen fogunk visszaemlékezni ezen pár órára. Katinszky úr működését, fáradhatlan buzgalmát sokkal jobban ismeri a nagyérdemű közönség, semhogy az én szerény dicséretemre szorulna ; hanem magának a csoportositási tanmódnak előnyeit is el kell ismernünk ; mert hisz' benne a szakember első pillanatra előnyöket lát, a laikus pedig különös lelki örömet talál benne tanügyünk haladását illetőleg, de a mi legfőbb, a gyermek-tanúlók ezen eleven módszer által érdekkel és élvezettel tanulnak. Katinszky úr bemutatta még a tudatos éneklés tauitásmódját is. Az érdes előadás után néhány dalt énekeltek a tanulók a vidékiek tiszteletére. Ft, Zsendovics József kanonok úr őnagys., mint az egyesület elnöke, meleg szavakban mondott a gyűlés nevében köszönetét Katinszky úrnak. — Másnap a közgyűlés napján reggel 77* órakor szentmisét mondott Zsendovics úr őnagysága a lyceumi kápolnában. A képviselők teljes számmal megjelentek. Mise után rövid idővel kezdetét vette az ülés, melyet nagys. és ft. ZseuA mozdony éleset füttyentett. „Azt hiszem, mindjárt Münchenben leszünk,“ mondá a szép hölgy nyugodt hangon. „És nincs kegyedben részvét, nincs jóság, nincs könyörület ?“ „Legyen oly szives, nézze meg, láthatni-e már valamit a városból, talán a gázlámpákat a távolban, — mindig vigasztaló annak látása, hogy utunk czéljához közeledünk.“ „Amely rám nézve nagyon szerencsétlen,“ szólt a fiatal ember mély sóhajjal; de hirtelen igen szerencsés gondolatra jött. Sebesen felrántá a függönyt és élénken mondá: „Ott távol gázlámpák csillognak az éjben; az München, — nem akar kegyed kinézni ?“ A hölgy gyorsan fölemelkedett, a fiatal ember mellé állt — kinézett. „Hol?“ kérdé. „Ott elől, — kissé jobban ki kell hajolnia, — látja a gáz- világot ?“ „Igen, látom.“ „Az már utazásunk czélja, — nem szomorú dolog-e az ? — — ily szép utazás, — — — melyet soha, soha sem feledek.“ „En is mindig hálával fogok visszaemlékezni ez útra és önre.“ „0, nem hála az, mit kegyed érez, — hisz csak arra kértem, hogy kezét nyújtsa nekem, s kegyed megtagadta kegyetlenül, — és én mégis, még egyszer kérem.“ „Különös ember ön ! Itt van kezem!“ (Folyt, köv.) *
