Eger - hetilap, 1885
1885-05-12 / 20. szám
166 ben a külföld legjelesebb tudósai és más hires féríiai classicus, szívet és elmét képző, finomító miveit társalgást folytathattak. Az akkori lovagias kor igényeinek megfelőleg bizonyára sokszor ri- valgtak az élénk vadász-kürtök és a vendégszerető bibornok deli leventékből és tudósokból álló udvara a még most is rengeteg erdőségekben napokig fáradhatlanúl üldözte a medvéket farkasokat úgy, mint a szépszemű szarvasokat és karcsú őzeket. Lám, mily messze vagyunk ama dicső kortól! Vadász sem vagyok, még is elragad képzelődésben az akkori nagy és fényes időszakra való emlékezés ? Fájdalom, a török pusztítás mindezen dicsőségnek véget vetett, és századokon túl csak a pusztaságnak utálatossága, és a vad janitsárok szitkai és zsarolásai uralkodtak. Fölemelkedett újra, bár nem a régi fényben Fuor-Contrasti, hogy aztán véglegesen töröltessék el a föld sziliéről ; csak az egri Ly- ceumnak ormain létező ékítmények őrzik még emlékét. Történeti, művészettörténeti, ethnographiai, és földrajzi tekintetben tehát egyaránt érdekes F.-Tárkány, és miután a múlt évben törvényszerűleg átcsatoltatott Heves megyéhez, biztatott a remény, hogy ugyanennek irányadó körei mindent el fognak követni, hogy Egernek ezen kedvelt kiránduló helye kényelmesebben és kevesebb rázkódással legyen megközelíthető mint eddig volt. Különösen uj megyénknek fájdalom, oly korán és váratlanul elhunyt alispánjába vetettük bizalmunkat, annál inkább, minthogy két ízben is volt szerencsénk őt itt tisztelhetni, és elragadással szólt Tárkány felől. Minden kezdet nehéz, azt jól tudjuk, békével várjuk tehát Heves megyében is a jobb jövőt, és bizunk annak lelkes megyei bizottságában, *) hogy e szegény községről, melyről eddig ugyancsak el lehetett mondani, hogy ügy állott: „se ki, se be, mint a kapufélfa,“ és kivált Borsod megyére nézve valósággal az Isten háta mögött létezett, — mely azonban most Egernek úgyszólván tőszomszédságában fekszik, atyailag fog gondoskodni, és nem tekinti betolakodott mostoha gyermeknek. A legelső és legsürgősebb teendő okvetetlenül a Felnémet- Felső-tárkányi útvonalnak jobb, és használható állapotba való helyezése. Fájdalom! vetéseink nagy hátrányára, mindeddig szárazság uralkodott; ez kár a népnek, de haszon volt az útra. Jöjjön csak, mint jönni kell, egypár hetes esőuek, és tengelyig merül a kocsi a sártengerbe; mert a temérdek fahordó szekér úgy kikotorja az össze-vissza halmozott köveket, hogy ember legyen, ki ép derékkal megyen rajtok keresztül. Igaz, hogy az érsek-uradalom szállíttatja azon az úton a táját, a tárkányi lakosok hordják azt; de kiknek, és hová szállítják'? Eger városába, Heves megye *) S kétségkívül erélyes uj alispánjában is, ki szintén nagy barátja minden szépnek és jónak. Szerk. borz, koros ember volt, ki szerette a nagy szót, fényes arany sujtást és erős pálinkát; de arra nem volt elég éber szeme, hogy a Kárpátok minden itt beágazó ösvényét megrakja éjjel nappal vigyázó előőrssel. Egy pont köztük őrizetlenül maradt, s ezen az egyen, az éj sötét szárnya alatt, kémek által vezetve, fejér szij- jas csapat tört a nyakunkra. Mikor a riadó dobszó megperdült s a honvédek, álmukból felrezzenve, sietve kapkodták fel ruháikat s fegyvereiket, akkor már ropogott a puska, melynek tüzénél láthattuk csak, melyik az ellenség (a fehér szijjas), melyik a baj- társ (a fekete szijjas), különben pedig lődözhettünk vaktában egymásra és a levegőbe. A pokoli képeket festő Van Breughel ecsetére lett volna méltó ez az éji harcz. Nem volt három honvéd sem fölötözve igazán; némelyiken csak füzetlen bakkanes, köpeny és sapka, még sem fázott meg,egy sem a nagy téli hidegben, olyan meleg volt az az éjszaka. És bizony nem a lengyel herczeg érdeme, hanem a honvédeké, hogy kiverték a fehér szijjasokat a faluból s hajnalban már megint valamennyi túl volt a határon, farkasszemet nézve azontúl is a mi előőrseinkkel. S hányszor vert föl bennünket riadó dobszó legédesdedebb álmunkból, ha a hegyekből puskalövés hallatszott; vagy ha az előőrsöktől értesítés jött. hogy a szorosnál kémszemlélő csapat tűnt föl! De még többször minden egyébb ok nélkül, csak hogy hozzászokjunk a gyors fölöltözéshez és kivonuláshoz. Századosaink meg-megdicsértek: „Hamar elkészültetek ; most már mehettek vetkezni, aludni!“ Szóval kemény szolgálat volt, dicsőség nélkül, melyet pedig valamennyien szomjazánk. Egybegyülve egy-egy kis szurtos oláh kocsmába s fogyasztva a tincses zsidó kegyetlen savanyu borát és rosszszagu pálinkáját: irigyeltük a nagy magyar táborok sorsát, hol a honvéd aratta a dicsőséget, meghalt vagy előre ment s olyan nép közt forgott, mely értette lelkesedését s lakosságának. Ezeknek is tehát csak úgy érdekében áll az, hogy járható út legyen, mint a fentebbi két tényezőnek ; tehát idején gondoskodjék, és rendelkezzék a vármegye, hogy mig a jó idő engedi, a rossz idő számára készíttessék az út. — Ezen úton a falú elején létezik egy híd, mely a télen részben beroskadván, hirtelen kijavíttatott ugyan, de megvizsgáltatván, oly rossz karban lévőnek találtatott, hogy mielőbb egy új szilárd hid épittetése elkerülhetlen szükségessé válik. Terv is készíttetett a megye által, melynek költsége azonban az 1600 irtot meghaladja és az kívántatik, hogy a község, melynek egy féltelek földnél és egy rozzant házánál egyéb vagyona nines, és minden szükségét pótadóból fedezi, az uradalommal együtt maga építse föl ezen drága hidat. Az igazság és méltányosság pedig azt követeli, hogy Eger városa, melynek lakossága oly nagy mértékben használja ezen utat; Kistálya, Makiár és Füzes-Abony községek, honnan évekig szinte száz és száz szekér járja ezen hidat, arányosan járuljanak annak fóllállitásához, melyet különben F.-Tárkány egymagában létesíteni annál kevésbbé bir, minthogy legújabban is a phylloxera gyérítésének költségeire többet mint 450 irtot kell költenie. De erről máskor. — Végül megemlítem, hogy f. hó 5-én délutáni 3 óra tájban iszonyú vihar mellett felhőszakadásszerü záporeső volt, melyet, fájdalom, jégeső is kisért, mely sűrűsége és szemeinek nagysága miatt, — voltak galambtojásnál is nagyobbak, — a szőllő- ben és gyümölcsfákban tetemes kárt okozott. D. A. Különfélék. — Dr. Samassa József egri érsek ő exja a leleszi tüzkáro- sultak fölsegéllésére 300 irtot, — az egri mélt. főkáptalan ugyané czélra 100 irtot kegyeskedtek adományozni. A szerencsétlenek nyomorának enyhítésére a könyöradományok gyűjtése megyeszer- te megindult. Adakozásra mi is fölhívjuk t. olvasóinkat; a kegyes adományokat e czélra elfogadjuk, lapunkban nyugtázzuk, s azonnal rendeltetésük helyére juttatjuk. — A néh. b. e. Fejérváryné által alapított gyöngyösi árvaházat, f. hó 14-én, áldozócsütörtökön fogja Zsendovics József egri apát-kanonok ő nsga, mint a Fejérvárynéféle alapítványok gondnoka, ünnepélyesen fölszentelni, s rendeltetésének átadni. — Vasutiigyünk érdekében, ma, í. hó 12-én d. e. 11 órakor a város közháza termében képviseleti közgyűlés fog tartatni. — Tavaszi mulatság. — A hevesmegyei 1848—49-iki honvéd-egylet, a szegény és elaggott bajtársak fölsegéllésére, f. máj. hó 14-én délután, katonai és nép-zenekar közreműködése mellett, vendégelte két kézzel és repeső szívvel. Mi még csak beszélni sem tudtunk a falusi néppel, melynek a nyakán ültünk kelletlenül, kedvetlenül. Néhol ugyancsak rossz szemmel néztek ránk. Borsa szélén még ott álltak sorban az akasztó oszlopok, melyeken nemrég Mihályi Gábor kormánybiztos végeztetett ki öt oláhot (köztük egy hárpiát is,) mivel dühösen álltak ellent sánczaik mögül a magyar csapatok bevonulásának. Szívesebben harczoltunk volna mi a Bem zászlói s a Görgei lobogói alatt; de hiába, tiszteink azzal biztattak csupán: „Tavaszszal mi is indulunk a nagy har- ezokba, addig tűrjetek, itt is legény kell a gáton!“ S őriztük tovább a szorosokat és a sót, álmodozva a hasadó tavaszról, mely a mezőnek virágot hoz, nekünk pedig dicsőséget. De csak kevésbe múlt, hogy ezt a tavaszt megérhetém. A szolgálat szigorúsága a századokban a legerősebb fegyelmet követelte. A századosok, kik mind régi katonatisztek voltak, erélyesen, vaskézzel tartották fenn a rendet. Különösebb szigorúsággal kettő volt eltiltva : a földnépének károsisása és a részegség. A ki e kettő ellen vétett, keményen lakolt. A mi századosunk : Utassi (azelőtt Strasser) lelkesüli testestül erős katona volt, ki sokáig szolgált valamelyik gyalog ezrednél. Kassáról származott s amint haliam: ott is halt meg néhány évvel ezelőtt. Az volt a becsvágya, hogy az ő százada mintaszázad legyen rendben, betanultságban, külső díszben és a kötelességek pontos teljesítésében. Fukar volt a dicsérésben, mert azt tartá, hogy jól szolgálni nem erény, hanem kötelesség; szigorú a büntetésben, s a mit egyszer kimondott, attól nem tágított, akárhogy kérték. Szívesen nézte a csinos, igyekező katonát s utálta a rondát, a hanyagot. Egy rozsdás gomb kivette a sodrából s egy kis megkésés elkedvetlenité. Különösen ki nem állhatta a részeg katonát. És a sors úgy akarta, hogy az egész zászlóalj legiszákosabb közlegénye (Holló nevű, felső Borsodból)
