Eger - hetilap, 1884
1884-11-27 / 48. szám
442 Oly kedves a most először megjelenő hölgyek félénk bátortalansága, hogy kezdetben ők képezik az érdeklődés fő-tárgyát; mig lassankint kezdik megismerni a szokatlan élvezetet s áldoznak Terpsychore ismeretlen oltárán oly hévvel, mintha már régi hívei volnának. Az estélyen a csárdások kivételével a többi darabokat a helybeli 65-ik gyalog-ezred jeles zenekara, a csárdásokat pedig Palócz Kálmán jónevű zenekara játszotta. A táncz Palócz tüzes csárdásával Vackor vette kezdetét s tartott mig a hajnal szürke homálya rózsás sziliben kezdett derengeni. A négyeseket 32 pár táuczolta. A tánczoló hölgyek közt láttuk : Borliy Annát (Erdőtelekről), Brengl Hermint (Gyoméról), Di- viaczky Irmát, (Puszta-Szikszóról), Dusárdy Etelt, Eötvös Rózát, Erdélyi Gizellát, Ferenczy Jolánt (Szólát hr ól), Ficzere Vikit (Ostorosról), Frantz Pirost és Etelt, Fülöp Bertát és Pirost, Gáspárdy Malvint, Gröber Annát, Bertát és Irént, Imre Miklósnál, Jámbor Hedviget (Recskröl), Jekelfalusy Etát és Ilonát, Kompáry Vilmát (Debre- czenből), Kronberger Mariskát. Lipcsei Lidikét, Lörinczfy Jaukát, Nahóczki Vilmát, Nemcsikuét, Órondy Juliskát, Ringelhann Mariskát, Szabó Elememét (Bessenyeiöl), Szabó Jolánt, Tóth Biankát (Székes-Fehérvárról), Vass Ilonát. A garde des dames közt: Majzik Viktorné, Tavasy Antalné, dr. Frantz Alajosné, Fülöp Józsefné, Erdélyiné, Grőberué stb. úrnőket. A tánezokat majd mind újrázták, a csárdások pedig alig érhették végokét; a souper-csái dást 8-szor is megújrázták. Kiváló elismerés illeti meg a rendező-bizottság derék tagjait is, hogy nem kíméltek semmi fáradságot a mulatság sikere érdekében; a köszönetét illetőleg azonban abba profán toliam nem avatkozik, mert azt valószínűleg mosolygó szép ajkaktól fogják megnyerni. Aligha van csak egy is a jelenvoltak közül, a ki jól nem mulatott s ki nem legkedvesebb emlékkel távozott volna ez igazán kedélyes mulatságból. Fővárosi levél. Budapest, 1884. nov. 21-én. Megjött a hó, a hévmérő a fagy-pont alá sülyedt s a poétáknak immár van hóimét venni hasonlataikat a hó-vállak. hó-karok, hó-nyakak, jég-szivek stb-re. Ez az idő olyan kedvező a tárcza-irónak, mint május hónap a verseiének. Talán ezért is van, hogy amannak versébe a jó szivű fák zsenge lombjaik zöldjét ; emennek tárczájába a letartott ligetek összes lombtalan szárazságukat kölcsönzik oda. A kilátás onnan, hol e levelet irom, a múzeumra nyílik. Ma nem akad meg szemem a kitűzött zászlón, a szálas portás meggy- szinü prémes kucsmáján, az álldogáló fogatokon, a disz-magyar- ban fel s alá lézengő huszárokon: a delegátió ma nem ülésezik. Vékony fehér réteg födte be az ország-intéző nagyuraknak a puha talajba besüppedt nyomát. Gyakran az ily kis körülmény em lékezteti az embert a — történelemre. A szemközti gyümölcs-árús leányka vas vityillója dideregni látszik. A piros alma-csomókhoz úgy oda illik frappáns ellentétképen az árús-lányka vékony, beteges arczocskája, amint álmodozva néz a múzeum oszlopos elő-csarnoka felé. Amaz ország-intéző palota s e fecske-fészeknyi vas bódé között oki összefüggés létezik. Ennek a rongy-takart kis szivecs- kének félénk dobbanásai belehangzanak ama nagy dráma hatalmas ütér-verésébe. Mennyi érdekkel függ ez a szomorú fekete szem az „eseményét hirdető zászlón! Őt nem a sujtásos nagyszavak érdeklik, hanem a méltóságos főrendházi elnök Andrisának szintoly czifra zsinórjai. Délután van, 2 és 3-om óra között, mikor a főváros leginkább pihen. Nem is oly élénkek az utczák mint egyébkor. A lóvonatúak bántó kürt-rivalása, a terhes szekerek tompa robaja, az el-el villámló úri fogatok moraja gyér; a zsibongó, lót ó-futó, kiabáló, nyüzsgő, süketítő, éhező Pest helyét a mérsékelt, kifáradt, eltompúlt, csendes, jóllakott Pest foglalja el. Starcsevics Dávid helyét Hivat Mirkó. Ah! épen most lép be a takarékpénztár fényűző palotája ajtaján egy fiatal pár. Mintha a nőnek természetes, könnyű járása, fejhordozásának kelleme ismerős volna! Igen, ő az. S mert ő az, szerencsém van figyelő ablakomból egyszerre a nemzeti színház néző terére juthatni. Hamlet-et adják. Nagy Imre már elmondta hires monológját „a lét s nem lét kérdése ez“ . . . Lelkünk már tele van az ő páratlan hangjának zenéjével. A kakas-ülők fiatal, háladatos népe huszadszor tapsolja ki öt. Már kiboszankodtuk magunkat Laertes alakítójának színtelen szögletességein, mikor belép az őrült Ophélia. A képzelhetőleg legnehezebb női szerep. Az elmezavar árnyait a szépség nap-fényével látjuk itt elviselhetővé téve. Az apa gyászos halála miatt megbomlott elme szertelenségeibe, e sötét alapba, egy fájdalmasan fényes vonást kell beleszóld — a szerelmi-őrültséget. A temetési ének mély búgása enyelgő szerelmi hangba megy át. , S ezt Márkus Emilia asszony kitünően alakitá. Én nem nézném meg másodszor. Oly megrázó valami a legszellemesebb, legkifejezőbb arezon a szemek gondolatnélküli ürességét, a téboly merevségét annyi élethűséggel kifejezve látni. Kétségkívül nemzetünk legnagyobb jövőjű művésznője. Soha színésznő nem játszott természetesebben. Ez az ö tóreeja. Ha alakításait látjuk, a színpad s a díszletek elsülyedui látszanak, a villanyos lámpák kialusznak, a páholyok mosolyai észrevétlenek maradnak s mi az életet látjuk. Jellemző, hogy nem egyszer lép azon ruhákban színpadra, amelyeket otthon vagy az utczán visel. De hisz levelem nem akar szini kritika lenni! Szemem egy-pár könnyen öltözött uracsra vetődik. Ezek a dr. Jäger balekjai. Az egész nagy port vert dolog humbúg, de megvan ennek is a maga haszna. Akinek nincs téli-kabátja, nem kell érte pirúlnia; azt állíthatja (mig ajkai majd holtra kékülnek a hidegtől), hogy hódol a Jager-áramlatnak ; s még gavallérnak nézik érte. — — Egy üde gerle-kaczagás riaszt fel. Előttem áll a legeszesebb, legelevenebb, legszebb kis hölgy. — Ah! ön az, kis szűz kém, kiáltám élénk ürömmel, s néztem a megfoghatatlan átváltozást. (Kis leányból nagy leány lett.) Ez a kis Lona pár nap előtt az ő leeresztett hosszú hajával, térdig érő szokuyácskájával, halvány arany-szili harisnyái s félezipőiben, pajzán mosolyával s villogó nagy kék szemeivel, a legpajkosabb kis démon volt,— s pár nap múlva hosszú, szürke ruhába bujtatott, felkötött hajú (soha dúsabb, s szebb terhet, fő nem viselt) szendén mosolygó, piruló angyal lett belőle. Egészen kétségbeejtő a szemlélőre a nőknek ezen hirtelen metamor- phosisa. Aki pár nappal ezelőtt, midőn félezipős, szalag-csokros lábacskáira megjegyeztem, hogy oly nyughatatlanok, mint egy aranyos lepe szárnyai, nevetve biztatott, hogy fognám hát le a pillangó vergődő szárnyacskáit; ma egész zavarba jött, hogy kezét egy pillanattal tovább felejtem kezemben. Szórakozottan hallgatom madárcsevegéshez hasonló beszédét. Lelkem kint tévedezik a hótól szikrázó táj felett. Kérdéseire gépiesen válaszolok, mit ő igy büntet meg : — Mondja, maga mindig ily unalmas, akkor is, ha (itt egy nevet súgott fülembe) ha vele beszél ? Unalmas, igen gyermekem, mint kint azok a téli fák, mik elhúllatták lombjaikat; unalmas, mint az a fázó, hevét vesztett napsugár, amely a hó-felhőkön áttörve, a maga gondatlan fiatal arczocskájáról az én gunyoros szem-lencsémre vetődik; unalmas, mint a vád; unalmas, mint a panasz; unalmas, mint a nép-szin- ház előadásai Blaha Luiza asszony nélkül ; unalnms, mint a Nóra monológjai; unalmas, mint az Adamné asszony politikai-aberrátiói a mi hazánkról; unalmas, mint az az olvasó, aki e levélben unal- masságnál mást keres. Werner Gyula HIRFÜZÉR. — Dalkörünk működő tagjai, a köztük fennlevö barátság fenntartása és szivélyesbbé tétele végett, szombaton este a Koronában társas összejövetelt rendeztek. Broncs konyhája jóízű vacsoráról gondoskodott és a dalárok csakhamar jó kedvre kerekedtek, a dalkör iránt érdeklődő jelenlevők kedvéért elénekelt néhány szép dal után pedig megeredt a toasztok hosszú sora, melyet Kapácsy Dezső, a dalkör szeretett társelnöke, szokott szép- szavú toasztjával — poharát a barátságért ürítvén — kezdett meg. Vidám kedvvel s villanyozott hangulatban a dalárok éjfélig maradtak itt együtt. — A hevesmegyei jótékony nöegylet november 28-án pénteken, 10 órakor, az irgalmas nővérek templomában elhúnyt tagjaiért gyászisteni tiszteletet tart, melyre az egylet tagjai ezennel tisztelettel meghivatnak az elnökség által. Egerben, 1884. nov. 24. Nánásy Csernyus Amália. — Értesítés. Az év végével tartatni szokott puszta-gazdasági gyűlések mindenkor a városház nagy termében következő 1