Eger - hetilap, 1885
1885-03-17 / 12. szám
98 de buzgó munkássága által köztiszteletre emelkedett férfiút, Eger fiát, ki a háromnj'elvü Újvidéken a magyar állameszmének és culturának egyik leglelkesebb határőre! S még soká az lesz, — s kívánjuk is, hogy legyen, — hiszen java férfikorában van; — 1835-ben született! Ez az évszám, Eger neve, meg a tegnapi ünnepélyek olyan gondolatokat juttatnak eszembe, melyeket el nem hallgathatok. Eger városa ismeretes kegyeletéről. Élénk emlékezetben van még a szép ünnepély, melylyel idegen eredetű, költő-fia emlékének hódolt, s csak nem rég olvastuk a hírlapokban, mily kegyeletesen ülték meg Csiky Sándor 80-ik születésnapját. De van Egernek egy másik fia is, ki nem itt született ugyan, de élete legmunkásabb napjait évtizedeken keresztül itt élte, munkája áldásait első sorban e város fiainak osztotta, s Eger annyival büszkébben adoptálhatja, mert országos hírű neve van. Csak a nevét kell kimondanom Szvorényi Józsefnek, s önök egyszeriben tudni fogják, hogy nemcsak Egerben, de környékén sőt az egész országban is légió azok száma, kik az ö tudományának, fenkölt nemes szivének, lángoló hazaszeretetének igen sokat köszönhetnek. Milyen érdemeket szerzett az irodalomban, nem szükséges részleteznem, csak azt említem fel, hogy 30 éves korában már 100 aranyos akadémiai koszorút s tagságot nyert, s most folyó 69 éves korában is ifjú erővel dolgozik a munkán, melynek megírására csak a minap kérte fel a Kisfalody-társaság! Miért irom mindezt? Talán azért, hogy az ő 70-ik évét is megünnepeljék ? Ez is elég ok volna ugyan, hogy a köztisztelet alkalmat találjon ünuepeltetésére; de van ennél nagyobb, fontosabb is, mely nem múlhat el nyom nélkül: Szvorényi József e folyó 1885-ik évben éri meg írói működése félszázados jubileumát, amennyiben 1835-ben jelentek meg első müvei a Hon- művész hasábjain. Az ő érdemekben gazdag élete mintegy kötelezi azokat, kik az ő nemes és szép lelke melegének részesei voltak, hogy megragadják ez alkalmat, — melynél keresve sem találhatnának jobbat — a hála és elismerés koszorújának át- nyujtására. Tettükhöz az egész ország sietne hozzáfűzni helyeslését s üdvözletét, mert Szvorényi első sorban Egeré ugyan, de tudományos, s az ifjúság oktatása körül szerzett érdemei országosan is halhatatlan nevet szereztek neki! Eger város kegyeletek iránt nem közönyös intelligentiája el fogja találni a módot, mikép történjék ez ünneplés; de késni sem szabad tovább — legalább az előkészületekkel, mert ez év elmúltával, elmúlik az alkalom is ! Ne vegye rossz néven t. Szerkesztő úr, hogy én a messze délvidékről irom e figyelmeztetést; nem egyéb az, mint Szvorényi József iránt érzett hálám jele, ki egykor szintén az ő vezetése alatt jártam Eger iskoláit, s ki az ő irodalmi munkáival is lép- ten-nyomon találkozván, könyebben szemembe akadhatott az, a mi mások figyelmét talán elkerülte. Dr. Badics Ferencz. Az egri „cause celéfore.“ A hét története, az újságírók nagy gyönyörűségére, elég gazdag volt izgalmas, úgynevezett sensationális eseményekben. Ezek egyike, mely bennünket legközelebbről érdekel, az Okolicsányi-féle gyilkosság ügye. A kír. Ítélő tábla e napokban, nyilvános ülésben tárgyalta a meggyilkolt özvegyének fölebbezését, mely az egri kir. tszék vizsgálatát hiányosnak állítja, amennyiben Hubert J.-né nem hallgattatott ki, s uj vizsgálat elrendelését kéri. A kir. tábla a kérelemnek helyt adott, s az uj vizsgálat megejtését elrendelte. A budapesti nagy lapok siettek a tárgyalás folyamát, hasábszámra terjedő tudósításban, túlbuzgó részletességgel közölni, a közönséges gyilkosságot egész „cause célébre“-ré fújni föl; sőt akadtak olyanok is, amelyek nem röstelték, Zolaféle mezetlen stylussal, a „chronique scan dal euse“-k minden kellékével fölruházni azt. Még csak azt várjuk, minő érdekes rajzokkal fogják illustrálni a gyilkosságot a képes lapok. Ma már tehát, a bírói tárgyalások nyilvánosságának bölcs intézményéből, s a napi sajtónak nagyon is botrányhajhászat-il- latú buzgóságából, országvilág tudja: hogy az Okolicsányiféle gyilkosságban Hubert János egri jogakad. tanár és neje értelmi bűn szer zés, — a tszéki vizsgálat pedig, compromittáló iratok eltüntetésének gyanúja alatt állanak. A tudósítást mi nem reprodukáljuk. Hiszen, hogy minden ember, apraja nagyja, mohón olvasta azt, bizonyítja azon körülmény, hogy a budapesti lapokat a kereskedésekből egy pillanat alatt elkapkodták, szomorú igazolásául Hugó Viktor ama jellemző mondásának, hogy az emberi társadalom, kevés kivétellel, két osztályból áll: az egyik az, mely örömest rágalmaz; a másik, mely a rágalmat örömest hallgatja. A kérdéses tudósítást mi is olvastuk, s megrendítő hatása alatt a következő kérdések merültek föl contempláló elménk előtt: Az „EGER“ tárczája. Látogatás. A bánatos magányt hát láttad, Vágyad, reményed hát betelt! így álmodád, ilyennek festéd, Amint találtad most e helyt? Téged minden, mint ismerősét Köszönte itt, szerelmesem; Erzéd ugy-e?! ... S rideg őrödnek Nem volt talán sejtelme sem! Ide jöttél ... igy lép be a nap Szétverni az éj rémeit; A fényt az is magával hozza — Fényt árasztottak lépteid. . . Nem a gondok sötét odúja, Nem az volt többé már e hely: Tavasz-lomb közt ringó fészek, hol Üdvről boldog pár énekel. . . Beszéltünk is ? . . . Ha volt szavunk tán, Szivünk bizouyuyal nevetett: Oh, a hollók, hogy elcsevegnek Oly sok kicsinyke tárgy felett! Nevethetett a szív, a boldog, Elégülten doboghatott: Hiszen az ő nagy ünnepévé Tevéd örökre e napot! Mit láttál itt? . . . vagy a múltakba Mélyedt vissza tekinteted? S mint gyöngyöt a tenger búvára, Keresgeted emlékidet ? Mind itt ragyog; beszél felőled! Megőrizém mindet hiven. . . Elhervadtak talán virágid — De nem hervadt el hű szivem! Mit láttál itt? . . . vagy a jövőbe Az édes ábránd vont velem? Oh, én tudom, hogy élted utján A rózsákkal tövis terem! Hogy sebre seb gyűl lelkeden még, Hogy fonják mártir-koronád’; De meggyógyít e szív, — és fődön Már látom is a glóriát! Itt voltál hát! . . . Vagy tán csak álom? E könynyel álmot siratok? S mint volt, sivár lesz e hely újra, — Egyhangún búsak a napok? . . .
