Eger - hetilap, 1884

1884-11-27 / 48. szám

438

úgy a szőlőmivelés, mint a gyümölcstenyésztésben s a konyhakertészetben.

Egyelőre elegendő volna, egy ilyen iskolának felállítása, egyetlen tanítóval. A mindennapi oktatás az ifjú nemzedék, a vasárnapi pedig a felnőttek számára volna berendezendő. A gyakorlati oktatásra és különösen a kísérletekre rendelkezésre állana az egyletnek szőlőtelepe, de szívesen átengednék ily czélra egyesek is szőlőterületeiket.

Igen természetes, hogy a szaktanítónak alaposan képzettnek, és állatidósitottnak kellene lenni; mert a vándortanitói intézménynyel czélt egyáltalában nem érnénk.

Helyiségről a városnak kellene gondoskodni; sőt ha máskép nem menne, a felállítandó iskola összes költségeiről.

Tekintve azonban, hogy a magas kormány az ily gazdasági intézeteket még ott is. hol azokat gazdagabb városok állítják fel, tetemesebb pénzsegélyben szokta részesíteni: a ig szenved kétséget, hogy ebben a jótéteményben a szőlémiives iskola felállításánál városunk is részesülne, mely mostoha anyagi viszonyai mellett a jelenleg reá nehezedő terheket is alig képes, erejének legnagyobb megfeszítése mellett is, elviselni. Remélhető tehát, hogy a magas kormány az intézeti tanító díjazását elvállalná, valamint a szükséges iskolai műszereket is adományozná, mely esetben a városnak csak is a szükséges helyiségről kellene gondoskodnia, — mely kiadás, tekintve a szolómiives iskolának felállítása által a város lakosságára háruló hasznot, figyelembe is alig volna vehető.

A szőlészeti és borászati egylet tehát felkéri a város tisztelt képviselőtestületét, hogy ezen fontos ügyet magáévá tenni, s a szölőmives iskola felállítása iránt sürgősen határozni mél- tóztassék.

Kelt Egerben, a szőlészeti s borászati egyletnek 1884. évi novemberhó 19-én tartott igazgatósági üléséből.

Vavrik Beía.

mint az egri szőlészeti és borászati egylet elnöke.

Elismerést az érdemnek.

II.

E lapok f. évi 45. számában, fenti czirn alatt, Osiky Sándor polgártársunk 80. évi jubileumának megünneplése tárgyában felhívást intéztünk városunk közönségéhez.

Közleményünk tárgyilagos volt. Nem a függetlenségi elvek kitűnő harczosát javasoltuk jeles polgártársunk személyében megtisztelni; hanem — minden politikai ár tkér dós re való tekintet nélkül — az önzetlen hazafiságot, a közügyek szolgálatában kitejtett nagy tevékenységet s a mintajellemet; szóval: a polgári erényeket óhajtottuk Csiky Sándor kitüntetése által megjutalmazni.

Ha valaki elvből ellenzi a jubileumokat; ha elvből nem akar élő embertársának emléket állítani: az e szempontból talán t ehetett volna kifogást indítványunk ellen. Az „Eger és Vidéke“ czimü helyi lapnak felszólalását azonban nem vártuk.

Őszintén szólunk.

Az „Eger és Vidéke“ lap 58. számának czikkében mi nem vagyunk képesek egyebet felfedezni, mint Osiky Sándor egyik politikai ellenfelének azon törekvését, hogy a megünneplendőnek nagy érdemeit tőle megtagadja.

Azért teszi-e ezt, hogy a megtartandó ünnepély méltóságát zavarja; azért-e, hogy a Csikyt tisztelő közvéleményt átalános- ságától megfoszsza; vagy talán a czikk végéből következtetve — azért, mert nem akarja kifogás nélkül hagyni a „fiatal“ ember indítványát: -- nem tudjuk. Annyi azonban bizonyos, hogy czikk- irő argumentumai nem tarthatják vissza városunk közönségét attól, hogy Osiky Sándor jubileumát a lehető legfényesebben ülje meg.

Osiky Sándornak az élettörténete, — melynek első csikkünkben közölt részletes adataihoz mellesleg még azt is megjegyezzük, hogy szabadságharczunk idejében Egerben nemzet- őri ezredes s Hevesmegyének és városunknak teljhatalmú kormánybiztosa is volt, — jelleme s 80 éves kora sokkal nyomosabb érvekül szolgálnak az ünnepély megtartása mellett; hogysem czikkiró úr okaival — melyeket az utcza-elne- vezés elfogadása által már ő maga megczáfolt — bővebben kellene foglalkoznunk.

Vagy talán azt hiszi az „Eger és Vidéke“, hogy közönségünk elég oknak tekinti majd indítványunk mellőzésére boldogult,

Bartakovics érsekünk emlékének hiányát; azt hiszi, akad városunkban olyan ember, aki a czikkiró által említett 19000 holdas pert melyet Osiky Sándor a törvényszék s a helytartótanács előtt megnyert, s melyet Berneth Ferencz városunk cs. kir. polgármestere a kényuralom alatt megijesztett polgárokkal. 1854. évi deczember 10-én megkötött egyezséggel, tehát akkor rontottak el, midőn Osiky Sándor Kuffstein várában volt elzárva, — érdemdús polgártársunk rovására tudja be?

Téved. Legalább reméljük, hogy téved.

Ezek csak oly okok, melyek kellő megvilágításba helyezhetik ugyan czikkiró sokat hangoztatott, Osiky iránti tiszteletének értékét; de egyátalán nem alkalmasak arra, hogy polgártársunk érdemeit kicsinyítsék.

Az „Eger és Vidéke“ foképei) Osiky Sándor ur „merevsé- g é t“ hozza fel indítványunk meggyengítése végett.

Erre azonban kevés a megjegyezni valónk.

A mit ugyanis czikkiró úr ez alapon Osiky Sándor hibájául emleget: az az ő egyik legfőbb erénye.

Politikai elvtársai helyeslik, hogy ő elveihez rendíthetetlenül ragaszkodik, nemes ellenfelei pedig tisztelik azért, mert tiszta meggyőződését követi s elvei szeplőtlen- ségét minden anyagi haszon fölibe helyezi.

A hazaszeretet, elvszilárdság nemcsak nem korholható az okból, mert önös érdek szolgálatába nem szegődik; de sőt épen csak addig kelt tiszteletet maga iránt, mié: nem haszon sugallja azt.

Csikynek pedig az a legfőbb érdeme, hogy önzetlenül szerette s szereti hazánkat és érdek nélkül szolgálta azt.

Nem vélném, hogy az „Eger és Vidéke“ czikkirója nem helyesli, miként pl. Osiky Sándor, — mint káptalani ügyész, — a helyett, hogy Pyrker László érsek-főispán kívánsága szerint, az 1832. évi tisztujitás alkalmával, alárendelte volna politikai meggyőződést az akkori érsek akaratának, inkább megvált hivatalától ; föl nem tehetni, hogy czikkiró ur véleménye szerint talán akkor se cselekedett helyesen Osiky Sándor, midőn a szabadságharc/ megszűnte után s az ellene folytatott vizsgálat közben sem áldozta fel politikai meggyőződését érdekeinek.

Pedig lett volna alkalma ezt tennie; mert midőn lefoglalt vagyonának zár alól leendő feloldása végeit a császári ügyek egri igazgatójához, Hegyesihez, fordult; ez, azon feltétel alatt, ha egy aláírandó térit vényben megbánja, mit 1848—49-ben az uralkodó ház ellen vétett s jövőre annak és kormányának hűséget esküszik, — nemcsak kérelme teljesítését Ígérte meg neki, hanem állítólag kára megtérítéséi is, sőt hivatalt is biztosított részére.

Osiky Sándor azonban indignatióval utasította vissza ez ajánlatot s inkább elviselte, hogy azonnal az „Újépületbe“ hurczolták s fi hónapi raboskodása után kötél általi halálra s összes javai elkobzására ítélték el.

Ha sok apa volna városunkban, ki nem szeretné, ha fia ilyen „merev“ lenne; ez a legs zo morn bb okul szolgálna annak szükségessége mellett, hogy Osiky Sándor arczképét városunk köz- termében, mintaképül függeszszük fel.

Mi nem iskolában s nem gyermekek részére javasoltuk Osiky arczképét elhelyezni; hanem a városi nagy tanácsteremben s itt is a végből, hogy az ifjúságot, a fiatal polgárokat, önzetlen hazaszeretetre buzdítsa.

De ha a gyermekek példányképeül kellene is szolgálnia Osiky Sándornak; —azt hiszi az „Eger és Vidéke“ tisztelt czikkirója. hogy — minden pártkérdéstől eltekintve, — hazánkra nézve ártalmas lenne, ha a gyermekek az elveket, az időt s körülményeket is keresnék, melyek Osiky Sándor jellemét kifejlesztették ?

Mi ok szól a mellett, hogy történelmünknek egyik legdíszesebb lapját, szabadságharczunk történetét, a gyermekek előtt titkoljuk ?

Hisz’ iia igaz, hogy a történelem az élet mestere s a haza- szeretet legfőbb kútforrása: akkor érdekünkben áll a magasztos elveket megteremtő történeti korszakokat már a gyermekekkel is megismertetni.

Városunk közönsége jól tudja ezt, s azért sem az „Eger és Vidéke“ lap ellenzése, sem Osiky Sándornak tiszteletünket még fokozó szerénysége, sem végül a mi „fiatal korunk“ — melyet az „Eger és Vidéke“ hibánkon kiviV szemünkre vet — ; nem fogja gátolni városunkat az indítványozott jubileum megünneplésében.

Mintegy álló esztendeig ünnepelte országunk Kossuth