Eger - hetilap, 1885

1885-06-09 / 24. szám

199 tért vissza székvárosába. Részt vettek az ünnepélyen: az összes közös hadseregbeli helyőrség s az itteni m. kir. honvédség, tel­jes katonai díszben; a megyei s városi hatóság, a kir. törvény­szék, a kir. főügyészség, a kir. pénzügyi, s egyéb hivatalok, a czist. fogyom, ifjúsága, zászlaja alatt, a tanítóképző, s a nőne- velő intézetek, az elemi s népiskolák, testületileg, s a kath. hi- Yek egész serege. Emelték az ünnep fényét a katonaság diszlö- vései. mozsarak durrogása, s a kát. zenekar játéka. Az ünnepélyt a katonaság elléptetése fejezte be. Délben egyháznagy ő exja termeiben diszebéd volt mintegy 60 terítékkel, melyen a mélt. fő- káptalan tagjaiból, a katonai s polgári hatóságok, valamint a vá­rosi polgárok előkelőiből szemelt fényes társaság vette körül a szeretve tisztelt házi gazdát, érsek őnmlgát, kit az ebéd folyamán Szubányi János kir. trszéki bíró, élénk s őszinte lelkesedést kel­tett szavakban köszöntött fel. Ebéd alatt a katonai zenekar vá­lasztékos darabokat játszott. Az ünnepnek egész nap gyönyörű tavaszi idő kedvezett. — Érsek ö exja dr. Kozma Károly egri főkápt. kanonok, papnöveldéi kormányzó, udv. káplán hittudor ő nsgát, mint újab­ban kinevezett prépostot, az udvari kápolnában f. hó 7-én d. e. 11 órakor benedikálta. — Dr. Kozma Károly prépost-kanonok ő nsga ugyané nap regg. óráiban a cist.-rend templomában, díszes papi segédlet mellett, nagy misét tartott, s az innét kiindult ur- napi körmenetet vezette. — Bpest-tanker. kir. főigazgatóvá közelebbről dr. Hóman Ottó kolosvári egyetemi tanár lön kinevezve. Az új főigazgató ő nsga jövő vasárnap, f. hó 14-én érkezik körünkbe, hogy a fő- gymnásiumunknál f. hó 15-én kezdetet veendő szóbeli érettségi vizsgálatokon, s utóbb a helybeli tanítóképző intézetnél a tan- képesitő vizsgálatokon elnököljön. — Majorossy János kalocsai kanonokot közelebbről király ő felsége püspökké nevezte ki. A fejedelmi kitüntetés ezúttal ismét megyénk egy derék fiát érte. Az uj pöspök ő mlga ugyanis, Hevesmegye Al-Debrő község szülötte, s miután tudvalevőleg sze­gény sorsú földmives szüléktől származott, kizárólag saját jeles tehetségeinek, s ernyedetlen buzgalmának köszönheti magas állását. — Desewffy Sándor, egyházmegyénk egykori kedvelt, s ki­váló műveltségéről társas köreinkben is kedves emlékezetben álló tagja, utóbb sárospataki plébános, ki, — mint annak idején la­punkban említve volt, — közelebbről a kassai egyházmegye apát- kanonokjává, s tanfelügyelőjévé neveztetett ki, — múlt máj. hó 14-én búcsúzott el sárospataki híveitől. A bucsuzás, — mint a hát azért, mert hallottam mit beszéltek Vilmával. No azért nem szükséges elpirulnia. Megtörténik az ilyen másokon is. Önök azt. hiszik: szeretik egymást. Jó, ez ellen nincs kifogásom. Sőt, tovább is szerethetik. Hanem aztán? — Aztán, hiszen hallotta gróf ur, hogy — — Igen halottam. Lujza nőül akar menni önhöz. Azért mon­dom igy, mert tudom, hogy ön annyira szerény, hogy ezt a szót először ki nem mondta volna. Tehát Lujza nőül akar menni ön­höz, ön meg, mert szereti — elvenné, bár előbb kitárta előtte, mi várhat rája. Nemde igy áll a dolog? — Igen. Nos tehát ez az oka, miért kérdeztem előbb: mi ön jelen­leg ? Ön is beláthatja, édes Vilmos, hogy leányomat e czimen: ,.szeretik egymást“ — önhöz nem adhatom. Hiába, a noblesse obli­ge. Én gróf vagyok, s egy aristokrata leányát csak aristokratá- hoz adhatja. Az már aztán megint más kérdés, milyen az az aris­tokrata. Van születés-, van pénz-, van szellem-aristokrata. A má­sikról ne beszéljünk. Aki sem születésére, sem szive-, lelke- eszé­re nézve nem nemes ember, miattam lehetnek milliói, előttem csak gazdag ember marad s nem lesz soha aristokrata. Ön, édes ba­rátom, bár születésére nézve polgárcsalád sarja, szelleme aris- tokratává tette. Azaz, csak elvezette az ajtóig. Lépjen be ez aj­tón s leányom az öné. — Oh gróf úr! oh atyám! — Megálljon Vilmos, a föltételeket nem hallotta. Ön az utolsó évet nem itt, hanem Párisban fogja végezni, valamint ott dolgozik s ott tökéletesíti magát, o.tt lesz — ön is hiszi, én is hiszem — ott lesz müvészszé. Indul pedig holnap reggel s 5, értsen meg jól: 5 éven át Bécsbe nem jő, levelet nem kap s nem ir, a szünidei utazás alatt, ha esetleg találkozunk, ön nem fog ben­„Zemplén“ Írja, — az összes városi lakosság részéről, minden hitfelekezeti különbség nélkül, igen érzékeny s megha­tó volt. A mondott napon a búcsúzó apátkanonok ő nsga lakásán, Sárospatak város képviselőtestülete, mintegy 50 taggal, csaknem teljes számban megjelent, kikhez a városi értelmiség s polgárok köréből számosán csatlakoztak. A város összes közönsége nevé­ben K u n Dániel városi főbíró megható szavakban vett búcsút a t. férfiútól, élénken ecsetelve a város közügyei iránt évek során át folyton tanúsított érdeklődését, hathatós tevékenységét s áldo­zatkészségét. „Mélyen tisztelt apátkanonok ur! — folytatá, — Té­ged ilyennek tudva s ismerve, évek előtt mások fényesebb állásra hivtak meg. De kérő szavunkra itt maradtál. Kérnénk most is . . . de minden önzésnek van határa. . .“ — Szavai végeztével a főbíró átnyujtá az érdemes apátkanonoknak a Sárospatak vá­ros díszpolgárává történt megválasztatásáról szóló disz-oklevelet. A kitüntetett férfiú szívből fakadt, s szívhez szóló szavakkal kö­szönte meg a város polgárságának a szép kitüntetést. — A tiszti kert megnyitása. A kedvesebbnél kedvesebb nyári mulatságok egymást váltják fel. Táncz-kedvelő fiatalságunk nem panaszkodhatik. — Alig hangzottak el a „j o g á s z-j u n i á- lis“ „t a 1 pc s iklán d ozó nótái,“ — nemes revancheul már múlt szombaton, f. hó 6-án, az itt állomásozó cs. és kir. 60 gyalogezred derék tisztikara hívta meg városunk müveit közön­ségét a volt Trinitarius-templom melletti, ugyn. „Wasa-kert“ megnyitási ünnepélyére. S a müveit közönség szine-java — kevés kivétellel — sietett is az udvarias meghívásnak eleget tenni. — A tágas és csínnal beredezett kert bejárójánál, valamint néhány lépéssel távolabb nemzeti zászlókkal díszített csinos lombivek alatt, melyeken „Isten hozta“ s „Éljenek a hölgyek“ föliratok valának olvashatók, nyalka tisztek fogadták az érkező vendége­ket, s üde virágcsokrokkal lepték meg a hölgyeket. A vendégse­reg öt óra után kezdett gyülekezni, a hölgyek egyszerit, de ízle­tes nyári ruhákban, — mi bájaikat még inkább emelte; — a kát. zenekai' válogatott darabokat játszott s a kert mindinkább kezdett népesedni, élénkülni. Itt czélba lőttek; amott tekéztek, mások az árnyas fák, bokrok és virágágyak közt sétáltak, mi közben a kedves házi gazdák, kifogyhatlanok voltak a szíves­ség-, udvariasság-, s előzékenységben. De a fiatalság csakhamar tánczra perdült, s midőn a befejezett keringő után, Palócz Kál­mán ráhúzta, hogy: „Kinyílott az ibolya“ . a tánczkedv mind ma­gasabb fokra hágott, mi nem is volt csuda, hisz a derék vendég­látó tisztikar járt a legjobb példával elül, annyira, hogy a sok kiváló tánczos közt volt egy, kit gyönyörű csárdás-tánczaért az egész vendégsereg megbámúlt. A négyeseket mintegy 40 pár tán­nünket megismerni. Ha egy városban, vagy egy fürdőben talál­kozunk, ön rögtön távozik, ha egy vasúton utazunk, ön leszáll s megvárja a következő vonatot s azon utazik — ellenkező irány­ban. Szóval öt éven át mi holtak vagyunk egymásra nézve. Ne halványodjék el! Csak testileg. Lelkűnkben gondolhatunk egy­másra annyit, amennyit tetszik. De hangosan sem ön nem ejti ki, sem Lujza, sem az én nevemet, — viszont mi sem. . . . Ha azu­tán az 5 év elmúlt, s önből hires ember, nagy művész leend, — ön is hiszi, én is hiszem — jöjjön hozzám, s ha még szereti Lujza önt, s ön Lujzát, megérkezése napján tartjuk az eljegyzést. Most behívom Lujzát, játszák el együtt Haydn valamelyik symphoniáját; azalatt én eltávozom, ön meg mondja el neki, a miket tőlem hallott. Vilmos másnap elutazott. Ez 5 év alatt hires ember lett s művész. Paganini legjobb barátjának nevezte s tartotta. Bejárta Hollandiát, Német-országot, az éjszakot, átment Angliába, minde­nütt megelőzte hire s mindenünnen a magasztalás kisérte. Ez 5 év alatt sem nem irt, sem nem kapott Bécsből levelet. De azért egyik sem feledé a másikat. Vilmos legszebb dalait neki játszotta, a tapsok viharában az övére gondolt, a mosolyokban az övét kereste, s ha vonója szárnyán a magasba szállt, ott is csak Lujza volt előtte. S Lujza? Hát feledhet-e el leány művészt; művészt, kinek lelkében több van az istenségből, mint más emberben ?! Kiről tudja, hogy a dicsőséget s a hirt csak hozzá vezető útnak nézi ?! Ki úgy magaslik ki azok közül a férfiak közül, kiket lát s kikkel beszél a jour fixeken, mint a bérezi fenyő az apró bok­rok közül. És mégis .... Öt év múlva megérkezett Vilmos. Nem mint művész érkezett,

Next

/
Thumbnails
Contents