Eger - hetilap, 1884

1884-01-31 / 5. szám

44 Ö*K*3 A Hoff János-féle maláta-kivonat egésségi sör ezereknek használt, kik már gyógyithátlanok voltak, segített. Nyilvános köszönet egy gyógyított betegtől, kit barátai már elveszettnek tartottak. A maláta készítmények feltalálójának, HofF János úrnak, aranyér- demkereszt tulajdonosának Becsben I. Bräunerstrasse, 8. Fájdalmas köhögés Bronchial- és nyak katarus. mell- és gyomor-ba­jok ezen kitűnő szer által gyógyíthatók. Corabia. febr. 22. 1882. T. ez. Minthogy én 1870-ban nagyon beteg voltam, s a leg­gondosabb ápolás dao/óra sem gyógyultam, sőt állapotom napról napra rosszabbra fordult, s ba­rátaim már holtnak tartottak, — ekkor megpillantani a hirdetések között önnek maláta készít­ményeit, melyekből 58 üveg sört és ezukorkát is hozattam, s már rövid idő után javulást érez­tem, es a további rendelvény egészen kigyógyitott, most is kérek 10 forintért maláta-sört és ezukorkát; egyúttal értesítettem bátyámat Stark Fereucz urat Becsben, hogy nekem még 50 üveg sört küldessen, fogadja tehát leghőbb köszönetemet. STARK ANTAL gőzmalom-tulajdonos Corabia ban, Romániában. Császári, királyi és fejedelmi nyilatkozatok a Hoff János-féle m '.láta-készitményekről: 1. Vilmos Németország császárja : „Ön szép maláta kivonata.“ I. Ferencz József Ausztria császárja: Unt szívesen kitüntetem.“ A szász király:. „Jótevő a király anyának.“ A dán király: „Gyógyhatású erőt tapasztaltam!“ A meklenb. nhg. „Elismerésemet.“ Á nat * 11 ™ládi Hoff János-féle maláta kivonat egészségi sör: 1:1 üveg fit <"»,00, 28 üveg xXX ah. • fit 12.68, öS iiv g frt 25.48, — 13 üvegtől kármentesen házhoz küldve. — Becs­ből elszállítva: 13 üveg frt 7.26, 28 üveg fi“ 14.60, 58 üveg frt 20,10, — fél kilo malátacsoko­ládé: J. ft 2.40, 11. frt 1.60, III. ft 1. (Nagyobb megrendeléseknél engedmény adatik.") Maláta ezukorka 1 zsacskó 60 kr. (Kapható fél és negyed is). 2 írton alul nem szállittatik. fess wmwm.- -i 9812. “ tkTsS. Árverési hirdetményi kivonat. Az egri kir. törvényszék mint te.lek- könyvi hatóság közhírré teszi, bogy Kocsis Ferencz végrehajtatónak Brüll József vég­rehajtást szenvedő elleni végrehajtási ügyé­ben. minthogy Brüll Teréz, és t'zeczi- lia vevők a vételárt be nem fizették; a t. igari 143. szt. jkvben A f 1. r. sz. alatt bejegyzett liázas beltelek­re az újabb árverést nevezett vevők el­lenében 400 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1884. évi február hó 13-ik (tizenhárom) napján d. e." 9 órakor Tiszaigar község házánál megtartandó nyil­vános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Az árverelni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának lO°/0-ját vagyis 40 fo­rintot készpénzben, vagy az 1881. LX. t. ez. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi novamber 1-én a 3333. sz. alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet 8 §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881, LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánat­pénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszol­gáltatni. Kelt az egri kir. törvényszéknek 1884. évi január hó 5-én tartott tkvi üléséből. (28) 1* Vavrik Béla, elnök. Ház-eladás. A felnémeti negyedben 103. szám alatti kényelmes lakás, gazdasági épüle­tekkel, nagy pinczével szabad kézből eladó. Értekezhetni alulírottnál Haszonbéri hirdetés. Az egri főkáptalan tulajdonához tar­tozó és Szabolcs vármegyében kebelezett Szent-margitai pusztából, 1885. év jan. 1-től kezdve, hat évre, az alább megne­vezett birtokrészek haszonbérbe adatnak: 1) Bágytanya, melynek kiterjedése mintegy . 600 hold 2) Bődönyhát .... 17864ü/ioo a rajta levő uradalmi épületekkel: 3) Böszörményi határszél, melynek kiterjedése . 100 hold 4) Cserepes ér ... 600 5) Csurgófok és Curia hát 228835 íoo ?? 6) Darassa szél . . . 7019 Vioo 7) Szaudalik halom . . 901 -'Vioo 8) Szaudalik hát . 61652/ioo 9) Koponya korcsma és esetleg a nagy­tanyai száraz malom. Bérelni kívánók félhivatnak, hogy kötelező ajánlataikat f. évi marczius 3l-ig alólirott jószágigazgatóságnál, — hol, valamint a szent-margitai nagyta­nyai illetve őrvényszögi tisztségeknél a bérleti föltételek megtekinthetők — nyúj­tandók be. Kelt Egerben, 1884. jan. hó 19-én. A főkáptalani jószágigazgatóság. (21) 2—3 Az utánnyomás nem dijaztatik. Kiadó lakások! A kacsaparti házamban az egész eme­leti, — s a földszinten egy nagyobb lak­osztály, úgy egy istálló kocsiszínnel áp­Horánszky József tulajdonosnál, felnémeti negyed (20) 2—3 8. szám alatt. rilis hó 1-től kiadó! Értekezhetni : (25) 2-3 Gariup Péter, tulajdonosnál. Árlejtési hirdetmény. Az államuton 1884.. 1885. és 1886-ik években eszközlendö kavics szállítás bizto­sítása iránt, — zárt írásbeli ajánlatok ut­ján, — versenytárgyalás fog a hevesmegyei kir. építészeti hivatalnál 1884. év február 4-én tartatni. Felhivatnak vállalkozni kívánók, hogy írásbeli ajánlataikat — az ottani m. kir. épí­tészeti hivatalhoz czimezve — a fentebbi ki­tűzött tárgyalási nap délelőtti 10 órájáig nyújtsák be, annyival inkább, minthogy ké­sőbb érkező ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Az ajánlat egyes útmesterségekre vagy a Hevesmegye. területén átvonuló egész 41- lamutra szólhat; s abban az egységi árak­ból leendő árengedés számokkal, és betűk­kel világosan kiírandó. — Továbbá az 50 kros bélyeggel ellátott ajánlathoz az aján­lati összegnek 5%-ka mint bánatpénz csa­tolandó, vagy készpénzben vagy pedig el­fogadható értékpapírokban. Azon ajánlattevőknek, kik a kavics szál­lítást. el nem nyerték, letett bánatpénzük az ajánlati tárgyalás befejeztével azonnal visz- sza fog szolgáltatni, az illető vállalkozóé pedig 10% kiegészítve a szállítás befejez- téig biztositékkép letéve marad. Határozottan kiteendő az ajánlatban, hogy ajánlkozó a helyi körülményeket, az újabban megállapított szállítási feltételeket stb. teljesen ismeri, és azoknak magát min­den kifogás nélkül aláveti. A szállítandó kavics mennyisége, minő­sége, annak egységárai, — a részletes fel­tételek, és a szerződés mintája, a Hevesme­gyei m. kir. építészeti hivatalnál a szokott hivatalos órákban megtekinthetők. Eger 1884. évi január hó 16-án. M. kit . építészeti hivatal Sebők, (18) 2—2 kir. főmérnök. Haszonbéri hirdetés. Az egri főkáptalan részéről haszon­bérbe adatnak 1885. évi január 1-től kezdve három évre: Az italmérési jog: Aranyoson (He­vesben), Ároktőn a halászattal, Bogá­cson, Eger-8zalókon, Szomolyán. To­vábbá: a Heves-bátori és bogácsi vízi­malom. Bérelni kiváltók, kötelező ajánlatai­kat f. é. marcziuslió 31-ig alólirt jószág- igazgatóságnak — hol, valamint az illető tisztségeknél, a bérleti föltételek megte­kinthetők — nyújtsák be. Kelt Egerben, jan. 19-én 1884. A főkáptalani jószágigazgatóság. (22) 2—3 Az utánnyomás nem dijaztatik. Egy szakképzett, értelmes és jó bizonyítványokkal ellátott kovácsmester, valamely uradalomban alkalmazást keres. Bővebb értesítést ad a kiadóhivatal (•26) 1* Kiadótulajdonos az egri órsek-lyeeumi nyomda. Eger, 1884. Nyomatott a/ érsek-lyceumi nyomdában.

Next

/
Thumbnails
Contents