Eger - hetilap, 1885
1885-06-30 / 27. szám
221 A kiállításról. Olvad az aszfalt, a vízvezeték meleg permetekét hordja a forró szellő, a paloták bádog díszítései csak úgy pattognak a hőségtől, a vigadó kioszkja előtt esti hét óra előtt hüsölni lehetetlen, a Depinvi dunafürdőt meglátogatni istenkisértés. A házak álmatagon zárják le redőnyös pilláikat, az útczákon csak a kín- szenvedésre kárhoztatott lóvasutasok, no meg az élvezet hajhászó vidékiek járnak. Hébe-korba feltűnik egy-két külföldi is. Örömmel tapasztaljuk ezeknél, hogy nem csak a magyar nyelvet nem értik, de Hermann nyelvét is csak fogyatékosán sejtik. Szívesen magyarázunk nekik kézzel lábbal, csak a der die dast ne kelljen használnunk, s Váczra illő beszédünket ők gyakran ugyan oly módon viszonozzák. Egy ily jámbor, istenfélő jövevény megvallotta előttem, hogy vágyva, de rettegéssel jött Magyarországra, mint a kelet kapujához, de itt most álmélkodva tapasztalja, hogy nem a kelet kapujában, hanem a dél portájában áll, mert ennél különb meleget a Kongó birodalom se produkál, és mégis a nyugat pompás metropolisában képzeli magát. Csak azt sajnálja, hogy nem találhat cserkeszt, bolgárt, törököt, tatárt, csikóst és betyárt, pedig meg volt győződve, hogy e nemzetiségek közül valamennyi csak úgy rajzik a fővárosban. Különösen a betyárokat sajnálja, mert e törzs, mint hallja: rohamosan pusztúl a gulyás elől, ki az alföldről lassankint kiszorítja. Magam is sajnáltam, hogy e törzs annyira pusztulóban van, de ajánlottam, hogy mutatok neki Eger tájékán eleven matyót, meg palóczot, ezeket azonban meglátni nem vágyott, mert ily mesteremberekről nem olvasott a hivatalos catalogusban, az „Abrégé du bulletin de la société hongroise de géographie“ pedig nem csak hogy a kezébe soha se került, de bizony még hírét se hallotta. Nem csudálkozhatunk rajta tehát, ha egész Palócz ország, pétervásári palócz királyságával, az a mesebeli tündérország a szemében, a hol a madár sem jár. Azaz, hogy csak volt, mert elbeszélésem után János pap országának tarthatja, hol dalosabb a madár, illatosabb a fű, jobb az ember, mint bárhol egyebütt széles Magyarországon. Megtekintettük együtt a barbár Magyarföld országos kiállítását is, és jó idegenem egyik bámulatból a másikba esett. Nem jött nekünk segítségünkre sem nyugat, sem kelet, hogy sikerültet mutathassunk fel. Kelet ugyan némileg képviselve van. mint specialitás, de kisebb mértékben, mint bármi más efajta kiállításon, és mégis elég érdekességet, sőt meglepőt talál az idegen. A mi kiállításunknak elenyésző csekély mértékben van csak nemzetközi jellege, mert külföldről csak az ipari czikkek előállítására szükséges munkagépek és szerszámok, a lényegesebb javításokat feltüntető mezőgazdasági gépek, az új találmányok, a magtermények, trágyaszerek és takarmányfélék, külföldön lakó mert ha balra, a nagy csikósnak tett is néha egy-egy megjegyzést, ennek nem volt más hatása, mint az, hogy e nagy csikós egy-két perczig egészen más hangnemben fiityőlte híres dalát. Fiatal emberünk gyakran nézte óráját, és a rohanó vonat nagyon lassúnak tetszett előtte. De nincs igazabb közmondás ennél: A türelem, Rózsát terem. Azt is meg kell vallanunk, hogy e hosszú állomáson sem töltötte az időt minden haszon nélkül, — a szép hölgygyei ismét jelbeszédet kezdett, és elragadtatva vette észre, hogy már any- nyira ment, miként néma szerelmi vallomásaira nem épen barátságtalan mosolylyal, sőt elpirúlva, bizonyos sokat jelentő szemlesütéssel felelt bájos szemköztije. Most a vasút mellett jobbra és balra számos majorság, kerttel körülvett mezei lak, magas és hosszú gyárak, végre a gázlámpák fénye kezdett feltűnni, a mozdony is egy hosszat fütíyentett, s megállt. „Augsburg, — tiz perez !“ Ezúttal oly elővigyázattal volt fiatal emberünk, hogy a kocsi ajtaját előre kinyitotta, s alig hogy megállott a vonat, kiugrott. Aztán sebesen kinyitotta a szomszéd coupé ajtaját, karját nyújtotta a fiatal hölgynek, és kéjes érzés futotta végig, midőn kiszállásközben erősen rátámaszkodott a szép hölgy; ekkor karját karjába fűzé s igy sétáltak fel, s alá a vonat mellett. Mily boldog volt fiatal emberünk, mert a szép hölgy, úgy látszott, minden tartózkodást félretett és nem úgy tekintette öt, mint idegent. Szorosan tartotta karját, sőt lehet mondani egészen hozzásimúlt, és elfogulatlanúl, jó kedvvel, majdnem csintalanúl fecsegett, a szintén fel s alá járó utasokat tévén vidám megjegyzéseinek czéltábhonpolgárok képzőművészeti művei, és az élő állatok nyertek bebocsáttatást. S ez helyes eljárás volt, mert egy részről a kis iparos a mívelt nyugat találmányaival megismerkedhetik, más részről a mezőgazdasági termelés és állattenyésztésben a külföldön elért legújabb vívmányokat hasznunkra fordíthatjuk s egyúttal kifejlett mezőgazdasági viszonyainkkal és állattenyésztésünkkel a külföld figyelmét az összehasonlítás révén is magunkra vonjuk. A keleti pavillonban is kizárólag külföldi tárgyakat találunk, melyek nagy részt Szerbia, Románia, Bulgária és Törökország tartományaiból kerültek hozzánk. E külön kiállítási osztály czélja, mint a kalauz helyesen mondja, -wlágos előttünk, ha megfontoljuk, hogy a műipar gazdag tápot lel a keleti Ízlésben és hogy különösen a színek megválasztása és az ornamentika tekintetében a keletnek müipari tárgyai felette érdekesek. A keleti pavilion tehát, valamint a később létesítendő keleti múzeum a müizlés szempontjából a kiválóbb keleti czikkeket fogja tartalmazni. Kereskedelmi szempontból azért fontos e pavilion, mert iparosainkat és kereskedőinket a kelet üzletviszonyai felől felvilágosítja, és egyidejűleg megkönnyíti a kereskedelmi összeköttetéseket a kelet termelőivel és fogyasztóival. E czélnak elérhetése végett a keleti pavillonban egyes szemelvényekben bemutattatik az illető keleti országoknak termelése és azon czikkek, a melyeket az illető keleti ország külföldre visz ki. vagy a melyeket külföldről hoz be. E czikkek mintáiból megláthatják a mi iparosaink és kereskedőink, vájjon azokat a keletről beszerezhetik-e, illetőleg vájjon a külföldnek azon országokba szóló bevitelében szintén közreműködhetnek-e ? Végre Bosznia és Herczegovina egy külön kiállítási pavillonban mutatja be mezőgazdasági és ipari czikkeit, melyek főleg ethnographiai szempontból a kiállítás érdekes kiegészítő részét képezik. A hazai iparczikkek közül a legjelentősebbek egy része az állandó épületnek tervezett új olasz renaissance ízlésű iparcsarnokba jutott. Ez impozáns épület külalakjáról szólnom alig szükséges. Megvan az már kőben, fában, papíron és porczelánon örökítve ezernyi ezerszer, s alig akad az országnak lakosa, ki azt az épszögény alakú csarnokot, a sarkpontokon emelkedő pavilonokkal s a középen álló dí szkapukkal első pillantásra fel ne ismerje. Ezt a 8 támpontot c sarnokok kötik össze s az épszögény középpontjában, a két középső csarnok keresztezése fölött emelkedik a szép körvonalú kupola. A diszkapuk magassága 22 méter, a kupoláé 48 és V* a padozattól számítva. Az iparcsarnok területe 14.000 □ méter. Előállítási költségei mintegy 600,000 írtra rúgnak. A főkapun beérve, j o bb- és baloldalon a XVII. csoport, vagyis a bútoripar és a decorativ lakberendezés 19 Iájává. A fiatal ember szomszédjait sem kímélték csípős észrevételei, fókép, miután lefestette őket előtte; igen, sőt fáradságába került a pajkos leányt lebeszélni, hogy a Zászlóőrt ne dúdolja, mikor a nagy csíkossal találkoztak ; de még sem tudta megállni, hogy egy igen vidám pillantást ne vessen rá, mit azonban a nagy csíkos nem vett észre, vagy ha észrevett, bizonyos, a megvetéshez közeledő közönynyel viszonzott. „Határozott-e már kegyed Münchent illetőleg ?“ kérdé a fiatal ember esdeklő hangon, „és megengedi-e, hogy ott, mindazon tisztelettel, melylyel egy hölgynek tartozom, gondoskodhas- sam kegyedről?“ „Mit tudjak tenni'?“ felelt komolyan és megnyugvást mutató arczkifejezéssel, „hiszen olyan vagyok, mint egy gyenge sajka, melyet a vihar kiűz a biztos kikötőből, és örülnöm kell, hogy egy erős karra találtam, mely a szegény jármüvet az igazi útra visszavezeti.“ „Igaza van, kisasszony, erős e kar,“ mondá a fiatal ember és bensőséggel tette hozzá: „melyet azonban becsületes szív kormányoz.“ „Akkor hát bizni fogok benne!“ válaszolt a hölgy, nyíltan és igazlelküleg tekintve rá, „mert azt olvasom vonásaiból, hogy ön nem képes visszaélni a benne helyezett bizalommal. „Kegyed tehát elhatározta, hogy ma Münchenben marad ?“ „Tehetek-e mást ? Csak az az egy vigasztal, hogy bátyám, ki nagyon praktikus ember, meg lesz győződve, hogy én holnap este ugyanezen órában vagy itt Augsburgban, vágj7, mit a jelen esetben szívesebben teszek,“ mondá nyájasan tekintve a fiatal emberre, „Münchenben, a gyorsvonat megérkezésénél jelen leszek.“ (Pofit, köv.) *
