Eger - hetilap, 1884

1884-01-03 / 1. szám

3 Jő a „belső-lány“ — confidens mosolylyal. Kutatja mohó vágygyal a kezed. — Kendőt remélve. — kézcsókkal üdvözli Az általános „polgár-ünnep;“et. Megjön a kendő ! . . . . 0 a boltba mégyen, Árát kutatja. — aztán felnevet, — 8 mert nem egy százast érő az ajándék : Utón. útfélen hangzik a neved. Jő a „házmester.“ (ha nem vagy Hausherr!) Torzonborz bajsza reménytől remeg, Jól tudja azt — bár soh’ sem csöngetél be, — Szived a „zár-pénzt“ dúsan adja meg. S hogy kik jönnek még ? elsorolni őket Oly ember kén’, ki sok naptárt csinál, — De. hogy ha százan volnának őkelmék, Mindnyájoknál az érdek kandikál. De jő a költő egyszerű mezében. Önzetlen lelke lángtól felhevűl; — Egyszerű kézcsók, melylyel üdvözöl ma, — Fogadd ezt kérlek szent üdvözletül, — S jutalmam az lesz: hogy ha majd idővel Reám borul a végzetes halom: Ki jobb időkben gyakran felderite, Szánakozzál az árva dalnokon! Sávoly Vazul. Az Egri-dalkör karácsonyi debut-je. (M. V.) A karácsonyi kettős ünnepet kettős fölléptével tette emlékezetessé az Egri-dalkör, első nap előadván a minoriták szép akusztikájú templomában Köstinger vokál miséjét,másnap pedig hangversenyt rendezve pártoló tagjai javára. Mindkét föllépés oly jelentőségű volt, hogy lehetetlen behatóbb visszapillantást nem vetnünk rá, levonandók a belőle meríthető tanulságokat. Szólván először a fönemlitett miséről, lehetetlen nyomaték- kai ki nem emelnünk dalkörünk azon érdemét, hogy a tiszta vokál-styl ily nagyszabású bemutatásával oly követésre méltó példát adott honi dalköreinknek, mely egyházi zenénk jövő reformjának csiráit hordhatja magában. A szép egyházi vokál-styl iránt ugyanis napjainkban az ízlés csaknem egészen kihalt. Olaszországban opera-potpourri bitorolja a régi nagy mesterek stallumait; Fran- cziaország alig nyújt ennél kedvezőbb képet; egyedül Németor­szág egy-két pontján találhatunk tiszta egyházi stílust, hol pl. Regensburgban a Palaest rina-iskolát kultiválják beható speciali­tással. TJpcsében pedig a Bach-stylust. Nálunk ellenben átalán a cseh-iskola uralkodik barokszerü figurális modorával, mely azon­ban, mig jogosultságot vindikál a vokál-styllal szemben, mint an­nak ellentéte, addig az utóbbi iránt való élénk érzéket megron­tással fenyegeti, a nélkül hogy képes volna más Ízlést inaugu- rálni. — Ily viszonyok között tehát valóban fontos térre lépett dalkörünk a jelzett mise előadásával. A föllépés teljes sikerű a tekintetben, amennyiben oly első lépésnek veszszük, melyet a to­vábbiak egész sora követend. Sikerét pedig a következő körül­ményeknek köszöni: a) Maga az előadott mű, bár tiszta vokálmü, de még nem szakított a figurális modor hagyományaival, noha több pontban, főleg a credo, közelit a vokálstylbeli modorhoz. Nem is lehet ez másként, ha a zeneiró a szövegből meríti inspiráczióját. Tekintve már most, hogy a figurális zenéhez szokott ízlésünk tán még nem méltányolhatná egész teljességében a tiszta vokál zenét: Köstin­ger előadott miséje mindenesetre áthidalóul szolgálhat arra nézve, hogy jövőben mindinkább megszerettesse dalkörünk az utóbbi stylban tartott müveket közönségünkkel. b) A müvet a dalkör egész teljességében mutatá be. S ez nem csekély érdem, ha meggondoljuk, hogy részint a technikai nehézségek, részint a hosszadalmasság vajmi könnyen csábítják a karmestereket a kihagyásokra, rövidítésekre, középtételek, egész passusok megvöröskrétázására, elannyira. hogy e miatt csaknem minden templomi zene előadása hitelvesztett a teljességet illetőleg. Pedig ha úgy adnának mindent, ahogy azt a szerző gondolta, mi más volna a zenemű hatása ! Mert annak, aki a partitúrát Író­asztalánál olvassa, nagyon könnyen fölöslegesül tűnik föl sok oly részlet, aminek szükséges volta csakis a mű dynamikai hatásában rejlik. Dalkörünk, hogy a müvet teljesen adta, nemcsak nem koczkáztatta a sikert: hanem ép ez által, tette azt fényessé. c) Ha a dalkör működése folytán a vokál-styl diadalra jut valaha: úgy ennek egyik fő oka lesz a jelenlegi pontos, szor­galmas és lelkes betanulás is. Derék karnagyunk, Pokorny úr nem ismer fáradságot e tekintetben. De van is aztán látszatja! Immár dalkörünk hangfizikuma oly rugalmas, oly széles terjedelmű, oly kiegyenlített s annyira színező, hogy a szakértők elismerését mél­tán kivivhatja. Szó sincs ugyan arról, hogy tökéletesebben ne lehetne valamit eléadni — e tekintetben igen is sok tanulni va­lója van még dalkörünknek; azonban oly biztos alapon áll már most is. a melyről a tovahaladás csak idő és szorgalom kérdése; s tekintve, hogy dalkörünk még jó formán csak egy éves, eddigi haladása valóban óriási. E három: az irályilag jól választott mű, annak hiánytalan előadása s a dalkör és karnagya szorgalma tette teljes sikerűvé a karácsony-napi föllépést. Ha ezen okokhoz veszszük még a két szép betétet, u. m. a graduate gyanánt szolgáló „Ave Mariát“ Abt F.-től, mely a romantikus modor egyik ragyogó példánya, s az ennek ellenképeül otfertoriumra énekelt klasszikus stylü „Isten dicsőségét“ Beethoventől: nem csudáljuk, ha sok ajtatoskodónál a zene hallgatása az imakönyvet pótolá — és magyarázá! Es most térjünk át a másnapi hangversenyre. Röviden említve, hogy a dalkör számai itt is szép sikerrel énekeltettek le, s Pokorny karnagy ur ép oly haladást tanúsított a dirigálásban, mint amily ügyes letevőnek bizonyult a magyar dalegyveleg hatásos összeállításában: szóljunk immár arról, kinek a sikerből oroszlányrész jut: Puks Ferencz úrról, ki nemcsak személyes jelenléte, de főleg a folytonos és fáradságos zongora- kiséret által meg nem hálálhatólag tette lekötelezettjévé az Egri- dalkört. Puks úr, az orsz. nemz. konzervatórium jeles énektanára, kinek módszerét egy Komáromi Mariska s egy Pálmai Ilka di­csérik. Bpestről három ifjú növendékét: a meleg és széles hangú Széli Stefánia kisasszonyt, a kedves behizelgő, tiszta csengésű hanggal biró Gárdos Mariska kisasszonyt, s a ritka szép tenor- hangszinű Rácz Gyula urat. a nemz. színház énekesét mutatta be közönségünknek. Többször is. de most különösen volt alkalmunk tapasztalni, hogy a hang Puks úr tanmódszere folytán nem hogy kopnék, de sőt folyton oly üde csengésű marad, mintha ezüst fu­volát hallanánk. A mi kis városkánk ugyan koránt sem alkalmas arra. hogy megalapíthatná hírneve fényét bárkinek is —azonban a tejút is számtalan csillagpontból van összerakva, tehát mi is büsz­kék vagyunk egy ily fénypontocskát képezhetni az ő hírneve t ej - utján, midőn elismerésünkkel hódolunk sikerének. Valóban, az általa kitűzött s kedves növendékei által eléadott műsor a legké­nyesebb fővárosi közönséget is kielégítheti — sőt, mint hallók, ki is elégítő a konzervatórium hangversenyén, mely alkalommal Liszt személyesen sietett elismerését tolmácsolni. Úgy gondolom, Puks úr e téren való működésével Magyarország büszkeségévé nőheti ki magát. Iskolájának sikere főleg az együttesekben kul­minált. melyekhez hasonló tökélyüeket a hires svéd négyes óta aligha lehetett hallani. — Átalán az egész hangverseny sikerét leginkább bizonyítja azon körülmény, hogy a csaknem merő ének­számokból álló előadást az egymás hátán szorongó zsúfolt és di- stink közönség feszült figyelemmel hallgatta s harsogó tapsviha­rokkal s tetszésnyilatkozatokkal jutalmazta. — Azt mondám: csaknem merő énekszámokból álló hangversenyt! mert volt ám még valami: egy kis gyémántkő a diadémban: Rigó Gyula ur hegedűjátéka, ki szintén az orsz. konzervatórium növendéke, s Huber K. űr. a régóta nagy hirű hegedű-tanár tanítványa, kinek fia Brüsselben a Vieuxtemps és Wieniawski tanszékét tölti be. Mint halljuk, a kis Rigó is oda fog jutni, hogy hazánk dicső vir­tuóza: Hubay Jenő ur kezei alatt építsen tovább azon alapon, melyet itthon amannak atyja: Huber Károly ur keze alatt szer­zett. Meg is érdemli Rigó ur a további képzést, mert az a verve, az a művészi közvetetlenség s virtuózi temperamentum, melynek jelét adá, párosulva szokatlan alaposságú s tisztaságú iskolával — szokatlan jelenségek együtt ily fiatal embernél. Adja Isten, hogy dicső pályája soká ragyogjon egykoron a magyar művészet egén! S mindezek után nincs egyéb hátra, mint köszönetét mon­danunk az Egri-dalkörnek a valóban műzenei élvezetekért; kö­szönetét mondani annak derék elnöke: Danilovics Pál főorvos urnák s a rendezőknek terhes fáradozásaikért; köszönetét mon­dani az idejében megjelent s fővárosias routinnal teljes csendet tartó közönségnek szives támogatása- s elismeréséért. Mindezek kezességet nyújtanak arra nézve, hogy jövőben is sok szép es­tély élvei várnak még ránk.

Next

/
Thumbnails
Contents