Eger - hetilap, 1884

1884-11-27 / 48. szám

442 Oly kedves a most először megjelenő hölgyek félénk bátor­talansága, hogy kezdetben ők képezik az érdeklődés fő-tárgyát; mig lassankint kezdik megismerni a szokatlan élvezetet s áldoz­nak Terpsychore ismeretlen oltárán oly hévvel, mintha már régi hívei volnának. Az estélyen a csárdások kivételével a többi darabokat a helybeli 65-ik gyalog-ezred jeles zenekara, a csárdásokat pedig Palócz Kálmán jónevű zenekara játszotta. A táncz Palócz tüzes csárdásával Vackor vette kezdetét s tartott mig a hajnal szürke homálya rózsás sziliben kezdett de­rengeni. A négyeseket 32 pár táuczolta. A tánczoló hölgyek közt lát­tuk : Borliy Annát (Erdőtelekről), Brengl Hermint (Gyoméról), Di- viaczky Irmát, (Puszta-Szikszóról), Dusárdy Etelt, Eötvös Rózát, Er­délyi Gizellát, Ferenczy Jolánt (Szólát hr ól), Ficzere Vikit (Ostoros­ról), Frantz Pirost és Etelt, Fülöp Bertát és Pirost, Gáspárdy Malvint, Gröber Annát, Bertát és Irént, Imre Miklósnál, Jámbor Hedviget (Recskröl), Jekelfalusy Etát és Ilonát, Kompáry Vilmát (Debre- czenből), Kronberger Mariskát. Lipcsei Lidikét, Lörinczfy Jaukát, Nahóczki Vilmát, Nemcsikuét, Órondy Juliskát, Ringelhann Maris­kát, Szabó Elememét (Bessenyeiöl), Szabó Jolánt, Tóth Biankát (Székes-Fehérvárról), Vass Ilonát. A garde des dames közt: Majzik Viktorné, Tavasy Antalné, dr. Frantz Alajosné, Fülöp Józsefné, Erdélyiné, Grőberué stb. úrnőket. A tánezokat majd mind újrázták, a csárdások pedig alig ér­hették végokét; a souper-csái dást 8-szor is megújrázták. Kiváló elismerés illeti meg a rendező-bizottság derék tagjait is, hogy nem kíméltek semmi fáradságot a mulatság sikere érde­kében; a köszönetét illetőleg azonban abba profán toliam nem avatkozik, mert azt valószínűleg mosolygó szép ajkaktól fogják megnyerni. Aligha van csak egy is a jelenvoltak közül, a ki jól nem mulatott s ki nem legkedvesebb emlékkel távozott volna ez igazán kedélyes mulatságból. Fővárosi levél. Budapest, 1884. nov. 21-én. Megjött a hó, a hévmérő a fagy-pont alá sülyedt s a poé­táknak immár van hóimét venni hasonlataikat a hó-vállak. hó-ka­rok, hó-nyakak, jég-szivek stb-re. Ez az idő olyan kedvező a tárcza-irónak, mint május hónap a verseiének. Talán ezért is van, hogy amannak versébe a jó szivű fák zsenge lombjaik zöldjét ; emennek tárczájába a letartott ligetek összes lombtalan száraz­ságukat kölcsönzik oda. A kilátás onnan, hol e levelet irom, a múzeumra nyílik. Ma nem akad meg szemem a kitűzött zászlón, a szálas portás meggy- szinü prémes kucsmáján, az álldogáló fogatokon, a disz-magyar- ban fel s alá lézengő huszárokon: a delegátió ma nem ülésezik. Vékony fehér réteg födte be az ország-intéző nagyuraknak a puha talajba besüppedt nyomát. Gyakran az ily kis körülmény em lékezteti az embert a — történelemre. A szemközti gyümölcs-árús leányka vas vityillója dideregni látszik. A piros alma-csomókhoz úgy oda illik frappáns ellentét­képen az árús-lányka vékony, beteges arczocskája, amint álmo­dozva néz a múzeum oszlopos elő-csarnoka felé. Amaz ország-intéző palota s e fecske-fészeknyi vas bódé kö­zött oki összefüggés létezik. Ennek a rongy-takart kis szivecs- kének félénk dobbanásai belehangzanak ama nagy dráma hatal­mas ütér-verésébe. Mennyi érdekkel függ ez a szomorú fekete szem az „eseményét hirdető zászlón! Őt nem a sujtásos nagy­szavak érdeklik, hanem a méltóságos főrendházi elnök Andrisá­nak szintoly czifra zsinórjai. Délután van, 2 és 3-om óra között, mikor a főváros legin­kább pihen. Nem is oly élénkek az utczák mint egyébkor. A lóvonatúak bántó kürt-rivalása, a terhes szekerek tompa robaja, az el-el villámló úri fogatok moraja gyér; a zsibongó, lót ó-futó, kiabáló, nyüzsgő, süketítő, éhező Pest helyét a mérsékelt, kifá­radt, eltompúlt, csendes, jóllakott Pest foglalja el. Starcsevics Dávid helyét Hivat Mirkó. Ah! épen most lép be a takarékpénztár fényűző palotája aj­taján egy fiatal pár. Mintha a nőnek természetes, könnyű járása, fejhordozásának kelleme ismerős volna! Igen, ő az. S mert ő az, szerencsém van figyelő ablakomból egyszerre a nemzeti színház néző terére juthatni. Hamlet-et adják. Nagy Imre már elmondta hires monológját „a lét s nem lét kérdése ez“ . . . Lelkünk már tele van az ő páratlan hangjának zenéjé­vel. A kakas-ülők fiatal, háladatos népe huszadszor tapsolja ki öt. Már kiboszankodtuk magunkat Laertes alakítójának színtelen szögletességein, mikor belép az őrült Ophélia. A képzelhetőleg legnehezebb női szerep. Az elmezavar árnyait a szépség nap-fé­nyével látjuk itt elviselhetővé téve. Az apa gyászos halála miatt megbomlott elme szertelenségeibe, e sötét alapba, egy fájdalmasan fényes vonást kell beleszóld — a szerelmi-őrültséget. A temetési ének mély búgása enyelgő szerelmi hangba megy át. , S ezt Márkus Emilia asszony kitünően alakitá. Én nem néz­ném meg másodszor. Oly megrázó valami a legszellemesebb, leg­kifejezőbb arezon a szemek gondolatnélküli ürességét, a téboly merevségét annyi élethűséggel kifejezve látni. Kétségkívül nemzetünk legnagyobb jövőjű művésznője. Soha színésznő nem játszott természetesebben. Ez az ö tóreeja. Ha alakításait látjuk, a színpad s a díszle­tek elsülyedui látszanak, a villanyos lámpák kialusznak, a páho­lyok mosolyai észrevétlenek maradnak s mi az életet látjuk. Jellemző, hogy nem egyszer lép azon ruhákban színpadra, ame­lyeket otthon vagy az utczán visel. De hisz levelem nem akar szini kritika lenni! Szemem egy-pár könnyen öltözött uracsra vetődik. Ezek a dr. Jäger balekjai. Az egész nagy port vert dolog humbúg, de megvan ennek is a maga haszna. Akinek nincs téli-kabátja, nem kell érte pirúlnia; azt állíthatja (mig ajkai majd holtra kékülnek a hidegtől), hogy hódol a Jager-áramlatnak ; s még gavallérnak nézik érte. — — Egy üde gerle-kaczagás riaszt fel. Előttem áll a legeszesebb, legelevenebb, legszebb kis hölgy. — Ah! ön az, kis szűz kém, kiáltám élénk ürömmel, s néztem a megfoghatatlan átváltozást. (Kis leányból nagy leány lett.) Ez a kis Lona pár nap előtt az ő leeresztett hosszú hajá­val, térdig érő szokuyácskájával, halvány arany-szili harisnyái s félezipőiben, pajzán mosolyával s villogó nagy kék szemeivel, a legpajkosabb kis démon volt,— s pár nap múlva hosszú, szürke ruhába bujtatott, felkötött hajú (soha dúsabb, s szebb terhet, fő nem viselt) szendén mosolygó, piruló angyal lett belőle. Egé­szen kétségbeejtő a szemlélőre a nőknek ezen hirtelen metamor- phosisa. Aki pár nappal ezelőtt, midőn félezipős, szalag-csokros lá­bacskáira megjegyeztem, hogy oly nyughatatlanok, mint egy ara­nyos lepe szárnyai, nevetve biztatott, hogy fognám hát le a pil­langó vergődő szárnyacskáit; ma egész zavarba jött, hogy kezét egy pillanattal tovább felejtem kezemben. Szórakozottan hallgatom madárcsevegéshez hasonló beszédét. Lelkem kint tévedezik a hótól szikrázó táj felett. Kérdéseire gépiesen válaszolok, mit ő igy büntet meg : — Mondja, maga mindig ily unalmas, akkor is, ha (itt egy nevet súgott fülembe) ha vele beszél ? Unalmas, igen gyermekem, mint kint azok a téli fák, mik elhúllatták lombjaikat; unalmas, mint az a fázó, hevét vesztett napsugár, amely a hó-felhőkön áttörve, a maga gondatlan fiatal arczocskájáról az én gunyoros szem-lencsémre vetődik; unalmas, mint a vád; unalmas, mint a panasz; unalmas, mint a nép-szin- ház előadásai Blaha Luiza asszony nélkül ; unalnms, mint a Nóra monológjai; unalmas, mint az Adamné asszony politikai-aberrátiói a mi hazánkról; unalmas, mint az az olvasó, aki e levélben unal- masságnál mást keres. Werner Gyula HIRFÜZÉR. — Dalkörünk működő tagjai, a köztük fennlevö barátság fenntartása és szivélyesbbé tétele végett, szombaton este a Koro­nában társas összejövetelt rendeztek. Broncs konyhája jóízű va­csoráról gondoskodott és a dalárok csakhamar jó kedvre kere­kedtek, a dalkör iránt érdeklődő jelenlevők kedvéért elénekelt néhány szép dal után pedig megeredt a toasztok hosszú sora, melyet Kapácsy Dezső, a dalkör szeretett társelnöke, szokott szép- szavú toasztjával — poharát a barátságért ürítvén — kezdett meg. Vidám kedvvel s villanyozott hangulatban a dalárok éjfélig maradtak itt együtt. — A hevesmegyei jótékony nöegylet november 28-án pénte­ken, 10 órakor, az irgalmas nővérek templomában elhúnyt tagjai­ért gyászisteni tiszteletet tart, melyre az egylet tagjai ezennel tisztelettel meghivatnak az elnökség által. Egerben, 1884. nov. 24. Nánásy Csernyus Amália. — Értesítés. Az év végével tartatni szokott puszta-gazda­sági gyűlések mindenkor a városház nagy termében következő 1

Next

/
Thumbnails
Contents